HTML

Szolidaritás Zsanettel

Új formáját szeretnénk kipróbálni az aláírásgyűjtésnek. Abban reménykedünk, hogy a blogforma könnyen kezelhető lesz. Mindannyian ismeritek E. Zsanett ügyét. Most, hogy nem csak az ENSZ nőjogi bizottsága (CEDAW), hanem az Amnesty International is megszólalt az ügyben, úgy érezzük, eljött az ideje, hogy mi is felszólaljunk, és megvédjük a nőket az erőszakkal szemben, méghozzá törvényeink és igazságszolgáltató rendszerünk megjavításának ösztökélésével. Európai színvonalú, diszkrimináció mentes igazságszolgáltatást szeretnénk honfitársainknak! Ez a blog nem vitahelynek készül. Kérjük, hogy csak azok írjanak blogunkra, akik aláírják nyilatkozatunkat. Akik bármilyen más céllal jönnek, azok hozzászólását törölni fogjuk. Kérjük, aki csatlakozni kíván, írja le nevét, foglalkozását és a helységet, ahol él. _______________________ ________________________ KÜLDJÉTEK EL EZT A LINKET AZOKNAK, AKIKRŐL ÚGY GONDOLJÁTOK, HOGY ÉRDEKLI ÉS CSATLAKOZNA! _______________________ ____________________ http://szolidaritaszsanettel.blog.hu/2008/06/01/szolidaritasi_nyilatkozat_es_felhivas

Utolsó kommentek

  • oázis: Kedves Csatlakozók! Az ügy ideiglenesen lezárult. Sajnálatosan ironikus, hogy jelenleg annak kell örüljünk, hogy a feltehető erőszaktevők a bírói indoklás miatt valószínűleg nem fogják folytatni Zsanett zaklatását, bántalmazását, most már valamilyen bíróság előtt. A bíró lényegében hiteltelennek, ellentmondásosnak, nem hihetőnek minősítette a vádlott személyek állításait, ártatlanságukat kétség... (2012.06.22. 08:40) Csatlakozz! Szolidaritási nyilatkozat és felhívás.
  • oázis: Kedves Csatlakozók! Az ügy ideiglenesen lezárult. Sajnálatosan ironikus, hogy jelenleg annak kell örüljünk, hogy a feltehető erőszaktevők a bírói indoklás miatt valószínűleg nem fogják folytatni Zsanett zaklatását, bántalmazását, most már valamilyen bíróság előtt. A bíró lényegében hiteltelennek, ellentmondásosnak, nem hihetőnek minősítette a vádlott személyek állításait, ártatlanságukat kétség... (2012.06.21. 20:23) Szomorú nap ez a mai, minden megerőszakolt nőre nézve!
  • janiki: Csatlakozom! Az első perctől hiszek Zsanettnak! (2010.12.20. 23:15) Csatlakozz! Szolidaritási nyilatkozat és felhívás.
  • csilla82: Csatlakozom. Zsanett azért is teszi, mert tudni szeretne tükörbe nézni. Aki hallgat, önmagának ad egy újabb pofont. Vannak, akiknek igazságérzete az idővel sem törik mem, az akarat pedig csak erősödik. Én szerintem sosem késő. Ez az ügy azt jelzi, valami már megmozdult a társadalomban, valaki föllépett, valaki vállalta, a társadalom szolidarít, vitatkozik - de még csikorognak a fogaskerekek. Ak... (2010.11.15. 06:46) Csatlakozz! Szolidaritási nyilatkozat és felhívás.
  • TMS70: Csatlakozom! Zsanett hős, hogy küzd, elemeztem minden hírt, ahol lehetett, forrástól függetlenül, Neki hiszek, bár ha hallgat, nyugta lett volna, mint hallgat majdnem minden rendőráldozat bármilyem ügyben, akár kisebb, akár nagy, mert pontosan és jól tudja, reálisan közel semmi esélye. Én ezt tettem, nem vagyok büszke rá, mikor átlag magyar diákférfiként a 90-es évek közepén, nagyváros főterén m... (2010.06.20. 22:20) Csatlakozz! Szolidaritási nyilatkozat és felhívás.
  • Utolsó 20

Linkblog

Csatlakozz! Szolidaritási nyilatkozat és felhívás.

2008.06.02. 19:26 oázis

 

2007. május 4-én Budapesten E. Zsanett bejelentést tett arról, hogy szolgálatban lévő rendőrök az éjszaka folyamán megerőszakolták. (Lásd E. Zsanett nyilatkozatát az ügyről: http://webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video\&video_id=376061)
 

Mit állapított meg E. Zsanettről és az őt ért erőszakos cselekményről a szakterületén egyik legismertebb hazai szakember, Bagdy Emőke?: „A pszichés vizsgálat alapján egyértelmű, hogy az erőszak megtörtént, és Zsanett nem mesél, nem torzít, és nem színezi ki az eseményeket”- Lásd az erről szóló cikket: http://www.origo.hu/itthon/20070824-uj-pszichologus-szakertoi-velemennyel-tamasztjak-ala-zsanett-allitasat.html

 
Az ügyészség meglehetősen sok ellentmondással és tisztázatlansággal terhes vizsgálódás után a nyomozást megszüntette, indoklásuk szerint bűncselekmény hiányában.
 
Igazságszolgáltatásunk a szexuális erőszak-cselekményekkel kapcsolatban még mindig nem látja el alapfeladatát, a tények feltárását. Hatóságaink tevékenysége az ilyen ügyekben sokszor a sértett nők vallomásainak megingatására összpontosít, miközben elnézőek a gyanúsított férfiak álláspontjának ellentmondásaival szemben. Nem érvényesül a büntetőeljárás alapelve, melynek értelmében: "a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül".
 

Az Amnesty International éves jelentése szerint is kritikus a nők helyzete Magyarországon:

 

"A megerőszakolt nőknek kevés esélyük van az igazságszolgáltatásra. Okként a politikai akarat hiányát, a széles körben elterjedt társadalmi előítéleteket és az együttérzés nélküli igazságszolgáltatási rendszert emelték ki." 

(http://index.hu/politika/belfold/ai2008/)

Az egyik legfőbb probléma, hogy a magyar joggyakorlatban sokszor már a nyomozás során elsikkadnak a pszichés kényszerítésre utaló bizonyítékok, és így a nemi erőszakot egyedül a fizikai sérülések meglétéhez kötik, nem pedig a beleegyezés hiányához.

 
Az események tanulságaként egy dolgot egészen biztosan leszűrhetünk: E. Zsanettet cserben hagyta saját országa. E. Zsanettet a média támogatásával nagy nyilvánosság előtt meghurcolták azok, akiknek érdeke a mindennapi erőszak - és az erőszak elhallgatásának, eltussolásának - fenntartása.
 
Ez az ügy mindenkit érint, aki a rendőrségtől védelmet, az igazságszolgáltatástól pedig igazságszolgáltatást vár.
 
Szolidaritásunkat fejezzük ki E. Zsanettel, egyúttal követeljük a korábbi ügyészségi nyomozás felülvizsgálatát, kérjük, hogy tárják fel annak ellentmondásait, hiányosságait, és indítsanak új nyomozást az erőszak tárgyában, ezúttal a katonai ügyészség bevonásával.
 
Sürgetjük, hogy a magyar törvényhozás alakítsa át a Büntető törvénykönyvet - az ENSZ nőjogi bizottsága (CEDAW) 2002. és 2007. évi felszólításainak is eleget téve -, oly módon, hogy a szexuális bűncselekményeket a szexuális önrendelkezés jogának megsértéseként, a nemi erőszakot pedig beleegyezés nélküli aktusként határozzák meg.
 
Igazságot kérünk E. Zsanettnek, és vele együtt minden, erőszakot elszenvedő honfitársunknak.

1977 komment

Címkék: média politika család közélet erőszak vallomás megmondás védelem együttérzés szolidaritás bűncselekmény vád ítélkezés erőszakos közösülés gyanúsítottak

A bejegyzés trackback címe:

https://szolidaritaszsanettel.blog.hu/api/trackback/id/tr77498183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rapai Ágnes 2008.06.01. 20:08:19

Csatlakozom:

Rapai Ágnes, költő, Balatonszentgyörgy;

Forgács Zsuzsa Bruria 2008.06.01. 20:13:27

Kedves Ági, örülök, hogy máris csatlakoztál, köszönöm!

A nyilatkozattal egyetértek:

Forgács Zsuzsa Bruria, író, szociológus, Budapest

Nyéki Károly 2008.06.01. 20:30:02

Egyetértek, csatlakozom:

Nyéki Károly, nemzetközi jogász, Budapest

Heller Gabor · http://krimiklub.hu 2008.06.02. 02:23:36

Egyetertek, csatlakozom.

Dobos Emőke 2008.06.02. 08:28:00

Egyetértek, csatlakozom.
Dobos Emőke pszichológus,Budapest

Forgách András 2008.06.02. 08:55:39

csatlakozom -- ez az előbb lemaradt:

Forgách András, író, Budapest

Dragos Erzsébet · http://www.delisa.se 2008.06.02. 09:29:14

Sokatmondó, ami az idei Amnesty-jelentésböl kiderül. Többek között, hogy a magyar jogrend a nemi erőszak feltételének a fizikai kényszert, nem pedig a beleegyezés hiányát veszi.

Ez szégyenletes. Csakúgy, mint Zsanett ügyének kezelése.

Csatlakozom.
Dragos Erzsébet, tanár, Stockholm

Győrfi Gábor 2008.06.02. 09:39:56

Egyetértek és csatlakozom,
Győrfi Gábor, Budapest

Tatai Erzsébet 2008.06.02. 11:36:25

Egyetértek, csatlakozom.
Tatai Erzsébet, művészettörténész, Budapest

Bicskei Éva 2008.06.02. 13:30:24

Csatlakozom:

Bicskei Éva, művészettörténész, Budapest

Szabó Julianna 2008.06.02. 14:14:32

csatlakozom
Szabó Julianna, egyetemi hallgató, Budapest

Lehoczky Tamás 2008.06.02. 14:17:36

Csatlakozom:
Lehoczky Tamás, operatőr, Budapest

didergő magyar 2008.06.02. 16:06:04

Csatlakozom. TAMÁS Gáspár Miklós, tudományos kutató

Selyem Zsuzsa 2008.06.02. 17:23:31

Csatlakozom. Selyem Zsuzsa, egyetemi adjunktus, Kolozsvár.

Mihalovics Éva 2008.06.02. 20:14:41

csatlakozom: Mihalovics Éva Gödöllő

Hajós Gabriella 2008.06.02. 21:28:56

Egyetértek, csatlakozom:

Hajós Gabriella, fordító, Budapest

Angyal Zsuzsa 2008.06.02. 23:14:15

Egyetértek, csatlakozom! dr.Angyal Zsuzsa, orvos Pécs

Dr Bagdy Emőke 2008.06.03. 00:17:01

Egyetértek.Csatlakozom.Az igazságügyi pszichológiai szakértést magam végeztem. E. Zsanett PTSD-ben szenved, a poszttraumás stressz szinndromát nem lehet szimulálni,csak "esemény" nyomán alakul ki. A szakértői véleményt nem vették figyelembe. Ezért az igazságügyi szakértői jogositványomat visszaadtam az IM-nek.Többé nem szakértek, ilyen magyar /i/gazságügyet nem szolgálok.

feketea 2008.06.03. 00:57:22

Fekete Angelika, egy hallgató anyuka, budapest.

Havas Júlia 2008.06.03. 10:16:46

Csatlakozom:
Havas Júlia, egyetemi hallgató, Szeged

Kispéter Erika 2008.06.03. 10:48:34

Csatlakozom:

Kispéter Erika, Budapest

Varjas Gabriella 2008.06.03. 11:52:49

Egyetértek, csatlakozom. Varjas Gabriella, Budapest

Jászberényi 2008.06.03. 12:04:00

Egyetértek, csatlakozom.

Jászberényi Sándor újságíró

Bódy Zoltán 2008.06.03. 12:13:02

Csatlakozom, egyetértek:
Bódy Zoltán, újságíró, Budapest

Simoncsics Eszter 2008.06.03. 12:25:12

egyetértek

Dr. Surján Lászó · http://surjanlaszlo.hu 2008.06.03. 12:25:22

Csatlakozom, s remélem, hogy eljön az idő, amikor a professzor asszony ismét hajlandó lesz szakértelmével hozzájárulni az igazságszolgáltatáshoz. Napjaink jogszolgáltatásából úgy látom sokaknak elege van.
Dr. Surján László európai parlamenti képviselő

wagabound 2008.06.03. 12:25:53

Egyetértek, csatlakozom: Fodor Zoltán, Budapest

Mihalik Gabor 2008.06.03. 12:31:56

Egyetertek es csatlakozom

Mihalik Gabor, rendszerinformatikus, London

Dénes Balázs · http://www.tasz.hu 2008.06.03. 12:33:50

Csatlakozom.

nyünyüce 2008.06.03. 12:34:15

Egyetértek.
Kovács Gábor, art-director, Budapest

Kakumix 2008.06.03. 12:35:31

Egyetértek, csatlakozom.
Gombos Zsolt, programozó, Budapest

Kelemen Csaba 2008.06.03. 12:35:33

Egyetértek, csatlakozom. Kelemen Csaba közgazdász, Budapest

Zoli 2008.06.03. 12:37:02

Egyetértek, csatlakozom.

Nagy Zoltán, cégvezető, Budapest

Illés János 2008.06.03. 12:37:03

Csatlakozom.

Máthé Elek 2008.06.03. 12:37:11

Egyetértek.
Máthé Elek, angoltanár, Budapest

Takács Anita 2008.06.03. 12:37:32

Bízom benne, hogy napvilágra kerül az igazság.

Balogh István 2008.06.03. 12:37:58

Egyetértek, csatlakozom! Balogh István, Budapest

Gyévainé Szabó Csilla 2008.06.03. 12:38:13

Csatlakozom.
Gyévainé Szabó Csilla, Budapest

Takács Anita 2008.06.03. 12:38:29

Takács Anita, anyuka, dolgozó nő, feleség, Budapest

Monory Dominika 2008.06.03. 12:39:53

Egyetértek, csatlakozom.
Monory Dominika, Budapest

kloroform 2008.06.03. 12:40:08

Teljesen egyetértek a nyilatkozattal.
Azoknak van szerencséje, akik nem kerülnek kapcsolatba a rendőrséggel, az ügyészséggel és az magyar igazságszolgáltatással...

Szomorú történet ez.

microgold 2008.06.03. 12:40:09

Egyetértek, csatlakozom.
Müller Gábor. cégvezető, Budapest

mirrmur 2008.06.03. 12:40:14

Csatlakozom: Márkus Imre, Informatikus mérnök, programozó. Budapest.

Garami Vera 2008.06.03. 12:40:31

Pszichológusként egyetértek a kezdeményezéssel.
Garami Vera, Budapest

dr.Molnár Iván 2008.06.03. 12:40:34

Egyetértek,csatlakozom.
Dr.Molnár Iván ügyvéd

Kerekes Eszter 2008.06.03. 12:40:59

Csatlakozom. Kerekes Eszter, Fót.

Dósa Laura 2008.06.03. 12:41:16

Csatlakozom.

Bedő Kata 2008.06.03. 12:41:19

Egyetértek és csatlakozom.

Bedő Kata konyvkiadó

Mészáros Sándor 2008.06.03. 12:41:29

Egyetértek és kitartást kívánok Zsanettnek! Attól kezdve hiszek neki, hogy a cella információk minden Rendőr esetében ugyanazt az útvonalat írták le, amit Zsanett állított és nem azt, amit a Rendőrök.

Kőhegyi Gabriella 2008.06.03. 12:41:41

Egyetértek, csatlakozom.

Kőhegyi Gabriella, Budapest

Henna 2008.06.03. 12:41:57

Egyetértek, csatlakozom
Trapp Henrietta

gyimes gyuláné 2008.06.03. 12:42:34

Csatlakozom. Ez az ügyszégyenteljes a hatalomra nézve is, a morál, az erkölcs ebben az országban lassan szitokszóvá válik.Hazudnak reggel, délben éás mindig.


Gyimesné Baja, diplomás ápoló-pszichiátriai szakápoló.

Kosztka Katalin 2008.06.03. 12:43:23

egyetértek, csatlakozom

Kosztka Katalin könyvelő Budapest

Kelemen Diána 2008.06.03. 12:43:46

Egyetértek, csatlakozom.
Kelemen Diána, közgazdász, Budapest

dansun 2008.06.03. 12:43:48

Csatlakozom
Nagy Dániel, egyetemi hallgató, Pápa

Réthi Bence 2008.06.03. 12:44:50

Egyetértek.
Réthi Bence, kutató, Debrecen

Szász Judit 2008.06.03. 12:44:53

Egyetértek

dr. Rédei Gábor 2008.06.03. 12:44:56

Egyetértek, csatlakozom.

dr. Rédei Gábor ügyvédjelölt, Budapest

Láng Judit 2008.06.03. 12:45:03

csatlakozom,

Láng Judit, Rádió C - újságíró, Budapest

Szabó Csilla 2008.06.03. 12:46:01

Csatlakozom.

Szabó Csilla, fotográfus, Berlin

Pulai-Kottlár Gabriella 2008.06.03. 12:46:07

Csatlakozom, egyetértek

Szűcs Róbert 2008.06.03. 12:46:11

Egyetértek, csatlakozom

Szűcs Róbert, közgazdász, Brüsszel

Turai Zoltán 2008.06.03. 12:46:48

Csatlakozom.

Turai Zoltán joghallgató, Szeged

Szalai Péter 2008.06.03. 12:47:14

CSatlakozom, A.C.A.B.

Szalai Péter, közgazdász, Budapest

Zalán Dénes 2008.06.03. 12:47:16

Csatlakozom.
Zalán Dénes, egyetemi hallgató, Budapest.

Kárpáti Krisztina 2008.06.03. 12:47:23

Egyetértek, csatlakozom.
Kárpáti Krisztina,egy lányos anyuka, Érd

Patay Péter 2008.06.03. 12:47:56

Egyetértek, csatlakozom!
Patay Péter tanár, Budapest

Losonczi Balázs 2008.06.03. 12:48:55

csatlakozom.
Losonczi Balázs, közgazdász

Kováts Zsolt 2008.06.03. 12:48:58

Egyetértek
Kováts Zsolt, grafikus, Budaörs

Bálits Éva 2008.06.03. 12:49:19

Csatlakozom, mert egetértek.

Bálits Éva
főszerkesztő

Bálits Éva 2008.06.03. 12:49:55

Azaz egyetértek:-)

Balla Tamás 2008.06.03. 12:49:56

Egyetértek, csatlakozom.

Balla Tamás, joghallgató, Budapest

Péterfi István 2008.06.03. 12:49:59

Sw minőségbiztosítási vezető

holvay csaba 2008.06.03. 12:50:33

Egyetértek és csatlakozom! Ne csak a hétköznapi embert, aki adott esetben nem is követett el semmit, hanem a hatalmukkal visszélő rendőröket is vonják felelősségre!

Holvay Csaba, közgazdász

Bodó Judit 2008.06.03. 12:50:45

Egyetértek.
Bodó Judit, képzőművész, Budapest

Morvay István 2008.06.03. 12:50:50

Nem ilyen rendőrséget akartunk 1990-ben. Ez a jogtiprás a teljes rendőri állományra is dehonesztáló. Ez lett az eredménye annak a jogállamiságot megcsúfoló miniszterelnöki és parlamenti döntésnek, hogy a rendőrség és az igazságügy egy tárcához került összevonásra. Demokráciában ilyesmi elképzelhetetlen, ez maga a rendőrállam.
Morvay István mérnök, ny.belügyi államtitkár

Kulcsár Gábor 2008.06.03. 12:50:53

Csatlakozom, Villamosmérnök

Takács Zsolt 2008.06.03. 12:51:07

Európához való csatlakozásunk egyik legfontosabb része lenne a tiszta jogállam, biztos jogvédelmünk. Szomorú, hogy ebben sincs még előre lépés, annak ellenére, hogy rengeteg jogász képzettségű ember van magyarországon. Ez a Zsanett ügy is hűen tükrözi a mai magyar viszonyokat, és etikai hozzáállásukat, az ügyészségeknek. Mivel optimista vagyok, ezért bizom abban mindig, hogy talán a fiatalabb most végzett jogászaink, jobbak leszenek mint elödjeik, és akkor lassan elindul itt is a lassú fejlődés.

Egyetértek, és csatlakozom: Takács Zsolt, szoc. Budapest

Békefi Eszter 2008.06.03. 12:51:13

Mélységesen elkereserít az eset, csatlakozom
Békefi Eszter, művészettörténész, Budapest

Cliff 2008.06.03. 12:51:21

Egyetértek, csatlakozom.

Csősz Balázs, Budapest

Szabó Emese 2008.06.03. 12:51:49

Egyetértek, csatlakozom.

Szabó Emese, egyetemi tanársegéd, Debrecen

Morvay István 2008.06.03. 12:51:52

Egyébként csatlakozom.
Morvay István

Kenéz Krisztián 2008.06.03. 12:51:56

Egyetértek, csatlakozom.

Kenéz Krisztián, cégvezető, Budapest (Ózd)

Sanyi 2008.06.03. 12:52:24

A céllal egyetértek. Az elôzetes mentesítés intézményét pedig töröljék el véglegesen.

Csontos Gyula · http://csontosgyula.live.spaces.com 2008.06.03. 12:52:58

Egyetértek.

Csontos Gyula, építészhallgató, Tószeg

Tőke Csaba 2008.06.03. 12:53:24

Egyetertek, csatlakozom.

Tőke Csaba, fizikus, Lancaster

Boda Miklos, rektori tanácsadó, Budapest 2008.06.03. 12:53:34

Csatlakozom

Bugya Titusz 2008.06.03. 12:53:44

O.K., én is csatlakozok.
Bugya Titusz

egyetemi tanársegéd,
Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar,
Pécs

Andrássy Attila 2008.06.03. 12:53:54

csatlakozom

Andrássy Attila - Budapest

Szakács Patricia 2008.06.03. 12:54:07

EGYETÉRTEK , CSATLAKOZOM.BESZERZÉSI VEZETŐ

Kuhár Róbert 2008.06.03. 12:54:22

Egyetértek a kezdeményezéssel.

Nagy Gábor 2008.06.03. 12:54:28

Csatlakozom. A rendőröket vizsgálta vajon pszichológus?
Nagy Gábor
egyetemi tanársegéd, Debrecen

Csepecz Erzsébet 2008.06.03. 12:56:07

végigkövettem az eseményeket, és nem és nem értettem a "végeredményt". támogatom a kezdeményezést, mint az "Együtt az erőszak ellen" mozgalmat is. magam, kiskorú gyermekeim, és azok miatt is, akik nem tudnak, vagy mernek szólni. Cs.E.

Friczné Varga Hajnalka · http://Pirkadat 2008.06.03. 12:56:53

Egyetértek,csatlakozom! Friczné Varga Hajnalka, Budapest.

Balogh Attila · http://valve.freeblog.hu 2008.06.03. 12:56:58

Egyetértek, csatlakozom.

Balogh Attila, vevőszolgálati munkatárs

Bla Bla · http://blabla 2008.06.03. 12:56:59

Csatlakozom:
dr. Kapitány Gabriella, jogász, Budapest.

Lafkó Tibor 2008.06.03. 12:57:09

Egyetértek.

Lafkó Tibor
hajózási referens

Tóth László 2008.06.03. 13:02:25

Csatlakozom!

Tóth László, programozó, Budapest

Pearl 2008.06.03. 13:02:56

Ami ebben az országban az utóbbi években történik, az egyszerűen elképesztő. Abszolút támogatom a nyilatkozatot. Zsanettnak erőt és kitartást kívánok. Az igazság előbb utóbb ki fog derülni.
Kajtárné Meidl Ágnes, személyi asszisztens, Budapest

Stygár László 2008.06.03. 13:03:15

Egyetértek, és nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek.

Kiss Magdolna,jogász 2008.06.03. 13:04:18

csatlakozom és egyetértek

Visi Tamás 2008.06.03. 13:04:21

Egyetértek, csatlakozom.

Visi Tamás, hebraista, Olomouc

Pintér Krisztián 2008.06.03. 13:07:22

Szomorú, hogy egy ilyen ügy kell felrázza a közvéleményt. Szomorú, hogy az ember csak akkor mozdul, ha már ég a ház. De jobb később, mint soha.

Pintér Krisztián, programozó, Budapest

Kaposvári Zsuzsanna 2008.06.03. 13:08:56

Egyetértek, csatlakozom.

Kaposvári Zsuzsanna, munkaügyi előadó, Szentendre

Gubacsi Gergely 2008.06.03. 13:09:00

Teljesen egyetértek. Vannak hasonlóan szomorú személyes tapasztalataim is, de ez a blog nem erről szól. Talán annyi, hogy a mi esetünkben is a rendőrök mellé állt az igazságszolgáltatás.

"Oly korban éltem én e Földön..."

GG
közgazdász
Budapest

Gustav 2008.06.03. 13:10:54

Egyetértek, csatlakozom.
Tóth Zoltán, Informatikus mérnök, Budapest

Sály Károly 2008.06.03. 13:11:57

Egyetértek. Sály Károly villamosmérnök, Gyöngyös

Balogh Hajnalka 2008.06.03. 13:13:04

Csatlakozom.

Remélem sikerül kiharcolni egy igazságosabb rendszert.

Budapest

Csutszika 2008.06.03. 13:14:57

Egyetértek. Csatlakozom! Jó ötlet volt ez a blog, itt ki lehet fejteni, hogy nem vagyunk ám olyan hiszékenyek, akármennyire is szeretnék! Ami itt folyik szégyenletes!!!!!!!! Szégyenletes! Az is, hogy hülyének nézik a népet. Zsanett!!! Sokkal sokkal többen vagyunk, akik melletted állnak, mint gondolnád!

Farkas Judit, értékesítő

Pelle János 2008.06.03. 13:17:40

Csatlakozom a szolidaritási felhíváshoz.
Kezdettől fogva az volt a véleményem, hogy Zsanett
valóban áldozat volt, nem találhatta ki ezt a történetet. Véleményemnek hangot is adtam a hvg.hu
hasábjain. Meg is kaptam érte a magamét a Népszabadság rendőrségi tudósítójától, egy privát E-mail-ben.
Ahogy Husz János csehül mondta: Pravda vitezi!
(Az igazság győzni fog!)
Pelle János

barbara 2008.06.03. 13:18:07

Egyetértek. Csatlakozom.

Batta Barbara, pszichológus, Budapest

Kecskés Tünde 2008.06.03. 13:19:54

Egyetértek. Csatlakozom.
Kecskés Tünde, állampolgár, Szigetmonostor

szgyula 2008.06.03. 13:22:47

Egyetertek. Szokoly Gyula, asztrofizikus, Budapest.

Gellért Andrea 2008.06.03. 13:28:48

Egyetértek, csatlakozom.

Gellért Andrea, menedzserasszisztens, Budapest

Nádori Gergely 2008.06.03. 13:39:37

Csatlakozom

Bíró Ildikó 2008.06.03. 13:40:30

Egyetértek. Csatlakozom.

Bíró Ildikó, állampolgár, Budapest

Szabó Zsolt 2008.06.03. 13:40:40

Egyetértek, csatlakozom. Szabó Zsolt Budapest

Balogh Tamás 2008.06.03. 13:40:54

egyetértek.

Pál Kata, Budapest 2008.06.03. 13:41:03

+ 1

Fekete Judit 2008.06.03. 13:41:38

Csatlakozom.
Fekete Judit, geológus, Budapest.

Csáti Géza 2008.06.03. 13:41:58

Egyetértek, csatlakozom. Sajnos morálisan és mentálisan nyilvánvalóan nem vagyunk európai ország.

Kubinyi Enikő 2008.06.03. 13:42:39

Egyetértek.
Kubinyi Enikő, kutató, Budapest

Varga Klára 2008.06.03. 13:43:16

Csatlakozom!!!!!!

Bábi Gabriella 2008.06.03. 13:43:44

Egyetértek. Bábi Gabriella nagycsaládos édesanya, Sződliget

Gyarmati Andrea 2008.06.03. 13:43:45

OK, én is. Hátha.

Gyarmati Andrea, szociológus, Velence

Ciszti 2008.06.03. 13:44:25

Egyetértek

Szőnyi Eszter, Őrbottyán

gillian 2008.06.03. 13:44:36

Egyetértek, csatlakozom.
Winter Katalin, könyvelő, Szentendre

Retfalvi Eszter 2008.06.03. 13:45:09

Egyetertek.

Az is furcsa volt, hogy az elozetes letartoztatasbol hoskent kijovo rendorok nyilatkozataban egy hatosagnak sem tunt fel, hogy a sitten megbeszeltek, hogy egyutt tartjak az eskuvot. Nem az az elozetes le tartoztatas szerepe, hogy ne tudjanak osszebeszelni a gyanusitottak?!!!!

fizikus, Bonn

Karesz 2008.06.03. 13:45:12

Varga Károly, mérnök, Bécs

Csatlakozom

Erdős Henrietta 2008.06.03. 13:45:14

Egyetértek és csatlakozom.
Erdős Henrietta, értékesitő, Budapest

Koltai Csaba 2008.06.03. 13:45:35

Egyetértek,csatlakozom
Koltai Csaba,informatikus,Szombathely.

Nagy Szabolcs 2008.06.03. 13:45:36

Maximálisan egyetértek!

Nagy Szabolcs, cégvezető, Budapest

maydayray 2008.06.03. 13:45:43

Csatlakozom, támogatom.
Laczkó Rajmund, Luxemburg

Totya 2008.06.03. 13:45:55

+1. Tokaji Gabor, kozgazdasz-informatikus, Budapest.

Fejetol buzlik a hal.

Orosz Ilona 2008.06.03. 13:46:23

csatlakozom

Csizmadia Ágnes 2008.06.03. 13:46:23

Csatlakozom. Közgazdász vagyok Budapestről.

Tóth László 2008.06.03. 13:46:34

Tóth László programmozó

garaczi lászló 2008.06.03. 13:46:42

Csatl.

hozsuzs 2008.06.03. 13:46:47

egyetértek, csatlakozom
H.Zsuzsanna, szociális munkás, Budapest

Got 2008.06.03. 13:47:13

egyetértek, csatlakozom!

Palojtay Máté 2008.06.03. 13:47:22

Egyetertek, csatlakozom.
Palojtay Máté, hallgató, Budapest

Tóth Zsuzsanna 2008.06.03. 13:47:48

Egyetértek,csatlakozom

Tóth Zsuzsanna,Budapest

Dovák Péter · http://www.dovak-it.com 2008.06.03. 13:48:06

Egyetértek.
Dovák Péter
cégvezető, Budapest.

Németh Zsolt · http://www.pecs.jobbik.hu 2008.06.03. 13:48:18

Én is csatlakoznék.

Németh Zsolt, pécsi Jobbik elnök, Pécs

Vásárhelyi Dániel 2008.06.03. 13:48:29

Csatlakozom

Nényei László 2008.06.03. 13:48:37

Egyetértek, csatlakozom.
Ha indul olyan kezdeményezés, amely Zsanett igazságának ügyének szükséges anyagi hátterét (szakértők, média stb.) kívánja megteremteni, azt anyagilag is kész vagyok támogatni.
Nényei László közgazda, üzletfejlesztési vezető, négy kiskorú leány édesapja - Budapest

Rancz Ede 2008.06.03. 13:48:40

biologus, London

Mike Margit 2008.06.03. 13:48:50

Egyetértek! Az első megérzésem is azt sugallta, hogy igazat mond a lány.

Szász Judit 2008.06.03. 13:49:03

Jó látni, hogy mások is hisznek még egy igazságosabb igazságszolgáltatásban!
Csatlakozom.

Ivan Akos 2008.06.03. 13:49:20

Egyetertek, Ivan Akos, Szeged

sacibali 2008.06.03. 13:49:28

Egyetértek a nyilatkozattal, csatlakozom!
Kaszás Balázs, villamosmérnök hallagató, Veszprém

Beöthy Zsolt 2008.06.03. 13:49:37

Egyetértek, csatlakozom. Szomorú, hogy a tisztességesek mennek el, az aljasokat pedig nem zavarjuk el. Ez mindannyiunk "sara", és így biztosan egyre csak rosszabb lesz minden kis hazánkban.

Beöthy Zsolt, villamosmérnök

akosaki 2008.06.03. 13:49:48

Bolla Ákos építész
lássunk tisztán, ne mentsük a mundért, legyen átlátható rend és rendőr
egyetértek

Kovács Krisztina 2008.06.03. 13:50:07

Egyetértek és csatlakozom.

Kovács Krisztina, egyetemi tanársegéd, Budapest

Huszár Péter 2008.06.03. 13:50:09

egyetértek. Huszár Péter, Amszterdam

Ecsegi Márk 2008.06.03. 13:50:41

Csatlakozom, egyetértek, és minden tiszteletem Bagdy Emőkéé! Példaértékű amit tett! Ecsegi Márk informatikus, Budapest.

wagnerg 2008.06.03. 13:50:46

Csatlakozom.
Wágner Gábor, kutató, Budapest

Waliczky Tamás 2008.06.03. 13:50:50

Egyetértek, csatlakozom.

Waliczky Tamás

esztero 2008.06.03. 13:50:55

Egyetértek. Csatlakozom. Kardos Eszter, Budapest

Timur 2008.06.03. 13:51:12

Egyetértek és csatlakozom.

Tzara 2008.06.03. 13:51:12

Mélységesen egyetértek,csatlakozom.Ennek az ügynek a lefolytatása és a végeredménye is szégyen.
Trombitás Kristóf,joghallgató,Pécs

Az igazi Rocky Bilbao 2008.06.03. 13:51:21

Csatlakozom! Jobbágy István Budapest

kispocoknyuszi 2008.06.03. 13:51:22

Egyetértek.

Román Alexandra, ker.asszisztens, Budapest

Nagy Gabriella 2008.06.03. 13:51:40

Egyetértek, csatlakozom.

Nagy Gabriella, kreatív-vezető, Budapest

Ps: Minden elismerésem Bagdy Emőkének.

Vígh László 2008.06.03. 13:51:44

Egyetértek. Csatlakozom.
Vígh László, informatikus, Szolnok

Hajzer Krisztina 2008.06.03. 13:51:48

Első pillanattól drukkkoltam Zsanettnek, hiszek
neki, felháborítónak tartom, amit vele művel az
ún. igazságszolgáltatás.
Kívánom neki, hogy álljon talpra, legyen erős, és
túl tudjon lépni a történteken.
Hiszek az isteni igazságszolgáltatásban, és abban, hogy a bűnösöket utoléri a bűntetésük!
Hajzer Krisztina

u.i. én a Tánczos Gábor ügyben is szívesen aláírnék ilyen blogot.

Szabó Petra 2008.06.03. 13:51:59

Személyesen találkoztam Zsanettel, az erőszak után, meggyőződésem, hogy igazat mond.Félelmetes amit a média művelt vele...
Örülök, hogy létre jött ez az oldal..

Nagy Zoltan 2008.06.03. 13:52:14

175.

cégvezető, Érd.

Szabó Szilárd 2008.06.03. 13:52:17

Egyetértek, csatlakozom.

Waddiszno 2008.06.03. 13:52:30

Csatlakozom.
Vásárhelyi Péter, reménykedő, Bp.

Balogh Károly 2008.06.03. 13:52:30

Csatlakozom.
Balogh Károly, Budapest

Nyilas György szociológus 2008.06.03. 13:52:51

Egyetértek és csatlakozom.

József Gábor 2008.06.03. 13:53:27

Egyetértek,csatlakozom

Nem lepődtem meg,hogy ez lett a vége.
A "végeredmény" nevetséges.Ilyenkor szégyelem,
hogy ilyen országban élek.

József Gábor,biztonságtechnikai referens

Dr. Frivaldszky Gáspár, munkajogász, Budapest 2008.06.03. 13:53:32

Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki. - George Braque

Laertes 2008.06.03. 13:53:40

Egyetértek. Csatlakozom.

Kovács Iván, mérnök

Péter 2008.06.03. 13:54:11

Egyetértek,csatlakozom-
Kalmár Péter nemzetközi igazgató,Budapest

Tóth Orsolya Enikő 2008.06.03. 13:54:43

Szolidaritásomról biztosítom Zsanettet.

Tóth Orsolya Enikő, családanya, Budapest.

Juhász Ferenc 2008.06.03. 13:55:08

Szégyen! Csatlakozom.

Kocsis Agnes 2008.06.03. 13:55:21

Csatlakozom!
Kocsis Agnes, kozgazdasz, London

Simon Tibor 2008.06.03. 13:55:44

Egyetértek és csatlakozom.
Simon Tibor Debrecen

Molnár Sándor 2008.06.03. 13:55:50

Egyetértek.
Molnár Sándor, zenész, Budapest.

Tasi Réka 2008.06.03. 13:55:55

Egyetértek, csatlakozom.
Tasi Réka, egyetemi tanársegéd, Miskolc

Közszolga 2008.06.03. 13:56:00

Én nem érthetek egyet... de támogatom.

Umführer Szilvia 2008.06.03. 13:56:02

Tanár, közgazdász, Budapest

Gargya Marietta 2008.06.03. 13:56:13

Csatlakozom.

Tárnok Mónika 2008.06.03. 13:56:15

Csatlakozom! Szolnok

Proszektura · http://proszektura.blog.hu 2008.06.03. 13:56:31

Csatlakozom. Miközben az egész ország a Zsanettet ért nemi erzőszakatól zengett, az érintett redőr urak az őket ért súlyos vádak ellenére jó két hétig lapítottak, s csak akkor derült fény kilétükre, amikor egyiküket Zsanett felismerte.
Dr. Magyar Elemér ügyvéd

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.06.03. 13:56:34

Egyetértek, csatlakozom.

Niedermüller Edina, korrektor, Érd.

Gaál Bertalan 2008.06.03. 13:56:40

még mindig egyetértek a dologgal.

(eddig két üzenetem törlődött, nem tudom, miért)

Karafiát Zsófia, mérnök informatikus 2008.06.03. 13:56:42

Egyetértek, csatlakozom.

Majd akkor nem értek egyet, ha Magyarországon valaha az állampolgár szava győz a rendőrével szemben.

És ha valaha egy rendőr terhelő vallomást tesz egy másikra.
Nem pedig a büntethetetlen, cinkos pandúrság élvez előnyt.

Addig egyetértek, csatlakozom.

Gellért Emese 2008.06.03. 13:57:03

Egyetértek, csatlakozom
Gellért Emese, reklámszakember, Budapest

Szabó Mihály 2008.06.03. 13:57:47

A rendőrök "bajtársi szolidaritása" már több ügyben is bizonyított, hogy csak a tüntető-veréseket és azok következménymentességét említsük.

Nyilvánvalóan és gondolkodás nélkül tesznek hamis tanúvallomást ha saját, vagy bármely kollégájuk érdeke azt kívánja. Úgy vélem, hasonló a helyzet Zsanett ügyében is.

És még őket nevezzük a rend őreinek?

Csatlakozom!!
Szabó Mihály, építész, Budapest

Schein Gábor 2008.06.03. 13:58:17

Egyetértek, csatlakozom.
Schein Gábor, író, Budapest

bateman · http://bateman.sarok.org 2008.06.03. 13:58:20

Csatlakozom.

Birkás Péter, újságíró/szerkesztő, Budapest

prommer krisztián 2008.06.03. 13:58:25

sajnálom Zsanett.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2008.06.03. 13:59:09

Csatlakozom.

Birtalan Balázs
Budapest

Németh Nóra 2008.06.03. 13:59:13

csatlakozom.
Németh Nóra
hallgató, Szeged

Nagy Csaba 2008.06.03. 13:59:25

Valahogy sosem hittem el, hogy a mai 21 éves lányok úgy indulnak el otthonról, hogy: Na ma jól bemártok pár rendőrt, rájuk fogom, hogy megerőszakoltak.
Szóval csatlakozom

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.06.03. 13:59:28

Csatlakozom.
Hidas Péter
Hálózatbiztonsági rendszermérnök
Bicske

SzB 2008.06.03. 13:59:40

Egyetértek. Csatlakozom. Támogatom. Szele Bálint, főiskolai docens

Telegdy Zoltán 2008.06.03. 14:00:02

Én is.

Pásztor Andor 2008.06.03. 14:00:11

Egyetértek, támogatom a blog indítóinak céljait.

Pásztor Andor, vállalkozó, Orosháza

Rédai Dorottya 2008.06.03. 14:00:12

Csatlakozom.

Jutka 2008.06.03. 14:00:22

Egyetértek és támogatom a nyilatkozatot!
Lévai Judit közgazdász

szuperapu · http://szuperapu.freeblog.hu 2008.06.03. 14:00:25

Egyetértek, és csatlakozom:
Császár Norbert, grafikus, Valkó

Szmolinka Zsuzsa 2008.06.03. 14:00:25

Csatlakozom!
Szmolinka Zsuzsa, tanácsadó, Nyíregyháza

Marton Ildikó 2008.06.03. 14:00:28

Egyetértek, csatlakozom.

Marton Ildikó, közgazdász, Budapest

Szabó Gergely 2008.06.03. 14:00:41

1119, Bp.

Glück Károly 2008.06.03. 14:00:50

Csatlakozom!
Ha az én lányomal tették volna ezt akkor én magam lettem volna az igazságszolgáltatás! Pont ezért a szemét rendszerért!Az biztos, hogy nem azon gondolkodnának, hogy egyszerre tartsák-e az esküvöjüket ezek a kis férgek!

Rácz András 2008.06.03. 14:00:55

Egyetértek.

RA, jogász, Budapest.

Dr. Krajnyák András · http://www.abklaw.hu 2008.06.03. 14:01:02

Csatlakozom. Bízom abban, hogy az ilyen kezdeményezések is segítik, hogy a magyar igazságszolgáltatás végre a helyére kerüljön.
Dr. Krajnyák András, ügyvéd, Budapest

huszti ágnes 2008.06.03. 14:01:03

Meddig fajulnak még a dolgok? Elkeserítő- és nem mellékesen rémisztő is, amik ebben az országban folynak!!!
Csatlakozom.

Omischl Ferenc 2008.06.03. 14:01:36

Csatlakozom.
Omischl Ferenc
hallgató, Veszprém

Kiss Péter Tamás 2008.06.03. 14:01:57

Egyetértek. Kiss Péter, segédlevéltáros, Budapest

Müller Mihály 2008.06.03. 14:02:16

Holnap lesz tizenhárom hónapja, hogy fogalmunk sincs, hogy pontosan mi történt. A ködösítésben együttmödött a hatóság(ok egy része) a sajtó (egy része) és erősödött a jogállamban kétkedők száma.

Egyetértek, csatlakozom.

Müller Mihály, Budakeszi

Horváth Zoltán 2008.06.03. 14:02:42

Egyetértek, csatlakozom.

Horváth Zoltán, Szentkirályszabadja

Nemcsik Katalin 2008.06.03. 14:02:57

Csatlakozom. Sajnos saját tapasztalatom is, hogy a nyomozat és a bíróság nem mindig az igazság oldalán áll, mintha más lenne az érdekük...
Remélem, lesz valami eredménye ennek az oldalnak!
Nemcsik Katalin könyvelő, Budapest

Gábor 2008.06.03. 14:03:01

Egyetértek.
Gábor, futár, BP.

babraba 2008.06.03. 14:03:47

Tisztelem a rendőröket... személyesen, szinte kizárólag jó tapasztalatom volt velük, ennek ellenére Zsanettnek hiszek, remélem sikerül valamit elérni ezzel...
Kovács Barbara, kereskedő, Budapest

Szentiványi Mátyás 2008.06.03. 14:04:27

Csatlakozom.

Szentiványi Mátyás, Informatikus, Budapest.

Manyizga (törölt) 2008.06.03. 14:04:28

Egyetértek, csatlakozom.

Civil kontrollt a rendőrség és az igazságszolgáltatás fölé!

ldti 2008.06.03. 14:04:37

egyetértek, csatlakozom
Trencsényi iLDi, ember (+ állampolgár, festőművész)

Pintér József lakatos 2008.06.03. 14:04:42

Köszönöm azoknak akik elinditották ezt a tiltakozást

Egyetértek,csatlakozom.

Agi 2008.06.03. 14:04:53

Egyetértek.
Akik szidják: remélem a Ti gyermekeitekkel nem fog ez megtörténni!! Az szörnyű lenne...
Farkas Ágnes Asszisztens/Tanuló Budapest

Dr.Illés László 2008.06.03. 14:04:57

Ez az erőszakszervezet ezzel is kimutatta fogafehérjét!Szétvernek bejelentett tüntetést, megerőszakolnak Nőket,rettegésben tartanak Bennünket!Gyalázat!
Csatlakozom!: Dr.Illés László főorvos Sátoraljaújhely

Török Gábor 2008.06.03. 14:05:14

Egyetértek, támogatom mindazokat, akik a magyar igazságszolgáltatással szemben az igazukat megvédik.
"magyar igazságszolgáltatás": ez önmagában oximoron, hazánk szégyene!

Kocsis Márk 2008.06.03. 14:05:27

hallgató, Bp

Schendl Barnabás 2008.06.03. 14:05:28

Egyetértek, csatlakozom.
Győr, webadmin - kreatív munkatárs

Forci 2008.06.03. 14:05:33

Egyetértek.

Forczek Attila, Informatikus, Budapest

Somlóné Laczkó Marianna 2008.06.03. 14:06:04

Csatlakozom. A családon belüli erőszak is megoldatlan.

Hajdú Kristóf 2008.06.03. 14:06:05

Egyetértek, csatlakozom.

Révész Renáta Liliána 2008.06.03. 14:06:13

Csatlakozom.
Révész Renáta Liliána pszichológus

Göncz Sándor 2008.06.03. 14:06:24

Csatlakozom és egyetértek. Gönczi Sándor - értékesítő, Budapest

Báthory Gitta 2008.06.03. 14:07:12

Felháborító és sajnos erre az országra nagyon jellemző eljárás.
Egyetértek.
Báthory Gitta /egy 13 éves kislány anyukája

Kovacs Peter 2008.06.03. 14:07:45

Egyetértek

Kovács Péter joghallgato

Bognár Pál 2008.06.03. 14:07:49

Egyetértek, csatlakozom!

Süvecz Emese 2008.06.03. 14:08:16

Egyetértek, csatlakozom.

libuci 2008.06.03. 14:08:20

Csatlakozom: Varga Lajosné MEÓ.csv.Kunszentmárton

Kiss Andrea 2008.06.03. 14:08:29

Egyetértek és csatlakozom. 1. Miért kell félni a rendőröktől? Nem az a dolguk, ami a nevükben benne van? A REND ŐREI? 2. A rendőrségi autót a bejelentést követően csak több nappal később vizsgálták át... 3. Érdekes: az ügyön Magyar ügyvéd úr mekkorát kaszált. Azóta még felkapottabb. K. A. állampolgár, Budapest

Rimoczi Robert 2008.06.03. 14:08:53

Egyetértek, csatlakozom.

Rimoczi Robert, Software developer, München

Juhász Józsefné 2008.06.03. 14:09:04

Első perctől fogva Zsanettnak hittem. Juhász Józsefné nyugdijas

Bereczki Zoltán · http://miskolcblog.blogspot.hu/ 2008.06.03. 14:09:10

Csatlakozom a felhíváshoz.
Bereczki Zoltán, építészmérnök, Miskolc

Tóth Norbert 2008.06.03. 14:09:18

Csatlakozom.

Gica 2008.06.03. 14:09:52

Csatlakozom.

Olah Agnes, PA, Dublin

bruTe 2008.06.03. 14:11:06

Abszolút!
Bácskai Péter, közgazdász, Pécs

nagy ksrisztina 2008.06.03. 14:11:37

Egyetértek,csatlakozom.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.03. 14:11:37

Csatlakozok. Nagyon jó kezdeményezés.

Bereznay András történelmi térképész, London

Bognár Zsuzsanna 2008.06.03. 14:13:21

En ezt a fajta bizonyitast es az abbol szarmazo kovetkezteteseket nem neveznem jogallaminak. A bunozoknek minden joguk megvan, s az aldozat a jogfosztott (a tisztesseges rendoroket meg kiloki a "szakma" sorai kozul - lasd a minapi talicskalopasos esetet).

Minden tiszteletem a holgynek, kinek volt mersze kockaztatni karrierjet az igazsag erdekeben, remelem a karpotlasat megkapja az elettol, nevet tisztelni fogjak, kiallt elveiert.

Egyutterzesem es tamogatasom Zsanettnak, akinek volt mersze belevagni ebbe az elore tudhatoan veszelyes perbe. Minden eroszak aldozataul esett no halas lehet neki, ha csak egy kcisit is javul itthon a "a noahibasmiertvettfelminiszoknyataribanca es a csakegypofontkapottmerthangosvoltazasszony" mentalitasnak.

A hazai birosagok meg assak mar el magukat szegyenukben, mar csak amit a parkolotarsasagoknak torteno benyalassal csinalnak, mar az nemzetkozi kozrohejnek orvend, hogy a suyosabb sikkasztasos, fehergalleros es maffiozos itelekrol, meg a teljesen hihetetlen
polgari peres ugyekrol ne essek szo. HIV eset bironoje meg hintsen hamut fejecskejere kozben. Szegyen. Aki hivo kozuluk, emlekezzen ezekre majd akkor, amikor o all majd az Itelet elott.

Csatlakozom:

Bognár Zsuzsanna, Budapest, főiskolai hallgató

Kovács Zsuzsanna 2008.06.03. 14:13:33

Csatlakozom.

Kovács Zsuzsanna, Budapest

Leiszen Dániel 2008.06.03. 14:14:24

Csatlakozom.

Nem szeretem azt érezni, hogy vannak akik fizikai erejük és pozíciójuk miatt felsőbbrendűek, és bizonyos élethelyzetekben elsőbbséget élveznek másokkal szemben. Ez az állapot egy jogállamban nem maradhat fent sokáig.

Leiszen Dániel, szoftvertervező, Budapest

Mónika 2008.06.03. 14:14:32

Egyetértek, csatlakozom.

Mónika, környezetmérnök, Budapest

Balázs Károly 2008.06.03. 14:15:33

Egyetértek, csatlakozom.
Balázs Károly, villamosmérnök, Jászberény

N.A. 2008.06.03. 14:15:40

Csatlakozom.
(Novák Attila, Miskolc)

szpal 2008.06.03. 14:16:06

Szabó T. Pál, ügyvédjelölt, Budapest

Völcsey Krisztián 2008.06.03. 14:16:07

Az állampolgárok adójából tartjuk fent a rendőrséget a közrend védelmére. NEKIK VÉDENIÜK KELL MINKET!

10 év börtön rendbe szedné a tetteseket, lenne idejük elgondolkodni, hogy mit tettek. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is tönkre tették a lányt.

Hasonló esetben egyáltalán elmerne valaki menni feljelentést tenni? Lejáratnák, megaláznák! Helyre kell állítani a biztonság érzetet!!!

Völcsey Krisztián - Manager - Budapest

agyhullámász 2008.06.03. 14:16:20

Egyetértek és csatlakozom.

Tóth Attila, biológus, Budapest

Tóth-Meisels Balázs · http://www.b-verzio.hu 2008.06.03. 14:16:34

CSATLAKOZOM!

Tóth-Meisels Balázs
építész
Budapest

Jazzőrült 2008.06.03. 14:16:37

Egyetértek a kezdeményezéssel és mélységesen felháborít a történet. Egy újabb példa arra, hogy mennyire gátlástalanul, pofátlanul nézik hülyének az embereket ezek a dilettáns, hatalommániás, érzéketlen... Majdnem mondtam valami nagyon csúnyát. Elkeserítő látni mekkora morális válságban van az ország. Kifordul a gyomrom, ha belegondolok hogy ezek a rendőrök a mai napig szolgálatban vannak a mi pénzünkön. Zsanettnek üzenem hogy riszpekt, kitartás és az élet biztosan meg fogja őket büntetni, és azokat is akik eltussolták.
Egy budapesti jazzőrült

Hajdu Tamás 2008.06.03. 14:16:55

Én is egyetértek, és csatlakozom.
Hajdu Tamás, szoftverfejlesztő, Budapest

Somodi Hajnalka 2008.06.03. 14:17:28

Még egy év után is görcsbe rándul a gyomrom.
Csatlakozom. Budapest, közgazdász.

ronverber 2008.06.03. 14:17:58

atlbilbaoo nehogy már a civil kezdeményezéstől féltsük a pártatlan igazságszolgltatást.Ez nem arról szól hogy a plebs hozzon ítéletet hanem hogy egy FÜGGETLEN hatalmi ág tegye!
Csatlakozom:
Röllig Róbert
operátor

Szeged

Tóth Zsuzsanna 2008.06.03. 14:17:59

Egyetértek, hogy Zsanettnek igazságot kell szolgáltatni. Ez eddig nem történt meg.

Tóth Zsuzsanna, író, tanár, Gödöllő

Nash vs. Keynes 2008.06.03. 14:18:08

ha mi nem védjük meg magunkat ez a rendőrség biztos nem fog. Örülök. hogy volt Zsanettben annyi erő, hogy idáig kitartott.
Csatlakozom. Budapest

Molnár Csaba 2008.06.03. 14:18:41

Csatlakozom, és egyetértek!

De ez ma Magyarország! Szégyen!!!!


Molnár Csaba, Nyíregyháza

Mellár Ildikó 2008.06.03. 14:19:01

Csatlakozom,nem tudom elképzelni,hogy ilyet valaki csak kitalálna.Semmi előnye nem származik belőle,egyébként sem hiszem,hogy bárki hazudozna ilyesmiről.Mi értelme lenne?

Zalavári Anikó 2008.06.03. 14:19:25

Egyetértek. Csatlakozom. Budapest, asszisztens

Vincze Ilona 2008.06.03. 14:19:44

Egyetértek, csatlakozom.

Vincze Ilona , közgazdász, Budapest

Süveges-Szabó Zoltán 2008.06.03. 14:19:54

Csatlakozom.

„Hát idáig süllyedtek Önök?”

kérdezte Franchet d’ Esperey a Magyarországon állomásozó francia csapatok főparancsnoka a hatalmat magához ragadó Károlyi Mihálytól 1919-ben.

Sajnos ennél sokkal sokkal alább merültünk.

Gábriel Miklós 2008.06.03. 14:20:21

Egyetértek csatlakozom

IM 2008.06.03. 14:20:22

Csatlakozom.
Ilyés Márton közgazdász Budapest

Coccinella Septempunctata (törölt) 2008.06.03. 14:21:23

Benedek Katalin, Budapest, közgazdász, feminista

Szeretném megköszönni Zsanettnek, hogy felvállalta ezt a reménytelen harcot, minden megerőszakolt nő nevében. Remélem, jobban van, és begyógyultak a lelki és testi sérülései.

Köszönöm Bagdy Emőkének, hogy nem hajlandó támogatni a magyar igazságtalanságszolgáltatást.

Köszönöm Tuza Péternek, hogy felvállalta az ügyet.

Köszönöm minden férfinak és nőnek, aki nem úgy állt hozzá rögtön, hogy "biztos hazudik", "úgyis csak egy kurva".

Minden nőnek joga van eldönteni, hogy mit tesz a saját testével, attól függetlenül, hogy rövid, vagy hosszú szoknya van-e rajta, kurva-e, vagy sem, éjszaka van-e, vagy sem, kapcsolatban van-e az illetővel, vagy sem. Minden nőnek joga van eldönteni, hogy akar-e szexuális életet élni azzal az emberrel, az előzményektől függetlenül. Ezt a döntési jogát senki az égvilágon nem írhatja felül.

A "NEM" nem "igent" jelent, nem "talánt" jelent, a "NEM" "NEMET" jelent.

Köszönöm.

Istenes Attila 2008.06.03. 14:21:32

Csatlakozom.

Bővítsük az NBH adatbázisát, a potenciális veszélyt jelentők eme névsorával. :P :(

Istenes Attila, Budapest

Mátrai Mihály 2008.06.03. 14:22:00

Egyetértek, hogy Zsanettnek, és az összes többi hasonlón keresztülmentnek is igazságot kell szolgáltatni.

Mátrai Mihály, közgazdász, Budapest

Csanády István 2008.06.03. 14:22:40

Csatlakozom. Bp. 1026

Nagy József Nyíregyháza · http://www.njoe4555.fw.hu 2008.06.03. 14:23:08

Egyetértek, csatlakozom.

Nagy József, Technikus

Magyar Gabriella 2008.06.03. 14:23:12

Egyetértek, csatlakozom.
Magyar Gabriella, SAP tanácsadó, Budapest.

Csizmásné Frigyes Katalin 2008.06.03. 14:23:59

Egyetértek
Csizmásné Frigyes Katalin, Budapest

sárközy 2008.06.03. 14:25:23

Csatlakozom, Sárközy Bence, szerkesztő, Budapest

Dr. Ibolya Judit 2008.06.03. 14:25:25

Tavaly nyáron még az általános iskolából való barátnőimmel beszélgettünk a Zsanett ügyről. Mind a 4 művelt, felsőfokú végzettséggel rendelkező nőnek meg volt a saját "biztos nem volt apáca" véleménye (nem mintha ebben az eseben az erőszak megbocsátható lenne!). De ennél is jobban megdöbbentett, hogy szerintük "A nő is felelős az erőszakért, mert ha kihívóan öltözködik, azzal szinte felkiáltást intéz a férfiakhoz, hogy erőszakolják meg!" Döbbenetemben csak annyit tudtam mondani, hogy ha valaha velem történne ilyen - NE TÖRTÉNJEN ILYEN SOHA!!! - ha meg merik kérdezni, milyen ruhában voltam, akkor annak a több mint 20 éves barátságnak abban a percben vége van!!!
Szolidaritást vállalok! Ez egy nagyon jó kezdeményezés!
Dr. Ibolya Judit, Budapest, Ügyvédjelölt

Rácz József 2008.06.03. 14:25:29

Csatlakozom:
dr. Rácz József, pszichiáter, Budapest

Schiffer András 2008.06.03. 14:25:34

Egyetértek!

Schiffer András, ügyvéd

Schwimmer-Tóth Tímea 2008.06.03. 14:25:41

Egyetértek - irodavezető, Szeged

Horváth Lajos 2008.06.03. 14:25:43

Egyetértek , csatlakozom .
100% biztos voltam és vagyok , hogy minden úgy történt ahogy a Zsanett elmondta .
Lehet , hogy túl közel voltak még az " Októberi események " és ezt már nem bírta volna el a rendőrség .

Horváth Lajos Sárbogárd

Lukovszki Laszlo 2008.06.03. 14:26:02

Nem tenne ki az ember magat ennyi problemanak es megalazo nyilvanossagnak ok nelkul.
A rendorok is kovethetnek el bunt, komolyabbat is! Nehez ezt beismerni??

Csatlakozom.

Nem a rendorok egzisztenciajanak es a rendorseg "becsuletenek" megmenteserol van szo, hanem ELVEKROL es igazsagszolgaltatasrol.

1984, Allatfarm. Juhheee.......

Gabriella 2008.06.03. 14:26:14

Nagyon orulok a kezdemenyezesnek. Csatlakozom. Toth Gabriella, auditor, London

Szarka Zoltán 2008.06.03. 14:26:27

Csatlakozom; cinikus, összekacsintó rendőrségünk van.

Hugger 2008.06.03. 14:26:39

Cstlakozom
Békefi Éva programmenedzser Budapest

Zékány András 2008.06.03. 14:26:46

Támogatom.

Zékány András, befektető, London

Tonzor Péter, befektetési vezető, Dunakeszi 2008.06.03. 14:26:52

Támogatom, csatlakozom.
Az erőszak minden formáját elítélem, főleg ha az a kiszolgáltattottakkal szemben történik. Gyermekek és nők esnek áldozatul nap, mint nap. Ezek a rendőrök, akik látsztra szeretre méltó fiatalok, amint felveszik az egyenruhát, úgy gondolják bármit megtethetnek. Az erőszak része az életüknek.

Timár Eszter 2008.06.03. 14:27:05

Olvastam némi szakirodalmat, nem sokat, de az is elég volt, hogy az ügy elejétől úgy gondoljam, sokkal kevesebb az esélye, hogy egy nő ilyet kitalál, és mindenféle intézményes ellenállás dacára perel, mint annak, hogy a rendőröket védeni fogja a rendőrség. Mivel engem az ügy ismerhető részei meggyőztek arról, hogy Zsanett igazat mond, nagyon becsülöm őt, hogy nem hagyta, hagyja félbe/abba a jogorvoslatért való ügyét. És elkeserít, hogy az őt övező intézményes ellenállás és a szakértelmet nélkülöző, durva mentalitás ilyen simán nyer teret magának. Mert ha ez itt elhal, akkor a nők továbbra sem fognak bízni a jogban meg a nyilvánosságban, és teljesen igazuk lesz.

Teveliné Simon Anna Katalin 2008.06.03. 14:27:40

örölök, hogy nem velem történt meg ez az eset!
szerencsétlen Zsanett, olyan fiatalon PTSD s lett!
C S A T L A K O Z O M !

Kiss Gabriella 2008.06.03. 14:28:13

Egyetértek, csatlakozom

tanár (Bp. 1034)

Varga István 2008.06.03. 14:29:02

Csatlakozom! Varga István Eger referens

Weszely Tamás 2008.06.03. 14:29:07

Ebben az országban a hatalom szolgái mindet megtehetnek. Hol van itt rend ha a rendőrök következmények nélkül bünözhetnek.

Hanczár Magdolna ,mérnök 2008.06.03. 14:29:22

Egyetértek,csatlakozom!

P. Zsuzsa 2008.06.03. 14:30:05

Egyetértek csatlakozom!!!
P. Zsuzsa

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2008.06.03. 14:30:12

Csatlakozom!

Ezek után, még inkább felhatalmazva érzik egyesek magukat, hogy nekik bármit meg lehet tenni.

Szettele István 2008.06.03. 14:30:16

Elég az ügyek elmaszatolásából. Egyetértek.

Benkő Richárd 2008.06.03. 14:30:35

Elejétől hiszem, hogy ember ekkora hazugságba nem menne bele, különösen ilyen kitartóan.
Ez is Zsanett igazát bizonyítja.
Ha itthon rendőr és polgár között kell eldönteni ki hazudik, 99%-ban a rendőrökre tippelnék.
Hajrá Zsanett! Kívánom, hogy derüljön ki minden apró igazság! Ideje lenne a korrupt rendőröket beégetni! Maffia!

Kálmán Zita 2008.06.03. 14:30:50

Egyetértek,csatlakozom.
Felháborítónak tartom az ügyet. Szégyen, hogy ma Magyarországon a rendőrök mindent megtehetnek. Szégyen, hogy sokan még mindig azt feltételezik, hogy Zsanett hazudik.
Szégyen, hogy bár elismerik, hogy tényleg megerőszakolták (orvosi látlelet bizonyítja), az nem érdekli az igazságszolgáltatást, hogy ki volt a tettes - hiszen semmilyen nyomozás nincs folyamatban,nincs más gyanúsított.
Kálmán Zita, angol-német szakos tanár, Piliscsaba

Horváth János 2008.06.03. 14:30:55

Csatlakozom!

Horváth János, Budapest

Bolla Hajnalka 2008.06.03. 14:31:05

Egyetértek, csatlakozom!
Bolla Hajnalka;
Budapest

Baaah 2008.06.03. 14:31:09

Egyetértek, csatlakozom!

Hegedűs Imre, Salgótarján

Kővágó Pál 2008.06.03. 14:31:35

Egyetértek!

Kővágó Pál, egyetemi hallgató, Fót

“Ízlik az embernek a hazugsággal szerzett kenyér, de végül kaviccsal lesz tele a szája.” Példabeszédek 20:17

Vincze Magdolna 2008.06.03. 14:31:44

Egyetértek és csatlakozom!

Egy bírónőt hallgattam még a rádióban nyilatkozni az ügy kirobbánasokor, ő maga azt nyilatkozta, ha őt megerőszakolnák, nem tenne feljelentést, mert a magyar igazságszolgáltatás még őt hurcolná meg, a bűnösök pedig nagy eséllyel megúsznák a büntetést.

Pontról pontra bejöttek a szavai. :(((
Szégyen és gyalázat, hogy ez megtörténhetett!

onixbeata 2008.06.03. 14:31:47

Egyetértek.
Molnár Lenke, doktorandusz, Jyväskylä, Finnország

Illés Gábor 2008.06.03. 14:32:29

Jó kezdeményezés! Csatlakozom!

Bazsika Jenő 2008.06.03. 14:32:35

Én nem tudom mi az igazság, de jó lenne tudni.
Csatlakozom.
Bazsika Jenő, üzletkötő, Dunaföldvár

NahosoKatalin / gyógypedagógus 2008.06.03. 14:32:46

A nyilatkozathoz, csatlakozom. Zsanettel meg maximálisan együttérzek,/ 30 évvel ezelőtt hasonlón mentem keresztül :(, bár Nekem akkor igazságot szolgáltattak,
a trauma és a tortúra amin keresztül mentem, azt eredményezte, hogy 20 évig nem tudtam róla beszélni. Hallgattam, 1-2 nyilatkozó férfit /beleértve a védőt is/ szörnyű ahogy erről az egészről vélekednek :( fogalmuk nincs milyen érzés, élmény egy ilyenen keresztül menni.

Cserny Zsolt 2008.06.03. 14:32:55

Csatlakozom.

Cserny Zsolt, Budapest

Buczó Judit 2008.06.03. 14:33:01

Egyetértek, csatlakozom.

Buczó Judit
Nyergesújfalu

Tímár Szabolcs 2008.06.03. 14:33:15

Csatlakozom! Tisztességes igazságszolgáltatásra lenne szükség, hogy a gyengéket védje és ne az erőszakosakat támogassa.

Értékesítő/Budapest

Hódos Edina 2008.06.03. 14:33:26

Egyetértek!
Budapest

Csizmadia Péter · http://www.domain-globe.com 2008.06.03. 14:34:07

Egyetértek, csatlakozom.

Csizmadia Péter, informatikus, Veszprém

Bori Erzsébet 2008.06.03. 14:34:11

Catlakozom.
Bori Erzsébet (fordító)
Budapest

Lajos · http://hunvista.hu 2008.06.03. 14:34:17

Csatlakozom. Az igazságot senki nem tudja, de ez az eset is rávilágít az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos problémákra. Túlságosan sok a szubjektivitás miközben emberi sorsokról születik döntés.

ifj. Veisz László, Balatonfűzfő 2008.06.03. 14:34:20

Csatlakozom.Sajnos az elmúlt évek tapasztalatai alapján a rendőrségbe vetett bizalom egyre rosszabb. Sok ismerősöm van, akiket tisztelek, és akik a rendőrség soraiban szolgálnak. De sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy Magyarországon korlátozva van a szabadságjog, a vélemény szabad kinyílvánítása, és erősen politikai irányítású kiszolgáló szerv lett a rendőrég és az igazságszolgáltatás! Jelen ügy is ezt mutatja...(mint ahogyan 2006.október 23, a móri mészárlás stb...)

Moisio Johanna 2008.06.03. 14:34:21

Egyetértek, csatlakozom.
Moisio Johanna, Budapest

Takács Andrea · http://Tandra 2008.06.03. 14:34:26

Csatlakozom. Takács Andrea, grafikus, Székesfehérvár

Seszták Zsolt 2008.06.03. 14:34:30

Jelenlegi állapotában rendőrségünk és "igazságszolgáltatásunk" a diktatúrából örökölt kísértet. Csatlakozom.

Seszták Zsolt
Fordító
Aldebrő (ide jöhet értem a fekete autó)

vitorlás 2008.06.03. 14:34:58

Két hasonló korú lányom van, ezek után nyugodtan nme is engedhetem ki őket az utcára.Ez 2008 rendőrsége és ügyészsége, felháborító !
Együttérzek Zsanettel !
Tibor Gépészmérnök Budapest

Bodnár Péter 2008.06.03. 14:35:13

Eltusolták! Öt rendőr ellen tanú nélkül nyerni?!
Kinek juthat ilyen eszében?

Egyetértek,csatlakozom!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.06.03. 14:35:27

Egyetértek, csatlakozom.

Csősz Andrea, Budapest

Farkas János 2008.06.03. 14:36:12

Támogatom!
Tanár, Miskolc

Tamás 2008.06.03. 14:36:22

Rendőrállam! Abban élünk és vicc ami itt folyik!
Egyértelmű, hogy csatlakozom!
Balogh Tamás
Jászberény
Project Manager

Dj.Levi · http://www.porkolt.hu/other//-62646.html 2008.06.03. 14:36:45

MINDEN TISZTESSÉGES EMBERNEK SZOLIDÁRISNAK KELL LENNIE ZSANETTEL. TÜRHETETETLEN A HATALOM MEGOSZTÓ TECHNIKÁJA, A MÉDIA AKNAMUNKÁJA, A RENDŐRSÉG SUNYI MAGATARTÁSSA.

SZOLIDÁRITÁS ZSANETTEL!
RENDŐRÁLLAM, GYENGÉBB ÁLLAM!

BETITLOTT KÖNYV A TITKOS HATALMI JÁTÉKOKRÓL, MINDENT ELBORÍTÓ RENDŐRI KORRUPCIÓRÓL:
Rendőr közigazság - Posta Imre könyve

beszélgetés a szerzővel Echo Tv.
www.porkolt.hu/other//-62646.html

Attelokin 2008.06.03. 14:37:18


köszönöm a lehetőséget a csatlakozásra!
Csatlakozom!

Miskolci Valéria 2008.06.03. 14:37:20

Egyetértek.
Miskolci Valéria, Budapest

Nagy Norbert 2008.06.03. 14:37:22

Egyetértek, felháborító eset, csatlakozok.
Nagy Norbert, Budapest

Torok Zsombor 2008.06.03. 14:37:35

Egyetertek
Torok Zsombor, mernok, Budapest.

Bognár Zsuzsanna 2008.06.03. 14:37:40

Horvath Jozsefne

barmilyen meglepo (bar az irasa, mely teljesen tokeletesen jellemzi az On jellemet, szoval ezutan en nem csodalkozom, hogy nem ert, de) ez egy olyan oldal, ahol tamogatok irnak ala, igen.

Akinek ez nem tetszik -mint maganak-, az egesz nyugodtan letrehozhat egy, a rendorok mellett kiallo oldalt, ezt hivjak a velemeny nyilvanitas szabadsaganak.

Remelem mostamar teccikerteni, ugye?

czeroczki zoltán · http://zozo.hu 2008.06.03. 14:38:20

Csatlakozom egyetértek

Máriás Krisztina 2008.06.03. 14:38:26

Csatlakozom. Legyen még egy név az NBH listáján. Máriás Krisztina, SAP tanácsadó, Budapest

Attelokin 2008.06.03. 14:38:30

Csatlakozom!
Szabó Nikoletta
jogász

Péter Szabó Gábor 2008.06.03. 14:38:55

Nos, én azért írom alá, mivel, másokkal ellentétben, én NEM tudom, hogy mi történt. Viszont az ítélet és annak kommunikációja érdekes kérdéseket vet fel. Szerintem nem derült ki a teljes igazság, és ez az ami rendkívül zavaró.

Horváth Dénes 2008.06.03. 14:39:13

Csatlakozom. Horváth Dénes informatikus

Andi 2008.06.03. 14:39:35

Egyetértek , csatlakozom.

Varga Krisztina 2008.06.03. 14:39:36

Egyetértek,csatlakozom!

Szöllős Ákos, szakfordító, Gyömrő 2008.06.03. 14:40:31

Egyetértek, csatlakozom.

Kricsfalussy-Kovács Fanni 2008.06.03. 14:40:44

Csatlakozom

Beren 2008.06.03. 14:40:51

Csatlakozom.
Maximálisan hiszek Zsanettnek, több mint felháborító ennek az ügynek a lefolyása!!

MM 2008.06.03. 14:41:12

Csatlakozom. Csoda, hogy Zsanett eddig bírta

A morális válságot jelei elég egyértelmûek.

Meisner Miklós, grafikus, Szeged

Thoms 2008.06.03. 14:41:30

Egyetértek.
Teljes mértékben egyetértek abban, hogy át kell alakítani a Büntető Törvénykönyvet, mivel a magyar(s általában minden nemzet) rendőrei elfelejtik letett esküjüket..s szemükben leginkább a hatalom csillog...
Valamint köszönöm Tuza Péternek,s Bagdy Emőkének,hogy bármi áron kitartanak álláspontjuk mellett....Sok magyar tanulhatna tőlük.

igazságot 2008.06.03. 14:41:38

"...én azt tartom, aki megmondja az igazat, akár jó, akár rossz, akár csúnya, az nyugodtan alhat és én aludni szeretek écaka. A többi a jóisten dolga." (Móricz Zsigmond)
Tóth Enikő egészségtantanár, Szolnok

F. Gábor 2008.06.03. 14:41:40

Csatlakozom!
F. Gábor, Informatikus, Budapest

Utasi Judit 2008.06.03. 14:41:59

Egyetértek, csatlakozom. Jogász. Budapest

Czinege Agnes 2008.06.03. 14:42:33

Csatlakozom. Ami ma Magyarorszagon tortenik az elfogadhatatlan. Magyarorszag a kovetkezmenyek nelkuli orszga. Czinege Agnes,kozgazdasz, USA

atany 2008.06.03. 14:42:41

Csatlakozom
Nem hiszem, hogy csak a rendorseggel lenne a baj. Altalanosnak tunik az a hozzaallas Magyarorszagon, hogy a megeroszakolt nok provokaltak a ferfi(aka)t, es ezert, implikacio, ugymond megerdemeltek a sorsukat. Ja, es utana meg le is kell k*vazni oket, biztos ami biztos.
A rendorseg viselkedese az ugyben szimptomaja ennek az altalanosabb problemanak.
Tanyi Attila

Kálecz Orsolya 2008.06.03. 14:43:14

Csatlakozom.

Kálecz Orsolya
fordító
Budapest

dr. Böhm Anna 2008.06.03. 14:43:20

Egyetértek, csatlakozom.

Dus János 2008.06.03. 14:43:48

Csatlakozom.
Dus János tanácsadó, Fonyód.

Szabó József 2008.06.03. 14:44:09

Egyetértek, csatlakozom: Szabó József informatikus mérnök Miskolc

shenk 2008.06.03. 14:44:12

Csatlakozom.
Malinoczki Viktor, Kisoroszi.

Horváth Lajos 2008.06.03. 14:44:23

Csatlakozom

Horváth Lajos - marketing vezető - Budapest

Birkásné Laurinyecz Szilvia 2008.06.03. 14:44:37

Nem vagyok se rendőrellenes,se megszállott feminista,de ez az eset messziről visít... a vak is látja... Csatlakozom természetesen

Horváth Sára 2008.06.03. 14:45:35

Csatlakozom!
Horváth Sára Budapest

tetyei jános 2008.06.03. 14:46:03

Mért nem büntették meg a rendőrök Zsanettet?
Mért vitték/kísérték haza?
Ha Zsanett hazudik, akkor miért csak két rendőrről állítja azt, hogy megerőszakolták őt?
Ha nem történt erőszak, pénz sem cserélt gazdát, Zsanettet haza is vitték/kísérték, akkor miért haragudott mégis olyan nagyon a rendőrökre, hogy feljelentette őket?
Ezekre a kérdésekre még nem kaptam választ.
Úgyhogy addig is Zsanettnek hiszek.
tetyei jános

Horváth Zsolt 2008.06.03. 14:46:28

Csatlakozom.
Horváth Zsolt, Budapest

Kmeczkó Szilárd 2008.06.03. 14:47:08

Csatlakozom!

S.R. 2008.06.03. 14:47:08

Csatlakozom.
S.R. fordító

Liebhardt András 2008.06.03. 14:47:26

Politikától függetlenül és politikától átitatva is, kortalanul - pusztán az emberiesség nevében, és a kor miatt - jelen kor válságtüneteire mutatva is: csatlakozom! Igazságot Zsanettnek! Liebhardt András, művelődésszervező, Dunabogdány

gaf · http://www.raytracer.hu 2008.06.03. 14:47:26

Csatlakozom!
Pokó Gábor - Informatikus - Budapest

Sárközi Éva 2008.06.03. 14:47:48

Csatlakozom, tisztuljon meg a bírói kar, mert a mocsárba rántja az erkölcsöleg amúgy is romlott kis országunkat.

Sárközi Éva Budapest

Turóczi Szabolcs 2008.06.03. 14:47:48

CSATLAKOZOM, EGYETÉRTEK!

Csak annyit fûznék hozzá, hogy szánalmas és kétségbeejtô ami ebben az országban folyik, egyáltalán nem csodálkozom hogy hol tartunk!

Ki kell írtani ezt a sutyizós mentalitást, de nem csak a rendôrségrôl, hanem az államigazgatás minden területérôl. Ez végre egy jó kezdeményezés!

Gáldonyi Béla 2008.06.03. 14:48:11

A szolidatitási nyilatkozatban foglaltakkal teljes mértékben egyetértek, a konkrét esetre vonatkozóan is és általában is. Sajnos mi ebből a szempontból is elmaradott országnak számítunk.

Gáldonyi Béla, szoftverfejlesztő
Budapest

Anonymus 2008.06.03. 14:48:11

Csatlakozom és nagyon elkeserít az a tudat, hogy a mai magyarországi viszonyok között praktizáló ügyvédként egy nyitott blogon óvatosságból a nevemmel nem merem vállalni az együttérzésemet Zsanettal.


Egy budapesti ügyvéd

0xFFFF 2008.06.03. 14:48:17

Rendőrök nélkül a korrupciós statisztikák ugrásszerű - de az egyéb bűncselekmények statisztikái is - javulást szenvednének el.

Csatlakozom

Schumayer Tamás

szabados józsef 2008.06.03. 14:49:04

Egyetértek, csatlakozom.
Szabados József matematikus, Budapest

gizella 2008.06.03. 14:49:22

Csatlakozom Hozzátéve, hogy nem csak a rendőrökkel, hanem a bírókkal is nagy baj van ebben az országban. Szalai Sándorné Székesfehérvár

Rab Gábor 2008.06.03. 14:49:38

Egyetértek, csatlakozom, ha ezzel segíthetek, hogy a bűnösök megkapják a járandóságukat, ha ezzel fel tudom hívni a magyar bíróságok és ügyszségek csapnivló, tisztességtelen, etikátalan munkájára a figyelmet.

Rab Gábor
informatikus

Kovacs Istvan 2008.06.03. 14:49:39

Csatlagozom: Tobb civil controlt kell az allami szervekre bevezetni. Ma is magyarorszag az "ontorvenyuek es kis kiralyok orszaga" ,akik semmibevezik masok emberi jogait. Europa kozelebb van hozzam mint magyarorszag, sajnos. U.S.A FL Miami Beach

Murányi Szilvia 2008.06.03. 14:50:01

csatlakozom
Murányi Szilvia gyógyszerész

Nacsa Zsófia 2008.06.03. 14:51:08

Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet. Egyetértek a bloggal és csatlakozom.

Juhosné Á. Ágnes 2008.06.03. 14:51:35

Egyetértek, csatlakozom.

beszerzési vezető Kaposvárról

Halász Zoltán 2008.06.03. 14:52:23

Nem bízom az eredményben, da a magam részét ideteszem: egyetértek és leírom.

Halász Zoltán, informatikus, Dunakeszi

Erdős Attila 2008.06.03. 14:52:54

Nem hittem volna, hogy a rendőrök megússzák. De ebben az országban a rendőrök, főleg a rebiszesek bármit elkövethetnek. Meggyőződésem, hogy tényleg megerőszakolták a lányt. Igazságot Zsanettnek!

Erdős Attila, pap, Budapest

Rózsa Endre 2008.06.03. 14:53:31

Együttérzek, csatlakozom.
Hány olyan érzéketlen állat szaladgálhat még vajon szabadon, aki hasonló borzalmat követett el...
Remélem, egyszer mind elnyeri a sorstól méltó büntetését.

Rózsa Endre, közgazdász

molnár gábor 2008.06.03. 14:53:50

csatlakozok

Maddness69 2008.06.03. 14:53:58

Csatlakozom.

Ide vezet a "következmények nélküli nemigaz ország". Tényleg ezt akarjuk?

Nagy Tamás 2008.06.03. 14:55:34

Csatlakozom

Nagy Tamás, pszichológus, Budapest

Kata, London 2008.06.03. 14:56:02

En is csatlakozom. Nem is tudom, hogyan tudja Zsanett tultenni magat ezen, minden elismeresem az ove, illetve az osszes szakembere es csalade aki mellette all. Turhetetlen hogy Magyarorszagon mit engedhetnek meg maguknak az allamszervek. Ez is egy fontos lepes, hogy vegre europai szinvonalu orszagga erjunk, ahol fontosak az egyeni jogok es az emberek merjenek sajat gondolotakot formalni!

Szőke V. Ferenc 2008.06.03. 14:56:05

Csatlakozom.

Őrsi Anna 2008.06.03. 14:56:24

Szolidarításomról biztosítom Zsanettet! Úgy gondolom egy nő nem hozza napvilágra "csak a hecc" kedvéért, ha szexuális erőszak áldozata lett.

Lehel Nikolett 2008.06.03. 14:57:01

Tamogatom. Lehel Nikolett, szoftverfejleszto mernok, Budapest.

Molnár Zoltánné 2008.06.03. 14:57:15

Egyetértek csatlakozom
Elismerésem Zsanettnak a bátorságáért!

Sándor Flórián 2008.06.03. 14:57:27

Csatlakozom!
Sándor Flórián, vegyész, Polgárdi

Sallay Miklós 2008.06.03. 14:57:44

Csatlakozom.

Sallay Miklos, kockazatkezelö, Becs

Dr Gercsi Zsolt 2008.06.03. 14:57:50

Csatlakozom! Bár szerintem a felelősök magasról tesznek erre a peticióra és nem lesznek ezután sem álmatlan éjszakáik. Ha mondjuk mind éhségsztrájkba kezdenénk akkor lennének a legboldogabbak, mert mindenkit hagynának éhenhalni. Hátha még ezt az oldalt is feltörik és akkor majd azoknak lesz problémája akik csatlakoztak. Azután pedig még ők perelnek be minket... "Apuka pedig ne lepődjön meg, ha a védőügyvéd halálbüntetés kiróvását kéri majd a biróságtól." Tiszta '50-es évek!

Lovas Andräs 2008.06.03. 14:58:05

Sajnos a magyar igazsägszolgältatäsba vetett közbizalmat az ilyen esetek romboljäk le leginkäbb. Akärmi is törtent azon az ejjelen, mindenkepp aljassäg, hogy läthatolag az ügyeszseg, a media, es a rendörseg is csak a megvädolt rendörök kimozsdatäsäval volt elfoglalva, nem pedig az igazsäg kideritesevel. Ilyenkor a birosäg is tehetetlen.

Lovas Andräs, jogäsz(Budapest)

Fugedi Balazs 2008.06.03. 14:58:21

Szerintem Magyarorszagon az egyik oka, hogy nem mukodnek a dolgok (sosincs kovetkezmenye semminek), az az hogy az igazsagszolgaltatasban, mint hatalmi agban nem tortent semmilyen valtozas a rendszervaltaskor. Szerintem az ilyen kezdemenyezesek hozzajarulnak ahhoz, hogy valami valtozas legyen ezen a teren is..

Csatlakozom. Tanar. Cork, Irorszag

Zsámboki Tibor 2008.06.03. 14:58:50

A rendőrség velejéig romlott és korrupt, minden szinten. A Zsanett-ügy csak hópihe a jéghegy csúcsán.
Zsámboki Tibor, nehézgépkezelő, Kecskemét

Sánta Szabolcs Miklós 2008.06.03. 14:59:06

Egyetértek, csatlakozom. Sánta Szabolcs Miklós ügyvédjelölt, Budapest

Molnár Mária 2008.06.03. 14:59:23

Csatlakozom, Molnár Mária , művészettörténész, Budapest

Csapó Noémi 2008.06.03. 15:00:19

Támogatom a kezdeményezést.
Telekom szabályozási szakértő, Budapest

kelediup 2008.06.03. 15:00:20

Egyetertek.
Kelemen Ferenc, Munchen

Dobos Emőke 2008.06.03. 15:00:46

Az Indexen megjelent Bagdy Emőke szakmai életrajzát szeretném kiegészíteni azzal, hogy B.E. majd 40 évig dolgozott a klinikumban, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet pszichológusa, majd vezető munkatársaként.
Diagnosztikai tesztek kidolgozója, adaptálója és tanítója, hatalmas klinikai tapasztalat birtokosa. Szakmai tudása, pszichodiagnosztikai kompetenciája megkérdőjelezhetetlen.
És akkor most nem beszéltem megalkuvást nem ismerő emberi tulajdonságairól, amit ez a kilépés is illusztrál.

Tímári Miklós 2008.06.03. 15:01:22

Csatlakozom, egyetértek, és ideje lenne az ad hoc tiltakozás mellett a permanens, szervezett formát is megtalálni a változtatás érdekében...

Tímári Miklós, közgazda, Miskolc

Kristóffy Zsolt 2008.06.03. 15:01:48

Egyetértek!!
Jogállam??????

Ugyan már!!!!

Komenczi Bálint 2008.06.03. 15:02:04

Csatlakozom.
Komenczi Bálint, szociológus/grafikus, Budapest

Dr. Varga Tamás · http://drvargat.atw.hu 2008.06.03. 15:03:27

Csatlakozom.
Dr. Varga Tamás orvos, Pécs

Kérem a blog gazdáját, kódoljon be egy számlálót, ami az egyetértő nyilatkozatok számát mutatja. (Sok lesz...)

gonosz hal 2008.06.03. 15:03:37

Kedves Zsanett!

Amit végigvittél, az előtt bárki főt hajthat! Remélem, tudod, hogy az együttérzés, a szimpátia mellett nagyon, nagyon sok ember felnéz rád ma Magyarországon!

Köszönöm, mindenki nevében, amit - értünk, többiekért is - tettél, köszönöm, hogy kiálltál az igazadért, ami nem csak a te igazad, hanem az enyém, a mienk is, és a civilizált Magyarországé is! Remélem, tudod, hogy mi vagyunk többen, és hogy az ilyen belevaló, nagyszerű emberek miatt, mint te vagy, van remény arra, hogy egyszer egy normális világban élhetünk.

Köszönöm, Zsanett, hogy nem hagytad annyiban:

Kincse Szabolcs
Budapest

Csizmár Orsolya 2008.06.03. 15:03:38

Csatlakozom a Zsanettet támogatók köréhez.

Marczin Orsolya 2008.06.03. 15:03:49

Csatlakozom. És nagyon örülök a nagy számú férfinévnek is.

Paróczi Balázs 2008.06.03. 15:03:52

Egyetértek!

Az utcalányoknál benne van a pakliban napi 1x a "helypénz", de ezt a szokást a többiekre átvinni kicsit erős.

Paróczi Balázs - Budapest

dr. Kovács Béla Sándor 2008.06.03. 15:03:55

Csatlakozom.

Ügyvédjelölt, Székesfehérvár

Szenvedi Zoltán 2008.06.03. 15:04:19

Egyetértek, még akkor is, ha a rendőrök – akikkel dolgozom, és akik között több a jó fej, mint az erőszakoskodó – megköveznek!!!
Le a kalappal Bagdy Emőke előtt is!!! Bár a Tasnádit, Schöntalt és más bűnözőt beszámíthatatlannak nyilvánító igazságügyi elmeszakértők működése után várható volt, hogy egyiküknek betelik a pohár.

Szenvedi Zoltán, bűnügyi tudósító, Magyar Nemzet

Haraszti Gábor 2008.06.03. 15:04:21

Csatlakozom Bátonyterenyéről, bár egy kicsit tartok tőle, hogy bosszút állnak rajtam a rendőrök, mert ez ebben az országban amúgy "természetes" és "normális" hozzáállás a rendőrség részéről.

SzZ 2008.06.03. 15:04:25

A rendőrök azt hiszik, bármit megtehetnek. Ez a meggyőződésük sok-sok eltussolt ügy nyomán alakult ki. Elég volt!

Szabó Zoltán, közgazdász-informatikus, Budapest

Vitorla 2008.06.03. 15:04:25

Minden társadalom azt érdemli, amit még eltűr.
Nem tudom hol kezdődik Magyarországon a közöny vége, de hogy már most késésben van, az biztos.

Én nem akarok bűnrészes lenni azzal, hogy az adómból fenntartott rendőrség efféle viselkedését szó nélkül hagyom. Az igazságszolgáltatáséról nem is beszélve.

Úgyhogy csatlakozom. A nevemet pedig félek közzé tenni. Ez van.

Hintamester · http://www.hinta.hu 2008.06.03. 15:04:46

Csatlakozom.
Juhász Attila, mérnök, Budapest

Schreck Eleonóra 2008.06.03. 15:05:10

csatlakozom!

Beczner Farkas, agrármérnök, Gödöllő 2008.06.03. 15:05:15

csatlakozom

fnk 2008.06.03. 15:05:17

egyetértek

fehértói-nagy kázmér verőce

Bánki-Barát Réka 2008.06.03. 15:06:56

csatlakozom. Budapest.

Kurucz Gergely 2008.06.03. 15:07:07

Csatlakozom!
Kurucz Gergely karnagy, tanár, Dunaújváros

Schreck Eleonóra 2008.06.03. 15:07:49

csatlakozom!

nyugdijas,

Tokod

Császár Marianna 2008.06.03. 15:07:50

Egyetértek!
Csatlakozom. Császár Marianna vállalkozó, Zalaegerszeg

Szabó Zsolt 2008.06.03. 15:08:10

Elképesztő, hogy Magyarországon ilyen történhet. Teljes mértékben egyetértek.

Seregi Lilla 2008.06.03. 15:08:17

Külkereskedő vagyok, Biatorbágyon lakom.

Tíz éve Kárpátalján Zsanetthez hasonló helyzetbe kerültem 4 rendőrrel. Bár én a lélekjelenlétemnek köszönhetően megmenekültem az erőszaktól, de sosem felejtem el azt a kiszolgáltatott és megalázó helyzetet!. Még ma is remegek, ha eszembe jut. Sosem tettem feljelentést, mert tudom, hogy megöltek volna.
Biztos vagyok benne, hogy Zsanett nem hazudott. Ahogyan abban is, hogy rengeteg lelkierő kellett a feljelentés megtételéhez.

Papp Nikoletta 2008.06.03. 15:09:44

Csatlakozom.

Papp Nikoletta, Budapest

Szigetvári Csaba 2008.06.03. 15:10:41

Egyetértek és támogatom!

Érd, vállalkozó

akiraly · http://index.hu 2008.06.03. 15:10:43

+1

Király András, Budapest

Mészáros Ferenc, tolmács · http://www.ferenc-meszaros.net 2008.06.03. 15:11:06

Woman is the nigger of the world. At least in Hungary.

www.youtube.com/watch?v=S5lMxWWK218&feature=related

Frankó Pál 2008.06.03. 15:11:29

Csatlakozom és egyetértek.
Szégyellem magam mint Magyar.

CSÁVOK SONÁJ 2008.06.03. 15:11:36

Egyetértek,csatlakozom!

Kassay Ildiko 2008.06.03. 15:11:58

Csatlakozom.

Foallasu anyuka. Varso, Lengyelorszag.

Kovács Enikő 2008.06.03. 15:12:08

Csatlakozom!
24 éves vagyok, pár száz méterre lakom attól a helytől, ahol Zsanettet megtámadták. Velem is megtörténhetett volna. Ma is megtörténhet?

Kovács Enikő, teológa

Sz. Csaba 2008.06.03. 15:12:43

Csatlakozom.
Szabó Csaba, Budapest

kováts virág 2008.06.03. 15:12:50

csatlakozom

Tamás 2008.06.03. 15:13:13

Az előbb ez lemaradt, bocs:

Kükedi Tamás, Budapest

Geolány 2008.06.03. 15:13:14

Hihetetlen, hogy mindez ma, Magyarországon megtörténhet és a társadalom még asszisztál is hozzá. Sajnos még ma is sokakban él az a középkori gondolat miszerint akit megerőszakolnak valójában ő maga tehet mindenről, nyilván kellette magát. Támogatom Zsanettet és becsülöm a benne lévő rengeteg erőt.
Csizmár Orsolya, Budapest

Combi a ballibes Ferkófan 2008.06.03. 15:13:21

Csatlakozom.

F. Tamás, tesztmérnök, Budapest

Fried 2008.06.03. 15:14:32

Fizikus vagyok, Budapesten élek és dolgozom. Logikus gondolkodást is tanultam.
Rendörök elsö reakciója:
1. "Nincs annyi rendör, hogy 5-en üljenek egy autóban." Aztán kiderült, hogy mégis 5-en ültek egy autóban.
2. "Nem is jártak rendöreink arra." Aztán kiderült, hogy nem sima rendörök jártak arra, hanem a REBISZ.
3. "Csak hazakisértük." Aztán kiderült a mobiltelefonokból, hogy elöször másfelé mentek, aztán mentek a lány lakásához.

Vagyis hazugsággal kezdték és folytatták, innentöl jobban hiszek az egyszem lánynak a Hatalommal szemben.

Egyetértek a blog inditásával, Fried Miklós

Rácz Brigitta 2008.06.03. 15:14:42

Csatlakozom. Ahogy lent úgy fent ... , ahogy fent úgy lent. Rácz Brigitta tanuló Budapest

2008.06.03. 15:14:42

Teljesen egyetértek a nyilatkozattal és a felhívással.

Nándi bácsi, szakács

valaki 2008.06.03. 15:15:08

Igen, az elejétől fogva tudom, hogy Zsanett nem hazudik, akinek van szeme, láthatta rajta.
Persze, könnyebb semmit nem venni észre, egyszerűbb a közöny, ami ebben az esetben messzire visz... Akik vádolják és megalázzák, nem is értem őket, vajon ha ők lennének ebben a helyzetben? És milyen szomorú, hogy mind, akik ebben a cipőben voltak már azt mondják, inkább hallgatnának... pedig mennyit tettek a közösért is, hogy vállalták... én köszönöm.

Sinka Levente 2008.06.03. 15:15:27

Szemét ember sok helyen van. Ismertem gonosz papot, lelkiismeretlen orvost, rossz tanítót, de él bennem a remény, hogy a tisztessége emberek kivetik maguk közül azt, akiben nincs becsület. Ha igaz, amit Zsanett mondott, akkor biztos vagyok, hogy azoknak a rendőröknek nem lesz meghitt életük, és kísérteni fogja őket a múlt. Sajnos van olyan ismerősöm, aki több mint 25 éve esett erőszak áldozatául és még most is időnként eszébe jut. Ő évekig senkinek nem mondta el, mert sok az olyan szemét, aki azt mondja, hogy biztos ő is akarta. Vannak, hülyék és jellemtelenek, a mundér nekik többet ér, mint az igazság! Legyen igazság!

Szita Sándor Attila 2008.06.03. 15:15:44

Csatlakozom. Hallgató, Rácalmás

Kelemen Gábor 2008.06.03. 15:15:46

Csatlakozom. Kelemen Gábor informatikus,lányos apa, Budapest

Erős Attila 2008.06.03. 15:16:18

Csatlakozom! Az egyenruha nem mentesíthetne senkit. Vicc, ahogy a "rendőrök" reagáltak.

Dézsi Lajos 2008.06.03. 15:17:05

Csatlakozom.

gaze 2008.06.03. 15:17:18

Abszolút természetesen.

Gaze, grafikus, budapest

S János 2008.06.03. 15:17:37

Egyetértek és csatlakozom!

Simon János, vegyészmérnök, Conway USA

Kollát Gábor 2008.06.03. 15:17:45

Hajrá Zsanett!!!

RÉPÁS ROMÁN 2008.06.03. 15:18:04

Csatlakozom ez a hazugságok országa.

Szarvas Violetta 2008.06.03. 15:18:34

csatlakozom! Szarvas Violetta,Miskolc

Erkel Bálint 2008.06.03. 15:19:12

Csatlakozom

Stikrád István 2008.06.03. 15:19:23

Ez az ügy egy kicsike, de jellemző lenyomata annak a társadalmi válságnak, ami az országot ma jellemzi. Természetesen támogatom.

informatikus mérnök, közgazdász, Budapest

bereczki krisztina 2008.06.03. 15:19:40

Csatlakozom

Máté Sebestyén 2008.06.03. 15:19:50

Együttérzésem és támogatásom a gyengékkel és kiszolgáltatottakkal. Nagyon szomorú, hogy mi magyarok inkább a közönyt választjuk és nem védjük meg egymást.
Ideje változtatni magunkon és közállapotainkon!

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.06.03. 15:20:31

Csatlakozom.

Dávid Zoltán, Budapest

Mogorva80 2008.06.03. 15:20:41

Csatlakozom.
Szebeni Zsolt, kereskedelmi szervező, Győr

Hajdu Klára 2008.06.03. 15:20:48

Egyetértek!

Hajdu Klára, biológus, Budapest

igyugyaz 2008.06.03. 15:21:48

Csatlakozom, szégyen amit ezzel a lánnyal tettek. Mind ott azon az este, a bíróságon és az újságok címlapjain.

Nagy Attila 2008.06.03. 15:21:51

Csatlakozom! Elegünk van.

Sarkadi József, egyszerű hűtőházi rakodó, Budapest 2008.06.03. 15:22:03

Érdemes visszaemlékezni, hogy először rögtön előzetesbe kerültek a rendőrök valami alapján... Aztán a Zsanett "nem valami szentéletű" és hasonló bélyegeket kapott a médiában, aztán a rendőrök nem is voltak ott, aztán kiderült hogy mégis ott voltak. Kis idő múlva meg a Zsanett örüljön hogy nem Őt csukják le. Szép kis fordulat, de mégis volt valami ami miatt a rendőrök rögtön mentek előzetesbe, ehhez kellett valami megalapozottság...

siptex · http://www.siptex.blog.hu 2008.06.03. 15:22:22

Csatlakozom! Sipeki Zoltán, Vác.
40 év örökséget 40 évig szenvedjük!

igyugyaz 2008.06.03. 15:22:46

A nevem lemaradt az előzőből, Köllő Tamás, Budapest

Tellné Takács Tünde 2008.06.03. 15:22:50

Csatlakozom. Részvéttel figyeltem eddig is a magányos küzdelmet, amit Zsanett vív. Remélem, hogy sikerül feldolgoznia a történteket!
Tellné Takács Tünde
gyógypedagógus, pszichológus

virg 2008.06.03. 15:22:56

csatlakozom
kováts virág, szociológus

Dombi Péter 2008.06.03. 15:23:19

fizikus, Bp.

Solymosy Zsuzsanna 2008.06.03. 15:23:22

Egyetértek és csatlakozom.

Budapest,
könyvkiadó

pancho villa 2008.06.03. 15:23:38

Egyetértek. Csatlakozom.
Kiszler Ferenc, Budapest

Szekszárdi Péter 2008.06.03. 15:24:36

Szekszárdi Péter, Budapest

Megyeri Gabriella · http://www.umaapuma.blogspot.com 2008.06.03. 15:24:38

Egyetértek.

Jó lenne, ha minden erôszakot elkövetô, két lábon járó, felegyenesedett, beszédre képes emlôs LEGALÁBB EGY SZENTESTE EREJÉIG ÖSSZE LENNE ZÁRVA ÁLDOZATÁNAK CSALÁDJÁVAL...

Megyeri Gabriella, grafikus
Budapest

Kurucz Ferenc 2008.06.03. 15:24:48

Respekt a kezdeményezésnek, Bagdy Emőkének külön a gerincességért.
Cstlakozom és egyetértek (minden részletével).

Kurucz Ferenc

Liebhardt András 2008.06.03. 15:25:16

Politikától függetlenül és politikától átitatva is, kortalanul - pusztán az emberiesség nevében, és a kor miatt - jelen kor válságtüneteire mutatva is: csatlakozom! Igazságot Zsanettnek! Liebhardt András, művelődésszervező, Dunabogdány

Szántó Krisztina 2008.06.03. 15:25:31

Sajnos egyet kell értenem és én is csatlakozom.

Marketing menedzser, Budapest

Bozsoki Péter 2008.06.03. 15:25:52

Csatlakozom.

Bozsoki Péter, fizikus, Lancaster, UK

Békésy János nyugdíjas 2008.06.03. 15:26:11

Csatlakozom. Optimistán várom, hogy kiderül a tény és nem Zsanett lesz a bűnös, ahogy ma sugallják.

Molnár Eszter 2008.06.03. 15:26:51

Csatlakozom a kezdeményezéshez, mely a BTK módosítását szorgalmazza.
Megrendítőnek találom azt a megalázó bánásmódot, melyben Zsanettet részesítették,és amely teljes mértékben elrettentő mindazok számára, akik hasonló erőszak elszenvedése után felvállalnák a történteket. Ezek nagyon súlyos következmények...
Molnár Eszter pszichológus, Budapest

Horváth Aurél 2008.06.03. 15:26:53

Kisebb rebisz, kevesebb bűnözés. Zsanett mellett vagyok!
Horváth Aurél analizátor, Budapest

Veress Anna 2008.06.03. 15:27:12

Egyetértek és csatlakozom. Dermesztő, hogy ez megtörténhetett.

B. Zoltán 2008.06.03. 15:27:15

Nem olvastam végig minden comment-et. Bagdy Emőke garancia. Amúgy nem publikusan 10000000% -ra tudom, hogy Zsanettenek igaza van.

dóri 2008.06.03. 15:27:25

Csatlakozom!

Péter Dóra, pszichológus-hallgató, Paks

B. Zoltán 2008.06.03. 15:27:28

Nem olvastam végig minden comment-et. Bagdy Emőke garancia. Amúgy nem publikusan 10000000% -ra tudom, hogy Zsanettenek igaza van.

boldiii 2008.06.03. 15:27:45

Nem értem, hogy a rendőri vezetés, megnevezve Papp Károly (Rebisz) milyen alapon gratulált az ügyészségi nyomozás megszüntetéséhez.

Különösen, ha a vesztegetés esetében bizonyítottság hiányában szüntették meg az eljárást.

És még különösebben, ha eközben szolgálatban elkövetett kötelességszegéssel is vádolták őket.

Így a kezdeményezéssel még akkor is egyetértek, ha nem tudom mi az igazság.

Jónás Zsolt 2008.06.03. 15:28:13

Csatlakozom! Nem akarok olyan országban élni, ahol ilyen megtörténhet!!!

K.Tamás Péter 2008.06.03. 15:28:39

Csatlakozom! A rendőrségnek az lenne a dolga hogy megvédjen minket, de mi csak félünk tőlük és joggal.

Legrand Emese 2008.06.03. 15:28:40

Csatlakozom.

Szigetszentmiklós, úszóedző

debreceni 2008.06.03. 15:29:28

Csatlakozom.
A hatalmi mámorban úszó, egyenruhába bújt bűnözők és menyasszonyaik pedig szégyelljék magukat.

Veres Ildikó

Démétér 2008.06.03. 15:30:09

Csatlakozom.

Schwerteczky Adrienn, tanácsadó, Budapest

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.06.03. 15:30:16

Csatlakozom!
Még egyszer: a "területet" ismerve egyre inkább úgy látom Magyarország egy speciális jogi bermuda háromszög, ahol az igazság sötét és idegen mélységek feneketlen bugyraiba örvénylik. A kommentem másik részét nem ismétlem: utaltam a rendőrök barátnőire.
Hampfri Blogart, blogger

Nagy József 2008.06.03. 15:30:28

Csatlakozom.

Hóbor Imre 2008.06.03. 15:30:33

Csatlakozom!

Az igazságszolgáltatás ne dolgozzon, hanem szolgáltasson igazságot!

Hóbor Imre, Oroszlány

Matkovits Kornél 2008.06.03. 15:30:37

Csatlakozom.
Matkovits Kornél szociológus, Baja

B. Zoltán 2008.06.03. 15:31:25

A 0.percben biztos voltam, hogy Zs igazat mond. Ne kérdezd miért!!

Gaspar Andras 2008.06.03. 15:31:51

Csatlakozom az osszes tamogatohoz! Borzaszto amik tortentek, naponta olvastam a hireket kulfoldrol. Nem is csoda, hogy nem mennek haza a kulfoldon ragadt magyarok.

doktorandusz-hallgato, USA

csbaly 2008.06.03. 15:32:08

Csatlakozom!
Cserényi Balázs, közgazdász, Budapest

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.03. 15:32:23

Csatlakozom.
Németh Zsolt kereskedelmi asszisztens, Budapest

Alexnorman 2008.06.03. 15:32:37

Csatlakozom. Közalkalmazott, Budapest.

csbaly 2008.06.03. 15:32:43

Csatlakozom!
Cserényi Balázs, közgazdász, Budapest

Jakab András 2008.06.03. 15:32:56

Csatlakozom. Jakab András jogász, Liverpool

Rab Zsolt 2008.06.03. 15:34:14

Csatlakozom.
R.Zs.

Kőhegyi Kálmán 2008.06.03. 15:34:59

Egyetértek.
Elképzelhetetlennek (nagyon valószínűtlennek tartom, hogy valaki ilyet kitaláljon és ujjat húzzon egy nagyhatalmú testülettel. Ugyanakkor mind a rendszerváltás előtt, mind az óta több történetet hallottam rendőrök - nem feltétlenül és nem elsősorban szexuális természetű - önkényes viselkedéséről. Ezek nem kerültek nyilvánosságra, ha nyilvánosságra kerültek nem vizsgálták ki azokat, ha kivizsgálták a rendőri és ügyész testületek elmosták az érintettek felelősségét. (Lásd például a tavaly tüntetéseken történtek kezelését.) Ezért én kezdettől Zsanettnek hittem és hiszek. Bagdy Emőke –akinek véleménye nagyon erős közvetett bizonyíték Zsanett mellett – csak megerősített.

nyitrai iván · http://Essenyissa 2008.06.03. 15:35:11

Ismerőseim hülyéztek, én voltam az utolsó, aki nem akarta elhinni.Megvolt az utolsó csepp, nem tehetek másképp- csatlakozom.
Nyitrai Iván

Lengyel Levente 2008.06.03. 15:35:44

Csatlakozom! Azonban egy tarsadalom nem rovid ido alatt alakul olyanna, amilyen, igy aztan semmi ertelme ebbe rovidlejaratu politikat keverni. Lengyel Levente, Haga

Kölcsényi Soma 2008.06.03. 15:35:54

Egyetértek. Kölcsényi Soma ügyvéd Bp.

MC Slejmi B 2008.06.03. 15:36:03

Csatl. Következmények nélküli ország.

Slejmi Bácsi ceremóniamester, Szevasztopol

Török Tamás 2008.06.03. 15:36:20

Csatlakozom. Ma nincs igazságszolgáltatás ebben az országban...

Lévay Csaba 2008.06.03. 15:36:54

Csatlakozom.

Gyüdi Sándor (ifj.) · http://mtklub.hu 2008.06.03. 15:38:19

csatlakozom!
elő lehetne venni még néhány ügyet, például kisbetűs gergényi főporoszló abúzusait is...

dr. Kende Péter · http://www.kende.hu 2008.06.03. 15:39:57

Évek óta dolgozom a magyar igazságszolgáltatás kutatásán. Két könyvem jelent meg ennek bírósági vonatkozásairól, amelyek persze magukban rejtik a megelőző, tehát rendőri és ügyészségi eljárások összes hibáját és bűnét is. Összegzetten az a véleményem, hogy a helyzet tarthatatlan; az igazságszolgáltatás egésze olyan hihetetlenül mély válságban van, olyan döbbenetesen alacsony színvonalon működik, hogy az már alapvető emberi jogainkat veszélyezteti. Szerintem az első, azonnali lépés az kell, hogy legyen, hogy mind a rendőrségi-ügyészségi, mind a bírósági működés fölött haladéktalanul meg kell teremteni a civil kontroll intézményes formáit. A második, hogy rendkívüli sürgősséggel át kell alakítani a rekrutáció, a pályára kerülés, az oktatás és továbbképzés, illetve a rendszeres szakmai értékelés rendszerét valamennyi szervnél. És hosszan folytathatnám. Az E. Zsanett ügy részleteit nem ismerem, Bagdy Emőke cikkeit, könyveit viszont igen. A most olvasottak már a konkrét ügy ismerete nélkül is meggyőznek: csak neki lehet igaza. Ezért hát csatlakozom, s fölajánlom bármilyen munkámat, segítségemet. Kende Péter

janky béla 2008.06.03. 15:40:18

csatlakozom
Janky Béla szociológus, Szentendre

Vince Eszter 2008.06.03. 15:40:20

Csatlakozom.

Vince Eszter, könyvkiadó, Budapest

Monostori Krisztián 2008.06.03. 15:40:57

Egyetértek!

Ahogy a teljes (i)gazságszolgáltatás, és média az ügyészséggel az élen, azon dolgozott, hogy kimosdassa azokat az állatokat az egyszerűen szégyenletes.

A legszebb, hogy még az elitélt rendőrők esetében is a bíróság sorban felmenti a zsarukat a bünetett előélet következményei alól, és a rendőrség sem válik meg olyan emberektől akik pl. bizonyitottan félholtra rugdosnak megbilincselt gyanúsítottakat, vagy drogot csempésznek nekik nem tetsző emberek zsebébe.

Monostori Krisztián Informatikus

Kiss Orsolya Réka 2008.06.03. 15:41:18

Csatlakozom. Kiss Orsolya Réka, pszichológushallgató, Budapest

Nagymáté Orsolya 2008.06.03. 15:42:54

Biztos vagyok Zsanett igazában, szégyenletes ez az ügy!
Nagyon szurkolok, hogy egyszer mások számára is egyértelműen kiderüljön az igazság.
Nagymáté Orsolya
szövegíró

Cs.Attila 2008.06.03. 15:43:08

Csatlakozom.Két lányom van. Borzasztó amit ezek a "rendőrök" műveltek!

Tóth János, Békéscsaba 2008.06.03. 15:43:11

Csatlakozom.

Az ügy az ország szégyene, ilyen az "igazságszolgáltatásunk".

Aki pedig nem hiszi el Zsanett történetét, az gondolkodjon, mi motiválta volna a hazugságra?

Nem csinált médiahírnevet magának, nem keresett vele pénzt, nem lett ismert, hiszen csak annyit tudunk róla, hogy mi a keresztneve, nem adja el a sztorit a kertévéknek, s Havas "tanár úr" sem ír belőle könyvet.

Szal, nagyon is életszerű a történet.
Persze a rendőrök ártatlanok, s most is védik a rendet.

Szégyelld magad Magyarország. Én azt teszem.

Csaba 2008.06.03. 15:43:13

Sajnos egyetértek, sajnos csatlakoznom kell.
Poroszlai.

Paulin Krisztina 2008.06.03. 15:43:31

Csatlakozom.

Tóth Marianna 2008.06.03. 15:43:41

Csatlakozom. A BTK átalakításához nem tudok érdemben hozzászólni, de az újratárgyalást mindenképpen szorgalmazom és a jelenleginél megnyugtatóbb igazságszolgáltatást remélek. Bár nem tudhatjuk mi történt ott, de pszichológiailag Zsanett verziója tűnik igaznak. Miért nyújtaná el és tenné nyilvánossá a megaláztatását és fájdalmát? Miért kezdene bárki is ehhez fogható, gyötrelmes szélmalomharcba, ha nem érezné az igazát? Ahogy kezelték ezt az ügyet, az a jövőbeli áldozatokat is eltántoríthatja az igazuk keresésétől - miközben szakértőktől tudjuk, hogy eddig is sokan választották a hallgatást. Ha az ilyen esetek következmény nélkül maradnak, az növelheti a potenciális elkövetők és áldozatok számát.


Tóth Marianna, Budapest

ada 2008.06.03. 15:43:41

+1, Kiss Ada, geológus, Budapest

Sárfalvi Péter 2008.06.03. 15:44:17

Úgy látom a mindennapi életben, az igazságszolgáltatásnak nem célja az igazságszolgáltatás. Azt is látni vélem, hogy a mindenkori hatalomnak nem célja hogy legyen igazságszolgáltatás. A hatalom számára az a jó, ha zavaros a víz, mert ők is a zavarosban halásznak. Így ugyanis nehezebb rajtakapni őket ha megsértik a törvényt. Ha mégis rajtakapják őket, a sok ezer "apró-cseprő" ügy között (pl zsanett ügy) kisebbnek látszik az ő köztörvényes bűnözői mivoltuk. Továbbá a hatalom szereplői közül túl sokan lehetnek sárosak ebben-abban, ha nyilvánvaló törvénysértéseket nem akarnak észrevenni, mégkevésbé megtorolni az igazságszolgáltatás eszközeivel. Folytathatnám még, de hagyok helyet más írásainak is.....

H. Márta 2008.06.03. 15:44:18

Gratulálok a kezdeményezőknek és hozászólóknak, hogy nem hagyják csámcsognivaló "bulvárcsonttá" silányodni ezt az ügyet, mely a süllyesztőbe kerül.

Csatlakozom!!!!!!!!!!! H.Márta, Debrecen
u.i.: Kellemes meglepetés volt számomra a sok férfi csatlakozó.
Köszönöm a nőtársaim nevében!

Szeder Tamás 2008.06.03. 15:45:21

Már abból is nyilvánvaló, hogy megtörtént az eset, mivel senki nem csinálta volna végig ezt a felhajtást úgy, hogy nincs rá alapos oka. De sajnos a rendőrök még őrzik a pártállamban kiharcolt érinthetetlenségüket.

Hatos Szabina 2008.06.03. 15:46:50

Egyetértek teljes mértékben.
Szombathely

pettyespanni · http://www.-.hu 2008.06.03. 15:47:04

Csatlakozom!

dr. Kardos A Csilla

Csajbok Sarolta 2008.06.03. 15:47:36

Csatlakozom.

Csajbok Sarolta, hivatalnok, Brüsszel

Novák Kriszta 2008.06.03. 15:47:39

Csatlakozom. Börtönbe velük, hogy Ők is megtapasztalják, az erőszakot!

Florika27 2008.06.03. 15:48:06

Csatlakozom!

Fülöp-Pusztai Beáta, Budapest

felucca 2008.06.03. 15:48:22

Csatlakozom! Ez egy velejéig romlott ország, minden szinten.

Hajrá Zsanett és Emőke!

Zöldi Péter, építész, Vác

HAMVAI KRISZTIÁN 2008.06.03. 15:48:57

Csatlakozom.
Hamvai Krisztián banki ügyintéző,budapest.

igyugyaz 2008.06.03. 15:50:09

Sachinho: Máshogy beszélünk a kocsmában és máshogy egy temetésen. Ha az emberek úgy döntenek, hogy itt és most megpróbálnak fenköltebben fogalmazni az az ügy komolysága miatt van. A politikát idekeverni pedig értelmetlen, ez a történet fontosabb mint az a bohóckodás.

Sárkány László egy magyar állampolgár 2008.06.03. 15:50:38

Belgondolni is szörnyű, hogy ezek a "rendőrök" a munkájukat miként végzik. Azzal, hogy felmentették őket a parancsnokaik bármikor zsarolhatják a törvény megszegésére. Bármire képesek lesznek. A feleségükkel vagy a barátnőjükkel megbeszélték-e az igazságot? Ha igen kitartanak mellettük?

K.Kitty · http://K.Kitty 2008.06.03. 15:52:04

Csatlakozom. Az egész eljárás felháborító és szégyenteljes volt.

L. Attila 2008.06.03. 15:53:28

Csatlakozom.

Felháborít állampolgárként és két kislány édesapjaként hogy ma MO-n a rendőröket semmiért sem lehet szinte elitélni, mert a "mundér becsülete" fontosabb nekik mint hogy a köztörvényes cselekedeteket megfelelően büntessék.
no comment

L. Attila közgazdász, Veszprém

Vikuci 2008.06.03. 15:53:35

Egyetértek, én is csatlakozom! Horváth Viktória, Budapest

kikerics 2008.06.03. 15:54:26

Csatlakozom.
Fodróczi Zoltán, kutató, Bp.

tóth petra 2008.06.03. 15:54:33

jómagam is csatlakozom.

Schuch Mónika 2008.06.03. 15:54:41

Schuch Mónika, pedagógus, Budapest

Csatlakozom.

Nekem "szerencsére" csak hasonló személyes élményeim vannak. Az én családomat a nevelő"apánk" tartotta rettegésben, minden éjszaka részegen összeverve anyánkat, s ezt tétlenül kellett néznünk...
26 éves voltam amikor - szintén részegen - rámtámadott, letepert - szerencsére akkora erő tört elő belőlem, hogy azonnal le tudtam rúgni magamról... Aljas, szennyes lények.
Nyilvánvaló reakciója az ilyen lényeknek, hogy hárítanak, az áldozatot próbálják felelőssé tenni. Vagy egyszerűen letagadják, mintha mi sem történt volna.

S. Mariann 2008.06.03. 15:54:52

Sok erőt kívánok Zsanettnek, és mindazoknak, akiknek hasonló dolgot kellett átélniük!

S. Mariann, Budapest, főállású anya/tanár

huhu 2008.06.03. 15:55:14

Ez hülyeség. Nem az országa hagyta cserben, hanem az igazságszolgáltatás. Az ország "mellette" van.

Horváth Zoltán Attila
építészmérnök hallgató
Budapest/Zalaegerszeg

Katona T. 2008.06.03. 15:55:27

csatlakozom én is.

A történetet hitelesnek tartom azért is, mert a nem sokkal korábban lezajlott zavargások során a rendőrök - főleg a rebisz - jól láthatták, hogy nekik mindent szabad, ők törvények felett állnak - a hatalom megengedte, "túlkapásokra", törvénytelen erőszakra biztatta őket. Ha a tüntetések során büntetlenül tehették, amit tettek, miért lett volna pár héttel később morális gátlásuk?

Katona T. - vállalkozó, Budapest

Sárfalvi Péter 2008.06.03. 15:55:32

...még annyit hozzátennék: nehezen tudom elképzelni hogy egy lány egyik reggel felkel és úgy dönt unalmában, börtönbe juttat öt rendőrt....esetleg börtönbe juttat mert igazoltatni merték amikor kocsiban ült és nem voltak nála az iratai. Ez így nem életszerű és nem tudom elképzelni hogy így történt. Egyébként is majdhogynem bolondnak tekinthető aki rendőrt vádol, hisz a mindennapi híradásokból tudhatjuk rendőröket maximum azzal büntetnek hogy leszerelik, vagy azt mondják nekik "-ejnye-bejnye" és rendőrök maradhatnak továbbra is. Nagyon kevés rendőrt ítélnek el, ahhoz képest amennyien köztörvényes bűncselekményt követnek el. Ha valaki (pl Zsanett) mégis feljelent öt rendőrt, nehéz elképzelni hogy ne volna rá alapos oka.

Forsage 2008.06.03. 15:55:37

Csatlakozom.
Karlsruhe / Németország

Reinhardt Kata 2008.06.03. 15:55:57

Csatlakozom, és szégyellem magam mások nevében is.
Annyit minden esetre elértek, hogy én rendőröknek, ha megállítanak, maximum az ablakot húzom le, ki nem szállok, más autójába be nem ülök. És erre biztatom az összes többi nőismerősömet is.

Reinhardt Kata, értékesítő
Törökbálint

WineSongAceHorse 2008.06.03. 15:56:24

Csatlakozom.
Borda László, fizikus, Bonn

Ábrahám Katalin 2008.06.03. 15:57:10

Csatlakozom!

Ábrahám Katalin
állampolgár
Budapest

Posta Imre 2008.06.03. 15:57:11

Kedves Honfitársaim!
Már akkor csatlakoztam, mikor még az eset meg sem történt! Egyik pszichológus kollegina azt követően kereset meg, miután a Köztársasági Őrezredről, a rendőrség egészét érintő, ügyészségeket, bíróságokat magában foglaló közigazgatási "lelki krízisről" kezdtem beszélni. Nos, egy tréning alkalmával a kolleginát is csak az mentette meg a piás főrendőrök erőszaktételétől, hogy idejében és jól magára reteszelte a szobája ajtaját! Örülök végre, hogy más pszichológus szakember (és éppen az egyik legköztiszteltebb)is merte vállani az IGAZSÁG-ot! A hatalom korrupt, a rendőrök között rengeteg a bűnöző, züllött alak, és ezek jó része még vezető is. Az ügyészek felzárkóztak hozzájuk. Tapasztalatból tudom, és meg is írtam a REND-ŐR-KÖZ-I-GAZSÁG című könyvemben, melynek a folytatásán épp most is dolgoztam, amikor egy ismerősöm felhívta erre a fórumra a figyelmem. Köszönjük Emőke! Nem lesz egyszerű leleplezni a hazugságot, de már az is sokat lendít rajtunk, ha nem követünk el újabbakat, s nem hallgatjuk el az Igazat!

Posta Imre szakpszichológus

Földesi Ágnes 2008.06.03. 15:58:46

Egyetértek.
Földesi Ágnes

Enzsöl Anna 2008.06.03. 15:59:24

Csatlakozom.

Stunde 2008.06.03. 15:59:30

Csatlakozom.
Stunde, pest m., mérnök

Enzsöl Anna Budapest 2008.06.03. 16:00:05

Csatlakozom.

Kutatgató 2008.06.03. 16:00:16

Csatlakozom.

Kicsi ez az ország a jóraforduláshoz sajnos, bárhogy is dolgozunk rajta mi senkik...
Remélem azért néha szarul alszanak ők 5-en, ha már nem alszanak jól, de odabenn...
Nincs lelkiismeret, sem empátia, csak hatalomakarás meg felelőtlenség Magyarországon.

Bolyky Dániel, Budapest

Hegyi Anikó 2008.06.03. 16:00:19

Csatlakozom

Q-rious 2008.06.03. 16:01:06

Csatlakozom.
Mártonyi Éva, tolmács, Budapest

Borbely Norbert 2008.06.03. 16:01:10

Csatlakozom!

Borbely Norbert, Kozgazdasz, Kalifornia

Fekete András 2008.06.03. 16:01:40

Csatlakozom, műszaki felügyelő, Budapest.

Keszthelyi Gábor 2008.06.03. 16:02:24

Csatlakozom.
Egyetemi hallgató. Budapest/Pécs

D'artagnan 2008.06.03. 16:02:58

Csatlakozom! A Magyar Rendőrség egyéb esetekben is összezárt és eltussolta a felelősök megbüntetését és a bűncselekmények tisztázását (2006. októberi események). Rendőrrel szemben az ember kiszolgáltatott, mégha igaza van is vagy sérelem érte! Veled vagyunk lélekben, Zsanett!

Deák Tibor, Budapest, programozó

Tahy László 2008.06.03. 16:04:40

Többszörös lányos apaként, az ügy sajtójának ismeretében csatlakozom.
Volt kutató, most szervező, Budapest

Mándics Botond 2008.06.03. 16:05:11

Inkább állok egy oldalon olyan emberek társaságában, mint Bagdy Emőke, Schiffer András, Surján László és Tamás Gáspár Miklós, minthogy olyanokéban, mint Magyar György, Gergényi Péter, a rebiszesek és "drága jó Bolgár Úr" illusztris hallgatósága. Mándics Botond ügyvéd, Telki

Sz Tamás 2008.06.03. 16:05:16

Felháborító, amit ma Magyarországon igazságszolgáltatásnak hívnak. Morális és erkölcsi válság van az igazságszolgáltatásban, a gazdaságban és a politikában. Mindenhol.
Csatlakozom.

Rácz Kristóf 2008.06.03. 16:06:03

Rácz Kristóf, orvos
Budapest / Harefield, UK

Oláh Ildikó 2008.06.03. 16:06:25

+1

Kiss Noémi 2008.06.03. 16:06:45

csatlakozom

Hadarits Viktoria 2008.06.03. 16:08:17

Egyetertek, csatlakozom. Hadarits Viktoria, Madrid

Kónya Tibor 2008.06.03. 16:08:21

Csatlakozom.
Karbantartó/Székesfehérvár

Szabó Éva 2008.06.03. 16:08:28

Csatlakozom.

Szabó Éva, Verőce

Sixy 2008.06.03. 16:08:35

Csatlakozom.

Basa István
Tanár
Budapest

Bezsenyi Gabriella 2008.06.03. 16:09:03

Szégyen ami ebben az országban történik.Kíváncsi lennék rá,hogy sztárügyvéd barátaink mit szólnának hogzzá,ha az ő lányukkal történne ugyanez.

Szepesi Ádám 2008.06.03. 16:09:17

Csatlakozom.
Egy tisztességes igazságszolgáltatásért, a jogszolgáltatás ellen.

egyetemi hallgató

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2008.06.03. 16:09:26

Egyetértek. Kritikán aluli az igazságszolgáltatásunk. Is. Örülök, hogy mindezt jelentős adóösszegekkel támogathatom havonta.

Támogatom a felelősök felelősségre vonását.

mátraházi tibor 2008.06.03. 16:09:41

az első hírek megjelenése óta követem az eseményeket. figyeltem a csűrést-csavarást. én azt láttam, hogy Zsanett volt az egyetlen, aki végig ugyanazt mondta.
együtt érzek Zsanettel, és sajnálom, hogy ilyen megpróbáltatásokon kell/kellett keresztül mennie.

mátraházi tibor
pszichológus
Budapest

Kada Brigitta 2008.06.03. 16:10:55

Csatlakozom. K. B.

Victorius 2008.06.03. 16:11:30

Ámen. Egyetértek.

Varga Edit 2008.06.03. 16:12:26

egyetértek és csatlakozom.remélem Zsanett egyszer be tudja bizonyítani az igazát.

Hamvasné Bögre Júlia 2008.06.03. 16:13:02

Csatlakozom.Bagdy Emőke személye garancia

just.me 2008.06.03. 16:13:20

Sajnos ahogy mostanában állnak a dolgok ebben az országban, szinte 99% os bizonyosággal lehet állítani, nem lesz az ügyből már semmi. (Sajnos) De ne legyen igazam. Csatlakozom! Kovács Péter Budapest -pénzintézeti alkalmazott

Dombi József 2008.06.03. 16:13:30

Csatlakozom
Roszz érzéseim azt súgják, hogy egy-két év múlva a négy rendőrt mondvacsinált okokkal leszerelik (mert hisz a vezetők azért valószínűleg ismerhetik a valóságot). A rendőrségbe vetett amúgy sem túl nagy bizalom pedig alapvetően nem rendült meg -gondolhatják.

Nem látják be a döntéshozó és végrehalytás vezető személyiségei, hogy lassan nem marad olyan intézményrendszerünk, amely megfelelően el tudná látni a feladatát.

d.ilona 2008.06.03. 16:13:35

Csatlakozom.
Deme Ilona, pszichológus, Kolozsvár

Mészáros Zsuzsanna 2008.06.03. 16:14:52

Csatlakozom. Mészáros Zsuzsanna

Tallósy Virág 2008.06.03. 16:15:25

Egyetértek
Tallósy Virág, Budapest

Pamuk Adrienn 2008.06.03. 16:16:54

Senkinek nem kívánom azt a meghurcoltatást amin ez a lány keresztülment, pedig valószínűleg csak az igazát akarta védeni.
Budapest, Közgazdász

Tutanhamon 2008.06.03. 16:17:08

Csatlakozom.

Szomorúnak tartom, hogy a 21. századi Magyarországon egy megerőszakolt nőnek gyakorlatilag lehetetlen bíróság előtt elismertenie az igazát. Ugyanakkor szomorúnak tartom, hogy általános jelenség, hogy a rendőrök hamis tanúzással összejátszanak.

Bzoli 2008.06.03. 16:17:50

csatlakozom
Szegedről

mayo 2008.06.03. 16:18:20

Csatlakozom.

Mayer János, informatikus, Budakeszi

Vida Zsuzsanna 2008.06.03. 16:18:48

Csatlakozom. Ilyet senki nem talál ki, biztosan igazat mond.

Fazakas Annamária 2008.06.03. 16:18:59

Ne feledkezzünk meg arról, hogy bármelyikünkkel megtörténhet egy rendőri aberráció. Én mélyen tisztelem Zsanettet, hogy ki mert állni igazáért és szeretném, ha tudná, hogy sokan így gondolják.

Gati Gergely 2008.06.03. 16:19:00

Csatlakozom. (programozo, Budapest)

Toth L. 2008.06.03. 16:19:19

Csatlakozom!! Torontobol!!!
Bagdi Emoke abszolut hiteles.
Toth L.

csobolyo 2008.06.03. 16:19:32

Nem kellett hozzá egyetemi végzettség, egy átlagpolgár is rögtön láthatta, hogy nagy disznóság lesz a tárgyalásból. Csatlakozom, Gruber András Budapest

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.06.03. 16:20:00

Én csak azt remélem - még ha a konkrét ügy úgymond el is bukik, és a t. közvélemény sem áll egyöntetűen Zsanett mellé -, hogy esete sokáig visszatartó erőként fog hatni a rendőrökre, és soha többé nem kockáztatnak meg ilyesmit, mert lehet, hogy legközelebb nem tudnak kimosakodni.

Jól van, Zsuzsa, told csak.

Zalka Ernő, programozó-stb., Bp. IV.

Toth Gergely 2008.06.03. 16:20:15

Csatlakozom!

Biró Györgyné · http://Katalin 2008.06.03. 16:20:40

Csatlakozom. Biró Györgyné Makó

Vigh Ferenc 2008.06.03. 16:21:03

Csatlakozom!Ha ezt meg lehet csinálni,kérdésem az
"Mi a határ? csillagos ég?
This is not justice,is...... (i hawe no word's for this)
Isten óvjon mindenkit!

Szentesi Áron 2008.06.03. 16:21:51

Csatlakozom, Szentesi Áron Jászberény

Tóth Ferenc 2008.06.03. 16:22:58

Csatlakozom. Tóth Ferenc, zenész

Lengyel Csaba 2008.06.03. 16:23:28

Csatlakozom.
Lengyel Csaba tanácsadó, Bp.

Farkas Éva 2008.06.03. 16:24:43


Egyetértek.

Farkas Éva, Budapest

Torocsik Agnes 2008.06.03. 16:25:12

Csatlakozom. Amikor eloszor olvastam mi tortent melyen felhaborodtam a folytatas pedig csak fokozta negativ erzeseimet. Ma Magyarorszagon mindent meg lehet tenni... hihetetlen.
Banki elemzo, Dublin

varga gábor 28 2008.06.03. 16:26:10

CSatlakozom.
Azért mindennek van teteje. Szégyelje magát az öt rendőr és vele együtt a barátnöjei is vagy menyasszonya nem tudom.Egy biztos ha én lennék a menyasszony vagy barátnő helyébe elhajtottam volna a barátomat még ha rendőr is.Van egy igaz mondás:"Nem zörög a haraszt ha a szél nem fújja"

Zs.Zsolt 2008.06.03. 16:26:38

Csatlakozom, a gyerekeim pedig nyelveket tanulnak, mert nem akarom, hogy diktatúrában éljenek. De visszajönnek bármikor, ha a Haza hívja őket! "Magyarnak lenni hivatásunk!" (Kormorán)

Ervin Lazar, Koppenhága 2008.06.03. 16:26:54

Csatlakozom a tiltakozáshoz. Szégyen a rendôrségi, ügyészségi, bírói eljárás...

Erdélyi Ágoston 2008.06.03. 16:27:03

Kedves Kezdeményezők és Kommentezőtársak! Tisztelettel csatlakozom azok nagyra becsült táborához, akik kiállnak a jelenlegi magyar bűntetőjogi intézmények visszaéléseivel szemben. Zsanettet ismeretlenül is együttérzésemről biztosítom. Véleményem szerint a médiában érzékelt, látványosan egyoldalú kommunikációból is egyértelműen kiviláglik, hogy a nevezett bűncselekményt elkövették, és etikátlan, törvénysértő módon, mégis felmentést nyertek az ügyben vád alá helyezett "rendőrök". Erdélyi Ágoston

Kovács István Komló 2008.06.03. 16:28:13

Csatlakozom

lulu 2008.06.03. 16:28:30

csatlakozom, és egyben tiltakozom az országunkban személyre szabottan működő "igazságszolgáltatás" ellen (is)!

Kiss Anikó 2008.06.03. 16:28:59

Derüljön ki az igazság!
hírszerkesztő, riporter
Budapest

minya 2008.06.03. 16:29:00

Csatlakozom!
Török Lászlóné Göd

Kertai Tamás 2008.06.03. 16:29:33

Csatlakozom, teljes mértékben egyetértek.

Nagy Zsuzsanna 2008.06.03. 16:32:30

Csatlakozom, Nagy Zsuzsanna, Nagykőrös

pascal zsoti 2008.06.03. 16:33:02

Csatlakozom.
Zsanett ügyben nem tudom mi az igazság, de a bíróságok működéséről nem pozitív a véleményem. Változást!

Bélteky Zsolt

Dr. Czermann Imre 2008.06.03. 16:33:07

Bagdi Emőke szakvéleménye garancia,kiállása tiszteletre méltó.Zsanett kiállása követendő! Ez a legfontosabb!
A Rendőrséggel kapcsolatban a társadalmi elvárás lényegesen magasabb, nekik valóban védeni, szolgálni kellene. (Teszik is sokan!) Nem megengedhető, hogy bármilyen "első látásra hibásnak tűnő" dolgot műveljenek. (Pedig sok "megmagyarázhatatlan", szabálytalan részlet került nyilvánosságra) A rendőrségnek nem csak tisztességesnek kell lennie, hanem minden lépésében annak is kell látszania. Nem megengedhető, hogy egy ilyen ügyet elkendőzzenek. A bűncselekmények kapcsán nem a büntetési tétel az igazán elrettentő, hanem az, ha az elkövetők tudják, biztosan kiderül. Most nem erre halad a dolog: ha most nem állunk Zsanett mellé, még jobban elfajulhatnak a dolgok. Én szeretek ebben az országban élni, azt akarom (!), hogy gyerekeim is biztonságban legyenek. Menjenek el azok ebből az országból,közigazgatásból, közéletből stb. akiknek az az érdeke, hogy minden következmények nélkül maradjon. Bátorítsuk azokat, akik kiállnak az igazukért!
Dr. Czermann Imre sebész

barkzso 2008.06.03. 16:33:10

Jó érzés olvasni ezeket a véleményeket és látni: sokan és egyre többen vagyunk akik úgy látják napról napra rosszabb irányt vesz ez az ország.
Soha senki nem felel a tetteiért, vagy elévülnek az ügyei vagy elhallgatják vagy...

CSATLAKOZOM! Állítsuk meg ezt a nemzetrombolást!

barkzso - Szeged

Pinizsi Magdolna 2008.06.03. 16:33:27

Csatlakozom

Nagyimre Monika 2008.06.03. 16:34:50

Csatlakozom!
Nagyimre Monika, London

Bischof István 2008.06.03. 16:34:53

Csatlakozom!

Bischof István Budapest

bárdos deák ági 2008.06.03. 16:35:01

lulu:) kulturális közmunkás, énekes, csatlakozom

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.06.03. 16:35:21

Zágoni Zsolt, olaszos, teljes mértékben egyetértek a szolidaritási nyilatkozattal és felhívással!

Répánszki György 2008.06.03. 16:36:25

Ismerem Bagdy E. tanulmányait, könyveit, személyesen is megtapasztalhattam szakmai tudását. Biztos vagyok abban, hogy nem Ő téved.

hírszerkesztő, riporter
Budapest

Kis Zoltán 2008.06.03. 16:36:30

Ez az egész a rendőrség belső rothadásáról is beszél. Amíg nem lesz gerince, addig az ilyen "erósz-szakos" végtagok sem fognak kicsapódni a kötelékből... addig is, legalább ennek a közösségnek az ítélete rajtuk marad.

Ez a blog, kezdeményezés pedig remélem segít abban, hogy Zsanett visszanyerje az önértékelését, és "tiszta nő"-i mivoltát. Ez a legnagyobb tét most, itt. Mi hiszünk neked, Zsanett.

Náfrádi Zoltán 2008.06.03. 16:37:32

Csatlakozom a felhíváshoz.

Náfrádi Zoltán
fordító
Piliscsaba

dr. Gévai Gábor 2008.06.03. 16:37:57

Csatlakozom. dr. Gévai Gábor, közgazdász, Budapest.

Barta Judit 2008.06.03. 16:38:25

Csatlakozom.
Barta Judit
szerkesztő
Budapest

Benkovics Péter 2008.06.03. 16:38:44

Csatlakozom.

Dr. Stugner Ágnes 2008.06.03. 16:39:13

Csatlakozom. Dr. Stugner Ágnes ügyvéd, Budapest

takács gizella 2008.06.03. 16:39:46

CSATLAKOZOM,MÉLYEN EGYÜTTÉRZEK ZSANETTEL.
RÉGEBBEN, HA RENDŐRT LÁTTAM, MEGNYUGODTAM,VIGYÁZNAK RÁM AZ ADÓFORINTJAIMÉRT.
MA FÉLELEMMEL ÁTITATOTT UNDORT ÉRZEK,HA RENDŐRT LÁTOK....
GISELL

Mák Ferenc 2008.06.03. 16:39:46

Csatlakozom.Az első pillanattól érzem,ez a Hölgy igazat mondott.Hamarosan a rettegés és félelem országa leszünk!-Vagy talán már,vagyunk.

Zsila Edit 2008.06.03. 16:40:49

Csatlakozom.
Zsila Edit, Budapest, elemző

Szalai Imre 2008.06.03. 16:40:51

Csatlakozom, elejétől fogva tudtam, hogy a lánynak van igaza! Ilyen vesszőfutásnak senki sem teszi ki magát ok nélkül! Emőkének gratulálok a döntéséhez, csak ilyen bátor,példamutató és egyértelmű kiállással tudja a társadalom befolyásolni a hatalmat

Méder Zsombor 2008.06.03. 16:41:40

Csatlakozom. Méder Zsombor, egyetemi hallgató, Budapest.

vadánzsuzsi 2008.06.03. 16:42:30

csatlakozom,

Parajdi János · http://www.parajdi.ini.hu 2008.06.03. 16:44:07

Csatlakozom!
Parajdi János
Szabadfoglalkozású bútorrestaurátor
Szentendre

Murai Norbert 2008.06.03. 16:44:07

Ahol a hatalomnak van joga, ott a jognak nincs hatalma...

Csatlakozom:
Murai Norbert
Rendszergazda, vállalkozó
Budapest

Farkas Zoltán 2008.06.03. 16:45:56

csatlakozom
Farkas Zoltán, Gödöllő, marekting/piackutatás

Handbauer Péter 2008.06.03. 16:46:20

tűzoltó
tűzvédelmi mérnök
Pécs

Farkas Erika · http://kanada 2008.06.03. 16:47:24

ezert hagytam el az orszagot, a haza nekem az, ahol lehet becsuletesen munkabol megelni es ahol az emberi meltosagot nem tapossa sarba nehany (de egyre szaporodo) hitvany szaralak
minden hasonlo kezdemenyezest tamogatok az otthonmaradt becsuletes barataimert!

Szépvölgyi Szabolcs 2008.06.03. 16:47:57

Csatlakozom! Itt nem csak igazság, de jogszolgáltatás sincs. Ahol nekem kell igazolnom, hogy nem parkoltam ott, mert nekik elég bizonyítékként, ha felírnak egy listára, akkor mi alapján várjuk el, hogy öt rendőrrel szemben bárkinek is higyjenek?

Szépvölgyi Szabolcs, Vegyész, Gyömrő

Mihályi Endre 2008.06.03. 16:48:26

Csatlakozom.

Dr.Wolsky Luca 2008.06.03. 16:48:52

Csatlakozom.Bár sajnos nem lep meg, hogy az igazságszolgáltatásnak semmi köze az igazsághoz és a joghoz gyönyörű hazánkban.

Pinizsi Magdolna 2008.06.03. 16:49:22

Csatlakozom
Pinizsi Magdolna programozó Pécs

Dávid Ferenc 2008.06.03. 16:49:55

morális vállalkozó

G.Gabriella 2008.06.03. 16:50:11

Sok-sok erőt és kitartást kívánok Zsanettnek, sajnos sokszor szégyellem, hogy ilyen országban élek, derüljön ki az igazság!!!!
Csatlakozom az elöttem szólókhoz.

Szirmay Beatrix · http://www.aidima.es 2008.06.03. 16:50:44

Kulfoldrol kisertem figyelemmel az ugyet, es melyen felhaboritottak a fejlemenyek.
Csatlakozom.
Szirmay Beatrix,
kutato-elemzo
Valencia, Spanyolorszag

Tibor Csipan 2008.06.03. 16:51:00

Bagdi Emoke felkeszultsege, tudasa, tobb evtizedes tapasztalata, integritasa es kikezdhetetlen szakmai etikaja aligha hasonlithato a jelenkori magyar rendorsegnek nevezett szervezethez, ami olyan amilyen. Mindenki latja, aki ilyen vagy olyan okbol nem vak.

Tibor Csipan,pszichologus, radios ujsagiro, iro, nyugdijas, Pensacola, Florida

Bálint Erika 2008.06.03. 16:55:37

Csatlakozom.
Beszerzési assz.
Kecskemét

Molnár Bálint 2008.06.03. 16:55:58

Csatlakozom.

Molnár Bálint, üzletfejlesztési tanácsadó, Budapest.

Szabó László 2008.06.03. 16:57:38

Csatlakozom! Összezár a rendőrség, összezár az igazságszolgáltatás! Szégyen!

P. Éva 2008.06.03. 16:58:11

CSATLAKOZOM!!! FELHÁBORÍTÓ, HOGY ITT MINDENT BÜNTETLENÜL MEG LEHET TENNI!! VÁROM AZT A PILLANATOT AMIKOR VÉGRE ELJÖN AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS NAPJA! AZ NEM LEHET, HOGY BÜNTETLENÜL MEGÚSSZA A HATALOM ÉS VERŐLEGÉNYEI!

Horváth Adrienn 2008.06.03. 16:59:11

Csatlakozom.
Kettő héttel(!) az eset után keresnek DNS mintákat a rendőrök ruháján és az autóban??????

Fehér Andrea 2008.06.03. 16:59:21

Csatlakozom. Zsanet erkölcse nem érdekel. Magánügy. Az ezzel való védekezést aljasságnak és gyávaságnak tartom. Az egész eljárás gusztustalan, felháborító. Ezzel nem csak Zsanettet alázták meg, hanem mindenkit ebben az országban. Az "igazság"szolgáltatás tudatosította bennünk mennyit érünk. Felmerül a kérdés, ha bajban vagyunk kihez fordulhatunk. Kívánom mindenkinek, hogy erre a kérdésre soha ne kelljen választ keresnie.

Kósa Gabriella 2008.06.03. 16:59:41

Csatlakozom. tanacsado, Edinburgh

Mohácsi-Gulyás István · http://www.2200.hu 2008.06.03. 17:00:16

Kezdetektől hiszem, hogy Zsanett igazat mond. Mert a története az életszerű. Más kérdés lenne, ha azzal futott volna a rendőrségre, hogy kapott két pofont. Nemi erőszakot hazudni... ejnye, ejnye magyar igazságszolgáltatás. Egy alakuló közösség - a szabad polgárok társasága - csatlakozását tolmácsolom, s hoztam ide.

Vamos Henriette 2008.06.03. 17:00:32

Csatlakozom.
Vamos Henriette irodavezeto, Usa

Harnos Kornélia 2008.06.03. 17:00:52

Csatlakozom.
Harnos Kornélia, tanácsadó-projektvezető, Budapest

Fruhvirt Szabolcs (London) 2008.06.03. 17:01:24

csatlakozom

Novák Ilus 2008.06.03. 17:06:45

Csatlakozom

Tóth Sándor 2008.06.03. 17:07:46

Csatlakozom

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.06.03. 17:08:18

regóta köztudott volt, hogy a rendőröknél a feljelentést szexuális szolgáltatással is le lehetett tudni - persze nem mindenkinek - nagyon meg lepett, hogy most erőszakhoz folyamodtak, nyilván már megszokták, hogy megkapják amit akarnak. Köszönöm Zsanettnek, hogy vegig jarta ezt a kalváriát, mert talán azért lesz visszatartó ereje, még akkor is ha rendőrőket nem büntették meg.
tehát: csatlakozom

Pataki Márk 2008.06.03. 17:08:43

Csatlakozom.

Zalai Gábor 2008.06.03. 17:08:46

Fogalmam sincs, hogy Zsanett igazat mond-e, nem vagyok ugyanis távpoligráf, de azt tudom, hogy a jelenlegi szabályozás nem jó, változtassunk rajta, az országgyűlés módosítsa a BTK-t.
(Azoknak, akik az ügyvédet ekézik, üzenném szeretettel, hogy a védelem mindenkit egyformán megillet, akár bűnös, akár ártatlan, ha Magyar vagy más ügyvéd nem vállalja az ügyet, kirendelnek védőt hivatalból, neki az a dolga, hogy védje a vádlottat és megtaláljon minden mentő körülményt, ne bántsuk csak azért, mert a munkáját végezte és jól végezte, bántsuk inkább az ügyészt (persze csak verbálisan), mert ő meg nem végezte jól a dolgát (feltéve, hogy tényleg elkövették a bűncselekményt a rendőrök)).

Zalai Gábor, műszaki igazgató, Budapest

Szabo Imre 2008.06.03. 17:08:51

Csatlakozom. Szabó Imre, Egyesült Királyság

T. Barbara 2008.06.03. 17:09:29

Csatlakozom.

Gyimesi Zoltán 2008.06.03. 17:09:44

csatlakozom, Gyimesi Zoltán Calgary Élelmiszeripari Mérnök

temesvári szilvia 2008.06.03. 17:10:15

csatlakozom, tanuló, budapest

Nagy Lajos 2008.06.03. 17:10:31

Csatlakozom!

Több okom is van!- le kell írnom, hogy az egyik távoli rokonomnak közeli rokona az egyik gyanúsított, illetve több rendőr is van a szűk családi körömben...-

Az egyik fő ok az az, hogy én is lányos apuka vagyok és nagyon nem örülnék, ha ilyesmi megesne a lányommal valamikor is az életben!

A másik problémám a magyar igazságszolgáltatással- talán ide is tartozik valamennyire...-az, ami az eredeti- de az adott ügyben nem bűnös!...- móri gyanúsítottak ellen zajlott! Nem a 2 fő gyanúsítottra gondolok, hanem a sokad rendű vádlottak és családjaik, ismerőseik ellen lefolytatott igazságtalan hajtóvadászatra! Közöttük is van egy ismerősöm, nem kívánom senkinek, még az ellenségeimnek sem, amit velük műveltek az évek alatt teljesen jogtalanul! Sajnos véleményemet csak álnéven tudom vállalni!:(
Ez a mai Magyarország, remélem ennél már csak jobb jöhet, és jó szándékú állampolgár társaim törekvése eredményre fog vezetni!

Nagy Lajos
Nyomdász
Budapest

Szatmári Éva Marianna 2008.06.03. 17:10:31

Csatlakozom !
Szatmári Éva Marianna Debrecenből

Németh Kálmán 2008.06.03. 17:10:32

Csatlakozom

Németh Kálmán
Designer

London

Oros Gyula 2008.06.03. 17:10:55

Csatlakozom.
Oros Gyula, biológus, Budapest

Barabás Mariann 2008.06.03. 17:11:20

Csatlakozom.

Barabás Mariann, tanár és anya, Biatorbágy

Oros Gyula 2008.06.03. 17:11:56

Csatlakozom.
Oros Gyula, biológus, Budapest

Fejes Erika 2008.06.03. 17:13:08

Csatlakozom.
Fejes Erika pszichológus Debrecen

cicka 2008.06.03. 17:13:39

Csatlakozom. A betyárbecsületnek is van határa!!! Sávolt Béláné nyugalmazott köztisztviselő Kecskemét

Szirmai Anna 2008.06.03. 17:15:16

Csatlakozom
Bűntudatot kelteni abban, akinek ártottak és megbüntetni azért, hogy ki mert állni magáért! Felháborít.
Szirmai Anna
egyetemista, Budapest

Xerx 2008.06.03. 17:16:24

Nagyra becsülöm Zsanett bátorságát. Kevesen vannak, akik vállalják a megaláztatást és szembe szállnak az igazukért, úgy, hogy tudják kevés az esély a győzelemre. Egyszer én is megvívtam a saját harcomat, igaz évekig tartott, de nekem sikerült. Ha elég kitartó vagy, győzni fogsz.
NEM csak magadért, értünk is teszed Zsanett!
Csatlakozom.

Palánkai Tibor 2008.06.03. 17:17:24

Csatlakozom

Kassai Ákos 2008.06.03. 17:17:24

Csatlakozom
Kassai Ákos,
Közgazdász, Budapest

Xerx 2008.06.03. 17:18:10

Joharchy Dara
Eger, cégvezető

Juhász Áron · http://pingwin.blog.hu 2008.06.03. 17:21:16

Csatlakozom
Juhász Áron
Budapest
üvegműves

Hali 2008.06.03. 17:22:09

Csatlakozok - Halász Csaba Budapest - hálózati mérnök

Bakos Attila 2008.06.03. 17:22:13

Kerepes
Informatikus

david70 2008.06.03. 17:22:20

Csatlakozom, Suki Dávid, Pécel, ügyvezető. PPKE Jog és Államtudományi Kar 2.éves joghalgatója.

dr. Réthy Ágnes 2008.06.03. 17:23:11

Csatlakozom!
dr. Réthy Ágnes orvos, Budapest

Zsuky András 2008.06.03. 17:23:13

Csatlakozom!
Zsuky András , designer, budapest

Simonka Enikő 2008.06.03. 17:23:24

Csatlakozom. Többek között elgondolkodtató Bagdy Emőke lemondása igazságügyi szakértői tisztségéről. Van az a pont, ahhol nem marad más, mint az elhatárolódás.

Simonka Enikő szociálpedagógus

nur 2008.06.03. 17:23:33

Az alábbi gondolatokkal csatlakozom :

- sokat elmond országunkban a nőkkel szembeni közvélekedés és a média gyakorlatáról, hogy a rendőrök neve helyett a feltételezett áldozat női keresztneve aposztrofálja ma ezt az ügyet / olyannyira, hogy már az is ezt használja, aki szolidáris.

- az erőszakos férfival összekacsint nemcsak az erősen "macsó jellegű" magyar társadalom, hanem a joggyakorlat is - hisz távolról sincs méltó büntetése.
Megélhetési kényszerből, önvédelemből, hirtelen felindulásból és gondatlanságból lehet még ölni is - nemi erőszakot elkövetni csak tervszerűen aljas, a másik embert semmibe vevő szemlélettel és indokkal lehet.
Ezt a motivációs hátteret emberölés esetén a legszigorúbb súlyosbító tényezőként számítják be -ugyanakkor nemi erőszaknál valami érthetetlen szemérem okán még a létéről is megfeledkeznek...

A nemi erőszakra nincs mentség, ezért bizonyított eseteit jóval súlyosabban illene büntetni a jelenleginél.
Talán akkor a börtönből egykönnyen kiszabadult erőszakoskodónak a marcali templomban nem lett volna "érdemes", vagy egyszerűen nem állt volna módjában sem megvernie és megerőszakolnia egy 70 éves nénit, mint fél éve... Hiszen ott biztosan és bizonyítottan megtörtént az, aminek egy kevésbé elnéző joggyakorlat bőven gátat szabna.

Én ezért csatlakozom : Rózsa Dalma

Nagy József Attila 2008.06.03. 17:24:43

Csatlakozom! NAgy József Attila, vállalkozó - TATA

landauer 2008.06.03. 17:25:37

Csatlakozom.
Landauer Attila
Budapest

Kiss Ida 2008.06.03. 17:25:56

Csatlakozom.

Kiss Ida
klinikai pszichológus
Berkenye

Balázsy István 2008.06.03. 17:25:59

Bocsánat, helység lemaradt:

Csatlakozom!

Balázsy István
fejlesztő mérnök
Budapest

Mátyás Gyöngyi 2008.06.03. 17:26:12

Csatlakozom.
Csak meg kell nézni azt a felvételt, ami akkor készült, mikor a rendőröket kiengedték az előzetesből. Az arcukat kell nézni, gyengébb emberismeret is elég.

Mátyás Gyöngyi jogász

2008.06.03. 17:27:14

Csatlakozom.

Kiss Diána, egyetemista, Dunakeszi

Nemcsak, hogy hiszek Zsanettnak, de ráadául a rendőröknek élből nem, és nem ok nélkül. Ez Magyarország, itt tartunk ma...

Horváth József 2008.06.03. 17:27:48

csatlakozom. Nem hiszem hogy csupán népszerűségért vagy poénból valaki ilyet állítana. A hatalmukkal visszaélő tisztviselőket pedig kifejezetten gyűlölöm! Horváth József műszaki vezető Budapest

Kovács Attila Máté 2008.06.03. 17:28:14

Csatlakozom.
Kovács Attila Máté; Közgazdász; Budapest

Erre nincs szó. A döbbenetre,a felháborodásra,
aztán a kétkedésre, számonkérésre,
tagadásra, támadásra, és végül a hallgatásra.

Ezért is tisztelet Bagdy Emőke kiállásáért.

Bálint Simon 2008.06.03. 17:28:51

Mély tiszteletem és szolidaritásom Zsanetté.
Bálint Simon, tréner, pszichológus
Budapest

Major Csaba 2008.06.03. 17:29:21

Csatlakozom a többiekhez. Soha nem biztam a magyar igazsagszolgáltatásban...

Major Csaba, fizikus
MTA-MFA

Hortobágyi Gyula István 2008.06.03. 17:29:37

Csatlakozom: Hortobágyi Gyula István Pécs

Kapuvári Éva 2008.06.03. 17:30:06

Csatlakozom!

Kapuvári Éva
egyetemista
Budapest

Benkő Klára Mónika 2008.06.03. 17:30:14

Minden rendőr egyben bűntárs, aki eltűri, hogy ilyenek rendőrök maradjanak. Melyik nö tesz ezután feljelentést bárki ellen? Nagyon sajnálom zsanettet,

Külvári Anikó 2008.06.03. 17:31:00

Csatlakozom!
Külvári Anikó, tanár, Eger

Miró Gabriella 2008.06.03. 17:31:21

Csatlakozom.

Miró Gabriella
falusi vendéglátó
Berkenye

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2008.06.03. 17:33:45

Kedves csatlakozók!

Kérem, hogy csatlakozásnál, írják le nevüket, foglalkozásukat, és a helységet ahol élnek.

Ezt a blogot nem vitahelynek indítottuk, hanem azért, hogy akik csatlakozni akarnak nyilatkozatunkhoz és felhivásunkhoz, azok megtehessék.

Kérek mindenki mást, hogy egyéb mondanivaló esetén nyissanak egy másik blogot!

Egyébként az elmúlt egy évben nagyon sok Zsanettet meghurcoló forumot olvastam, itt volt az ideje egy olyan blognak, ahol az emberek a szolidaritásukat fejezhetik ki.

Minden szélsőséges és ide nem való hozzászólást törölni fogunk.

Köszönöm a megértést.

SzV 2008.06.03. 17:34:43

Én azt imádom, hogy hónapokig mást sem hallhattunk/olvashattunk az itthoni sajtóban, hogy a szlovák kormány és rendőrség, bíróságok mennyire magyarellenesek, korruptak, önmagukat védelmezők, és képtelenek igazságot szolgáltatni az összevert magyar lánynak...és mindeközben itthon kísértetiesen hasonló dolgok zajlanak, csak még az elkövetők is rendőrök. Szánalmas hogy ebben is rosszabbak vagyunk.

Szalai Viktor, 3d grafikus, Budapest

Gyenis Orsolya 2008.06.03. 17:36:18

Csatlakozom
Közgazdász
Budapest

Riskó Judit 2008.06.03. 17:36:51

Saját tapasztalatból tudom, hogy vannak ma Magyarországon törvényen kívül és felül élő emberek, akik valamilyen okból komoly hatósági segítséget kapnak!Velük szemben törvényes eszközökkel felvenni a harcot ma Magyarországon lehetetlen - harcolni kell a "lehetetlen" ellen, ezért csatlakozom a nyilatkozathoz.

Riskó Judit, Budapest

Horváth Istvánné 2008.06.03. 17:37:34

Csatlakozom. Derüljön ki végre az igazság!Már a gyanú árnyéka is borzasztó, hogy rendőrök ilyen cselekedeteket tesznek. Még a nem fegyveres testületeknél is szigorúan büntetik, ha valaki a munkahelyét munkaiőben engedély nélkül elhagyja. A média is magába fordulhatna egy kicsit. Ha valakinek a szakmája táncosnő, attól még nem kell konzumnőként bemutatni. Bízom benne, hogy talán a Katonai ügyészség nem a "mundér becsületét védi", hanem igazságot szolgáltat, mi pedig gyermekeinket nyugodtan engedhetjük az utcára, lesz becsületes rendőr akitől segítséget is kérhetnek ha bajba jutnak.
Horváth Istvánné
gazd.vez.
Szolnok

borsky 2008.06.03. 17:39:21

Mindenkinek, aki tiltakozik az ellen, hogy itt nem lehet ellenvelemenyt kifejteni:
Ez itt egy szolidaridatisi nyilatkozat. Nem egy forum, ahol allaspontokat lehet utkoztetni. Aki egyetert az alair, aki nem az nem ir ala. Aki meg vitazni akar, az talal epp eleg forumot. Ilyen egyszeru.
En egyetertek es csatlakozom.
Tisztelem Zsanettot, akinek baromi nagy batorsagra es lelkierore volt szuksege ahhoz, hogy megvadolja a rendoroket, akik velemenyem szerint is megeroszakoltak. Nem voltam ott termeszetesen, de ha nem volt eroszak, akkor Zsanett egy mazochista elmebeteg, aki szandekosan tette ki magat a megalazo torturanak, beleertve a media kozremukodeset is, amelyen vegig kellet mennie.
Csoda, hogy a megeroszakoltak jelentos resze soha nem tesz feljelentest? Es milyen uzentet kuld ez az eset a jovobeli aldozatoknak?
Bagdy Emokenek is tisztelet a szolidaritasert.

Beke Gabor, informatikus, Anglia

Criminally Insane 2008.06.03. 17:40:39

CSATLAKOZOM!!!
NAGY GERGŐ VERESEGYHÁZ

Rásky Miklós 2008.06.03. 17:42:08

Csatlakozom még egyszer, mert valamiért töröltek.
Csupán azt írtam, hogy a kormányzati politika is felelős.

Rásky Miklós református lelkész, Alsóörs

sterk barbara 2008.06.03. 17:44:17

csatlakozom
sterk barbara kutato budapest

Gatter Kristof 2008.06.03. 17:44:26

grafikus
Budapest/Berlin

Simonka Enikő 2008.06.03. 17:44:54

Csatlakozom. Többek között elgondolkodtató, hogy Bagdy Emőke visszaadta igazságügyi szakértői tisztségét. Van az a pont, ahol az elhatárolódás marad csak hátra.

Simonka Enikő szociálpedagógus

Laczkó Róbert 2008.06.03. 17:45:16

Nincs az az összeesküvés-elmélet, amely szerint logikus lenne, hogy egy viszonylag védtelen lány ekkora meghurcoltatást vállal pusztán feltűnési viszketegségből. A lerongyolódott becsületű magyar rendőrségnek természetesen ez az ügy sem hiányzik, ezért a valószínűsíthető testi megaláztatás után most mindent elkövet, hogy ellehetetlenítse az igazságszolgáltatást ez ügyben is. Ocsmány dolog mostanában magyar rendőrnek lenni, s ha nem holmi bunkó betyárbecsületből hallgatnának egymás bűncselekményeiről, akkor tömegesen kellene kilépniük a rendőrség kötelékeiből, ez a morál ugyanis vállalhatatlan! Tudjuk: vétkesek közt cinkos aki néma. És akkor már háromszor annyian vannak, mint gondoltuk volna: az elkövetők, a felbújtók, és azok, akik leplezik őket!

salminen 2008.06.03. 17:45:29

Csatlakozom.

Kovács Péter, rendőr százados, Bp

Koltai Péter 2008.06.03. 17:47:22

Csatlakozom (és nagyon sajnálom Zsanettet, illetve minden hasonló helyzetbe került áldozatot)...

Koltai Péter, Bp.
tervező

Erdősi Péter 2008.06.03. 17:47:42

egyetértek és csatlakozom!

Erdősi Péter
Budapest

creditable 2008.06.03. 17:49:50

Hiszek neki, csatlakozom.

creditable

Bérczi Szabolcs 2008.06.03. 17:50:42

csatlakozom
Bérczi Szabolcs
tanuló
Budapest

Oláh György 2008.06.03. 17:50:55

Csatlakozom

mérnök, Nürnberg

Khoury Zsuzsanna 2008.06.03. 17:55:41

Csatlakozom.

Khoury Zsuzsanna, 3 gyermekes anya, San Diego, CA

neof 2008.06.03. 17:55:53

Török Mátyás, Tahitótfalu

Dömölki Andrfea 2008.06.03. 17:56:44

Csatlakozom.

Indulatos, általánosító megjegyzésektől elhatárolom magam.

Dömölki Andrea
szervezetfejlesztési tanácsadó
Budapest

Dulai Szilard 2008.06.03. 17:58:26

Csatlakozom, a magyar igazsagszolgaltatas szegyenletes allapotban van. Remelem nem az orszag egeszenek allapotat tukrozi.

Dulai Szilard, Kitchener, Kanada

Kelen Miklós 2008.06.03. 18:00:25

Csatlakozom.
Kelen Miklós, Budapest

Tóth Péter 2008.06.03. 18:00:34

Csatlakozom!

Tóth Péter
egyetemista
Veszprém

Fülöp Nóra 2008.06.03. 18:02:21

Csatlakozom

Fülöp Nóra
tanuló, könyvkötő
Budapest

Neumann Róbert 2008.06.03. 18:03:04

Csatlakozom, Neumann Róbert, Budapest, értékesítő

Huszár Péter 2008.06.03. 18:03:08

Csatlakozom!
Huszár Péter Campodazzo Olaszország

katalin 2008.06.03. 18:04:34

Dr.Bagdy Emőkének hiszek,ezért csatlakozom
Hávelné Szatmári Katalin
gyógyszerész

Dr. Cseh-Bujtor Éva 2008.06.03. 18:05:02

Megítélésem szerint, ez NEM az ország vagy a nyomozóhatóságok hibája, s nem általánosítanám a teljes magyar igazságszolgáltatásra sem!

Csatlakozom.
Dr. Bujtor Éva ügyvéd

Untener Kornél 2008.06.03. 18:05:04

fizikus, PhD-hallgató, Szeged
Csatlakozom.
Meggyőződésem, hogy a rendőrséget fel kell oszlatni, és új, válogatott állománnyal, erkölcsös tisztekkel, esetleg más néven újjáépíteni.
Ha erre nem mer vállalkozni a csak a saját koncát néző posztkommunista gazdasági-politikai-igazgatási "elit", akkor nincs más választása, mint hogy a végsőkig falazzon, bármit is műveljen az állati sorba lezüllesztett jelenlegi rendőri állomány (tisztelet a kivételnek) - mint ahogy ezt az utóbbi években számtalan esetben láttuk. Ezért indult be a felháborító szerecsenmosdatási gőzhenger, és ennek áldozata Zsanett.

boróka 2008.06.03. 18:05:04

csatlakozom

Boroka Balls, színésznő, Bp.

Domján Gergő 2008.06.03. 18:05:54

Csatlakozom.
Domján Gergő
Szoftverüzemeltető
Nürnberg

bbence 2008.06.03. 18:07:06

Csatlakozom.
Békés Bence
Budapest

Beau de Noir · http://beau.freeblog.hu 2008.06.03. 18:07:48

Csatlakozom, Beau de Noir designer. Bp.

Rézmán Sándor 2008.06.03. 18:08:39

Minden szélmalomharc-érzést félretolva csatlakozom...

Fehér Tamás 2008.06.03. 18:09:32

Csatlakozom.

Szikszai Anna 2008.06.03. 18:09:59

Csatlakozom!

Szikszai Anna, tanácsadó, Budapest

Rékási Ábel 2008.06.03. 18:11:07

Itt a nevem nem disznoláb.

Rékási Ábel
Budapest
Informatikus.

Ponyeczki Anna 2008.06.03. 18:11:47

Csatlakozom.Minden tiszteletem Bagdy Emőkéé.

Ponyeczki Anna,Kecskemét
tanuló

Bolyos Demeter 2008.06.03. 18:12:13

Csatlakozom.
Egyetemi hallgató
Budapest

Budavári Sándor 2008.06.03. 18:13:31

Csatlakozom

Budavári Sándor nyugdíjas (mérnök, informatikus)
Budapest

Tóth Béla 2008.06.03. 18:14:52

Csatlakozom, és egyben tiltakozom is !!!!!!!!!!!!!! Ezeknek nehogy már mindent megcsinálhassanak !!

Tóth Béla nyugdíjas Miskolc

Pászti-Tóth Gyula 2008.06.03. 18:15:11

Csatlakozom!

Pászti-Tóth Gyula, MAGYAR állampolgár

Táborosi Magdolna 2008.06.03. 18:15:12

Csatlakozom. Felháboritó, hogy ez megtörténhet.

Táborosi Magdolna
nyugdijasmm

kunkorcsiga 2008.06.03. 18:15:24

Csatlakozom.
Bulla Krisztina
Budapest
előadó

Gusztustalan ami történt. Örülök e kezdeményezésnek.

Szabó Katalin 2008.06.03. 18:16:31

Csatlakozom!
Szabó Katalin
Budapest
pszichológus

Erdelyi Krisztina 2008.06.03. 18:17:04

csatlakozom!
szociologus-kozgazdasz; logisztikai alkalmazas menedzser, Amsterdam

Bene Ivett 2008.06.03. 18:17:57

Csatlakozom.
Bene Ivett
London
Titkárnő

makai tamas 2008.06.03. 18:18:22

Makai Tamás

Budapest
Csatlakozom

Kertész Éva 2008.06.03. 18:18:33

Csatlakozom Kertész Éva Szakápoló,Gyömrő

Koch Piroska 2008.06.03. 18:19:23

Nagyon-nagyon csatlakozom. Csalódott, felháborodott vagyok az ügy kapcsán. És bármelyikünkkel megtörténhetne...

Rácz Gábor 2008.06.03. 18:19:44

Csatlakozom.
Rácz Gábor
London
Otthon lévő apuka egy kisfiúval és egy kislánnyal

Horváth M. Viktória 2008.06.03. 18:19:48

Csatlakozom.
Horváth M. Viktória, szociológus, Budapest

Zsoldos Balázs 2008.06.03. 18:20:09

Csatlakozom

Fábián Tamás 2008.06.03. 18:20:36

Csatlakozom.

Bánkúti Péter 2008.06.03. 18:20:46

Egyetértek a nyilatkozattal, és csatlakozom.

Bánkúti Péter
felperes hallgató, Budaörs

hutyutyu 2008.06.03. 18:20:55

Csatlakozom, és felháborítónak tartom,hogy az igaszságszolgáltatás a bűnösök oldalán állhat !

Hüveli Zoltán, egy magyar állampolgár

Dr. Harmai Gábor 2008.06.03. 18:21:08

Az üggyel nem foglalkoztam túl mélyen, saját véleményem nincs, de Bagdy Emőke gesztusa meggyőzött arról, hogy itt sötét dolgok történtek. Ezért csatlakozom.
Dr. Harmai Gábor, katolikus pap, Esztergom

Szépvölgyi Szabolcs 2008.06.03. 18:21:25

Sajnálom, hogy Bagdy Emőke lemondott. Valóban át kéne alakítani az egész rendszert, de ki fogja megtenni, ha minden tisztességes embert eltávolítanak a környékéről is? Nem lesz elég egy ember, ha valaha rendet szeretnének tenni ebben a jogszolgáltatásnak csúfolt umbuldában.

Nagy-Bagdi Mihály 2008.06.03. 18:21:33

Csatlakozom.

Nagy-bagdi Mihály, NBH szakértő, Budapest

Szeless Helga (UK) 2008.06.03. 18:21:54

Csatlakozom. Sokáig figyelemmel követtem az eseményeket, felháborítónak találom, amit Zsanettel műveltek, de főleg azt, hogy ezt megúszhatták.

Szeless Helga, web developer (UK)

Fodor Márk 2008.06.03. 18:22:14

Csatlakozom!
Fodor Márk, Budapest.

Kovács Sándor 2008.06.03. 18:22:36

Csatlakozom.
Kovács Sándor
Tanuló
Monor

Strausz Péter 2008.06.03. 18:23:26

Csatlakozom.
Strausz Péter
kutató
Budapest

Mayer I. 2008.06.03. 18:24:39

Csatlakozom.

Mayer István
fizikus, c. egyetemi tanár

Rapi Dóra 2008.06.03. 18:24:55

Csatlakoztam...
Bp,produkciós asszisztens

somlai judit 2008.06.03. 18:25:01

csatlakozom
somlai judit bp.

Lajos Zakal 2008.06.03. 18:26:16

Csatlakozom!
Lajos Zakal
Sarasota, U.S.A.

Budai Attila 2008.06.03. 18:27:23

Csatlakozom.
közgazdász hallgató
Maastricht

Simon Péter 2008.06.03. 18:31:25

csatlakozom

Szilágyi Marianna 2008.06.03. 18:34:13

Csatlakozom!

Nincs az a nő aki ezt a meghurcoltatást vállata volna valós és nyomós indok nélkül!
Szilágyi Marianna
Budapest

fátum 2008.06.03. 18:35:30

Csatlakozom
Bartha Sándor, programozó, Szeged

Varga József 2008.06.03. 18:35:34

Öt(!) rendőr kisér egy nőt, szolgálat közben, - elgondolkodtató. Rendőreinken nincs azonosító, mint pl. az angol rendőrökön, - elgondolkodtató.Ha testületben (csapat) szerepelnek, a parancsnok dönti el az azonosító viselését: logikailag felelős, az iagazságszolgáltatás előtt azonban nem téma, - elgondolkodtató.A magyar igazságszolgáltatás és a tisztességes közszolgák becsülete a tét.Elfogadhatatlan, a hatalom kényszeritó testülete részéről bármi kétséges magatartás...
(Nyugdíjas mérnök, Budapest)

Koch Piroska 2008.06.03. 18:37:20

Bocsánat, szóval Koch Piroska, Budapest, kozmetikus.

S. Bartis Borbála 2008.06.03. 18:37:43

Csatlakozom.
S. Bartis Borbála
fordító
Pécs

mizeka · http://mizeka.blog.hu 2008.06.03. 18:38:50

csatlakozom.

dihen anita
bölcsész hallgató
budaörs

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.06.03. 18:39:04

Vida Gábor, Bp. mérnök-informatikus

szeretnék felnézni a rendőrségre és az igazságszolgáltatásra, de erre nekik kellene rászolgálniuk.

Barta János 2008.06.03. 18:39:41

Csatlakozom.
Barta János
történészhallgató
Budapest

Walde Mátyás 2008.06.03. 18:39:45

Csatlakozom!

Walde Mátyás, Székesfehérvár, informatikus

Peak Laszlo 2008.06.03. 18:39:50

Csatlakozom Peak Laszlo Reading UK BDM

Gary Csorgo 2008.06.03. 18:40:46

Szégyen ami történt. Zsanettet nagyon becsülöm a bátorságáért és sajnálom is.

IT Manager
Seattle, WA. USA

Bogi 2008.06.03. 18:42:39

Csatlakozom.
Kovács Boglárka, egyetemi hallgató, Győr

dr. Nizalowski Attila 2008.06.03. 18:44:53

jogász, Budapest

Novák Lajos 2008.06.03. 18:45:19

Csatlakozom!!!
Novák Lajos
Zalaegerszeg

Horváth Nóra 2008.06.03. 18:46:06

csatlakozom.
multimédia-szerkesztő
Budapest

Zsámboki Mária 2008.06.03. 18:47:52

Csatlakozom. Bagdy Emőkének szívből gratulálok.
Zsámboki Mária
szerkesztő, pszichodráma csoportvezető

Petanec Péter 2008.06.03. 18:48:38

Csatlakozom
Petanec Péter
5.éves gépészmérnök hallgató
Győr

Orbán György 2008.06.03. 18:48:51

Egyetértek, ez szégyen. Csatlakozom. Orbán György tanár, előadóművész Szekszárd

Révay Laki Piroska 2008.06.03. 18:49:00

Csatlakozom és remélem, senki nem riad vissza a jövőben E. Zsanett ügyét látva attól, hogy feljelentsen BÁRKIT, aki ilyet tesz vele.

Kitartást kívánok Zsanettnek!!

Révay Laki Piroska, művészeti tanácsadó, Budapest

Bánteleki Sándor · http://www.teenport.com 2008.06.03. 18:49:22

Csatlakozom.

Bánteleki Sándor
egyetemi hallgató
Pécs

Borbola Éva 2008.06.03. 18:49:36

Csatlakozom.
Tanár
Kecskemét

Laczkó Katalin Dóra 2008.06.03. 18:50:07

Csatlakozom!
Laczkó Katalin Dóra
informatikai üzemeltetés vezető
Szob (jelenleg Varsó)

vhora 2008.06.03. 18:50:18

Csatlakozom
Higi Vera
Budapest

Suha Péter 2008.06.03. 18:50:31

Csatlakozom! Mély tisztelet Bagdy Emőke kiállásáért.

Suha Péter
Budapest
reklámszakember

István 2008.06.03. 18:50:46

Csatlakozom!
Remélem egyszer Zsanett visszakapja a becsületét,
mindenki büszke lesz a bátorságára,
a szemét rendőrök pedíg a megfelelő büntetést.
Révész István, programozó, Budapest

Martonosi Szilvia 2008.06.03. 18:50:50

Csatlakozom!
Óvónő
Makó

Keller Péter 2008.06.03. 18:53:08

Csatlakozom! Az igazságszolgáltatásunk egyenlő a nullával! A mai magyar bíróságok bármit megtehetnek. A bírók büntetlenül menthetnek fel bűnösöket és elfogultan küldhetnek börtönbe ártatlan embereket. Undorító az egész!!!! Keller Péter Budapest Vállalkozó

amora 2008.06.03. 18:53:11

Csatlakozom.
dr. Wagner Olga
jogász
Budapest

Eszlári Zoltán, USA 2008.06.03. 18:53:40

Csatlakozom...
Egyet értek Bagdy Emőke véleményével. Szerintem is megerőszakolták Zsanettet és a tettesek nem kapták meg büntetésüket. A magyar (i)gazságügy -ki tudja hanyadik- szégyene.

Sudár Balázs 2008.06.03. 18:53:49

Csatlakozom.
fordító, műfordító
Szentendre

Holtzer Agnes 2008.06.03. 18:53:51

Azt vajon miert nem kerdezte meg senki, h a derek rendorok hogyan beszelhettek bent meg, "hogy egyutt tartjak az eskuvoiket", ha elvileg azert voltak bezarva, hogy ne beszelhessenek ossze?

csatlakozom.
Holtzer Agnes
Budapest

Kovács István 2008.06.03. 18:54:15

Csatlakozom!

Kovács István
Egyetemista
Budapest

Szilágyi Balázs 2008.06.03. 18:54:36

Csatlakozom.

Szilágyi Balázs
Debrecen

Elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki ilyet kitaláljon, ráadásul annak jelentős kockázatával, hogy ő húzza a rövidebbet. Ráadásul a médiából sem úgy ismerhettük meg Zsanettet, mint aki feltűnési viszketegségben szenved. A többszörös szakértői jelentések az Előd-ügyre emlékeztető simlit sejtetnek. A média szerepét, és az ügyvédnek az ügyvédi etika korlátait súroló vagy átlépő nyilatkozatait is elítélem.

Révay Laki Piroska 2008.06.03. 18:55:23

Csatlakozom és remélem, senki nem riad vissza a jövőben E. Zsanett ügyét látva attól, hogy feljelentsen BÁRKIT, aki ilyet tesz vele.

Kitartást kívánok Zsanettnek!

Révay Laki Piroska, művészeti tanácsadó, Budapest

Gunzinám Róbert 2008.06.03. 18:58:36

Csatlakozom

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2008.06.03. 19:00:26

Kedves csatlakozók!

Továbbra is lehet majd csatlakozni, de nem fog azonnal megjelenni a beírás. Nem számítottam ennyi látogatóra, és sajnos sokan írnak be szalonképtelen szövegeket, viszont nem tudok folyamatosan moderálni.

Ezért továbbra is várom a csatlakozásokat, viszont csak naponta egyszer fogom megnézni a beírásokat, és felengedni a blogra. Mert sajnos csak ennyit fog engedni a szabadidő kapacitásom.

Megértésüket köszönöm!

Minden csatlakozónak köszönöm, hogy eljött és kifejezte együttérzését!

seres gábor 2008.06.03. 19:00:58

egyetértek.
seres gábor főiskolai hallgató

Csatlakozom! 2008.06.03. 19:01:34

Csatlakozom!
Nagy Judit, nyugdíjas
Budapest

minou 2008.06.03. 19:01:54

Csatlakozom

Basch Veronika
Pszichológus, a Madridi Pszichoanalízis doktori hallgatója. Spanyolország.

vhora 2008.06.03. 19:02:07

lemaradt: pszichológia szakos egyetemista

Miklos 2008.06.03. 19:02:17

Csatlakozom. Remelem Zsanettnek lesz ereje es kitartasa, hogy az ugyet vegigvigye.
Farkas Miklos, Informatikus, London

Jánossy András 2008.06.03. 19:03:47

közgazdász,
Budapest

SPQR300 2008.06.03. 19:03:51

én is csatlakozom
Fischer Ádám
egyetemista
Budapest

Sánta Gergely 2008.06.03. 19:03:52

Csatlakozom!

Sánta Gergely egyetemista

tündér13 2008.06.03. 19:04:23

Csatlakozom.
Balázs Tünde
Veszprém

Szigeti Csilla 2008.06.03. 19:04:24

Csatlakozom. Zsanettnek pedig hitet és bizalmat a jövőhöz. Elég már a sok sumákságból! Szigeti Csilla vállalkozó, Budapest

Reitter Zsolt 2008.06.03. 19:05:30

színész
Budapest

Török Renáta 2008.06.03. 19:05:35

"Az emberi jogok legnagyobb ellensége a hallgatás."

Egyetértek és csatlakozom.
Török Renáta
pszichológus
Komárom

Szilágyi Katalin 2008.06.03. 19:05:46

Csatlakozom. Együttérzek Zsanettel. Bagdy Emőke szakmai hozzáértését és emberi tartását tisztelem és köszönöm neki, hogy szót emelt Zsanett érdekében.

Szilágyi Katalin
tanár
Budapest

szterjopulu cveta, dekoratőr 2008.06.03. 19:06:11

Hiszek zsanettnek és nem hiszek a rendőrőknek és megvetem az ügyvédjüket, dr magyart és dr soltészt. nem különbek ők sem.

Czuczor Tamás 2008.06.03. 19:06:18

Csatlakozom.

Angyal Margit 2008.06.03. 19:06:24

Vannak még tisztességes emberek, akik hivatásukat komolyan veszik. Tisztelet ezért Bagdy Emőkének! Lehet hogy csak meg kell kezdeni a sort? Egyébként hiszem hogy Zsanett ártatlan! És hiszem, hogy aki bűnös, valahol, valamikor megkapja megérdemelt büntetését.
Csatlakozom!
adminisztrátor

Kovacs Eszter 2008.06.03. 19:08:21

Csatlakozom,
Kovacs Eszter, szocialpolitikus

Saás Emma 2008.06.03. 19:10:13

Csatlakozom

markoferko 2008.06.03. 19:10:21

Markó Ferenc Dávid, egyetemi hallgató

Sambucus 2008.06.03. 19:10:46

Csatlakozom. és Bagdy Emőkének szívből gratulálok.
Zsámboki Mária
szerkesztő, pszichodráma csoportvezető
Budapest

Sánta Gergely 2008.06.03. 19:11:26

Csatlakozom!

Sánta Gergely egyetemi hallgató

virág réka 2008.06.03. 19:12:31

Egyetértek, siralmas amit ebben az országban igazságszolgáltatás cimén csinálnak
virág réka ingatlanközvetitö

Matók Szilvia 2008.06.03. 19:13:45

matók szilvia
rendezőasszisztens/budapest

Gács Lajos vállalkozó, Pécs 2008.06.03. 19:13:53

Csatlakozom!

mda3 2008.06.03. 19:14:08

Csatlakozom!

Nem gondolom, hogy egy nő ilyen esetben szórakozásból, fordulna a rendőrségkez, vállalva a sok megaláztatást, kérdést stb!

Szabó Anna
Budapest

kvázi 2008.06.03. 19:15:35

Csatlakozom!
Szohátzky Anna, orvosírnok,Budapest

Nagy Gabor 2008.06.03. 19:16:11

Csatlakozom, sajnos a kezdetektol fogva lesujto volt az egesz eljaras.
Nagy Gabor, San Diego, USA

Gyarmati Adrienn · http://www.labatidora.net/index.php?idi=ing 2008.06.03. 19:17:07

Csatlakozom
Gyarmati Adrienn
Kecskemét

Ádám Róbert 2008.06.03. 19:17:07

Csatlakozom!
"A világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik." (Albert Einstein)
Mélységesen tiszteletreméltó Bagdy Emőke lépése.Ez volt az a pillanat, ami szerintem sokakat elgondolkodtatott, még azokat is, akik nem hittek Zsanett igazában.
A magyar rendőrség minden tagjának pedig mélyen magába kellene fordulnia, hogy ezt végignézték anélkül, hogy bárki kiállt volna és visszaadta volna a jelvényét. Ezek után nem kell egyetlen rendőrnek sem csodálkoznia azon, ha egy teljesen hétköznapi közúti igazoltatásnál is úgy adja oda az ember az okmányait, mintha egy bűnözőnek adná...(És ne jöjjön senki azzal, hogy ez általánositás, meg nem minden rendőr ilyen. Ez igaz, de általánositunk, mert hát ilyenek vagyunk, és ezt a rendőröknek és a hatalomnak ugyanannyira kellene tudnia...Ezért kellene eltávolitaniuk a soraikbol mindazokat akik visszaélnek a hatalmukkal...)
S talán mindenkinek magában fel kellene tennie a kérdést, hogy kiknek adtunk mi hatalmat, mit tesznek velünk, és meddig tűrjük el mindazt amit tesznek?
Ez az "ügy" tökéletes példája annak, hogy hol is tart az országunk, most 2008-ban. (Itt bármilyen a törvényes hatalomtól elszenvedett erőszakra gondolok...) Azok akik hatalmat kaptak ugy érzik, hogy bármit büntetlenül megtehetnek, hisz amit tesznek ugyis csak egy hír lesz az aznap esti híradokban, a másnapi reggeli műsorokban, amit majd elfelejtenek a "Győzike-showk, a magyar sztárok főznek egymásnak, és a szerinted hány lába van egy macskának, kettő vagy négy, nehézségű kvíz-műsorok" tömkelegében.
És az a legrosszabb és legdühítőbb az egészben, hogy így is történik, mert nem történik semmi...
Ádám Róbert
Veszprém

Piros Tamás 2008.06.03. 19:17:18

Egyetértek. Itt nincs igazságszolgáltatás. Jogszolgáltatás van. Az igazság senkit nem érdekel.

Vadász Péter 2008.06.03. 19:17:56

Csatlakozom.

Minden tiszteletem Bagdy Emőkéé. Remélem, hogy figyelemfelhívó tette az igazságszolgáltatás eltespedt állóvizébe dobott kőként elindít egy folyamatot, és hozzájárul ahhoz, hogy a nem távoli jövőben korrekt, szakszerű, kiszámítható és megbizható igazságszolgáltatásunk legyen.

Vadász Péter
Budapest

Kustos Ferenc 2008.06.03. 19:19:19

Messzemenően egyetértek.

Miklián László 2008.06.03. 19:19:54

Csatlakozom
Miklián László
asszisztens

farkas éva 2008.06.03. 19:20:02

csatlakozom: Farkas Éva köztisztviselő, Kaposvár

A bűn, mindig bűn marad. Akár feltárják, akár nem.
Két nagykorú leánygyermekem van. El sem tudom képzelni, miért találna ki valaki ilyen történetet.
Nem csak a rendőrök érzik ma úgy, hogy nekik mindent szabad.
Rémálom, hogy egy megerőszakolt fiatal lánynak kell magát megalázva védekeznie és pellengérre kerülnie.
Bagdy Emőkének gratulálok tettéért!

Zsanett tarts ki! Ez a történet már régen túlmutat a rettenetes eseten. Harcolnod kell, mert igazad van! Sokan állunk melletted!A legfontosabb azonban, hogy az igazság a Te oldaladon áll! Aki üt és erőszakol, az gyenge!

Lelkes István vállalkozó Vác 2008.06.03. 19:20:05

csatlakozom

Molnár Zsuzsa 2008.06.03. 19:22:03

Csatlakozom.
Molnár Zsuzsa
Szeged

Kelemen Miklós 2008.06.03. 19:22:29

Csatlakozom


Kelemen Miklós

Budapest, jogász

euty 2008.06.03. 19:22:47

Mit mondjak, egyetertek sok elottem szoloval.

pl. e kettovel is:

Többek között elgondolkodtató, hogy Bagdy Emőke visszaadta igazságügyi szakértői tisztségét.

Nincs az az összeesküvés-elmélet, amely szerint logikus lenne, hogy egy viszonylag védtelen lány ekkora meghurcoltatást vállal pusztán feltűnési viszketegségből.

Balázs Zoltán 2008.06.03. 19:23:49

csatlakozom.

Erhardt Miklós 2008.06.03. 19:26:01

Csatlakozom.

Erhardt Miklós
képzőművész
Budapest

Dr. Horvath Istvan 2008.06.03. 19:26:05

Az eset melysegesen felhaborit.

Remelem az uj targyalason elitelik oket hamistanuzasert. Sajnos a rend orei mar megszoktak, hogy eleg osszebeszelve hazudni, iratokat hamisitani es minden szabalyos.

klaci55 2008.06.03. 19:28:20

Felháborító ami igazságszolgáltatás címén (is) ebben az országban zajlik.

Csatlakozom!

Kollár László, vállalkozó
Szalánta

vpeti 2008.06.03. 19:29:07

Csatlakozom.
V. Péter

Viktória 2008.06.03. 19:29:11

Csatlakozom.
dr.Kassay Viktória, állatorvos
Budapest

András 2008.06.03. 19:29:49

Teljes mértékben támogatom a leírtakat

Iványi László 2008.06.03. 19:29:56

Csatlakozom! Vicc az egész...és jellemző
Iványi László
dunaharaszti

Bedő Ágnes 2008.06.03. 19:30:42

Egyetértek és csatlakozom.
Bedő Ágnes

Soltészné Pirók Tünde 2008.06.03. 19:31:29

csatlakozom Soltészné Pirók Tünde óvodapedagógus

Szilágyi Orsolya 2008.06.03. 19:31:53

Csatlakozom!

Szilágyi Orsolya
lakberendező
Budapest

dr. Ihász Sándor 2008.06.03. 19:32:17

Csatlakozom!

Bár, azért szerintem egy kicsit populista a megjelent cikk. A törvényes és mindenkinek pártatlan, egyenlő igazságszolgáltatásra van szüksége, ehhez pedig néha kellenek a szélsőségesebb kritikák is!

jogász
Budapest

Török Iván 2008.06.03. 19:32:19

Egyetértek és csatlakozom.

Török Iván
pszichológus

Dosztál Andras 2008.06.03. 19:32:36

Csatlakozom.

Dosztál András, rendszermérnök, Székesfehérvár.

Király Miklós 2008.06.03. 19:33:03

Csatlakozom!

Király Miklós
villamosménök

Varga József 2008.06.03. 19:33:39

Csatlakozom.

Tatabánya. Tanár. Három pszihilógia szigorlattal. Ismerve az igazságszolgáltatás konformista eljárásait, a hatalmi terrort az állampolgárok emberi jogainak eltiprásával.

szabinet 2008.06.03. 19:35:52

Csatlakozom!

Kiser Szabolcs
Gépészmérnök
Mosonmagyaróvár

Pataki Attila Rudolf 2008.06.03. 19:36:44

Csatlakozom!

Pataki Attila Rudolf
Informatikus
Dorog

Boda Miklós 2008.06.03. 19:38:37

Csatlakozom

Boda Miklós

Urbán Orsolya 2008.06.03. 19:39:00

Egyetértek.
Urbán Orsolya, szakfordító, Budapest

Pite 2008.06.03. 19:39:02

Csatlakozom!

Králik Péter, prepress operátor, Budapest

Gneo 2008.06.03. 19:40:17

Csatlakozom.

Remélem ez a fórum lehetőség és eszköz arra, hogy elérje Zsanett a célját és bebizonyíthassa igazságát. Nem sok esélyt látok erre sajnos, mert eddig nem ez volt a megszokott.

Szörnyűnek találom igazságszolgáltatásunk visszáságait és igazságtalanságát minden tekintetben. A döntést nem tények, hanem érzelmek, pénz, hatalom, mindenféle érdekek befolyásolják. Gyakorlatilag bárki törvényen kívüli lehet, amennyiben ezek bermelyikével bír, kellő mennyiségben.

Hollósi Gábor

Deák Ottó 2008.06.03. 19:40:28

Csatlakozom.
Deák Ottó
fogtechnikus
Budaörs

Duka László 2008.06.03. 19:41:38

Egyetértek és csatlakozom...

(...mivel kívánatosnak tartom gyökerestől kiirtani annak az állapotnak még a lehetőségét is, hogy azok, akik - a vért izzadva dolgozó emberek által befizetett adóból élnek - és bár védeni lennének hivatottak, védelem helyett erkölcsileg és anyagilag megrabolják eltartóikat.
Emellett Prof. Dr. Bagdy Emőke szakmai tekintélyével és érveivel szemben nagyon kevessé tartok versenyképes módon hitelesnek egy ilyen erkölcsi állapotban lévő igazságszolgáltatást.)

Duka László / kereskedő-informatikus
Nagyatád, HU - Brooktree, WI. USA

Dani 2008.06.03. 19:41:42

Csatlakozom.
Beck Dániel, bartender.
Budapest

Szabó Ágnes 2008.06.03. 19:42:21

Csatlakozom. Nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben nem folyt igazi, tisztességes nyomozás. Remélem, így sikerül. Kitartás minden érintettnek!

Szabó Ágnes, dalszövegíró

Véghné Vékony Györgyi 2008.06.03. 19:42:49

Hiszem a dr. Bagdy Emőke szakvéleményében foglaltakat, s nagyra becsülöm őt azért, hogy megindokolva visszadta az igazságügyi szakértői jogosítványát.
Együttérzek Zsanettel, s az eljárást látva a leendő következő áldozatokkal is!

Horváth Attila 2008.06.03. 19:43:08

Csatlakozom!
Horváth Attila
Szociális gondozó
Ózd

Szabó Péter 2008.06.03. 19:44:32

Csatlakozom!
Ha az igazságszolgáltatás nem képes rá, legalább a közvélemény ültesse szégyenpadra őket!

Szabó Péter
Környezetmérnök

Adamov András · http://84dsgd 2008.06.03. 19:45:24

Mindannak ellenére, hogy ezek az emberek nem kaptak semmiféle büntetést, azt hiszem Zsanett mégis nyert. Nyert abban a tekintetben, hogy mostmár a rendőrök is tudják: ők sem érinthetetlenek, nekik sem lehet bármit. Ez hosszú távon az egész szervezet épülésére fog szolgálni. Köszönöm.

Horváth Katalin 2008.06.03. 19:46:44

Csatlakozom
Horváth Kata
védelempolitikai szakdiplomata

Nagy Imre 2008.06.03. 19:47:26

Hiszek neki, a rendőrök pedig csak magukat védik és összezárnak a hitvány államigazgatással együtt, mert ha nem ez lenne akkor a bili borulna és sokan kimennének a lefolyóba. Hihetetlen hogy valaki azt életszerűnek tartja egy lány vállalja ezt. Ellentétben a rendőrök tette telejesen életszerű. Magyarországon az egész állam rohad, mert nincs független civil kontroll mint az északi országokba. Ott még az ügyészégnek is van kontorllja, ezért nincs ilyen szaros közügy, mert itt azok a bűnök kerülnek csak ki ahol nem tud a bűnös sok fontos emberről könnyen bizonyítható bűnt, onnan ő érinthetetetlenné válik. Ezt pénzért is meg lehet szerezni, csak kapcsolat kell hozzá. Tehát a lényeg, hogy magyarországon olyan mint igazségszolgálltatás nincs és nem is lesz amíg civil kontoroll nem lesz.

Össze kellene fogni már, mert az állam már nem XIV.Lajos hanem mi vagyunk ha el is hisszük, és egy pillanat alatt el lehetne söpörni ezt a magyar feudális csökevény rendszert olyanná tenni ahol boldogok az emberek, és nem szorul naponta ökölbe a kezük amiatt amit itt meg lehet csinálni, kezdve az állami adócsalástól (mert az is csalás ha valaki a befizettet elosztja), az állami folyamatos zsarolásától, egészen a (vak)vezetők rövidlátásáig.

Ez az ügy ennek a szaros bilinek csak egy része, de jól megmutatja, hogy nálunk is lehet Malina Hedvig szerű történetet kreálni.

Dr Pálinkás Imre 2008.06.03. 19:47:34

csatlakozom,

ideje volna már az egyszerű igazságnak. Nem annak a fajtának, amivel az olykor fizetett média szennyez. Orvosként és valamelyest pszichiátriai múlttal úgy vélem, ilyet nem vállal ember lánya. Semmiféle előnyért vagy pénzért.
Az elkövetű műrendőröknek is egyszer majd benyújtja a számlát - a kisbetűs élet és nem a magyar igazságszolgáltatás.

Pálinkás Imre dr.

Fehér Melinda 2008.06.03. 19:48:54

Fehér Melinda
Közösségi gondozó
Budapest

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2008.06.03. 19:49:31

Mélyen egyetértek és csatlakozom.

ifj. Kütreiber Sándor
főisk. hallgató
Budapest

Hankó Ádám 2008.06.03. 19:50:16

Csatlakozom
Veszprém, közgazdász

Tóth Zsuzsanna 2008.06.03. 19:50:57

Csatlakozom. Amikor egy olyan dolog történik, amit most Bagdy Emőke megtett, akkor mindig felgyúl bennem egy kis reményszikra, hogy talán lehet másképp is élni, mint amibe ez a mostani világ bele akar sodorni minket. Minden elismerésem Bagdy Emőkéé. Mellesleg Gáti Oszkárról is hasonlót gondolok. Tóth Zsuzsanna magyar állampolgár

nora 2008.06.03. 19:51:55

Csatlakozom, és fel vagyok háborodva, hogy az egyik legmegalázóbb bűntény áldozata vádlottá vált és meghurcolták.
Egyben örülök, hogy itt sok férfi aláírását is olvashattam.

Egerváriné Papp Eleonóra, tanár, Nagykanizsa

Gyulai Zoli 2008.06.03. 19:52:09

Egyetértek.

Gyulai Zoli
magyar állampolgár

Szókratész 2008.06.03. 19:52:43

Elismerésem és csodálatom a hivatását szerető és véleménye mellett kiálló Dr Bagdy Emőkének és természetesen az igazáért harcoló E.Zsanettnek.
Egyetértek a felhívással, emeljük fel szavunkat az igazságtalanság és a törvénysértés ellen!
Ne add fel Zsanett!

Lantos Ferenc, informatikus Budapest.

Vaskó Péter 2008.06.03. 19:53:03

Csatlakozom
Vaskó Péter
újságíró
Budapest

szako 2008.06.03. 19:55:47

Csatlakozom.
Angol típusú igazságszolgáltatást!
A jelenlegi sajnos nagyon rothadt már.

Szakonyi Károly, kereskedő
Győr

Zombori Flóra 2008.06.03. 19:57:10

Csatlakozom!

Zombori Flóra
jogász hallgató
Budapest

Király Balázs 2008.06.03. 19:57:34

Csatlakozom

Király Balázs, vállalkozó, Budapest

Büti Etelka 2008.06.03. 19:57:59

Egyetértek, csatlakozom.
Büti Etelka, állampolgár, Budapest

Gábriel Ákos 2008.06.03. 19:58:11

Csatlakozom.

Gábriel Ákos
informatikus
Budapest

Győrffy Balázs 2008.06.03. 19:58:21

Csatlakozom.

Vérlázítónak tartom ezt az ügyet és nagyon örülök, hogy ilyen formájú és szintű kezdeményezés történt.

Minden együttérzésemmel Zsanett mellett.

Győrffy Balázs
Építőmérnök, Egyesült Királyság

Nagy Péter 2008.06.03. 19:58:47

Egyetértek. Leginkább nem is konkrétan ezzel az üggyel, hanem azt tartom furcsának, ill. felháborítónak, hogy a sok-sok rendőri túlkapás és törvényteleség rendőri vizsgálata valahogy mindig azt hozza ki, hogy vagy nem történt semmi vagy bár valószínű, hogy történt, büntetlenül lehet ködösíteni.

Máthé Balázs 2008.06.03. 19:59:29

Csatlakozom.

Édesanyámat fiatalon megtámadták, a rendőrségen jóindulatúlag azt tanácsolták neki, hogy NE TEGYEN FELJELENTÉST, mert úgysem történne semmi - még őt néznék kurvának.

A magyar társadalom és az igazságszolgáltatás még messze nem felnőtt ahhoz, hogy ezzel szembenézzen. Magamat szégyellem az egész ország nevében.

Máthé Balázs - mérnök-informatikus, fejlesztő, Budapest

Horváth Attila 2008.06.03. 19:59:33

Csatlakozom.

Horváth Attila
Gépészmérnök, Budapest

sothis 2008.06.03. 20:00:06

Csatlakozom

Kovács István
újságíró, szerkesztő
Miskolc

Soós Éva 2008.06.03. 20:02:08

Csatlakozom!

Szeged, gyógypedagógus

Biró Gergely 2008.06.03. 20:04:11

Csatlakozom.
Biró Gergely
Közgazdás, Budapest,

Rédei Zsuzsanna 2008.06.03. 20:08:42

Csatlakozom. Számomra Bagdy Emőke professzorasszony szakvéleménye garancia!
Rédei Zsuzsanna
pszichológus
Budapest

Bátfai Norbert 2008.06.03. 20:11:14

Nem figyeltem részletesen az ügyet, de mivel érzékelni véltem a Hölgy ellen egyfajta hangulatkeltést, ezért csatlakozom.
Bátfai Norbert, Debrecen

bkatje 2008.06.03. 20:11:23

Dr Bagdy Emoke velemenye utan csatlakozom Vargyas Betty kozgazdasz, Brusszel

SZPL 2008.06.03. 20:12:09

Csatlakozom!
Felháborító, ami itt megy! Nem hiszem,hogy egyetlen nő is ilyet találna ki és tárna nyilvánosság elé.
Szűcs-Pálfi Lívia, könyvelő, Budapest

Humbi 2008.06.03. 20:12:46

CSATLAKOZOM!
ajánlom figyelmébe mindenkinek Judith Herman : Trauma és gyógyulás c. könyvét.
Hát igen, még a nő bizonygassa, hogy ha megerőszakolták... nem elég képszerű vallomás? Remélem, a kedves férfi igazságszolgltatókat majd jól megröfögtetni egy két "medve", aztán nyilatkozzanak ők elég "képszerűen"!
Ez a világ a harmincas, fehér, heteroszexuális középosztálybeli férfiaké.
Ha nem az vagy, akkor nincs igazság.
Zsanett, veled vagyunk!

Nagy Sándor 2008.06.03. 20:12:49

csatlakozm ,mert hasonlo dolog történt velem is . az /i/gazság szolgáltatással is súlyos bajok vannak !!!!!

Kerekes István 2008.06.03. 20:13:33

Csatlakozom!!!

Tragikus a mai magyar jogrend és igazságszolgáltatás - egyszerűen nem is létezik. A magyaron kívűl más jogot nem lehetne kikötni és más bíróságot megnevezni Magyarországon? Egyszerűen katasztrófa, ha bűncslekmény történik, semmi eredmény nincs az igazságszolgáltatás oldalán. Ez üzenet az éppen aktuális és elmúlt évek igazságügy minisztereinek, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy hol voltak és vannak és mit kellett volna tenniük vagy tennük.

Megjegyzés: az üzleti életben egyre kevesebben használják a magyar jogot, mert igazából csak egy látszat rendszer és a gyakorlatban amikor igazán szükség lenne rá, egyáltalán nem működik.

Madarász Viktor 2008.06.03. 20:13:48

Csatlakozom

Madarász Viktor, egyetemi hallgató

Budapest

Lázár Péter 2008.06.03. 20:13:52

Csatlakozom.

Kárpitos/Szeged

Tamás Richárd 2008.06.03. 20:14:28

Csatlakozom a nyilatkozathoz.

Tamás Richárd
egyetemei hallgató
Veresegyház

László Viktória 2008.06.03. 20:14:42

László Viktória
szerkesztő
Csatlakozom

Nyitrai Jenő 2008.06.03. 20:15:50

Csatlakozom

Gazda Györgyné nyugdíjas 2008.06.03. 20:17:44

Csatlakozom és tisza szívvel szurkolok Zsanettnek, hogy kiderüljön végre az igazság.
Gazda Györgyné
Hatvan

dr. Hadházy Ákos 2008.06.03. 20:18:15

csatlakozom. Elszomorít.
Hadházy Ákos,
állatorvos, Szekszárd

Meyer Aranka 2008.06.03. 20:18:26

csatlakozom.

Szabó Gyula 2008.06.03. 20:19:08

Csatlakozom én is.

Szabó Gyula
Informatikus
Budapest

Tisljár Roland 2008.06.03. 20:20:02

pszichológus
Szeged/Kunszentmárton

Szilágyi Gábor 2008.06.03. 20:20:55

Egyetértek, csatlakozom.

Suhainé O Györgyi 2008.06.03. 20:21:51

Csatlakozozom!!! Jó lenne felnőni már a feladathoz, és vállalni a felelősséget mindenkinek, akár a beosztottakért, akár a szakértőkért! Vagy szakértőként, mint tette ezt Bagdy Emőke!Ha nem így teszel, nem tudod, hogy te is besározódsz?! Szeretek tisztán élni! Bróbáld ki te is!!!

Suhainé O. Györgyi tanítónő.

Nagy Zsigmondné 2008.06.03. 20:22:12

Csatlakozom mint nő, mint lányos anya, és nem utolsó sorban mint egy leendő rendőr édesanyja.

átmeneti kommentelő 2008.06.03. 20:22:25

Csatlakozom.
Adomán-Zolnai Dóra, informatikus-könyvtáros, Debrecen

bigyobogyo 2008.06.03. 20:22:42

Csatlakozom.

Jávor Attila, dolgozó
Tárnok
még 31 napig Mo-n:)

Pintér Anna Mária 2008.06.03. 20:23:06

Csatlakozom. Hiszek a hölgynek, ilyen szörnyűséget nem lehet kitalálni. Hiszek és igazságot kérek. Lányom és unokám miatt és minden tisztességes lányért.
Pintér Anna Mária nyugdíjas - mama

Ginder János 2008.06.03. 20:24:55

Én a lánynak hiszek, nálunk a bűnösök legtöbbször megússzák, Szomorú,hogy ilyen lett az országunk.

Léber György 2008.06.03. 20:25:17

Csatlakozom.
Léber György
vegyészmérnök, Budapest

Radnóti Judit 2008.06.03. 20:25:30

Csatlakozom.
Mélységesen sajnálom és együttérzek Zsanettel, és köszönöm neki, hogy volt ereje és ki mert állni az igazáért, mert ezzel kiállt minden erőszakot elszenvedett nő mellett és helyett.
Bízom benne, hogy előbb utóbb eljön az igazság pillanata.

Koch Andrea 2008.06.03. 20:25:56

Csatlakozom és egyben javaslom, hogy azokat a média képviselőket is vonják felelősségre, akik minden következmény nélkül kijelenthették, hogy nem tetszik nekik, hogy egy nő csak úgy minden következmény nélkül feljelentést tehet erőszak miatt.

Koch Andrea

kommunikációs vezető

Tessényi András 2008.06.03. 20:26:04

Csatlakozom.
Tessényi András
Egyetemi hallgató

Pásztor Éva 2008.06.03. 20:27:37

Nagyon örülök a kezdeményezésnek. Zsanettnek kívánom hogy tartson ki, és csak remélni tudom, hogy győz az igazság.
Minden tiszteletem dr. Bagdy Emőkéé.

Pásztor Istvánné, nyugdíjas, Budapest

Leitner József 2008.06.03. 20:28:16

Csatlakozom. Egyetlen 21 éves lány sem vállalná el, hogy ez történt vele, ha nem ez volna az igazság.

Leitner József, mérnök
Budapest

Kováts Lajos 2008.06.03. 20:28:27

Csatlakozom, szívesen tettem volna már előbb is.
Ha nincs kontroll, már pedig nincs, akkor bármit meg lehet tenni és bármit el lehet "sikálni". Nagyon messze még Európa. Ha mindenki hallgat nem is fog ideérni soha.
Mi a különbség Malina Hedvig és Zsanett között?
Csak pár száz kilóméter más semmi.

Pogány Tamás 2008.06.03. 20:29:11

Csatlakozom

Pogány Tamás, programozó, Debrecen

Sinka András 2008.06.03. 20:29:14

CSATLAKOZOM!!!
Egyszerűen tragédia, hogy ilyen előfordul a magyar (i)gazság szolgáltatásban!
Én is azt gondolom, hogy visszatért a politikai megrendelésre végzett bírói ítélkezés.

Kóródi Dániel Péter 2008.06.03. 20:29:17

Csatlakozom.
Kóródi Dániel Péter (hallgató)

Toth Tamas 2008.06.03. 20:29:25

Tulajdonkeppen az az erdekes, hogy mindezt az ertelmiseg veszi eszre? Ha vegignezem a hozzaszolasokat, ugyvedek, pszichologusok, egyetemistak, programozok reagalnak.

Mondok en is valamit, en pontosan ezert nem fogok mar visszakoltozni Magyarorszagra, sajnos. Egyszeruen nem tartom europai es elfogadhato eletkorulmenynek, szocialis es erkolcsi mintanak gyermekeim szamara.

Udvozlettel,

Toth Tamas cegigazgato, Utrecht, Hollandia

Kovács László 2008.06.03. 20:29:57

Zsanett mellett kiállva mindvégig, Egyetemi hallgató, Miskolc

dr Juhász András 2008.06.03. 20:30:53

Csatlakozom.

Dr Juhász András, ideggyógyász,
Pomáz

Molnár Zsuzsa 2008.06.03. 20:31:01

Csatlakozom.

Molnár Zsuzsa
Budapest

Papp Sándor Zsigmond 2008.06.03. 20:31:05

csatlakozom

foolproof 2008.06.03. 20:31:28

Csatlakozom
Szeszak Cecilia
Accounts Assisstant
London

Maurovich Horvat Lajos 2008.06.03. 20:32:08

Komarom, Szlovakia

Cseh László 2008.06.03. 20:32:51

Csatlakozom!
Cseh László
nyugdíjas mérnök

Somogyi Gergely 2008.06.03. 20:32:56

Csatlakozom.
Sajnalom, hogy ilyen alapotban van az orszag, ezert koltoztem el.
Somogyi Gergely, banki elemzo, Brighton, UK

Bóna László 2008.06.03. 20:33:39

grafikus

Budapest

Tóth Helga 2008.06.03. 20:33:42

Csatlakozom!
Tóth Helga
Gépészmérnök, Ingolstadt, Németország

És sajnálom, hogy ilyenre kényszerült a Pszichológusnő! Az igazságügy (is) undorító odahaza. Sajnos aki tud, elmenekül (én is ezt tettem).

Kodácsy Tamás 2008.06.03. 20:34:06

Csatlakozom.

Kodácsy Tamás
Károli Gáspár Református Egyetem,
egyetemi lelkész

Mester Ferenc 2008.06.03. 20:35:07

Csatlakozom, mert csalatkoztam... Mi mindenre használható a jog...

Értékesítési Vezető
Szekszárd

Dávid Gábor 2008.06.03. 20:35:15

Csatlakozom. Akik kétségbe vonják a történet valódiságát, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent kiállni a "világ" elé, egy ilyen esettel. Nem gondoltak arra, hogy életszerű-e a "rágalmazás", kiteszi-e magát fölöslegesen bárki egy ilyen meghurcoltatásnek, ha az - valójában - nem történt meg.

Riczák Ferenc 2008.06.03. 20:37:17

Csatlakozom
Riczák Ferenc villamosmérnök, Salgótarján

Entz Sarolta 2008.06.03. 20:38:33

csatlakozom és egyetértek

Entz Sarolta
művészettörténész, London

Léber György 2008.06.03. 20:39:15

Csatlakozom.
Léber György
vegyészmérnök, Budapest

lc · http://cure.lap.hu/ 2008.06.03. 20:39:32

Csatlakozom
Sas Attila, kőműves, Komló

kkriszta 2008.06.03. 20:39:53

Csatlakozom

Kebiche Krisztina
Bp.
gyed

Németh Sándor 2008.06.03. 20:41:59

Csatlakozom


NÉMETH SÁNDOR
GYŐR

Szepes Péter · http://www.kutaso.hu 2008.06.03. 20:42:00

Jómagam is csatlakozom és további sok sikert Emőkének, mert kiválló embere és szakember.

Szepes Péter
teológus, családgondozó

marxcie 2008.06.03. 20:42:09

ami itt megy... lol... csatlakozom

Lakatos Márton
grafikus

Seregély Ágnes 2008.06.03. 20:43:52

Csatlakozom.

Seregély Ágnes
szöveggyáros, aktivista

Patócs Barbara 2008.06.03. 20:44:23

Csatlakozom!

Dr. Patócs Barbara
orvos
Budapest

Szécsényi László 2008.06.03. 20:44:24

Csatlakozom

Szécsényi László
Felnőtt szakápoló
Budapest

Raon 2008.06.03. 20:44:30

Szép kezdeményezés, kár, hogy ilyen ügy kapcsán kell látni az összefogást. Zsanettnek kitartást, jó lenne hinni abban, hogy létezhet még igazság az értékdegenerált hatalmi elit fertőjében is.

Csatlakozom.
Erdélyi István, mérnök/informatikus, Fehérvár.

Benyó Tamás 2008.06.03. 20:46:13

Csatlakozom!

Benyó Tamás, főiskolai hallgató, Budapest

Maryenne 2008.06.03. 20:46:51

Csatlakozom:
Beszteri Jánosné /Maryenne/
Újpest.
Autista fiamat nevelem.

Mariann 2008.06.03. 20:47:49

Csatlakozom!
Magyarországon nem igazság-, hanem jogszolgáltatás folyik.

Lőrinc Mariann
közgazdász, Miskolc

varga andras 2008.06.03. 20:48:01

csatlakozom

Bethlenfalvy Ádám 2008.06.03. 20:48:18

Csatlakozom!

Bethlenfalvy Ádám
színész-drámatanár

Szilágyi Szilárd 2008.06.03. 20:48:55

Csatlakozom!
Szilágyi Szilárd, tanár, énekművész
Nyíregyháza

Nyomárkay Viktor 2008.06.03. 20:49:16

Csatlakozom.

Dr. Bartis Domokos 2008.06.03. 20:49:35

Csatlakozom.
Dr. Bartis Domokos, orvos, immunológus, Pécs

Magyar Károly 2008.06.03. 20:50:20

Csatlakozom.
Magyar Károly, nyugdíjas, Üllő.

Léber György 2008.06.03. 20:50:45

Csatlakozom.
Léber György, vegyészmérnök, Budapest

Szabó Kriszti 2008.06.03. 20:51:01

Csatlakozom!!!

Szabó Kriszti, restaurátor
Budapest

inferna 2008.06.03. 20:51:10

Csatlakozom.
Puskás Jenő, stratégiai elemző, Győr

Nagy kár, hogy nem kerülhetett bíróság elé ez az ügy, 2008-ban, Európa ezen szegletében

Oravecz Éva 2008.06.03. 20:51:21

mélységes szégyen, hogy ez megtörtént

vérlázító, hogy büntetlenül megúszták a tettesek

undorító, hogy megúszhatták


minden tiszteletem az áldozaté a bátorságáért

ezúton szeretném kifejezni én is szolidaritásom
és sok erőt kívánok Zsanettnek

oravecz éva
budapest

Marcel Beauchamp 2008.06.03. 20:51:25

csatlakozom

Marcel Beauchamp
design/fotóművész
Budapest (Budaörs)

Reuss András, Budapest 2008.06.03. 20:52:21

Hajrá, Zsanett!

Kende Anna · http://iskolakezdes.blogspot.com 2008.06.03. 20:52:58

Csatlakozom.
Kende Anna
pszichológus

Takács Péter, pszichológus, Budapest 2008.06.03. 20:56:38

Természetesen csatlakozom, mert még mindig hiszek abban, hogy az igazság, az emberi méltóság még mindig érték! Lehet, hogy a lelkiismeret, a bűntudat is? Talán egyszer mégis megszólal valamelyik elkövetőben! Hiszem, hogy Zsanett bátorsága erőt ad azoknak az áldozatoknak is, akik ma még csendben vannak. Isten óvjon mindannyiótokat! Szeretettel: Péter

Szántó Erika 2008.06.03. 20:57:15

Csatlakozom, hogy megbüntessék azokat, akik erőszakot követnek el nőkön. Nincs kétségem afelől, hogy ezt a bűncselekményt elkövették Zsanett ellen.

Szántó Erika
Budapest

Klumpeduns 2008.06.03. 20:58:04

Teljes szolidaritásom fejezem ki!

Szőcs Janka Zsuzsa,
Pszichológus, Anglia

2008.06.03. 20:58:30

Csatlakozom és remélem Zsanettnak erőt és vígasztalásta ad a csatlakozók száma
A jog és az igazság nem véletlenül két különböző szó

Szász István 2008.06.03. 20:59:42

Csatlakozom!
És nem szabad feladni!

Szász István, gépészmérnök

Kántor Péter 2008.06.03. 21:00:05

Csatlakozom!

Kántor Péter
egyetemi hallgató,PTE

piroskaz 2008.06.03. 21:00:56

Csatlakozom. Megdobbentonek velem, hogy az ugyben lepcsorol lepcsore szisztematikusan elferditette az ugyeszseg a tortenteket es mindezt nyilvanosan semmibe sem utkozve meg tudtak tenni. Az is megdobbent, hogy a media nem vert ebbol fel nagyobb port, foleg azert, mert a nok elleni eroszak es az igazsagszolgaltatas ezen teruleten valo gyengesege ebben az orszagban meg mindig komoly problema.

Zoltan
Buapest & San Francisco

NagyEra 2008.06.03. 21:01:58

dr. Nagy Erika
jogász

Nagy Gábor 2008.06.03. 21:02:13

Csatlakozom! Nagy Gábor Budapest

Mihók Barbara 2008.06.03. 21:02:14

Csatlakozom. Mihók Barbara, biológus, Budakeszi

Sonko 2008.06.03. 21:02:30

Csatlakozom

Nagyon kevés közéleti ügy van, amiben véleményt nyilvánítok,

Kis Péter, egyetemi hallgató, Budapest

ju 2008.06.03. 21:02:59

én is

Ivony Judit
Mezőkövesd

snakepit 2008.06.03. 21:05:15

Csatlakozom
Sas Attila, kőműves, Komló

Szentesi Zöldi László 2008.06.03. 21:05:26

Kezdettől fogva biztos voltam benne, hogy a rendőrök megússzák. Csatlakozom a felhíváshoz.

Szentesi Zöldi László, újságíró

Szabó Imre 2008.06.03. 21:05:51

Csatlakozom
Kiskunfélegyháza

Toth Csaba 2008.06.03. 21:05:54


CSATLAKOZOM!

Kanadabol, ahol az emberi jogok tiszteletben tartasa az egyik fo ertek.
Bizom benne hogy eredmennyel jar ez a kezdemenyezes!

TZoli 2008.06.03. 21:05:57

Csatlakozom, és minden tiszteletem Bagdy Emőkéé. (És együttérzésem Zsanetté.)

Takács Zoltán
mérnök
Budapest

Gálvölgyi János 2008.06.03. 21:06:15

Egyetértek, csatlakozom.

Gálvölgyi János
színművész
Budapest

Lázár Vivien 2008.06.03. 21:06:57

Csatlakozom.

Lázár Vivien
Asszisztens/Szeged

Tihanyi Ervin 2008.06.03. 21:07:07

Tiszteletem mindenkié, aki nem rest a gyengék igazát keresni. Sok sikert a megtaláláshoz!

geod 2008.06.03. 21:07:34


Szintén, én is. Szoldi Gábor, földmérő, Érd.

dr. Földvári Zsuzsanna 2008.06.03. 21:07:39

Csatlakozom.
dr. Földvári Zsuzsanna, orvos, neuropathológus
München

Tóth Helga 2008.06.03. 21:07:52

Csatlakozom!
Tóth Helga gépészmérnök, Ingolstadt, Németország

Sajnálom, hogy a Pszichológusnőnek így kellett eljárnia! Undorító, ami otthon folyik. Sokan ezért hagyják el a hazájukat. Szégyellem, hogy magyar vagyok...

gerdesits ferenc 2008.06.03. 21:07:57

egyetértek. rendőrökkel szemben eddig még senkinek nem volt igaza - reméljük, egyszer ez véget ér!

HoGeDo 2008.06.03. 21:12:59

Egyetértünk és csatlakozunk a kezdeményezéshez, ugyanis maga demokratikus jogrend függ az egésztől.
HoGeDo
Magyarország-Ausztrália

Molnár József 2008.06.03. 21:15:03

Csatlakozom.

Talán még Zsanettnél is jobban sajnálom azokat, akiknek ezekkel a rendőrökkel kell együtt élniük ezután is. Szánalmas...

Molnár József
mérnök, Szombathely

Sneé Péter 2008.06.03. 21:15:05

Ahol a legcsekélyebb gyanú merül föl egy hivatalos jogosítvánnyal bíró emberrel szemben, ott nélkülözhetetlen az egyértelmű következtetésre vezető szigorú vizsgálat.

Noszaly Csaba 2008.06.03. 21:16:18

Nagyon gyanús ügy. Csatlakozom.
Noszály Csaba, Hajdúsámson

Csizma Mama · http://csizmama 2008.06.03. 21:16:19

Szóhoz sem jutok. Tiszteltetem Bagdy Emőkét és szolidaritást vállalok Zsanettel. Cinikusnak tartom a magyar rendőrséget és az egész igazságszolgáltatást. A kisember kiszolgáltatott, különösen, ha nő az illető.

jademma 2008.06.03. 21:18:19

Csatlakozom.
Horgas Judit
szerkesztő, Budapest

Kozma László Gábor 2008.06.03. 21:19:05

Csatlakozom!

Kende Tamás 2008.06.03. 21:19:50

Csatlakozom

Bulyovszky Lajos 2008.06.03. 21:20:27

Szerintem mindenkinek világos,hogy igaz a lány vádja.Sajnos a rendőröknek a kihallgatási módszerekkel tisztába vannak így tudták,hogy ki mit fog válaszolni.

mark renton 2008.06.03. 21:20:30

Csatlakozom.

Tabányi József
Szabadúszó életművész
Hollandia - Amszterdam

Mózes Sándor 2008.06.03. 21:21:15

Ami ebben az ügyben történt, világbotrány...
Ebben az országban állampolgárnak a rendőrrel szemben igaza nem lehet...
Csatlakozom és mélységesen szégyellem magam a rendőreink nevében...
Mózes Sándor pedagógus, Budapest

Czirjak Adrienne 2008.06.03. 21:22:14

egyetertek, csatlakozom

Czirjak Adrienne
Budapest - London

Móri László 2008.06.03. 21:22:26

Nem tudom eldönteni ki mond igazat. Nem tudom lehet-e a "poszttraumás stressz szindromát" színlelni. Nem érdekel az elkövető/áldozat/rendőr milyen ruhát hord, milyenek a szexuális szokásai. Ami teljesen kiborít az az, hogy ebben (és sok más ügyeben) nem akarta a rendőrség/ügyészség kideríteni az igazságot. Számomra ez az ami felháborító.

Csatlakozom.
Móri László, programozó, Budapest

Szabó Mária 2008.06.03. 21:22:33

Csatlakozom

Szégyen, amit Zsanettel művelt a média és az "igazságszolgáltatás"!

Szabó Mária
végzős joghallgató

eszter.hu 2008.06.03. 21:24:06

Csatlakozom.

Tóth Eszter
közgazdász, Budapest

Szabó Szilvia 2008.06.03. 21:24:22

Csatlakozom!

Szabó Szilvia
Budapest

Tóth Sándor 2008.06.03. 21:24:59

Tóth Sándor Újságíró, doksifilmes

Csatlakozom, mert tudom, hogy hazánkban igazság szolgáltatás címen, ártatlanok bűnhődnek és bűnösök ússzák meg a börtönt. Csatlakozom azért is, mert ha elegen leszünk ahhoz, hogy célunkat elérjük két kislányomat nem kell majd legaláb a rendőrök erőszakoskodásától féltenem. Csatlakozom, mert méltatlanság történt egy fiatal lánnyal akinek senki és semmi nem tudott elégtételt szolgáltatni. Csatlakozom azért is, mert remélem, hogy egyszer azt vesszük észre, hogy nagyon sokan vagyunk és változást tudunk elindítani.

jozsef szabo 2008.06.03. 21:25:22

Csatlakozom
Canadabol....

Burák Zoltán 2008.06.03. 21:29:12

Csatlakozom.
Ezek rendőrök és bírók? - hulladékok...reméljük egyszer mind elnyeri méltó büntetését!
(Ki enged ki ilyen bírákat az egyetemekről?)

Minden elismerésünk Zsanettnek és Bagdy Emőkének bátorságukért! Kitartás, és jelezzék ha a továbbiakban segíthetünk!

Burák Zoltán -gyermekorvos- és családja

Kircsi Zsolt 2008.06.03. 21:30:09

Ismerve a rendőrség mai állapotát, már az első
perctől hittem Zsanettnek!
Így hát, cs a t l a k o z om!

Zombori Tamás 2008.06.03. 21:30:14

Támogatom és megértem Zsanettet. Nem minden rendőr ilyen, de ami történt az szégyen. Még mindig rossz a nők helyzete idehaza...

Zombori Tamás
tanár/Budapesz

Bíró Orsolya 2008.06.03. 21:30:20

Egyetértek, csatlakozom. Bíró Orsolya közgazdász Budapest

Kúti Anna 2008.06.03. 21:31:51

Csatlakozom...
újságíró, Perbál

dr. Földvári Zsuzsanna 2008.06.03. 21:32:37

Egyetértek, csatlakozom.

Szabó Péter 2008.06.03. 21:33:49

Ez Magyarország!
Azokban nem bizhatunk,akiknek a mi biztonságunkért kéne felelniük!
Én hiszek Zsanettnek!csak az a baj az igazság nem mindig derül ki!

Mátai Tamás 2008.06.03. 21:33:55

Csatlakozom.

Mátai Tamás
közgazdász, pszichológushallgató, Budapest

moyes 2008.06.03. 21:34:13

Csatlakozom!

Szirtes-Szabó Katalin
Budapest, szociális munkás

Kovács Attila 2008.06.03. 21:34:35

Amikor élő rádióműsorban azt hallottam magyar györgy ügyvéd "úr" szájából, hogy a sértett hölgy "nem éppen az angolkisasszonyokhoz méltó életet élt eddig" először nem hittem a fülemnek, de miután mégegyszer megismételte, hihetetlen undor fogott el. Gyalázat, hogy ilyen emberek dolgoznak az igazságszolgáltatásban. De hát mit is várhatnánk...?!

Csatlakozom és egyetértek!
Kovács Attila, vállalkozó, Szolnok

Hideg Gergely 2008.06.03. 21:37:47

nehéz hinni ebben az országban -- persze, csatlakozom, hajrá. szociológus

pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2008.06.03. 21:39:46

Kiszolgáltatott, védtelen embert megalázni, és ezen bűntényt a jogosság leplével és cinkos hazugságokkal álcázni nagyon csúnya dolog.

Így vélekedem:

Bartha István
evangélikus lelkész
Balassagyarmat

Kis László 2008.06.03. 21:39:53

Csatlakozom

Kis László
pénzügyi tanácsadó, Tatabánya

Szabó Gábor 2008.06.03. 21:40:08

Csatlakozom.

Dicséret illesse az index független és informatív közléseit is az ügyről. Ha csak a bulvárlapokat néztem volna, most nem írom alá.


Szabó Gábor
Budapest

Tasiné Nagy Piroska 2008.06.03. 21:41:44

Csatlakozom

Theisz Dóra 2008.06.03. 21:41:48

Csatlakozom!
Együttérzésem Zsanettnek!

LokkoLóri · http://limecore.extra.hu/ 2008.06.03. 21:42:36

csatlakozóLokko
igen nehéz úgy jogállamban élni ahol a betyárbecsület kultúrálisan a gericesség egyik mércéje. Voltak korok, amikor így kellett hozzáállnunk egymáshoz, de akkor az aktuális elnyomó hatalom ellen tettük, de amikor a hatalom résztvevői is ezt teszik egymással és alkalmazzák a többség ellen, ott igencsak sok érdek sérül ...
Nem mondom hogy hajrá Zsanett, mert nem áll hatalmamban ítélkezni, és ez így is van jól, de az egész társadalomra igen kedvezőtlen jelenség nagyon látszik az ügyön, hogy ők megkülönböztetik magukat a többitől, tőlünk, és maguk védelmére használják fel azt a hatalmat amivel mi ruházzuk fel őket

informatikus / Budapest

Karsai Kornel 2008.06.03. 21:42:56

CSATLAKOZOM!!!!


MIT GONDOLNAK A RENDOROL KIK OK>>>???? ISTENEK????

UNDORITO ES FELHABORITO!!!


TUDJUK MI TORTENT NEM KELL SZEPITENI!!!


IGAZSAGOT AKARUNK MINDENARON!!!!


HAJRA ZSANETT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Karsai Kornel
villanyszerelo
London

KingA 2008.06.03. 21:43:59

csatlakozom én is
Péterfi Kinga
joghallgató
Pécs

Bajári Gábor 2008.06.03. 21:44:47

Csatlakozom.
Bajári Gábor
mérnök/műszaki menedzser
Vác

Likavcsán Ferenc 2008.06.03. 21:44:59

Csatlakozom!

Ez ma nem igazságszolgáltatás, hanem a valóság, az igazság elferdítése. Iszonyatos belegondolni, hogy a fiam - aki most 1,5 éves - ilyen világba született. És iszonyatos lehetett ennek a lánynak ezt túlélnie - pont a rend őreitől.

Likavcsán Ferenc
vez. fejlesztő, Érd

Nagybányai Zoltán 2008.06.03. 21:45:10

Csatlakozom.

Béres János 2008.06.03. 21:45:13

Csatlakozom. Mint KGRE-s öregdiák elkeserítőnek tartom hogy a szakmailag megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, jelentős életművel rendelkező, nemzetközi hírű Bagdy Emőkének kell jelképes cselekedetével felhívnia a figyelmet azokra a dolgokra amik minden jóérzésű embert felháborítanak.

Béres János
középvezető
Budapest

csomgor 2008.06.03. 21:46:43

Csatlakozom! Együtt érzek Zsanettel, bár tudom, ez nem sokat segít. Minden tiszteletem Bagdy Emőkéé.

Czvitkovits Judit
Budapest

moyes 2008.06.03. 21:47:29

Csatlakozom!

Szirtes Krisztián
ember, Budapest

Kovács Krisztián 2008.06.03. 21:49:26

A magyar társadalom jól megtanult együttélni azzal, hogy a rendőrség sajátos bűnözői szubkultúrává alakult, a mindennapos korrupcióban a közösség tagjainak jelentékeny hányada egyenrangú partnere, "üzletfele" a legitim erőszak monopóliumát nap mint nap törvénytelenül és a polgárok kárára gyakorló rendőröknek.

Ez a vérlázító és fájdalmas eset talán alkalmas lesz arra, hogy valamennyien megértsük: végül mindig mi járunk rosszul, amikor a rend és a törvényesség közpénzből eltartott őrei bűncselekményeket követnek el, akkor is, amikor éppen lefizetjük a rendőrt, hogy elkerüljünk egy bírságot.

Szidhatjuk a rendőrséget, az ügyészséget, még a bíróságokat is, biztosak lehetünk benne, hogy meg is érdemlik, de a helyzet csak akkor fog változni, ha mi magunk veszünk példát bátorságból és emberi tartásból Zsanettől és segítőitől. 10 millió ember alapvetően becsületes és bátor közösségét néhány állami szerv söpredéke nem tudná így megalázni és megrémíteni. Rajtunk áll.

Simon Erika 2008.06.03. 21:50:03

Csatlakozom.

Köszönöm Zsanettnek, hogy megtette a feljelentést!!!

Simon Erika, Szada
tanácsadó, mentálhigiénés szakember
két kislány édesanyja

Gerlai Gabriella 2008.06.03. 21:50:12

Csatlakozom, együttérzéssel és reménykedve. Külön köszönet dr. Tuza Péter kollegának a helytállásért. dr. Gerlai Gabriella ügyvéd, Budapest

Kis Anna · http://kisanna 2008.06.03. 21:50:25

Csatlakozom. Szégyen és gyalázat, ami Zsanettel történt. Minden megbecsülésem Bagdy Emőkéé. A magyar igazságszolgáltatás még az egészségügynél is gyorsabb reformra szorul.

Süle Márta 2008.06.03. 21:50:28

Elkeserítő. És meggondolandó: ebbe az országba gyereket szülni? Ahol, nemhogy az embert nem védi meg senki, de még az igazságot sem...
Csatlakozok.
Süle Márta, nyelvtanár, hallgató, Orosháza.

Dr Gál Katalin 2008.06.03. 21:50:40

Csatlakozom.

Fodor-Adorjáni Szabolcs 2008.06.03. 21:51:23

Csatlakozom.

Azért, mert szeretném az igazságot ami független az egyéni érdekektől.

Fodor-Adorjáni Szabolcs
könyvelő
Martonvásár

neszt katalin · http://nesztkati 2008.06.03. 21:52:53

Szégyen!
Egy fiatal nő ilyen megalázó történetet -alaptalanul- nem találna ki.
Sajnálom szegény lányt, nagyon.
Szívból remélem, kidrül az igazság, és megbúnhődnek a bűnösök!!!!!

kipi 2008.06.03. 21:54:57

Csatlakozom.
Az államnak, mely meg kellene védje polgárait, nem azoknak rettegniük őreitől, hatalmas blamázs.
Persze ehhez többségi józanul itélő is szükséges.

Erős Árpi,
Marosvásárhely

Szarka Péter 2008.06.03. 21:55:28

csatlakozom

ne add fel!
index.hu/politika/belfold/speed0511/

Szarka Péter

Liliannae 2008.06.03. 21:55:39

EGYETÉRTEK!!!!!!és csatlakozom.Veled vagyok!

Balogh Kata 2008.06.03. 21:58:53

Csatlakozom és reménykedem, hogy nem fogja minden tisztességes ember elhagyni ezt az országot az ilyen és hasonló ügyek miatt.


Balogh Kata

Budapest

anya & cégvezető

Siftár Károly · http://blog.coramonde.hu 2008.06.03. 21:59:16

Csatlakozom. Derüljön ki az igazság.

Siftár Károly
programozó
Budapest

Dr Kovács Józsefné 2008.06.03. 21:59:55

Csatlakozom!
Tiszteletem Dr Bagdy Emőkének, Zsanettnek kitartást!

Dr Kovács Józsefné
tanító, Zirc

Gál Ottó 2008.06.03. 22:01:26

Csatlakozom. A civil nyomásgyakorlás talán célba ér. Az igazságszolgáltatás sajnos velejéig korrupt, ezért csak külső kezdeményezésre várható eredmény. Zsanett, veled vagyunk!

Madarász László 2008.06.03. 22:01:39

Madarász László
online kommunikációs tanácsadó
Budapest

Kozma József 2008.06.03. 22:02:35

Csatlakozom, az ügyben leszereplőktől pedig azt kérdezném, hogyan tudnak nőrokonaik szemébe nézni.

Farkas Gábor 2008.06.03. 22:05:59

Csatlakozom.

Farkas Gábor
Veszprém

B.B/aliasB.B. 2008.06.03. 22:06:14


Csatlakozom.

Papp Gábor
Dávod

magyesz 2008.06.03. 22:07:48

Csatlakozom!
Magyar Andrea, jogász, Budapest

Nagy János, Gödöllő · http://hu.wikipedia.org/wiki/Jeanne_d%E2%80%99Arc 2008.06.03. 22:08:50

Csatlakozom.
Mert meg kell szabadulnunk az erőszaktól, becstelenségtől.
Nagy János, Gödöllő, tehergépkocsivezető

Dr. Bukszár József 2008.06.03. 22:09:09

Csatlakozom!

A vizsgalat soran szamtalanszor bebizonyosodott, hogy a rendorok hazudtak. Dobbenetes, hogy ennek ellenere megis megusszak. Meg dobbenetesebb, hogy tobb rendor ismerosom is helyesli a Zsanett ellen elkovetett nemi eroszakot, masok pedig nem tartjak "ugynek". A Magyar Rendorseg vezetoinek rendkivuli primitivseget mutatja, hogy nem tesznek semmit e jelenseg visszaszoritasara.

Dr. Bukszár József
kutató, Amerikai Egyesült Államok

Szabó András 2008.06.03. 22:09:34

Egyetértek, és csatlakozom!
Szabó András orgonaépítő, Sopron

Kulcsár Szabó Ernő, az MTA rendes tagja 2008.06.03. 22:10:13

Egyetértek, csatlakozom.

Szamarasz Vera Zoé 2008.06.03. 22:11:08

Csatlakozom.

Szamarasz Vera Zoé, pszichológus, Budapest

TH 2008.06.03. 22:11:40

Csatlakozom.
Remelem, lesz eleg nyomasa ennek a blognak.
Torokszorito es verlazito az egesz tortenet.

Minden tiszteletem Zsanette, a doktornoe az ugyvede, hogy nem hagyjak magukat, es azoke az embereke akiknek a jozan belatasa azt diktalja , hogy nevuket adjak.

Elkuldtem minden baratomnak a cikket, kertem Oket csatlakozzanak az alairasukkal, es kuldjek tovabb minden ismerosuknek ha egyetertenek!!! Tegyetek ti is hasonloan!

Thoma Heni office manager San Diego Usa

Szabó Judith 2008.06.03. 22:12:19

Egyetértek, csatlakozom!
Szabó Judith selyemfestő, Budapest

dr. Müller Ágnes jogász Baja 2008.06.03. 22:14:01

Csatlakozom, mert tisztességes ember lassan mást már nem is tehet. Magyarország polgáraként szégyenlem magam a "Zsanett ügyben" eljárt ügyvédek, ügyészek, bíró helyett. Egyszer talán mi leszünk többen...

blondie 2008.06.03. 22:14:41

Csatlakozom!

Kurcz Éva, szociális munkás, London

Bagóné Domokos Márta 2008.06.03. 22:15:13

Csatlakozom!!!!!!
Dr Bagdy Emőke tanítványa vagyok.A tanszékvezető professzor asszony a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen öntötte belénk a lélek bugyrainak teljes tudományát.Felháborodásom óriási, az ország legnagyobb tudású és szaktekintélyű klinikai szakpszichológusának szakvéleményét kérdőjelezték meg!!!!
A szakma háborog!A Zsanettek kiszolgáltatottak! A rendőrség 0 tolarenciával dolgozik!?
Aggódva figyelem, mi jön még!? Ki állítja meg, és mikor!?

Lados Miklós 2008.06.03. 22:16:19

Mikor meghallottam az esetet egyetlen gondolat villant fel bennem... Majd sajnálkozva gondoltam a nőre, kinek meggyalázóit soha sem fogják felelősségre vonni! A sok ostoba meg fröcsög a tv elött... Na de most a lényeg, hogy csatlakozok én is a kezdeményezéshez! Gyűjts erőt Zsanett a további életedhez az itt hozzászólok együttérzéséből és támogatásából!

Lados Miklós
Szekszárd
Villamosmérnök

Erni Petra 2008.06.03. 22:16:44

Teljesen egyetértek, és csatlakozom a kezdeményezéshez!
Erni Petra, Budapest

Nagy Tamás 2008.06.03. 22:16:45

Csatlakozom. Nem csak valaki mellett, hanem valami ellen is kiállunk. Lehet, hogy egyszer felemelt fejjel járhatunk? Köszönöm! Nagy Tamás magyar állampolgár, Budapest

Atzél Mária Krisztina 2008.06.03. 22:17:22

Csatlakozom.

Atzél Mária Krisztina
webmanager
Biatorbágy

Sándorfi Eszter 2008.06.03. 22:22:14

Csatlakozom.

Sándorfi Eszter
köztisztviselő

Rosta Gergely 2008.06.03. 22:23:25

Csatlakozom
Rosta Gergely szociológus
Budapest

Viki 2008.06.03. 22:24:06

Csatlakozom, mert nő vagyok!
Csutora Viktória, Závod

moon 2008.06.03. 22:24:50

csatlakozom

Kiss Borbála Réka, újságíró, Budapest

Faddi István 2008.06.03. 22:26:25

Meghalt Mátyás király oda az igazság !

Faddi István
Informatikus
Kiskunhalas

Nagy Zsuzsanna 2008.06.03. 22:27:04

Nagy Zsuzsanna Építész Csatlakozom.

Jónás Anikó 2008.06.03. 22:28:50

Csatlakozom
Minket minősít ha tétlenül szemet hunyunk felette.

dr. Müller Ágnes jogász Baja 2008.06.03. 22:29:24

Csatlakozom, mert tisztességes ember mást nem tehet. Egyszer talán mi leszünk többen...

Kiss Zsolt 2008.06.03. 22:29:29

Csatlakozom. Mi oka lett volna kitalálni ezt? Megerőszakolták.

Molnárné Aczél Eszter 2008.06.03. 22:30:39

csatlakozom

rémisztőnek találom ezt az egészet. és ez csak egy a sok közül. sok erőt kívánok Zsanettnek.

Molnárné Aczél Eszter
Budapest, művészettörténész

Kovács Ildikó 2008.06.03. 22:31:58

Csatlakozom a nyilatkozathoz.

Kovács Ildikó
pénzügyi vezető
Budapest

Dobó István 2008.06.03. 22:33:06

Csatlakozom.

Szemethy Csilla 2008.06.03. 22:33:35

Csatlakozom!
Szeretném, ha a nöknek nem kellene félni férfiaktól, csak azért, mert azok fizikai fölényben vannak. Szeretném ha férfiak nem folyamodnának eröszakhoz sehol a világon.
Lesz egyszer egy ilyen világunk???

Szemethy Csilla / Heidelberg

évi 2008.06.03. 22:33:49

Csatlakozom.
Perger Éva,közgazdász,Budapest

Székely András 2008.06.03. 22:33:56

Csatlakozom.

Közgazdász, Pócsmegyer

Sléder Zoltán 2008.06.03. 22:35:15

Szeretném, ha soha többé nem verhetne,alázhatna meg "rendőr" senkit ebben az országban BÜNTETLENÜL!!!

Canjavec Tamás 2008.06.03. 22:36:16

Csatlakozom!
Sajnos tényleg nincs minden rendben az igazságszolgáltatással. Bízzunk benne, hogy még nincs vége és a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket!

IT konzulens.
Budapest

Illés Róbert 2008.06.03. 22:38:32

Csatlakozom!

Illés Róbert
grafikus
Budapest

Érsek-Obádovics Nándor 2008.06.03. 22:39:11

egyetértek.

orosz gabi · http://www.woar.org/ 2008.06.03. 22:39:19

csatlakozom. a szolidaritás is adjon erőt!

gondolka 2008.06.03. 22:41:34

Szégyen.
Ma, 2008-ban, Magyarországon.
Drukkolok Zsanettnek, gratulálok Bagdy Emőkének.
Búnhődjenek a bűnösök!!!!!!!

Csetényi Zoltán 2008.06.03. 22:41:54

Csatlakozom!
Pécs. Közgazdász

Stefán István 2008.06.03. 22:42:16

Csatlakozom!
Szívesen látnám, hogy mi alapján döntött az ügyészség (cellainformációk), nyugodtan nyilvánosságra hozhatnák, hátha esetleg kiderül,hogy vagy balfékek az ügyészek (nem az első eset lenne), vagy pl. manipuláltak az általuk használt adatok (ilyent is láttunk már...), ez utóbbi esetben vagy nagyon balfékek, vagy egyenesen gonoszak...
Hajrá Zsanett!

Simon Kornél 2008.06.03. 22:46:14

Csatlakozom.

Simon Kornél
fizikus, programozó
Budapest

virg 2008.06.03. 22:51:02

csatlakozom,
kováts virág, szociológus

Gelencsér Cortez Gergely 2008.06.03. 22:51:12

Szabályos, hatékony, objektív nyomozást! Valódi jogállamot, korszerű, humánus törvénykezést, tetteikért felelős hatóságokat, erős jogvédelmet az állampolgároknak!
Segítséget a megalázottaknak, szolidaritást az elesettekkel, szigort a bűnösöknek! És idővel megbocsátást, ha megbánták tetteiket és megszenvedtek miatta! Minden ügyben. Ebben is. Követelem!

Gelencsér Cortez Gergely

dr. Bene Gyula 2008.06.03. 22:54:37

Csatlakozom. Minden józanul gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben ki hazudott és ki mondott igazat. Ideje szembesülniük a hazugoknak azzal, hogy minden ügyeskedésük hiábavaló, az embereket nem sikerült megtéveszteni. Szégyen, hogy a rendőrség nem próbálja megtisztítani sorait a gazemberektől, hanem az ügyészséggel együtt a cinkosukká süllyed.

dr. Bene Gyula
fizikus
Budapest

Seszták Ágota 2008.06.03. 22:55:01

Csatlakozom!
Egyúttal mélységes meggyőződésemnek adnék hangot: az ilyen és ehhez hasonló, alulról jövő kezdeményezések képesek csak hathatós változást hozni a fennálló elég mnősíthetetlen rendszerben!
Pszichológus hallgható, Budapest

fraki 2008.06.03. 22:55:01

Csatlakozom.
Sári Márton, szövegmunkás/programozó, Budapest

Pángyánszky Ágnes 2008.06.03. 22:55:17

Csatlakozom!
Pángyánszky Ágnes
evangélikus lelkész

Csapó Ida*** · http://www.gazdagnok.hu 2008.06.03. 22:58:15

Csatlakozom:

Csapó Ida***
női önismereti tréner
újságíró

Sass András 2008.06.03. 22:59:50

Csatlakozom!
Szégyenletes, hogy ma Magyarországon egy rendőr szinte bármit megtehet az emberrel.
Nem véletlen az a reflex, mely a rendőr láttán
gyomorszorító érzést vált ki: vajon mibe fog belekötni?
Ha ketten vannak, hiába van igazad, nekik hisznek.

Szabó Csilla 2008.06.03. 23:00:35

Csatlakozom.
Egyszerűen nem is értem, milyen racionális érvet tud bárki felhozni amellett, hogy Zsanett hazudik.

Szabó Csilla
közgazdász
Budapest

Bíró Norbert 2008.06.03. 23:01:18

Bíró Norbert
bármenedzser
London

Tóth Marianna 2008.06.03. 23:02:40

Bagdy Emőke neve garancia Zsanett igazságára! Tóth Marianna (óvodapedagógus, gyógypedagógus, tanulási képességet vizsgáló szakértő)

Pataki Kinga 2008.06.03. 23:06:00

Csatlakozom,legyen alapos kivizsgálás és akik ezt tették rendőrök,ne élhessék életüket mintha mi sem történt volna!!!

Pataki Kinga
főiskolai hallgató,Budapest

Skopál Attila, diák, Bp. 2008.06.03. 23:06:52

Csatlakozom

acsai varga veronika 2008.06.03. 23:08:11

csatlakozom, hátha egyszer változik valami mire a kislányom felnő.

Jancsó Tibor 2008.06.03. 23:08:53

Csatlakozom!
Jancsó Tibor, Budapest

Holo 2008.06.03. 23:14:01

Csatlakozom. Szégyen amit ebben az országban "igazságszolgáltatás" címén művelnek. Sajnálom Zsanettet, és most már megértem Doszpot kiválását ebből a korrupt rendszerből.
Egyszer olvastam a falra fújva:

"Rendőrállam - gyengébb nálam!"

igaz.

Gábor Zsuzsa 2008.06.03. 23:16:56

Csatlakozom

Halasi Katalin 2008.06.03. 23:19:48

Csatlakozom.
Mély tiszteletem Bagdy Emőkének.
Halasi Katalin Budapest

Madarász Sarolta 2008.06.03. 23:21:47

Egyetértek. Csatlakozom.
Madarász Sarolta, kereskedő Szentendre

Krinyák Ottó 2008.06.03. 23:21:59

Csatlakozom. Sajnálom Zsanettet.

Molnárné Tóth Piroska 2008.06.03. 23:23:07

Egyetértek a nyilatkozattal és támogatom a felhívást..

Molnárné Tóth Piroska
tanár
Budapest

Fábián Zoltán 2008.06.03. 23:23:18

Nagyon pontosan meg kell határozni, hogy a rendőrség tagjai mikor alkalmazhatnak erőszakot és mikor nem. Társadalmunkban nagyon gyakori, hogy egyes erőszakszervezetek - rendőrség tagjai, egyes security cégek alkalmazottjai - visszaélnek a gyakorlati büntethetetlenségükkel. Ez elfogadhatatlan és megtorolandó. Az a cél, hogy a rendőrség tagjai ne csak feddhetetlenek legyenek, hanem úgy is tűnjenek.
Az ilyen-olyan security kft-k tagjai legyenek szintén feddhetetlenek. Ha nem azok, akkor a személyeken kívül a cég is viselje a tagjai tetteinek következményét.

miska károly 2008.06.03. 23:23:41

Csatlakozom! A rossz véleményem a rendőrökről megalapozott.A vizsgálat során számos olyan ügy merült fel bennem ami kételyeket támaszt a mai napig.Pl: amikor hetek mulva hajszálakat kerestek- és persze nem találtak-ki győződött meg arról, hogy előtte nem volt már ötször kiporszivózva, ki lugozva a kocsi.És ha nem is azt a kocsit vizsgálták, mert esetleg a rendszámot át rakták agy másikra? Talán sohasem fogom már megérteni azt, hogy Ártatlan emberek miért fogadnak drága sztár ügyvédeket. Hisz ártatlanságukat egy ügyvéd bojtár is bizonyitaná! Miska Károly Fót

Dr. Varga Gábor 2008.06.03. 23:24:26

Csatlakozom. Felháborító, ami ebben az ügyben történt. Minden tisztességes embernek ki kell állnia azért, hogy kiderüljön az igazság.

Dr. Varga Gábor
ügyvéd

Fauszt Melinda 2008.06.03. 23:26:47

Csatlakozom!

Minden tiszteletem Bagdy Emőkéé és Zsanetté! Nagyon bátor nők.

Fauszt Melinda
közgazdász
Párizs

Indián 2008.06.03. 23:28:28

A hatósági önkény soha nem látott méretű.A hatóságok eljárásuk során gátlás nélkűl bármilyen jogszabályt,előirást megszegnek és sajnos ezt következmények nélkűl tehetik.Az igazságszolgáltatási ágak között az összefonódás döbbenetes.

Farsang Péter 2008.06.03. 23:29:00

Csatlakozom.

Farsang Péter
közgazdász, Budapest

Harangozó István 2008.06.03. 23:29:44

Csatlakozom Harangozó István szabadúszó újságíró Szakmám "helyzetben lévő" művelőitől kérdem: a több mint egy éve zajló felháborító és botrányos ügy folyamán miért nem tette fel EGYETLEN ÚJSÁGÍRÓ, RIPORTER a legelemibb kérdést, aminek elmulasztásáért a legvacakabb médiaiskolában is kirúgnák az elsős gyakornokot: MI INDÍTANÁ E. ZSANETTET ARRA, HOGY BEVÁDOLJON ÖT RENDŐRT, ÉS AZ ORSZÁG ELŐTT VÁLLALJA, HOGY MEGALÁZ(HAT)TÁK, HA NEM (LENNE) IGAZ A TÖRTÉNET??? Egyet mondjon valaki, mondjuk egy rendőrségi pszichológus szakértő:) illetve:(

Tibor bá 2008.06.03. 23:31:04

CSATLAKOZOM! A magyar igazságszolgáltatás semmit se javult a "Különös házasság" óta. Ilyen vonatkozásban még mindig a Balkánhoz tartozunk.

B.K. 2008.06.03. 23:31:19

Csatlakozom.

Barcs Krisztina, középiskolai tanár, Budapest

Dr. Nagy-Kereki Tibor 2008.06.03. 23:31:22

Egyetértek, csatlakozom!
Dr. Nagy-Kereki Tibor pszichoteraputa, lelkész vagyok, Washington, USA-ból.

Mezővári Olga 2008.06.03. 23:31:51

Ha a nőknek jobb lesz, attól a férfiak is boldogabbak lesznek. Remélem, hogy mire a kicsi gyerekeim is felnőnek, ők ezt már nem csak érteni fogják, hanem természetes lesz nekik.
A világ az ilyen kezdeményezésektől változik. Gratulálok és örömmel csatlakozom!

Mezővári Olga
irodavezető
Ecser

FMelinda 2008.06.03. 23:32:16

Csatlakozom!

Minden tiszteletem Bagdy Emőkéé és Zsanetté.
Nagyon bátor nők.

Fauszt Melinda
közgazdász
Párizs

Csuka Gyula 2008.06.03. 23:32:32

Csatlakozom.

Agrármérnök, Szôdliget.

Szabó Tibor 2008.06.03. 23:32:49

Csatlakozom.

SzT
író, szerkesztő
Békéscsaba

Béres Iván 2008.06.03. 23:32:53

Csatlakozom.

Béres Iván
informatikus, Budapest

Sugár Kata 2008.06.03. 23:33:40

Csatlakozom.
Szörnyű tükör a valóságról - nekünk. Nem fogadom el, hogy ha valamit több ezren, esetleg tízezren így gondolnak, mint most itt a csatlakozók, ne lehetne változtatni néhány tíz, esetleg száz ember döntésén...

Sugár Kata
Budapest
elsősorban kisgyermekes anyuka

Fürjes Gabriella 2008.06.03. 23:36:30

Csatlakozom.
Fürjes Gabriella
tanár, műfordító

Bartus-Hunyor Mátyás 2008.06.03. 23:36:35

Egyetértek a kezdeményezéssel és csatlakozom.

Pál Mónika 2008.06.03. 23:37:06

Csatlakozom, bár sajnálom, hogy csak ilyen esetekben jut eszükbe egyeseknek elítélni az erőszakot.

Pál Mónika
pszichológus, aktivista

Mátrai Judit tanár Bükkösd-Gorica 2008.06.03. 23:38:30

Csatlakozom. Az országban több a gazság, mint az igazság. Tegyünk ellene!

zsotti 2008.06.03. 23:39:31

Csatlakozom, Zsolt

Nekem is volt afférom a magyar igazságszolgáltatással. Hiába áltam a jó oldalon, senki sem véd meg, bár igértek mindent. Magyarországon veszélyes dolog tanúskodni. Már külföldön élek.

Szőcs Anna 2008.06.03. 23:39:47

Csatlakozam

Ha nem voltak bűnösök a rendőrök, miért nem jelentkeztek még az nap a főnöküknél?, miért kellett egy hétig várniuk?, miért hozták megalázó rendőrtársaikat a szembesítéssel?. Azóta éjjel nem merek vezetni egyedül.

gaze 2008.06.03. 23:42:48

azért talán nem kéne törölni a csatlakozási bejegyzést, mert nem írja ki az ember a vezeték-keresztnevét csak a nick nevét (amit tizenéve használ és többet jelent neki mint a sajátja). Különös képpen ha éppen rendőrök elleni fellépésről van szó.

De ahogy gondolják a kezdeményezők.
Az ügy mellett akkor is érdemes kiállni, reményt ad hogy ennyien csatlakoznak.

Akkor is: Gaze, budapest, grafikus.

Zászlós Ágnes 2008.06.03. 23:42:59

Egyetértek, csatlakozom.

Zászlós Ágnes
Cambridge

Kiss Erzsi, zenész, Budapest 2008.06.03. 23:43:27

Csatlakozom. Örülök, hogy megtehettem.

völgylakó 2008.06.03. 23:44:32

Csatlakozom. Még mindig több a gazság, mint az igazság.

Makay Ágnes 2008.06.03. 23:45:07

tanár vagyok, csatlakozom

halasi katalin 2008.06.03. 23:46:36

Csatlakozom.
Mély tiszteletem Bagdy Emőkének.

Papp István 2008.06.03. 23:47:09

Csatlakozom

Bp

szellemi szabadfoglalkozású

Busa Krisztián 2008.06.03. 23:47:23

Busa Krisztián
informatikus mérnök
Budapest

Fehér Ferenc 2008.06.03. 23:47:51

Csatlakozom!
Nem ülhet el ez az ügy nyílvános bocsánatkérés és vaskos kártérítés nélkül. Az egész akkori rendőri vezetésnek már rég hozzá kellett volna szoknia a börtönkoszthoz.

Papp Anita 2008.06.03. 23:49:36

Csatlakozom! Papp Anita tanuló Budapest

Pribojszki Edith 2008.06.03. 23:51:25

Csatlakozom.

Pribojszki Edith
Cheshunt, Egyesult Kirlaysag

Barna Tibor Károly 2008.06.03. 23:51:33

Csatlakozom, sok 2006. őszén meghurcolt társammal egyetértésben. Sorsunkban közös, hogy azoktól szenvedtünk erőszakot, akiknek minket, állampolgárokat lett volna kutya kötelessége megvédeniük -- a mi adónkból!
Barna Tibor
etnográfus politológus hittanár

Kobza Miklós · http://vakum.hu 2008.06.03. 23:51:38

Csatlakozom.

győri ida 2008.06.03. 23:51:57

Csatlakozom.
győri ida közgazdász

Elek Szabolcs 2008.06.03. 23:55:24

Csatlakozom.
Azokat is el kell ítélni, akik az eltusolás hátterében vannak.

Maroster György 2008.06.03. 23:55:39

Az erőszakot eltitkolni szokták annak áldozatai - nem perre menni "rendőrökkel". Ezért kitartást, bátorságot Zsanettnek, ill. azoknak a nőknek akik felvállalják a megaláztatást is, hogy megfékezzék az erőszaktevőket.

Maroster György
szociálpolitikus

pacorro 2008.06.03. 23:58:28

Csatlakozom.
Szakál Pál

(A foglalkozás és a lakhely nem hiszem, hogy fontos lenne, a vélemény az.)

Szebeni Gabriella 2008.06.03. 23:58:32

Csatlakozom!

Monostori Gábor 2008.06.03. 23:59:35

Együttérzésem!

Varga Anikó 2008.06.03. 23:59:50

Csatlakozom.

Varga Anikó,
diák, Budapest

klebermann 2008.06.04. 00:00:42

Csatlakozom. Szégyenteljes és félelmetes a magyar igazságszolgáltatás működése. A rendőrség az elmúlt két évben végképp elvesztegette minden becsületes, önkritikával és ép erkölcsi érzékkel rendelkező állampolgár bizalmát. Az igazságszolgáltatás korrupciója a legsúlyosabb csapás, ami demokráciát érhet.

Móra-Ormai Zoltán
egyetemi hallgató, fordító, nyelvtanár
Budapest

Mókusmentor 2008.06.04. 00:01:07

Csatlakozom,

Dobos Édua
grafikus, Anglia

Boros Juli 2008.06.04. 00:01:31

Csatlakozom.
Boros Juli
szerkesztő, Budapest

Tóth Pál 2008.06.04. 00:06:57

Csatlakozom.
Tóth Pál
animációs filmrendező, Szeged

Lelkes Attila 2008.06.04. 00:06:57

Teljes mértékben egyetértek a kezdeményezéssel. 19 évvel a rendszerváltás után tudomásul kellene venniük a mindenkori "uraknak", hogy Magyarország elviekben demokrácia és fel kellene hagyniuk a diktatórikus módszerekkel. Szomorú, hogy a nép még mindig ezt igényli, így valóban olyan királyt kap amilyet megérdemel. Magyarországon semmibe veszik az emberi jogokat, az Európai Uniós kötelezettségeket és alapvetően semmilyen morális elvárásnak nem felel meg az igazságszolgáltatásunk. A Kádári korból ittragadt, abban szocializálódott rendőrök, ügyészek, bírók határozzák meg a világot, ugyanilyen ügyvédek asszisztálnak hozzá, végtelenül mély mocsárban élünk. Minden együttérzésem Zsanetté és ugyan illúzióim nincsenek, ismerve ezt a mocsarat, de tengernyi erőt és kitartást kívánok neki a megaláztatások elviseléséhez és a harc megvívásához.
Üdvözlettel: Lelkes Attila
Westward Holdings Magyarországi képviselő

Kiss János · http://debilesgyik.hu 2008.06.04. 00:07:07

Az igazságból kikopott az i :-(

Molnár József 2008.06.04. 00:09:09

Végre! annyira egyértelmű volt.
Azt hittem ez az ügy annyi, eltussolva...
Ennyit tudok tenni, hogy csatlakozom.
Molnár József
közgazdász, Budapest
Ui. Miért mondott/váltódott le a sok főpotentát? A semmiért? :-)

Pap Dániel 2008.06.04. 00:10:50

CSATLAKOZOM!!!

Barta Márton 2008.06.04. 00:13:13

Csatlakozom.

Ennyi ideig kitartani az igaza mellett, nemhiszem hogy kitalacio lenne.

Egyetemi hallgato

Fischer Judit 2008.06.04. 00:16:14

Csatlakozom.

Fischer Judit
jogász
Brüsszel

Enyedi Krisztina 2008.06.04. 00:26:38

Csatlakozom!

Nagy Sebestyén · http://www.kesoiszuret.hu 2008.06.04. 00:36:59

Csatlakozom:
Nagy Sebestyén, Budapest

Geresdi Zsolt 2008.06.04. 00:37:55

csatlakozom.

Geresdi Zsolt
programozó
Gödöllő

L. László iparművész Budajenő 2008.06.04. 00:40:27

Egyetértek, és egy szebb, jobb jövő reményében csatlakozom.

Zolna Melinda 2008.06.04. 00:43:14

Jártam Bagdy professzorasszony óráin, tanulhattam tőle, és ezért abszolút megbízom a tudásában. Ha az erőszak őszerinte megtörtént, akkor szemernyi kétségem sincs afelől, hogy megtörtént.
Nagyon sajnálom, amin Zsanett akkor és azóta keresztülment -- sok bátorságot kívánok neki, és hogy megkapjon minden segítséget, amire szüksége lehet. Szégyenletesnek tartom mindazt, amit a rendőrség és az igazságszolgáltatás ebben az ügyben tett.


Zolna Melinda
pszichológushallgató

Kopiás Attila Steve · http://www.ifjuhumanistak.hu 2008.06.04. 00:47:09

Azt hiszem ebben az ügyben a gender témákon felül az is fontos, hogy látható, egy átlagos állampolgárnak mennyire nincs esélye jelen pillanatban az esetleges hatósági visszaélésekkel szemben. Zsanett példája akár egy médiahekk is lehetne, nem számítana: százával történnek hasonló esetek az országban különféle témákban, melyek nem kerülnek napvilágra.
Ennek fényében mindenképpen támogatom a fenti követeléseket.
Kopiás Attila Steve
humanista önkéntes, informatikus

Egy Ember 2008.06.04. 00:49:03

Csatlakozom!

Én azt hiszem az embereknek elment a józan esze. Ha egy kicsit is belegondolunk, akkor rájövünk, hogy egy nőnek semmi érdeke nem származik abból, ha öt rendőrt az egész ország előtt hamis váddal illet. Pláne nem nemi erőszak vádjával. Az egész háta mögött nem más áll, mint a pénz. Korrupt a kormány, a bíróság, az ügyvédek, és még a pszichológusok is. Senkinek nem volt érdeke az ország élén állók közül, hogy a rendőrségre rossz fényt vessen az ügy, így mindenkit lefizettek. Amíg nem szűnik meg a korrupció, addig legyen akármilyen a törvény, nem lehet változtatni semmin.

Fruzsi, leendő nyelvtanár Budapest

Cserjés Tamás 2008.06.04. 01:08:14

Nos..az esetet nem kommentálom, mert az már büntetendő lenne....amúgy meg szép sok ember akár remek dolgokat is tehet.....esetleg nem csak rombolni, hanem építeni is képes lehet....első lépésnek nem rossz...ha sikerülne...perújrafelvételt indítani...elmarasztalni, nemcsak a rendőröket, de az egész előző vizsgálótársulatot...hmmm...akkor már a btk és a adótörvény tüzrerakásáról se felejtkezzünk meg...csak jó lenne ha valaki tudna egy jobbat....addíg átvehetnénk működő példákat, ahogyan már megtették csak nem jó helyről.
Még valami, hiszek abban, hogy nem minden rendőr gazember, épp ezért még nagyobb a bűnük azoknak, akik mocskolják a mundér becsületét.

Áldásom az Ügyre!

Cserjés Tamás( sosemvoltrendőr,többszörösen visszaeső közlekedési szabálysértő) :) Budapest

Soóa Árpád 2008.06.04. 01:20:35

Csatlakozom$
Soós Árpád
nyugdijas
Grand Rapids,USA

hariagi 2008.06.04. 01:22:01

Csatlakozom Hargitai Agnes USA

EMA · http://szombat.org/2007/0705_mosekacavazeroszakolo.html 2008.06.04. 01:39:46

Csatlakozom:
Éva Mihály Amichay
városgazdász-újságiró
Budapest_Tel-Aviv

Mellékeltem azt a cikket, amelyet a volt izraeli elnök erőszakos viselkedésével kapcsolatban irtam.
Tudom, hogy hosszú és keserves folyamat egy társadalomban elfogadtatni azt, hogy egy nőnek joga van szabadon rendelkezni a testével. Ugyanakkor hiszem, hogy az igaz emberek összefogása segithet meggyőzni a hallgató többséget, hogy változtassa meg a hozzáállását.

Az internetes nyilvánosság erejéről irnék egy példát, biztatásként:
Néhány évvel ezelőtt egy hirhedten "nőfaló" , izraeli tv-sztárt megvádolt egy fiatal lány, miszerint bizalmaskodott vele, magyarul szexuálisan zaklatta. Nem volt erőszak, de a fiatal nő kinosan érezte magát az öregedő "szépfiú" nyomulása miatt. A rendőrségen legyintettek, mondván "nem tudtad, hogy Dudu Topáz röptében a legyet..." Ezek után a nő elmondta az esetet egy internetes újságirónak, és egy olyan portálon jelent meg, ahol az olvasők megirhatják a véleményüket. A cikk hatalmas felháborodást keltett, rövid idő alatt többezer elitélő bejegyzés született a sztár viselkedésével kapcsolatban, és ennek hatására a rendőrség kénytelen volt komolyan venni a bejelentést, és megindult a vizsgálat.

Czigány Zoltán 2008.06.04. 01:41:18

Csatlakozom.
Czigány Zoltán, író, rendező, Budapest

attnyc 2008.06.04. 02:02:24

Csatlakozom. Vari Attila USA

Csiki Roland 2008.06.04. 02:09:44

Csatlakozom.

Együttérzésem Zsanettnak.
Drukkoltam neked Kiscsaj.
Azért tudd, hogy annak dacára, hogy sajnos nem sikerült bizonyítanod az igazad, egy egész ország számára nyilvánvaló az ami történt.

És még egy apróság.. A magyar györgy féle gazembereket védő "ügyvédek" hoznak szégyent ebben az országban a tisztességes jogászokra.

Csiki Roland
Budapest

Kinda Rozália 2008.06.04. 02:57:44

Csatlakozom.
Gratulálok a kezdeményezéshez, kivánok kitartást és további bátorságot az igazság kideritéséhez. Megengedhetetlen, hogy egy fiatal nő életébe büntetlenűl bele lehet gázolni, földig lehet alázni, és az igazságszolgáltatás nem nyújt védelmet, hanem eltussolja az ügyet. Én egy percig sem kételkedtem Zsanett vallomásában, mert egy nőt ha megerőszakolnak olyan lelki traumát él át, nem szokott viccelődni.
Tiszteletem a szakértő asszonynak döntéséért.
Kinda Rozália
nyugd.teológ.szociális munkás
Budapest

irókéz 2008.06.04. 03:19:45

Csatlakozom, alairom.
Patricia Kelemen
Kanada

Joli Moore 2008.06.04. 03:28:40

Csatlakozom
Joli Moore
USA

Cziráki Gergely 2008.06.04. 03:39:37

Csatlakozom.

Elegem van a magyar rendőrségben, bíróságon lévő sötét pribékmentalitásból, az ostoba csinovnyikokból.

Cziráki Gergely
animációs rendező

Joli Moore 2008.06.04. 03:47:41

Csatlakozom
Joli Moore
Egyetemi hallgató
USA

Kormendi Krisztian 2008.06.04. 04:02:02

Csatlakozom.
Kormendi Krisztian
Beszerzesi Vezeto
Zhuhai, Kina

Koncz János 2008.06.04. 04:47:29

Gusztustalan, hogy az országunk tényleg a "Következmények Nélküli Gaztettek" országa lett. A korrupció köznapi és magas szinten is gyomorforgató. Nem tudom, mikor telik be a pohár az embereknél: hogy a politikusok arcátlanul hazudoznak, lopnak a kárunkra, a rendőr ahelyett hogy megvédené az állampolgárt, inkább akadályozza jogai gyakorlásában, s gengszterebben viselkedik a gengsztereknél, stb.

A Zsanett ügy, annak lefolyása, majd a rendőrök bűnének eltusolása, bagatellizálása jól mutatja, mi az, amit Sólyom László államfő úr "morális válságnak" nevezett.

Sajnos most itt tartunk. Kíváncsi vagyok, lesz-e olyan időszak még az én életemben (40 éves vagyok), amikor a politikus az ÉN érdekeimért lobbizik bárhol, a rendőr ENGEM véd meg... félek. hogy nem.

Zsanettnak gratulálok a bátorságához és kívánok neki sok erőt az arcátlan igazságtalanság elviseléséhez!

Csaba Béla 2008.06.04. 05:04:42

Csatlakozom!

Már az sem életszerű, hogy ennyi rendőr intézkedett, egy szabálysértési ügyben. Szerintem ha egy ilyen büncselemény árnyéka vetődik a testület bármely tagjára már ok lenne az elbocsájtásra. Egy bizonyíték hiányos megszüntetés tiszteségesebb lett volna.

nyugalmazott r.vizsgáló tiszt

Vámosi Gergely 2008.06.04. 05:09:53

En is csatlakozom. Akasztófára minden bitanggal. Jogállamot! Igazságot!

A nép nem kér. Elveszi, ami az övé.

Vámosi Gergely
Verden, Németország, Informatikus

Tóth D. 2008.06.04. 05:24:00

"Zsanettek"!

Jó lenne, ha végre történne valami változás az erőszakos bűn elkövetőivel szemben, ne hagyjátok magatokat!!!

Engem ~ 10 évvel ezelőtt majdnem megerőszakoltak...
A világos utcán mentem hazafelé(nyári hajnalban), városközpontban, panelrengeteg mellett.
Egy utcahossznyi választott el attól, hogy hazaérjek, barátnőmtől pár méternyire köszöntem el.
Egyszercsak egy magas, erős testalkatú férfi kapott el hátulról... Megfogta a nyakam, és azt mondta: "Kussolj, vagy elvágom a torkod!!!" "Ha megszólalsz megöllek!"
Én mint szűzlány (Bár elmúltam 18 éppen...), annak ellenére, hogy folyamatosan lefogta a nyakam és valami késszerűvel tartott a hatalma alatt folyamatosan sikítottam... Behúzott a járdáról a panelház tövébe (rengetegen aludtak a házakban!!!) és elkezdett vetkőztetni, és az undorító szavakat suttogta a fülembe és fogjam be a pofámat, vagy elvágja a torkom!....
Én a füvet bámultam a sikítás közben, hoyg még nem, még nem akarok meghalni, még nem köszöntem el a szüleimtől, nem fogják megtudni a testvéreim és a rokonaim sem, hogy mennyire szerettem őket... Még nem akartam meghalni, de lepörgött előttem, hoyg ezt nem fogom túlélni!
Majd egyszercsak látom, hogy egy másik férfi jelent meg, az útról... (Ez mind a Ceglédi városközpontban történt!) Végignézte volna... Kiabáltam neki, hoyg segítsen, de nem csinált semmit, csak nézte!!!
Majd elment mellettünk 2 munkás férfi akik egy panelházból léptek ki... Folyamatosan kiabáltam, hogy segítség!!! Nem látják, hogy mit csinál? Nme látják, hogy meg akar erőszakolni??? (A férfi közben a harisnyámmal bíbelődött, nem tudta lehúzni, mert elég rugalmas és passzos volt...)
NEM SEGÍTETT 3 férfi sem... Sőt elmentek mellettem, mintha ott sem lettem volna... Láthatták, hoyg sikítok, kiabálok, a késsel a nyakamban...
Majd egyszercsak(több perc eltelte után!) a 3. emeletről lekiabált egy hölgy, "Takarodjon, vagy azonnal rendőrt hívok!"
A férfi még vagy 1 percig fogta a nyakam, mire egyszercsak felfogta a hallottakat, és elszaladt. Soha nem fogom elfelejteni ami történt! Nagyon hálás vagyok annak a hölgynek aki segített nekem!
Én hazáig szaladtam, és azóta sem tudom elfelejteni a történteket... Még mindig összerezzenek, ha hátulról közelítenek felém, ha hasonló típusú férfit látok... Még ma is hallom a mondatait, az ocsmány szavakat....

Anyukám egyből feljelentést tett a rendőrségen, még le sem vetkőztem... Pontos személyleírást tudtam volna adni... Azt mondták neki, tegye félre a ruháimat, ha esetleg máskor is megtörténne ez az eset... DE úgysem tudnak csinálni semmit, mert az aktus nem történt meg...
Jaaaahhh , kár???

És a számomra a legmegdöbbentőbb mindfelett, az emberek közönyössége... Hittem abban, hogy segítünk egymásnak... de nem... elmegyünk a nyílvánvaló erőszak mellett... Félünk segíteni! Vagy egyszerűen csak ennyire nem érdekelne minket??! Erre azóta is keresem a választ...

Az én esetemben rengetegen tudtak volna segíteni, előbb is! Hányan aludtak nyugodtan hajnalban 4-5 óra között? Pár métere a földszinten is aludtak nyitott ablakok mellett, hisz nyár volt... Végig hallgatták, hogy kiabálok, segítséget kérek, hogy mindjárt megerőszakolnak... A szerény számításaim szerint is százan legalább hallhatták a segítségkérésem... 1 ember segített végül...

Kívánom, hogy mielőbb változzon a helyzet!!!
Sajnos nem csak a rendőröket védik, hanem az erőszakot elkövetőket is... :(((
"Zsanettek" mélyen együttérzek veletek!!!!!!!!!!!!!

Tóth D. Cegléd, "már majdnem" pedagógus kismama

Csillag Ádám 2008.06.04. 06:38:59

Csatlakozom
Csillag Ádám filmrendező

Dave Major · http://www.flickr.com/photos/dave_el_brujo/2549647393/ 2008.06.04. 06:52:48

Major Dávid vállalkozó Toronto, Kanada

Molnár Ferenc 2008.06.04. 07:12:04

Csatlakozom. Ami történt az szégyen a Magyar Rendőrségre és igazságszolgáltatásra nézve. Zsanettnek sok erőt kívánok és gratulálok a bátorságához!

Molnár Ferenc
informatikus
Budapest

Kis László 2008.06.04. 07:44:23

Csatlakozom! Hol van már a "szolgálunk és védünk"?! Bezzeg van vezetőik által cinkosan támogatott "nem láttam, hallottam és nem is tudok semmit" hallgatás, abban a néhány ügyben, ami nagynehezen mégis bíróság elé jut. Csakhogy ez nem egy tisztességes ember, mégkevésbé egy rendőr becsülete. Ezt úgy hívják, hogy "ZSIVÁNY becsület" - ebben a szóban pedig benne van minden. Milyen erkölcsi szinten áll az a testület, ahol a bíróság előtt (eskü alatt) ez rendszeresen megtörténhet?
Kis László
informatikus
Pécs

Felső Kálmán 2008.06.04. 07:46:59

Csatlakozom!

Dr. Nagy Tamás 2008.06.04. 07:52:38

Sajnos, ez egy újabb példa arra, hogy sztárügyvédekkel felszerelkezett aljas emberek, a visszaélve kicsiny hatalmukkal megalázhatják a tisztességes embereket ebben az országban. De mit várunk, ha a politikat és gazdasági elit, "vezetőink" szemrebbenés nélkül és következmények nélkül hazudhatnak, csalhatnak, zsarolhatnak.
Szegény Zsanett, ne add fel van mér ebben az országban tisztessé!

Dr. Nagy Tamás
orvos-közgazdász

Kis Katalin 2008.06.04. 07:56:17

Csatlakozom
KisK Budapestről

Raffo Kamilla 2008.06.04. 08:05:20

Csatlakozom. Mélységesen felháborít az ügy.
Raffo Kamilla
egyetemi hallgató
Budapest

Kaszap Mária 2008.06.04. 08:13:02

Csatlakozom az előbbiekhez!

Kaszap Mária
joghallgató
Budapest

Dér Csilla 2008.06.04. 08:13:28

Csatlakozom!
Dér Csilla
nyelvész, Budapest

Király Mónika 2008.06.04. 08:13:59

Egyetértek és csatlakozom!
irodavezető, Szeged

Domán Szilvia 2008.06.04. 08:14:13

Csatlakozom !
Domány Szilvia

Lylia 2008.06.04. 08:17:54

Csatlakozom.

Lylia
Budapest

Dr Nemeth Karoly 2008.06.04. 08:32:39

Csatlakozom. Rabagyarmat / Darien IL, USA

Ráthonyi Zsuzsanna 2008.06.04. 08:37:47

Teljes mértékben támogatom.

Domány Szilvia 2008.06.04. 08:38:18

Csatlakozom !

Domány Szilvia

Sziklai Klára 2008.06.04. 08:40:38

Csatlakozom.

Nagyon örülök, hogy sok sok férfinevet látok, és nem női belüggyé válik az erőszak, beleegyezés hiánya.

Sziklai Klára
HR vezető

orge 2008.06.04. 08:42:45

Csatlakozom.

Orbán Gergely
vendéglátó közgazdász

Török Lászlóné 2008.06.04. 08:44:18

Csatlakozom!

Török Lászlóné
Göd

Papp Tímea 2008.06.04. 08:45:08

Az erőszak nő, az igazság csökken.
Úgy tűnik, csak egymásra számíthatunk.
Ilyen országban élünk jelenleg.
Csatlakozom.

Micsutka Róbert 2008.06.04. 08:46:16

Csatlakozom.

Pontosan ezen dolgok miatt fogok emigrálni.

Adattárház fejlesztő
Budapest

lakflaflhfa 2008.06.04. 08:48:11

Felháborítónak tartom azt a jellemtelen aljas eljárást amelyben a kétségtelenül bűnös""""rendőröket""" (értsd aljas gazembereket) kimosdatták hasonszőrü társaik.

Azt a kis szánalmas, jelentéktelen zugügyvédet már nem is említem aki minden további nélkül lekurvázhatta az áldozatot.

Ez Magyarország 2008-ban.


Nagy Tamás

Agrármérnök
Budapest

Wágner Gábor 2008.06.04. 08:50:11

Csatlakozom

Wágner Gábor

H. Márta 2008.06.04. 08:50:25

Életem első blog bejegyzése volt. Tegnap írtam. Megjelent, kitörölték. Pedig csak szerettem volna megköszönni a férfi hozzászólók kiállását az ügy mellett. Fontosnak tartom, hogy ne egy bulvár hír maradjon belőle, hanem esetleg precedens értékű, az erőszakoskodók számára elrettentő ítélet.

Leier József 2008.06.04. 08:53:23

CSATLAKOZOM!
Elég a nulla tartással bíró, "zéró majmok" tobzódásából, a hatóságok, mindenen túltevő önkényéből, pofátlanságából, törvényen felüliségéből.
Magam is többször tapasztaltam, hogy milyen is a rendőri önkény s nem az "átkosban", hanem az elmúlt 4-5 évben.

Drogdealer rendőrök védenek a drogdealerektől, pénzbehajtó-rendőr hajt be pénzeket, "maszekban", megkülönböztető-jelzés nélküli rendőrautók szegnek meg nagyon durván, közlekedési szabályokat.

Persze, ha mindezt szóvá teszed; hónapokra rádszállnak és véresre büntetnek, mert nem EU szabványos az elakadást jelző háromszöged, vagy az EÜ dobozodból hiányzik a tartalmát feltüntető lista, vagy lejárt a mull-pólya felhasználhatósági ideje.
MEGTÖRTÉNT.

Mérő Ágnes 2008.06.04. 08:55:38

Csatlakozom.

Mérő Ágnes
környezetgazdálkodási agrármérnök
Budapest

Varhanyovszki Zoltán 2008.06.04. 08:58:54

Csatlakozom.
Tűrhetetlen, ami az országban zajlik.

Simigla Tímea 2008.06.04. 08:59:27

Csatlakozom
tanítő - Győr

ifj. Perjési György 2008.06.04. 09:02:16

Reméljük, hogy jogállamra jellemző normák szerint végződik majd az ügy, és a bűnös elnyeri büntetését...

Bár láttunk nemrégen olyan esetet is, amikor a szakmáját sárba tipró, tolvaj helyszínelő r.százados megúszta 4 évre felfüggesztett börtönbüntetéssel, ami azért ellentmond az erkölcsi normáknak, a jogállam alapeszméinek és valószínűleg Hans Kelsen is forogna a sírjában...

Szolidaritásomat szeretném kifejezni Zanettel ez ügyben.

ifj. Perjési György
kulturális antropológus, rendvédelem-történész

Körmendi Veronika 2008.06.04. 09:02:27

Csatlakozom.
Körmendi Veronika
webmarketing
Luxemburg

Legényné Andai Éva 2008.06.04. 09:04:27

És még őket hívják a rend őreinek. Ezt a rendőrségnek komolyabban kellene kezelni. Mindenkiben felmerül hogy milyen a többi. Ez nagy szégyen a rendőrségnek, amit még súlyosbít a rendőrök melletti kiállás.

Csatlakozom:
Legényné Andai Éva
tisztviselő
Budapest

Dömötör László, Budapest 2008.06.04. 09:05:28

Csatlakozom. Már az első ellentmondások és anomáliák után tisztán látszott, hogy a rendőrök hazudnak.
Sajnos ez a rendőrség morális állapota (maximális tiszteletem a kivételnek!). Aki egy kicsit is járkál a magyar utcákon tudja, hogy ez a helyzet.
Szégyen, hogy a magyar ügyészség-bíróság ennyire védi a korrupt rendőröket.

török éva 2008.06.04. 09:09:15

csatlakozom

Szántó András 2008.06.04. 09:09:22

Csatlakozom. Ez mindnyájunk szégyene. Gyalázat.

Ráthonyi Zsuzsanna 2008.06.04. 09:10:05

Teljes mértékben támogatom a kezdeményezést.

Csók Sándor 2008.06.04. 09:10:40

Csatlakozom, egyben örülök a kezdeményezésnek.

Abszurditás, hogy ez ma megtörténhet Magyarországon. Aggasztónak tartom, hogy a hatalom ilyen nagy publicitás mellett is végig tudta vinni ezt a nyilvánvalóan igaztalan igazságszolgáltatási procedúrát.

Csók Sándor, mérnök
Budapest

Vas Eva 2008.06.04. 09:11:37

Csatlakozom.

Török Ádám 2008.06.04. 09:14:12

Egyetértek !

Várnagy Tibor 2008.06.04. 09:15:24

csatlakozom!

Várnagy Tibor,
képzőművész, galériavezető

Paál Gyula 2008.06.04. 09:16:08

Bár azt olvastam most, hogy, ha előre tudja mi fog vele történni, akkor nem biztos, hogy feljelentést tenne.
Én azt gondolom, hogy nagyon bátran, de legfőképpen helyesen tette amit tett.
Nagyon sok embernek segített ezáltal.
Mert bár az ő ügyében nem biztos, hogy lehet megnyugtató megoldás, a média felhajtás miatt, a következőkben talán pont emiatt jobban vigyáznak majd az érintettek.
Ha mindenki, akivel ilyesmi történik feljelentést tenne, sokkal jobb világban élhetnénk.
Sok erőt és kitartást kívánok a továbbiakban.

Paál Gyula
informatikus

plazmasas 2008.06.04. 09:16:57

Csatlakozom.
Szalontai Anita
szocialis munkas - New York

Farkas Dániel 2008.06.04. 09:19:38

Mellette állok.

Farkas Dániel
informatikus
Budapest

Torsi 2008.06.04. 09:19:58

Csatlakozom a Szolidaritási Nyilatkozathoz, köszönöm Emőkének az igazság és emberség példamutató képviseletét! További bátorságot és kitartást kívánok Zsanettnek!

Török Orsolya
közgazdász, Budapest

eTig 2008.06.04. 09:26:20

Csatlakozom!

Lengyel János
programozó
Budapest

Wágner Gábor 2008.06.04. 09:26:50

Csatlakozom

Dobos Edina 2008.06.04. 09:28:58

Csatlakozom.

Dobos Edina
Budapest

Csillag Gábor - kulturantropológus 2008.06.04. 09:30:01

Csatlakozom. Ez az egész ügy elképesztő, és szomorú.

Szász József 2008.06.04. 09:32:19

Csatlakozom !

Szász József, informatikus
Erdély, Székelyföld

Vera 2008.06.04. 09:33:24

Csatlakozom.

Ferencz Veronika

nő, egyetemi hallgató

Budapest

Torma Szilvia 2008.06.04. 09:36:20

csatlakozom

Kati 2008.06.04. 09:36:58

A Zsanettel első pillanattól együttérzek. Szégyen amit nemcsak a hatalom de még a pórnép is elkövet ellene. A hatalom pedig szégyelje magát!!!
A bíróság által felkért igazságügyi szakértők szakvéleményét pedig, ha nem az ő koncepciójuk szerint hozzák meg, akkor egyszerüen figyelembe sem veszik, vagy kiveszik az értékelési körből. Mint jelen esetben Zsanettnél Bagdy Emőke szakpszichológusal is tették, más esetben (Tánczos ügyben) pedig az igü. graf. szakértők szakvéleményét vették ki az értékelési körből, azaz figyelembe sem vették.
Zsanett veled vagyok, és ne add fel!!!!

Dr Albert Béla 2008.06.04. 09:37:58

Elszomorító és tragikus az egész történet. Leképezése a hazai viszonyoknak. Az igazságszolgáltatás karikatúrája ami hazánkban folyik. És ennek a helyzetnek bárki áldozatul eshet.
Tiszteletem azoknak, aki ilyen formában is kiállnak valaki mellett, s tiltakoznak a nyomorult lelkületü hazug világot müküdtetök ellen.

Dr Albert Béla
gazdasági büntetö szakjogász, pszichopedagógus.
Dabas

Zsozso 2008.06.04. 09:41:39

Csatlakozom!
Gulyás Zsolt
informatikus
Budapest

Thraun Lajos 2008.06.04. 09:42:48

Csatlakozom...
mert egy ilyen önveszélyességű kiállást komolyan
kell venni,
mert naponta látok, tapasztalok ellenszenvesen,
szabályellenesen, antihumánus módon viselkedő
rendőröket, ezért el tudom róluk képzelni,
mert akit komoly sérelem ér és utána még van
manapság bátorsága törvényesen harcolni az igazáért, azt a közösségnek az utoolsó, megdönthetetlen bizonyíték kivizsgálásáig támogatni kell,
mert undorító mértékű ebben az országban a valamilyen szintű hatalomhoz jutott "kisemberek"
másokat lealázó gazembersége, lásd. portás, ellenőr,rendőr,hivatalnok, biztonsági bunkó, stb.

ernesto 2008.06.04. 09:44:10

Csatlakozom. Örülök, högy se lányom se fiam nincs.Így sem áldozattá, sem elkövetővé nem válhattak. E.V. nyugdíjas

Toth Hajnalka 2008.06.04. 09:44:13

Csatlakozom.

Toth Hajnalka
London

Gotta 2008.06.04. 09:46:35

Csatlakozom!

Gyurcsek-Kocsis Ágota
közgazdász
Budapest

Nagy Monik 2008.06.04. 09:46:46

Csatlakozom.
Nagy Monika

Frivaldszky Bernadett 2008.06.04. 09:47:13

Csatlakozom!

Zsanett! tudom mit élsz át, sajnos nagyon is tudom....! és ki tudja, hogy még hányan vannak így... szurkolok Neked!!!!!!! az igazadért, és főleg a lelki békédért!

Kedves Emőke, emelem kalapom és örülök, hogy vannak még lelkiismeretük szerint élő emberek.

Frivaldszky Bernadett
újságíró-filmrendező

Kiss Anita 2008.06.04. 09:51:27

Csatlakozom.

Elgondolkodtató, vagy inkább félelmetes volt, mikor pár hónappal az eset után egy bírónő azt mondta, hogy ha vele történt volna ez, akkor ő nem tett volna feljelentést, mert röviden: semmi értelme! Sőt, mint láthatjuk még a bántalmazott kerül vád alá...Azt hittem kicsit közelebb lakunk Nyugat-Európához...

Kiss Anita
Budapest
közgazdász

Attila 2008.06.04. 09:52:50

Csatlakozom.Leendő nőgyogyász.

Bátfai Erika 2008.06.04. 09:54:03

Csatlakozom.

Bátfai Erika
könyvtáros

Vajda Krisztina 2008.06.04. 09:55:24

Csatlakozom.

hoppa 2008.06.04. 09:55:59

Tisztességes, méltányos eljárást Zsanettnak!

Dudás Csaba

Mikó András 2008.06.04. 09:56:35

SW fejlesztő
Szeged

(és ettől még rühellem a Hooligans-t)

dorcimorci 2008.06.04. 09:56:44

Csatlakozom!
Bármelyikőnkkel megtörténhet...!? Bűntetlenül...
Szentgyörgyi Dóra
Kecskemét, nagykereskedelmi ügyintéző

Kékesi Zoltán 2008.06.04. 09:56:50

Csatlakozom! Ki kellene deríteni az igazságot.

Kékesi Zoltán, Budapest

Papp Beatrix 2008.06.04. 09:57:11

Csatlakozom

suslik 2008.06.04. 09:57:23

Csatlakozom!

dr. Szarvas Imre ügyvéd Budapest

Kiss Titanilla 2008.06.04. 09:58:08

Csatlakozom.

Az ügy az ország szégyene, sajnos ilyen az "igazságszolgáltatásunk".

Bagdy Emőkének és Zsanettnek is tiszteletem, hogy van erejük küzdeni az igazságért. Bár mindenki ilyen bátor lenne. Talán, ha minél többen csatlakozunk, nem tud tovább "elhallgatódni" az ügy, és elnyerik a bűnösök méltó büntetésüket.
Én a rendőrök barátnőit, mennyasszonyait, feleségeit sem értem... Hogyan tudnak ilyen "emberek" mellett élni? Abba nem gondolnak bele, hogy ők, illetve a majdani gyermekeik is járhatnak ugyanúgy, mint Zsanett??? ... és itt nem csak az erőszakra gondolok, hanem arra, hogy akkor majd ők sem kapnak igazságszolgáltatást.

Ilyenkor szégyellem, hogy Magyarországon élek, és hogy magyarnak születtem.
Kiss Titanilla, Budapest, programozó

Rapai Márta 2008.06.04. 10:01:43

Csatlakozom.

Rapai Márta, nyugdíjas

agapé 2008.06.04. 10:03:03

Csatlakozom

Horváth Imre, gyermekorvos, Budapest.

Németh Norbert 2008.06.04. 10:03:14

Ja, szegény kiscsaj, szenya igazságszolgáltatás...

Rausch Dóra 2008.06.04. 10:04:14



Az igazsgág békét teremt. Amen.

Krasznai Gergely Márk 2008.06.04. 10:04:24

Csatlakozom.
KGM, Baja, Programozó

dr. Horváth Károly 2008.06.04. 10:04:27

Egyetértek a nyilatkozattal.

Gémes Lilla 2008.06.04. 10:05:25

Még egy ok, hogy előbb mint utóbb elmenjek innen.

Egyetértek!

szociálpszichológus
Budapest

Gavallér János · http://paraszt 2008.06.04. 10:07:17

Csatlakozom

Szégyeljék magukat a hatalom mögé búvó bűnösök!

Stoll Dániel Péter · http://pszi-fi.hu 2008.06.04. 10:08:32

Csatlakozom!

Stoll Dániel Péter / Budaörs /
Pszichológus hallgató,
Pszichológia a Fiatalokért Alapítvány

Kovács Ágnes 2008.06.04. 10:12:35

Csatlakozom!
Kovács Ágnes, egyetemi hallgató, Budapest

A rendőr ellen elkövetett bűncselekmény szigorúbb elbírálás alá esik, mint a civil elleni. A rendőr által elkövetett bűncselekményt miért nem így kezelik...?

ygga 2008.06.04. 10:13:26

Csatlakozom
Györe Gabriella
szerkesztő, újságíró
Budapest

Tiszóczi Tamás 2008.06.04. 10:14:58

csatlakozom

Tiszóczi Tamás
szerkesztő

Kinga 2008.06.04. 10:18:32

Egyetértek és csatlakozom.
Hall-Kuzman Kinga, angoltanár

tsk 2008.06.04. 10:24:21

Csatlakozom!
Toaso Zoltan,informatikus
Hollandia

nemáá 2008.06.04. 10:26:36

CSATLAKOZOM
...és még testvéri szocialista kormányzati szinten duzzogtunk Malina Hedvig ügyén.

Kimentem innen a 2 kislányom, ahogy lehet.
Nem érdemli meg őket ez a banánköztársaság, 5-10ezer politikus országa.

Iványi László
gyártásvezető
Dunaharaszti

Dragon · http://gordonagata.gportal.hu 2008.06.04. 10:27:06

Csatlakozom
Gordon Agáta
szubeurópai mária
Budapest

Papp Zsuzsanna 2008.06.04. 10:29:19

Csatlakozom

Pat 2008.06.04. 10:29:38

Csatlakozom
Vaitzner Endre
Budapest

Kocsi Gábor 2008.06.04. 10:32:40

Csatlakozom!
Kocsi Gábor /Galgamácsa/
vámügyintéző

rébusz 2008.06.04. 10:34:17

Csatlakozom,
Takács Sándor
közgazdász
Budapest

Ilyen (orzság) vezetőkkel ,csakis ilyen igazságszolgáltatás lehetséges.

Szeberényi Adrián 2008.06.04. 10:35:43

Csatlakozom Szeberényi Adrián fotós Budapest

Baranyai László 2008.06.04. 10:37:22

Csatlakozom. Nem hittem volna, hogy valaha, bármiben egyet tudok érteni dr. Kende Péterrel, de amit a magyar igazságszolgáltatás gyalázatos állapotáról írt, azzal nem tudok vitatkozni.

Nemes Mária 2008.06.04. 10:39:32

Csatlakozom.

Nemes Mária
informatikus
Budapest

Kiss Attila 2008.06.04. 10:40:20

Csatlakozom!
Egy új, korrekt, független, és mindenre kiterjedő vizsgálatot kellene elrendelni az ügyben.
Jól tetted Zsanett, hogy feljelentést tettél, és kitartottál végig!
Kedves Emőke! Őszinte elismerésem a tettéért és a kiállásáért. Örülök, hogy van aki vállalja ezt is!

Kiss Attila
Budapest

Kovács Nikolett 2008.06.04. 10:42:37

Csatlakozom!
Kovács Nikolett
Tanuló
Budapest, IX.kerület

Dirty 2008.06.04. 10:46:05

Csatlakozom

Dr. Walter Kristóf
jogász
Budapest

Szekeres István 2008.06.04. 10:51:40

Csatlakozom!

Szekeres István
mérnök
Cegléd

Takács Adrienne 2008.06.04. 10:55:48

Csatlakozom.
Takács Adrienne
tervezőszerkesztő
Budapest

rusza 2008.06.04. 10:56:41

csatlakozom az elottem szolokhoz. szolidaritasom
Zsanettel es mindazokkal akik visszaeles aldozatai. Emokenek pedig tiszteletem hogy kepes autonom maradni ebben az orult szisztemaban.

dr. Pártos Endre 2008.06.04. 11:01:06

Csatlakozom!

Ha ilyen egyértelmű a dolog, akkor az elkövetők neveit KÖZSZEMLÉRE kellene kitenni.

Tomer 2008.06.04. 11:02:21

Csatlakozom,
Szégyen és gyalázat, hogy következmények nélkül lehet ilyet tenni, pláne, ha az ember egyenruhát visel (lásd a mostanában előforduló BKV ellenőr ügyeket)
Zsanett, ne add fel!
Weiss Tomer
IT tanácsadás
Tel Aviv

Szigetiné Nagy Zsuzsa 2008.06.04. 11:06:34

Csatlakozom támogatásommal.

Takács Adrienne 2008.06.04. 11:15:21

Az előbb már aláírtam, csak tiszteletemet szeretném kifejezni a szakértő asszonynak a döntéséért.
Takács Adrienne

Takács Dániel 2008.06.04. 11:15:38

Csatlakozom!

Takács Dániel

Juhász Anikó 2008.06.04. 11:15:54

Egyetértek és csatlakozom!

Radnai Márton 2008.06.04. 11:16:03

Egyetértek. Bár többet tudnék tenni.

Dr. Radnai Márton
közgazdász

Trajtler Gábor 2008.06.04. 11:20:38

Csatlakozom!

Trajtler Gábor, egyetemi hallgató, Budapest

Molnár Attila Dávid 2008.06.04. 11:21:55

Támogatom a kezdeményezést, és remélem, hogy nem marad félbe ez az ügy. Mindannyiunk érdeke, hogy fény derüljön a részletekre, és legalább kísérletet tegyünk arra, hogy a sértet(tek) visszanyerjék a méltóságukat. Minden tiszteletem azoké, akik lépnek ez ügyben! Köszönettel,

Molnár Attila Dávid
természetfilmes

Egri Pál Manó · http://www.myspace.com/basshobbit 2008.06.04. 11:22:54

Csatlakozom.

Dr. Bagdy Emőke nyilatkozata magáért beszél.

Egri Pál Manó

Filozófia szakos egyetemi hallgató, zenész, Budapest.

Kiss Benke László 2008.06.04. 11:26:18

Csatlakozom! Vizsgálják ki újra az ügyet!

Téti Imre 2008.06.04. 11:26:57

Ha a bíróság úgy találta, hogy a rendőrök nem bűnösök, akkor meg kellett volna válaszolni, mi az volt Zsanett indítéka. Nincs olyan nő, aki ezt nyilvánosan felvállalja pénzért, bármiért.
Szégyen, ami történt.
Minden felelős (rendőr, bíró, stb...)bűnhödni fog, az ilyen bűn visszaszál elkerülhetetül.

Bigfrank 2008.06.04. 11:29:15

Egyetértek a kezdeményezéssel, de sajnos ilyen az ország, ilyen a "hatalom" és a jog. 1000 éve, hogy itt vagyunk , de fényévekkel vagyunk lemaradva egy szellemben, formában s tartalomban is értékelhető társadalmotól.

Bartok Imre 2008.06.04. 11:31:15

Csatlakozom. Az uggyel kapcsolatban sajnalatomat, az aldozat irant pedig szolidaritasomat fejezem ki.

Bartok Imre
egyetemi hallgato
Budapest

Kovács Eszter 2008.06.04. 11:33:17

Csatlakozom!
Kovács Eszter
pszichológus hallgató
Budapest

Varga Zsuzsanna 2008.06.04. 11:33:52

Csatlakozom. Szomorú történet, de tovább kell küzdeni mindenkinek az igazság érdekében! Úgy gondolom, hogy nem volt hiábva való a feljelentés, sok ember szeme felnyílt, a bűnösök élete sem lesz innen ugyan az, ami régen volt...

F. Nagy Piroska 2008.06.04. 11:33:57

Csatlakozom. F. Nagy Piroska műfordító

Dr. Dózsa László 2008.06.04. 11:43:02

Csatlakozom. Felháborít az "igazság"-szolgáltatási szervek és a média viselkedése. Csekély pszichológiai ismereteimmel sem tudom elképzelni, hogy alaptalanul vállalta volna ezt az előre látható meghurcoltatást (a nyilvánosság közönségességét, média csámcsogását stb.) egy hölgy.

Boczkó Kornél · http://www.ystudio.hu 2008.06.04. 11:43:49

Szintén csatlakozom, mert nem lehet
" következmények nélküli országban " boldogan élni.

Kiss Annamária 2008.06.04. 11:45:23

Egyetértek és csatlakozom!

Kiss Annamária
Budapest

Nánay Gabriella 2008.06.04. 11:46:53

Egyetértek és csatlakozom!

Nánay Gabriella
vállalkozó
Székesfehérvár

S_Á_hallgató 2008.06.04. 11:48:43

Egyetértek. Nem erről kellene, hogy szóljon ez a K... K... Kellemes kis közép-európai ország.
Rengeteget hallani visszaélésekről, melyek során hatalomittas, kisebbségi komplexusos, vagy más módon beteges gondolkodású emberek élik ki az agressziójukat védtelen, ártatlan áldozataikon.
Ez megengedhetetlen. Mondhatnánk: "Ott van a boxzsák, kicsi fiam, aztat üssed, mert a két fejjel kisebb Alajoskának fáj ám..."
Amíg ez a helyzet nem változik gyökeresen jó irányba, addig nem látok sem magam, sem leendő családom számára hosszútávú jövőképet ebben az országban. Pedig jó lenne, ha nem szorulnék rá arra, hogy megfogadjam a tanácsot, miszerint "el lehet innen menni".

S.Á. Bp.17k. Egyetemi hallgató

Anna75 2008.06.04. 11:50:52

Csatlakozom.
Egyetértek a kezdeményezéssel!

Kiss Annamária
Budapest

Balázs Melinda 2008.06.04. 11:51:19

Csatlakozom!


És ha tüntetést szerveznek ebben az ügyben abban is részt veszek.Felháborító,hogy ez megtörténhet.Én "ezeknek" a barátnői helyében elgondolkodnék,hogy milyen emberhez akarják kötni az életüket. És arra gondoltam én is eset után,hogy ez a szerencsétlen lány, hogy tudja bebizonyítani 5 rendőr ellen,hogy állítása igaz.Egyáltalán egy szexuális bűncselekményt, hogy bizonyíthat be valaki .És ezek után ezek az emberek,hogy fogják munkájukat ellátni.Én együtt tornázom rendőrökkel és azt hallottam tőlük, hogy ezt simán eltusolják és nekik is az volt a véleményük, hogy egyértelműen megtörtént az eset. De simán azt állították,hogy a rendőrök amit akarnak eltudnak tusolni , és ez a felháborító.

M.B. 2008.06.04. 11:56:01

Egyetértek.

Misetics Bálint

Mészár Tünde 2008.06.04. 11:56:08

Csatlakozom!
Mészár Tünde Andrea
tréner, pszichológus
Budapest

Balogh Beáta 2008.06.04. 11:56:15

Csatlakozom. Azért, mert a történtek után egyetlen nő sem mer majd feljelentést tenni a rendőrségen.

Kőszegi Róbert 2008.06.04. 11:56:21

Csatlakozom.

Kőszegi Róbert
programozó
Budapest

Vargáné S.Beatrix 2008.06.04. 11:57:11

Szerintem nincs olyan épelméjű ember,aki ilyen történetet kitalál és a nyilvánosság elé áll,főként,ha a másik oldalon rendőröket gyanusít meg vele. Nagy bátorság kellett hozzá! Épp ezért gondolom,hogy igaz volt az erőszak.
Bízom benne,hogy kiderül az igazság!
CSATLAKOZOM!
Vargáné Schmidt Beatrix
Nagylózs

ZiZi 2008.06.04. 11:58:01

Csatlakozom!
Szégyen, amit ez az ország, és az igazságügy tesz!!!!!!!


Zita
Győr

henrik · http://henrik 2008.06.04. 11:58:59

Csatlakozom
Lénárd Henrik
Budapest

Nabi Taouria 2008.06.04. 11:59:11

Tisztességes és méltányos eljárást Zsanettnak.

Kívánom, hogy a szakmai erkölcs iránti elkötelezettség, mint Bagdy Emőkéé, lett légyen bármely szakma - sajtó, rendőrség, ügyvédség, ügyészség stb.- váljék ismét alapvető elvárássá mind szakmán belül, mind az egész társadalom körében.
Nabi Taouria, fordító
Budapest

Balázs Melinda 2008.06.04. 12:04:08

Csatlakozom!

Balázs Melinda

Zöld Csilla 2008.06.04. 12:05:42

Csatlakozom. Együttérzek Zsanettel, Bagdy Emőkének pedig gratulálok a bátor kezdeményezéshez.

Zöld Csilla
titkárnő
Budapest

Újvári Mária 2008.06.04. 12:07:45

Magyarországon ma bármi megtörténhet bármelyikünkkel. Sajnos az igazságszolgáltatás valóban már csak "gazságszolgáltatás".
Nem a gazdaságot kéne elsősorban rendbe tenni, hanem a jogbiztonságot helyreállítani!

Buttás Levente 2008.06.04. 12:11:31

Csatlakozom.

Buttás Levente,
designer,
Törökbálint

Sári B. László 2008.06.04. 12:13:44

Egyetértek. Támogatom.
Egy momentum nekem nagyon beragadt ebből a történetből: a hivatalos szakértői vélemény hiányolta Zsanett beszámolójából az "élményszerűséget". Milyen logikára, elvárásokra épül ez a kijelentés? Ha valakit megerőszakolnak, akkor az számoljon be erről "élményszerűen"? Döbbenet. Hogyan kaphatott az a szakértő igazságügyi szakértői jogosítványt, aki ennek alapján kérdőjelezi meg egy ilyen vallomás hitelességét? Attól tartok, hogy a Zsanett-ügy csak a jéghegy csúcsa, és a problémák gyökere sokkal-sokkal mélyebben van. Nagyon szomorú és nagyon mérges vagyok.
Sári B. László, irodalomtörténész, kritikus

Szösszenet · http://www.haromszosszenet.blogspot.com 2008.06.04. 12:28:05

Szomorú, hogy ilyen megtörténhet :(
Csatlakozom a szolidaritási nyilatkozathoz!
A változásban bízva.
Csányi-D. Andrea
egyetemi hallgató
kismama

németh kitty 2008.06.04. 12:32:54

respekt Bagdy Emőke.

németh kitty
építész
lovasberény

Palya Ildikó 2008.06.04. 12:36:13

csatlakozom
Nem hiszem, hogy van olyan eszement nő aki ilyet kitalálna, ilyen helyzetbe hozná magát ha nem lenne igaz az állítása. Szánalmas volt ahogy a joggal visszatámadtak megpróbálták lejáratni. Számomra ez azt jelenti, hogy itt valami nagyon bűzlik.

Dudás Ferenc 2008.06.04. 12:37:19

Egyetértek az újratárgyalással és az igazság kiderítésével, csatlakozom.

Köszönöm Bagdy Emőkének a hozzá méltó, példamutató kiállást. Remélem eljön az idő, mikor az ő és hozzá hasonlók szaktudását megbecsülik, szakvéleményük nyomni fog a latban. Örülök, hogy ehhez mindannyian, akik most ide írunk - ha csak egy kicsit is - hozzájárulunk.

Dudás Ferenc, Budapest

Dorci 2008.06.04. 12:38:27

Egyetértek, remélem kiderül az igazság!!!

Szösszenet · http://www.haromszosszenet.blogspot.com 2008.06.04. 12:40:26

Szomorú, hogy ez megtörténhet az országunkban.
CSatlakozom én is a Szolidaritési Nyilatkozathoz!
A változásban bízva:
Csányi-D. Andrea
egyetemi hallgató
kismama

Matók Imre dr. 2008.06.04. 12:42:36

Mélységesen egyetértek és csatlakozom!

Matók Imre dr.

Tóth Zsuzsa 2008.06.04. 12:43:30

Minden tiszteletem dr Bagdy Emőkének!

Garai Mixi 2008.06.04. 12:43:35

Csatlakozom.

Garai Mixi programszervező, Budapest

Szabóné Burján Krisztina 2008.06.04. 12:45:40

Természetesen csatlakozom, főként miután "prominensnek" számító médiaszemélyiségek szájából olyan is elhangozhatott ezügyben, miszerint "ha a nők csak úgy feljelentést tehetnek, és ezért meg sem alázzák őket, akkor ezentúl minden nő erőszakkal fogja vádolni az összes férfit". A legfelháborítóbb, hogy végül sokkal inkább ez a szájíz maradt meg a közudatban az üggyel kapcsolatban.

Szné Burján Krisztina
hallgató és tanár

Bocskor Istvánné 2008.06.04. 12:47:53

Csatlakozom!
Felháboritó, hogy az érdekek felülirják az igazságot!
Bocskor Istvánné
nyugdijas
Budakeszi

dr. Jokán András 2008.06.04. 12:48:13

Csatlakozom!

Jokán András
orvos
Budapest

Balás Márk · http://ihateithere.trychydts.hu 2008.06.04. 12:50:21

Csatlakozom. Bady Emőkét is köszönet illeti erkölcsi kiállásáért.

panka21 2008.06.04. 12:50:41

Csatlakozom ! Teljes szívemből remélem , hogy kiderül , és nyilvánosságra is kerül az igazság! Mély tiszteletem Bagdy Emőkének!

B.-né Simon Panka
Győr

Hajna 2008.06.04. 12:54:27

Csatlakozom!

Egyetértek a nyilatkozattal!

Erről a munkám során szerzett személyes tapasztalataim is meggyőztek, Bagdy Emőke neve pedig garancia.

Izsai Hajnalka
szociális Munkás
Budapest

Lackovszki Pál Istvánné Felsőpetény 2008.06.04. 12:55:24

Egyetértek, csatlakozom.

"Aki nem gerjed haragra a gonosz miatt, az nem szereti a jót." (Spurgeon)

Battus 2008.06.04. 12:58:23

Csatlakozom!

Böröczky Attila
informatikus
Pápa

Fogarasy Mariann 2008.06.04. 12:59:22

Csatlakozom. Hajrá civil kezdeményezések!

Fogarasy Mariann
közgazdász

kajuca 2008.06.04. 13:01:38

Csatlakozom!
Felháboritó és elszomoritó, hogy az érdekek felülirhatják az igazságot!!!
Bocskor Istvánné
nyugdijas
Budakeszi

Fogarassy Judit 2008.06.04. 13:02:18

Csatlakozom! Kitartás Zsanett!
Fogarassy Judit
tanár

szelezs 2008.06.04. 13:04:16

Csatlakozom, és minden tiszteletem Bagdy Emőkéé.

Vinczéné Szele Zsófia okleveles vegyész és kémia tanár, Budapest

Nagy Erzsébet 2008.06.04. 13:08:04

Csatlakozom.

Hátha elindul valami, és mire a kislányaim felnőnek, nem lesz ennyire elfogadott a nők megalázása ebben az országban.

Nagy Erzsébet, angoltanár / könyvelő, Budapest

Jakab Borbála 2008.06.04. 13:09:49

Csatlakozom!

Burka Klára 2008.06.04. 13:13:15

Csatlakozom a szolidaritási nyilatkozathoz.
(Magyarországon a jogot férfiak alkotják érdekeik szerint és azt férfiak alkalmazzák érdekeik szerint.)
Burka Klára
gépészmérnök

Szabó Klára 2008.06.04. 13:23:47

Csatlakozom.

Szabó Klára, Budapest

ballag a katona 2008.06.04. 13:26:56

Szeretnék én is nagyon, de nagyon csatlakozni hozzátok s egyszerre emelni a balt a jobbal e napfényes és csillogó korzón. Kitartás Kedves Zsanett, már homálylik az alagút vége (hogy ott mik vannak!)!

S Csaba
Honvéd százados

Dr. Gál Katalin 2008.06.04. 13:27:32

Csatlakozom.

Dr. Gál Katalin, klinikai pszichológus, Budapest

Nógrádi Csilla 2008.06.04. 13:33:32

Csatlakozom!
Nógrádi Csilla
pszichológus
Budapest

Juhász Péter 2008.06.04. 13:37:40

Csatlakozom.

Juhász Péter
civil
Bp.

emzsé 2008.06.04. 13:57:22

Csatlakozom, a kezdettől fogva Zsanett mellett vagyok.


Munkácsi Zsuzsanna
szakfordító

Gergelyffy Nóra · http://nemtom 2008.06.04. 13:58:31

csatlakozom tanuló

Simon Andrea 2008.06.04. 14:00:25

Csatlakozom, es remelem nem hiabavalo a figyelemfelhivas.Kerlek ne adjatok fol,
igaz dolgokert erdemes kuzdeni.

andrea / berlin

Rozgonyi Csilla 2008.06.04. 14:01:58

Csatlakozom!

Zsanettért és minden megalázott nőért és ezért a bátor kezdeményezésért!

Rozgonyi Csilla, Buudapest

Kelemen Éva, Losonc 2008.06.04. 14:15:29

Csatlakozom.
Az állatnak természetes ösztöne, az embernek hite ad eröt a kitartásra, amely által a világosság gyözedelmeskedik a sötétség fölött!

dr. Berényi Aurélia 2008.06.04. 14:23:58

csatlakozom.
no komment.

dr. Berényi Aurélia
egyetemi hallgató

kőrösi zoltán 2008.06.04. 14:30:19

fogl.: író

csatlakozom

Dósa Mariann 2008.06.04. 14:30:50

Csatlakozom.

Dósa Mariann
pr. asszisztens
Budapest

Juhász Géza · http://juhaszgeza.hu 2008.06.04. 14:31:32

Csatlakozom, az Amnesty-től idézett harmadik mondat kivételével (az ui. ebben a formában nem igaz).

Juhász Géza
szoftverfejlesztő
az egykori Habeas Corpus Munkacsoport alapító tagja

Behán Mária 2008.06.04. 14:44:35

Csatlakozom.

Behán Mária
grafikus

Boda Zsolt 2008.06.04. 14:48:32

Csatlakozom!

Hajnalkaaa 2008.06.04. 14:48:34

Két gyönyörű nagylány (14 és 18 év) édesanyjaként, nőként, emberként csatlakoznom kell! Kitartást kívánok Zsanettnek a harcához.
(Tartása van, az bebizonyosodott az egy év alatt.)

J-né Szabó Csilla gépészmérnök

Schuszter Erika 2008.06.04. 15:08:01

Csatlakozom!

Földvári Anna 2008.06.04. 15:10:00

Csatlakozom.

Földvári Anna
tanuló
London

Ámon Kata 2008.06.04. 15:27:00

Csatlakozom.

Ámon Kata, egyetemista, Budapest.

Dömötörné Völgyesi Dóra 2008.06.04. 15:49:56

csatlakozom

Csepregi Piroska 2008.06.04. 15:58:19

Csatlakozom!
Művelődésszervező
Bp

Csepregi Piroska 2008.06.04. 16:12:30

Csatlakozom
Csepregi Piroska
Bp, művelődésszervező

sikegabi 2008.06.04. 16:16:33

Csatlakozom

Sike Gabriella, egyetemi hallgató, Budapest

Bíró M. Erzsébet 2008.06.04. 16:16:40

A tény:
Zsanett feljelentést tett az állítása szerint őt megerőszakoló 2 rendőr és az erőszakot végignéző másik három rendőr ellen.
Zsanett Magyarországon élő felnőtt fiatal nő, aki nyilván tudja azt, amit mi is mindnyájan, hogy ennek a feljelentésnek - ami a korrekt nyomozást és a felelősségre vonást illeti - nincs esélye. Csak rendőrségi vesszőfutást, valamint média feltűnést és megaláztatást lehet "nyerni". És valóban, ma már tudjuk, ezt és csak ezt meg is nyerte.


A kérdés:
Vajon miért tett Zsanett mégis bűnügyi feljelentést?

A lehetséges válaszok:

Zsanett feltűnési viszketegségben szenved és ezzel a feljelentéssel ki akar lépni az ismeretlenségből - kerül amibe kerül.
Zsanett kóros személyiség, aki a nyilvános megaláztatásban leli örömét.
Zsanett az igazát keresi - kerül amibe kerül.

Vizsgáljuk meg a lehetőségeket:

Ha feltűnési viszketegségben szenved, viszont kellett volna látnunk őt a feljelentés után a számtalan kibeszélő show valamelyikében vagy a bulvár sajtóban krokodil könnyeket hullatva, kiélvezve az országos figyelmet. Nem találkoztunk vele. Ezt tehát kizárhatjuk.
A második esetben a kóros személyisége csak tán feltűnt volna az őt vizsgáló számtalan pszichológusnak, lélekbúvárnak rendőrnek és bírónak. Erről nem hallottunk, pedig gátlástalanul tárgyalta a nyilvánosság a szakvéleményeket és a vallomásokat és Zsanett viselt dolgait.
Marad a harmadik, az eset valóban megtörtént. Zsanett pedig, - eltérően annyi sok embertől, aki a jogos, de a hatalommal szemben esélytelen ügyeket helyből feladja - elkezdte keresni az igazát a hatályos jog szerint.

Ezzel szemben áll az 5 rendőr megszámlálhatatlanul sokszor megváltoztatott vallomása, a rendőrség ismert hozzáállása az őket érintő ügyek nyomozásánál, és a "független" magyar bíróság ítélkezési gyakorlata. Ezt itt nem tekinteném át, közismert. Vérlázító volna, ha nem ebben élnénk az utolsó 100 évben. Beleszoktunk már és nem lázadozunk. Ritkák azonban ezek a felvillanások, amikor ennyire tisztán láthatjuk, a kiszolgáltatottságot, amiben élünk.


A hatalom képviselői szembekerültek a kiszolgáltatott egyénnel, aki rosszkor volt rossz helyen. A hatalom képviselője bármit megtehet, és meg is tesz, ha éppen kedve támad. A kiszolgáltatott egyén akkor ússza meg a legolcsóbban, ha hallgat és tűr. Legközelebb pedig próbál máskor és máshol lenni, mert tudja, a jogra nem számíthat, az csak a hatalom képviselőjét védi.

Ezt tanultuk meg újra, sokadszor, most éppen Zsanettől, nehogy elfelejtsük a sok jogállami és demokratikus smonca között. Köszönjük.

Nem hiszem, hogy "rokonszenv" vagy "feminizmus" vagy "előítélet" kérdése volna, amikor bizonyos vagyok abban, hogy Zsanett a megerőszakolásról igazat mondott.
De ez rajta nem segít. És rajtunk sem.

BME Budapest

Márti 2008.06.04. 16:19:42

Csatlakozom!
Sajnos csak ennyit tudok tenni...

Deáki Márta
pszichológus asszisztens

Szeghy Edina 2008.06.04. 16:30:42

Csatlakozom, egyetértek!

jogász ( Bp. )

Nyári Szilvia 2008.06.04. 16:32:38

Csatlakozom

Nyári Szilvia
pszichológushallgató, Szeged

M. Erika 2008.06.04. 16:33:28

Csatlakozom. 54 éves könyvtáros.
Tűrhetetlen, amit ebben az országban megenged a "hivatal" az egyénnel szemben...

Erzsi 2008.06.04. 16:48:39

Csatlakozom!

Várhegyi Erzsébet

Vizi Diána 2008.06.04. 16:54:21

Csatlakozom.

Vizi Diána
Budapest

gáspár bence 2008.06.04. 16:59:49

gáspár bence
egyetemista
budapest

Tóth Ildikó 2008.06.04. 17:13:43

Csatlakozom

B.Andrea 2008.06.04. 17:14:08

Csatlakozom!

Herman Adrien 2008.06.04. 17:20:42

Csatlakozom.

Herman Adrien

Szűcs Dávid 2008.06.04. 17:29:22

Csatlakozom!

Szűcs Dávid
egyetemista
Budapest

Stamm Xénia 2008.06.04. 18:10:42

Én is csatlakozom és felháborítónak tartom a magyar igazságügyet!!!!!

Horizont 2008.06.04. 18:17:07

Csatlakozom!

Ferencz Sándorné

dr Palotai Gabriella 2008.06.04. 18:19:03

Csatlakozom! Elszomorít és mélységesen felháborít, hogy az emberi méltóságot a jogrend semmibe veszi. Tiszteletem Bagdy Emőkének!!

Dr Palotai Gabriella
pszichiáter
Győr

Mészáros Gábor 2008.06.04. 18:32:34

csatlakozom!
felháborít, hogy ebben az országban nincs szava azoknak, akik nyugodtan, tisztességesen és legálisan szeretnének élni (becsületesen, bérből és fizetésből, adózva, járulékot fizetve, törvényt tisztelően stb). Ébresztő emberek!!! Ők vannak értünk (rendőrség, bíróság stb), nem mi értük!!! Mi tartjuk el és fent őket!!! Végezzék el tisztességesen a munkájukat, ne úgy, ahogy jól esik nekik, vagy ahogy a saját érdekük kívánja.
Kitartás Zsanettnek, és minden hasonló megaláztatást elszenvedett embernek.
Mészáros Gábor
Budapest
mérnök

D. Mónika 2008.06.04. 18:35:02

Csatlakozom!

Pernecz Lilla 2008.06.04. 18:37:53

csatlakozom!

tanuló, Pécs

Németh Tímea 2008.06.04. 18:38:19

Csatlakozom!

Németh Tímea
Egy kislány édesanyja,aki félti a lányát mostmár azoktól az emberektől is,akikben bízni kellene!
ÉRD

Tóth Brigitta 2008.06.04. 18:38:28

Csatlakozom!
Tóth Brigitta
Szeged

Máté Lajos 2008.06.04. 18:40:28

Csatlakozom!!!!!!!!
Vérlázító,ami Drága országunkban folyik!!!!
Mélységes Tiszteletem a szakértő Asszony iránt!
Zsani!
Megbűnhődnek!!!!!!!!!!!!

Bagoly 2008.06.04. 18:41:57

Csatlakozom.

R. Gyula.

Kovács Linda 2008.06.04. 18:42:56

Csatlakozom!

A rendőrök velem szemben is súlyosan jogsértően jártak el! Tisztelet mindenkinek, aki képes arra, hogy ez ellen szót emeljen, mert tudom, hogy mivel jár!

Minden tiszteletem Zsanettnak!

Kovács Linda
Győr

Nagy Erzsébet 2008.06.04. 18:43:31

Csatlakozom! Felháborító, de tudtuk előre, hogy ez lesz. Nem ért váratlanul sajnos.

Kiss Ferencné 2008.06.04. 18:44:15

Fogl.eü.-i ápólónő
Jászberény

Lizett 2008.06.04. 18:46:24

Csatlakozom! De tudtuk előre, hogy ez lesz, sajnos nem ért váratlanul.
Nagy Erzsébet
Miskolc

Gábor Georgina 2008.06.04. 18:46:53

Csatlakozom !

Gábor Georgina

Éva 2008.06.04. 18:47:58

egyetértek és csatlakozom

Pintérné Sz. Éva
adminisztrátor
Eger

Liszkay György 2008.06.04. 18:50:44


Csatlakozom.
Kezdettől fogva hiszek Zsanettnek.
És aki csak egy kicsit is nyitott szemmel jár a világban, tudja, láthatja, hogy milyen embertípusokat (is) vonz a rendőri szakma.
Legális hatalom a másik ember felett.
Erőszaktevők, szadisták,törvény álltali hatalmúknál fogva az egyenruha csak palást a gonoszságuk kiélésére.
( Tisztelet a kivételnek)
Zsanett, bátorság, sokan hiszünk neked!!!

Liszkay György
adminisztrátor, Iratkezelő
Budapest

Gál Péter Zoltán 2008.06.04. 18:50:51

csatlakozom...
igazából nagyon nem értem hogy hogyan lehet egy ilyen egyértelmű ügyet megúszni..
azt még inkább nem értem hogy hogyan tudnak élni ilyen emberek ,legalább lennének tényleg férfiak és felvállalnák azt amit tettek de ugylátszik rendőrnek tényleg az megy akinek komplexusai vannak..
gál péter zoltán
egyetemi hallgató

Kovács Krisztina 2008.06.04. 18:51:25

Egyetértek! Csatlakozom! Zsanett kitartás!
Kovács Krisztina
Hallgató
Békéscsaba

Papp Zsuzsi 2008.06.04. 18:52:38

Csatlakozom!

Bevallom őszintén, én már rég elvesztettem a fonalat Zsanett ügyében, ám Dr. Bagdy Emőke nyilatkozata után számomra nem kétség, hol az igazság! - remélem ezek után már nem sokáig lesz "odaát"!

Kitartást kívánok az ügy mellett hangjukat felemelőknek!

Papp Zsuzsa
tanító, gyógypedagógus
Zalaszentiván

tóth petra 2008.06.04. 18:55:52

most látom, rosszul csináltam. tehát:
csatlakozom
tóth petra
szövegíró
budapest

Troján Anna 2008.06.04. 18:56:18

nyelvtanár
Budapest

Pernecz István 2008.06.04. 18:56:41

csatlakozom!

szabadságharcos, Pécs

elterzsanett 2008.06.04. 18:56:44

Zsanett vagyok és ez úton szeretném megköszönni mindenkinek,a kedves szavakat, a bíztatást, stb..
Könnyekkel küszködve olvastam el a beírásokat, mert nem gondoltam, hogy vannak olyan emberek akik felválalva személyazonosságukat mellém állnak.
Ezzel most nagyon nagy erőt kaptam mindenkitől,és nem csak én hanem a családom is!!KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK!!!ÉS KÜLÖN KÖSZÖNET PROF.DR. BAGDY EMŐKÉNEK a családom és magam nevében!!!

Misi 2008.06.04. 19:00:20

ez az igazságszolgáltatás megcsúfolása.Veled vagyunk Zsanett

Nóór 2008.06.04. 19:02:45

Csatlakozom!

Szégyen mi mindent lehet megúszni büntetlenül.

Nóra
Egyetemi hallgató, Debrecen

Fruzsa 2008.06.04. 19:03:19

Csatlakozom az elöttem szolókhoz!
Sztupák I. Fruzsina
főiskolai hallgató

unyit5 2008.06.04. 19:04:53

Tisztelet az elhatárolódásért a szakértőnek ,és az aláírókkal egyetértek:Unyi Tamás

Zárdai Mária 2008.06.04. 19:11:55


Csatlakozom

A rendőrök "természetesen" elsikálták az ügyet.
Várható volt a tagadás, nem lepett meg a rendőrök álláspontja. Ki az az őrült, aki 5 rendőrt megvádol?. Ez is bizonyítja Zsanett igazát. Remélem ki fog derülni az igazság. Nsgyon drukkolok Zsanett igazáért.

Kovács Ninetta 2008.06.04. 19:21:25

Csatlakozom és egyúttal bízom benne, hogy kiderül az igazság...
Minden elismerésem Dr. Bagdy Emőkének és természetesen Zsanettnek! Kitartás!

Kovács Ninetta
Zákányfalu
egyetemi hallgató,Pécs

Kiss Edit 2008.06.04. 19:23:38

Csatlakozom. Felháborítónak tartom, hogy meghurcoljanak egy embert, aki elmeri mondani az igazságot. Arról nem beszélve, hogy teszik tönkre őt és a családját. Az átlagnál talán többet tudok az ügyről, mert egy családtag jó barátom, és nagyon elszomrít, hogy mennyi megaláztatáson kellett már túl esniük. Szívből szurkolok nekik!

Barkó Árpádné 2008.06.04. 19:37:36

Csatlakozom!

Kata (Domoszlay) 2008.06.04. 19:37:59

Zsanett! Fel a fejjel! A bűnöző,a rendőri egyenruhát méltánytalanul hordó gazembereknek van okuk a szégyenkezésre!
Csodálatos a kitartásod, és sokan segítünk neked abban, hogy ezek a mocskosok elnyerjék a méltó büntetésüket. Türhetetlen, hogy azok alázzanak meg, akiktől a védelmet kellene várnod, várnunk.
Tehát fel a fejjel, kicsi lány,és csak így tovább, bátran. Büszke vagyok rád!
Egy két- gyermekes édesanya.

Zakarias Andras 2008.06.04. 19:44:41

Egyetertek, csatlakozom.

epitesz Budapest

Varró Erzsébet 2008.06.04. 19:50:56

Csatlakozni szeretnék, egyetértek a többi hozzászólóval.

Varró Erzsébet
ügyintéző
Budapest

Vámosi Roland 2008.06.04. 19:51:17

Egyetértek.

Patócs Barbara 2008.06.04. 19:51:41

Csatlakozom!

Dr. Patócs Barbara
orvos

Mrena Mariann 2008.06.04. 19:51:43

Csatlakozom!
Mrena Marianna
egyetemi hallgató

Évi 2008.06.04. 19:52:15

Ne hagyd magad! Inkább légy büszke, hogy ki mertél állni!

Dene Zsófia 2008.06.04. 19:53:47

Csatlakozom.
Remélem kiderül az igazság.

Dene Zsófia

KJB 2008.06.04. 19:54:45

Egyetértek és csatlakozom.
Kocsis János Balázs
Budapest, szociológus

Margyetkó Ágnes 2008.06.04. 19:55:00

Csatlakozom, és egyetértek.
Egy percig nem hittem, hogy ilyet valaki csak úgy szórakozásból kitalálna. Jó lenne látni, hogy végre a bűnösök elnyerik büntetésüket, és nem a megalázott bújkál.

Kurucsai Noémi 2008.06.04. 19:55:18

Csatlakozom!

Kovács Krisztián 2008.06.04. 19:55:52

Egyetértek az aláírókkal!
Kitartás!
Remélem, nem sikerül tisztára mosni a rendőrök szennyesét!
Ideje lenni vállalni az embereknek a felelősséget a tetteik után, nem csak ebben az esetben, hanem a mai egész magyar társadalom esetében!

sz.Isty 2008.06.04. 19:57:35

Dunaújvárosban egyszerre legalább 12 rendőrt helyeztek előzetesbe pár éve, ma is ott vannak.
Eltusolás lesz a vége.
Remélem, hogy Zsanett csatát nyer...
Sztanó István

Nagy Éva 2008.06.04. 19:59:13

Egyetértek, csatlakozom.

Nagy Éva
pszichológushallgató
Budapest

noname 2008.06.04. 20:03:10

Remélem sikerrel jár Zsanett. Engem is bántalmazott már rendőr. Én nem mertem semmit sem csinálni, mert életveszélyesen megfenyegetett. 2,5 éve történt, azóta is rémálmokkal küszködök és félelmeim vannak. Remélem most végre elindul egy olyan folyamat ebben az országban, hogy erőszakra hajlamos, bűnöző, illetve esetemben orvos által igazoltan elmebeteg rendőr nem lehet majd ebben az országban.

Pauljucsák Péter 2008.06.04. 20:04:22

Együttérzek E. Zsanettel, és tiszteletem Bagdy Emőkének.

pszichológus hallgató

Ocskainé Pinke Rozália 2008.06.04. 20:05:28

Egyetértek és csatlakozom. Zsanettnek erőt és kitartást kívánok nagyon sok szeretettel, hidd el sokan vagyunk akik hiszünk Neked és reméljük, hogy győzni fog az igazság.

Kiss Edit 2008.06.04. 20:08:13

A címem lemaradt.
Csatlakozom.
Szigetszentmiklós
asszisztens

Margyi (törölt) 2008.06.04. 20:09:02

Csatlakozom, és egyetértek.
Egy percig nem hittem el, hogy valaki szórakozásból ilyen dolgokat kitaláljon. Szeretném végre látni, hogy a bűnösök elnyerik büntetésüket, nem pedig a megalázott lánynak kell bújkálnia

Walcz Barbara 2008.06.04. 20:09:08

Csatlakozom.
Azt hiszem az előttem szólok mindent leírtak.

Novoszáth András 2008.06.04. 20:11:54

Csatlakozom.

Novoszáth András

Dene Zsófia 2008.06.04. 20:11:58

Dene Zsófia
anya, projekt koordinátor
Budapest

Garcia 2008.06.04. 20:13:54

Csatlakozom.

Cser László
mérnök, Budapest

Bogár Zoltán 2008.06.04. 20:20:41

Elsőre abszolút hihető volt a hír, majd megjelentek a TV-ből ismert sztárügyvédek a rendőrök oldalán és elkezdték csűrni-csavarni az ügyet. Ez lett belőle. Ezúttal bízom, hogy kiderül az igazság, amit magam is úgy vélek, hogy az itt megjelent írás tartalmaz, ezért

csatlakozom:
Bogár Zoltán - informatikus - Budapest

Lóránt 2008.06.04. 20:20:56

csatlakozom!
Sajnálom hogy ez megtörténhetett

BP Lóránt szervízvezető, Cork Írország

Baráth Zsuzsa 2008.06.04. 20:31:23

Csatlakozom.


Baráth Zsuzsa
tanuló
Budapest

O. Evelyn 2008.06.04. 20:35:42

Csatlakozom. Kezdetektől fogva benned hiszek. Tiszteletem Bagdy Emőke szakértőnek!

szociálpedagógus hallgató, Győr

snoka 2008.06.04. 20:37:36

Teljesen tönkre teszik Zsanit.Csak a lehetőségeket várják,hogy alláássanak és itt mindenkivel egyet is értek!.Bármit eltusolnak.Légy erős!!!

tóth lora 2008.06.04. 20:44:54

Csatlakozom! Kitartás Zsanett! Velem is sajnos megtörtént a dolog,és éppen azon gondolkodtam így 20 év elteltével, hogyha megkérdeznék mi maradt meg belőle,a rendőrök megalázó viselkedése lenne a válasz.Segítséget kérni mentem, és szinte én lettem a vádlott. Azóta utálom őket.

Bencsik Éva 2008.06.04. 20:46:14

csatlakozom és követeljük az igazságot! Bencsik Éva Veszprém

Fölsz Ferenc 2008.06.04. 20:48:15

Csatlakozom. Ez az ügy a jogállamiság és az emberi méltőság megcsúfolása.

szoftverfejlesztő, Budapest

K. Noémi 2008.06.04. 20:55:53

Csatlakozom! Noé Budapest

Laci 2008.06.04. 20:56:15

Nagyon sajnálom, hogy ilyen világban élünk ahol a rendörök azt hiszik magukról, hogy bármit megtehetnek büntetlenül és nem félnek semmilyen következménytöl, én személy szerint ismerek olyan egyenruhásokat akiknek nem számitanak a törvények mert Ö A RENDÖR /azért vannak nagyon rendes rendőrök is, de ök vannak kevesebben/ SAJNOS!
Magyarországon még ez is forditva müködik.
Nagyon remélem, hogy kiderül az igazság.
E.Zsanett-nek hiszek én is és remélem sikerül neki végigvinnie az igazságát.

Szabó Renáta 2008.06.04. 20:58:36

Csatlakozom.

Szabó Renáta
pszichológus hallgató
Budapest

Maróthy Csaba 2008.06.04. 20:59:45

Kezdettől fogva bűzlik az ügy.Szerintem az egyre kevésbé tisztelhető magyar rendőrség elementáris érdeke, hogy megnyugtató módon, végig nyilvánosság előtt tisztázódjon az igazság. És tényleg, miféle emberi érdek fűződhetne Zsanett részéről, hogy 5 fedhetetlen embert bemártson a saját büszkesége sárba tiprásának az árán? Valami bűzlik ebben az országban.

Maróthy Csaba
tanár és apa

Fülöp Tamás 2008.06.04. 21:04:46

"Ha a rendőrség megerőszakol, hívd a rendőrséget..."

Igazából nem tudom hova tenni. Akár igaz is lehet...

Csatlakozom.

Nábrády Júlia tanár 2008.06.04. 21:05:49

Csatlakozom, minden támogatásom az ügyé, és Zsanetté.

Dániel Júlia 2008.06.04. 21:10:21

Csatlakozom.
Nagyon sajnálom.

maróthy 2008.06.04. 21:12:13

Valami penetránsan bűzlik az ügyben. Nem látok, nem láthatok bele, de túlságosan sok a homályos részlet. És az egyre kevésbé tisztelhető rendőrségnek elementáris érdekében kell hogy álljon, hogy több elkenés ne történjen a háza táján. Nyilvánosság előtti teljes reflektorfényben zajló, mindenre válaszoló eljárást, hogy ne kelljen arra tanítani a lányaimat, ha egyenruhás közelít, és nincs tanú a közelben válaszd a futást.

Maróthy Csaba
tanár

revi 2008.06.04. 21:29:00

Csatlakozom

Révész Máriusz, képviselő, Budapest

Borbély Tibor 2008.06.04. 21:35:57

Csatlakozom és egyetértek,de a neheze csak most jön! Sok sikert és kitartást hozzá!!!
Borbély Tibor Alsószölnök

Fehér Erzsébet 2008.06.04. 21:40:44

Egyetértőleg csatlakozom a fenti nyilatkozathoz.

Ezúton fejezem ki nagyrabecsülésemet és csodálatomat e törékeny kisasszony iránt, aki vesszőfutását mindannyiunkért szenvedi el.

Most Ő viszi át a fogában tartva az IGAZSÁGOT a túlsó partra.

Tiszteletem Bagdy Emőkének!


Fehér Erzsébet

Magdimama47 2008.06.04. 21:46:33

Bátor és követendő tett volt ugy Zsanet,mint Bagdy Emőke részéről.Köszönet nekik.
Csatlakozom.
Kocmar Lasloné nyugdijas Tiszaug

Lukács Judit 2008.06.04. 21:50:53

Egyetértek, csatlakozom.
Lukács Judit, független bába, mentálhigiénikus szakember

Juhász Borbála 2008.06.04. 21:58:57

Csatlakozom.

Juhász Borbála
feminista történész
Gödöllő

magyarfrodo 2008.06.04. 22:07:04

Kedves Zsanett, Emőke és Csatlakozók!
A rosszúl működő rendszerek mindig elkövetik azt a hibát, hogy elbízzák magukat, megteremtvén ezzel azt a helyzetet, amikor a téves működésük már nem tartható fenn tovább így rákényszerülnek a változtatásra(gondoljunk csak a közelmúltban sorra megváltozott, korábban sziklaszilárdnak hitt hatalmakra).Számomra ezért a Zsanett ügy pozitív üzenet, mert azt jelzi,hogy közel a változás.
Minden tiszteletem Zsanettnek és a szakmailag is és emberileg is legmagasabbra becsült( milyen ritka ez így együtt a magyar közéletben ) Dr Bagdy Emőkének.

Bencze Miklós
Debrecen

Lívia 2008.06.04. 22:07:22

szoc. munkás hallgató

Mészáros György 2008.06.04. 22:08:09

Csatlakozom, mint magyar pedagógus (feminista9 férfi, Bourdieau gondolatát idézve miszerint a férfiközpontú, patriarchális társadalom mindenkinek rossz, maguknak a férfiaknak is. Együtt kell ellene küzdenünk. Ez az eset sajnos állatorvosi ló ebben a társadalomban.
Mészáros György (ELTE PPK)

Dr.Laki István 2008.06.04. 22:38:58

Csatlakozom és szégyelni valónak érzem nemhogy az igazság-, de még a jogszolgáltatás helyzetét is!

poimento 2008.06.04. 22:43:43

Egyetértek,csatlakozom.
Pásztor Antal református lelkész, mentálhigiénés szakember,Solymár

Halász Anikó 2008.06.04. 22:44:31

Csatlakozom.
Együttérzek Zsanettal, tiszteletem dr. Bagdy Emőkének. Remélem, Zsanett minél hamarabb megtalálja lelki békéjét és igazságot szolgáltatnak neki.
Halász Anikó, közgazdász
1146 Budapest

Puskás Eszter 2008.06.04. 22:50:54

Csatlakozom.
Puskás Eszter, hangképzőtanár, énekes

cukkinikisasszony 2008.06.04. 23:29:26

egyetértek!
civil ellenőrzést!

egy pszichológus-hallgató, butapest

Szakály Dávid 2008.06.04. 23:33:16

jajaja (csatlakozom)

prenner zsuzsanna 2008.06.04. 23:39:35

Ez igen, Dr Bagdy Emőke! Ilyet csak egy olyan ember tesz, akinek a gerince helyén nem zselatin van. És igen, az elvek - akárki, akármit is mond - tarthatóak!
Zsanett kitartás!

Kosztolányi Bálin 2008.06.04. 23:40:17

egyetemista, budapest

Soltész Béla 2008.06.04. 23:51:49

Csatlakozom.

Soltész Béla
egyetemi hallgató
Budapest

Angel Mendoza 2008.06.04. 23:51:53

csatlakozom.

Szénásiné 2008.06.05. 00:03:59

Már négy unokás nagymama vagyok,és nagyon szeretném ha kiderülne az igazság, és a bűnösök megkapnák méltó "jutalmukat".Nem számít menyi idő,
de az igazság úgy is kiderül!DrBagdi Emőkének elismerésem ,példa értékű a kitartása.
Zsanett remélem mihamarabb nyugodt boldog életed
lehet.

Csorba Emőke 2008.06.05. 00:13:54

Csatlakozom:
Csorba Emőke, Budapest, pszichológia hallgató

Simkó József 2008.06.05. 00:21:20

Csatlakozom

Simkó József
Budakeszi

Portschy Péter 2008.06.05. 00:24:31

Csatlakozom! Portschy Péter
villamosmérnök hallgató
Szombathely

Csorba Emőke 2008.06.05. 00:27:10

Csatlakozom:
Csorba Emőke, Budapest, pszichológia hallgató

Inotainé Gál Boglárka 2008.06.05. 00:40:21

Csatlakozom!

Murcsányi Judit 2008.06.05. 00:40:33

Csatlakozom.
Tisztelet Zsanettnek, dr Bagdy Emőkének és mindenkinek aki itt hisz abban, hogy ez a formája is működhet a változtatásnak.

Murcsányi Judit
Budapest

dr.Nánási Ferenc · http://dr.nanasi 2008.06.05. 01:00:02

Eddíg nem foglaltam állást, bár kételkedtem a bulvársajtó sugallatában, hogy Zsanett "feltünés" miatt állítja a vádakat.
Dr. Bagdy Emőke komoly szakember, és túl van azon a koron amire esetleg jellemző a kapkodó "erős felindulás"-ból hozott döntés, vélemény.
(bocsásson meg a kor emlegetéséért a kolléganő)
Nem hallottam még olyan esetről, hogy egy ig. orvosszakértő lemondott volna, mert egy bíró nem vette figyelembe a véleményét. Most már tudom hova kell állnom!
Drukkolok mind a két hölgyért, az igazukért,
lélekben mellettük vagyok:
dr. Nánási Ferenc belgyógyász

Patyomkin 2008.06.05. 01:06:21

Egyetértek, csatlakozom. Szantner Judit

Illés Anett 2008.06.05. 01:08:55

Csatlakozom
Illés Anett
Rendezvényszervező

Illési B. Imre 2008.06.05. 01:35:16

Csatlakozom.
Hideg fejjel, részrehajlástól mentesen vizsgáltam, ami anyag ezen ügy kapcsán az elmúlt egy év alatt hozzám eljuthatott. Több ízben beszéltem az egyik gyanusítottal is.
Nincsenek kétségeim a rendőrök bűnösségét illetően. E. Zsanett a kiállásával, bátorságával, tiszteletet érdemel.


Budapest

Kara Veronika 2008.06.05. 02:28:24

Csatlakozom.

Kara Veronika
Budapest

Szabó Mónika 2008.06.05. 02:29:25

Felháboritó az egész igazságszolgáltatás, s a jogrendszer, nem csak nálunk, máshol is igy van ez. Ha egy sztár ügyvédet fogadtál volna fel, lehet elsőre Te nyertél volna, remélem a mellédállásunk végül sikerre visz!A rendőröket képviselő ügyvédről is megvan a véleményem, mint emberről!!! Lelkiismeretlen és pénzéhes.Az nyer, akit éppen képvisel. Hát jó, hogy vannak jogaink, és kiskapuk, amikkel kibújhatunk alóla. Tisztelt jogalkotók!Hozzanak már végre olyan törvényeket,amik szilárdan képviselnek fehéret, vagy -feketét! Az igazságot ne az határozza +, hogy ki az ügyvédem! A legtöbb nő életében legalább 1x +tapasztalja a nemi erőszakot a saját bőrén, de inkább tovább lép, mert nem hisz az igazságszolgáltatásban , s nem akarja feleslegesen meghurcoltatni magát.(...miért vettél fel miniruhát,kirÍvó külső,stb...)A NEM, az NEM-et jelent, bárhogy vagyok becsomagolva!!! Zsanett, minden tiszteletem a Tiéd a szivósságodért! Egyébbként van 1 tippem, hogy úszták+ a dns-tesztet.Keress + online! Ki az a barom, aki ok nélkül +vádol valakit nemi erőszakkal, ráadásul 5rendőrt?! Csak az, akit valóban +becstelenitettek. Ez nyilvánvaló. Van számos olyan tény, amit nem lehet figyelmenkivül hagyni, pedig én nem is láttam a vádiratot. Remélem- még nem késtünk el a hozzászólásainkkal. Sok sikert! Mindazonáltal nem vagyok rendőrgyűlölő, szeretném hinni, hogy a többség a jót, és -törvényességet képviseli. Ezért szertném, hogy kiderüljön az igazság, s sokkal keményebb bűntetésben részesüljenek a bűnösök, akik besározták általánosságban a rendőrök becsületét!

Dr. Tóth Andrea 2008.06.05. 02:41:12

Csatlakozom.
Dr. Tóth Andrea, szociológus

Német Szilvia 2008.06.05. 03:09:31

Csatlakozom!
Szörnyű, hogy Magyarország mennyire elmaradott a nők megítélése, helyzetének javítása tekintetében!
Hála az égnek nem vagyunk közömbösek! Ez egy lehetőség a változtatásra! Éljünk vele!
Több alázatosságra és tiszteletgyakorlásra van szükség emberek!
Éljen az ember!
Éljen a nőiség, a női ösztönösség, érzékenység, figyelmesség!
Éljen a férfi erő és gyengédség, a férfi szolidaritás!
Éljen Zsanett, aki a sok megaláztatás ellenére példát mutatva kitartott!
Éljen a szabad akarat!
Éljen a felelősségvállalás!
És majd egyszer valamikor a megbocsátás!

Német Szilvia
Pszichológus hallgató
Budapest

Jaidzisz Larissza 2008.06.05. 03:13:23

csatlakozom és nagyon sajnálom.

Jaidzisz Larissza
főiskolai hallgató
Budapest

Mancsos 2008.06.05. 03:46:07

Vajon a szóban forgó rendőrök végig gondolták-e már azt milyen lenne, ha mindez az ő lánygyermekükkel, lánytestvérükkel, édesanyjukkal, feleségükkel, vagy barátnőjükkel történne?
Ők hagynák, hogy meghurcolják nőismerősüket, hagynák, hogy a bűnösök megússzák a büntetést?
Vagy lehet,hogy nem is önszántukból tagadják a történteket?

Márton Péter 2008.06.05. 06:22:12

egyetértek és csatlakozom

Márton Péter
szoftvermérnök
San Diego, USA

Nagy Bálint 2008.06.05. 06:55:38

Csatlakozom azokhoz, akik hisznek Zsanett ártatlanságában a mai napig és elítélik a rendőrök cselekményét

Kerekes Judit 2008.06.05. 07:18:37

Alapból hiszek Bagdy Emőkének, akivel a legnagyobb szaktekintélyt vesztették el.
Alapból nem hiszek a rendőröknek.

Dr. Dénes József · http://www.atreus.extra.hu 2008.06.05. 07:28:37

Ami hazánkban bűnüldözés és igazságszolgáltatás címen történik, az elégtelen és siralmas. Az ügyészeségben, bíróságban becsületes ember nem bízhat. Az egész társadalom súlyosan beteg... Mitől lenne különb éppen ez a szféra?
Csatlakozom és egyetértek.

Kiss Krisztina 2008.06.05. 07:31:14

Sajnos várható volt, hogy eltussolják az igazságot és Zsanett nem kap elégtételt az őt ért borzalmas sérelem miatt.
Csatlakozom.

Kiss Krisztina
irodavezető
Pécs

Dr Nemeth Karoly 2008.06.05. 07:47:05

kemikus es fizikus, Rabagyarmat / Darien, IL, USA

Baloghy Péter 2008.06.05. 07:55:53

Nagyon sajnálom, ami Zsanettel történt.
Sajnos itthon kézzel foghatóak a negatív energiák, amelyeket a fent említettek direkt gerjesztenek. Ez ellen tenni kell!
Csatlakozom egyetértek.

Preininger Peter 2008.06.05. 07:56:49

Zsanett mellett allok, mert nem tudom elkepzelni, hogy kitalalta ezt a a törtenetet, a rendörökröl pedig nagyon is tudom kepzelni, hogy megtettek.

Kovács Gabriella 2008.06.05. 08:11:39

Csatlakozom!
Tiszteletem Dr Bagdy Emőkének, támogatásom Zsanettnek és üzenetem a "másik oldal" szereplőinek: Az egyenruha "védelme" felháborító ügyeket produkál napjainkban, de az ilyen helytállások adják meg a lehetőségét, hogy változzon helyzet! (lásd ex rendőrkapitány szobrára is sz... tesznek már a galambok!)
A rendőröket könnyes szemmel és győzelemmámorral váró nőknek egy kis megvilágosodást kívánok és hogy nézzenek szembe a tényekkel. Aztán csendben várják otthon "mártírjaikat", akiket nem az igazság, hanem csak az "igazságszolgáltatás" engedett szabadon. Ha még várni akarják őket.

Dományi Bálint 2008.06.05. 08:18:52

Egyetértek, és mélységesen felháborít az ügy.

Dományi Bálint,
építész, Budapest

Elizabeth 2008.06.05. 08:24:47

Zsanettnek hiszek. Az egyenruha becsuletet az igazsag kideritesevel nemileg vissza allithatja az igazsagszolgaltatas. Bagdy Emoke lepett, ot kellene kovetni.
Csatlakozom.
Elizabeth
Vancouver

Szegedi Tamás 2008.06.05. 08:34:09

legyen szerencséd,de mindenki tudja,védik a"munder"bécsületét.Lásd:az ujságiró megverését is milyen szépen eltusolták.Pedig videó is volt.
Sok szerencsét neked.Egy parkgondozó.

Kovács László 2008.06.05. 08:40:12

Csatlakozom!
Felháborító, hogy jogi és erkölcsi elégtétel helyett megaláztatás és meghurcoltatás lehet Zsanett osztályrésze!
Ebben az országban minden fontosabb, mint polgárai.
Tiltakozom!
Kovács László

goldblum 2008.06.05. 08:50:36

Csatlakozom.
Körmendi Gabriella, Budapest

Nyanya 2008.06.05. 08:52:44

Csatlakozom!

Kardos/Végh/Judit

egészségügyi asszisztens

Nagy Jénos Péter 2008.06.05. 08:55:45

Mint édesapa természtesen csatlakozom,az egész családom nevében tiltakozunk s együttérzünk veled,lélekben veled vagyunk Zsanett,Nagy-;Ádám-;Kálmán- és Dudás-család.

Laurenczy Lászlóné 2008.06.05. 09:05:37

Csatlakozom és köszönetemet fejezem ki dr.Bagdy Emőkének és az orvosszakértőnek.
A családom és én nem kételkedünk Zsanett igazában!
Elismerés illeti meg dr. Tuza Pétert, Zsanett jogi
képviselőjét, aki tisztességgel harcol az árral
szemben. A Magyar Igazságszolgáltatás munkája viszont nagyon lehangoló!
Kívánunk az ügyért harcolóknak jó egészséget és kitartást.

Tihanyi Zsuzsa 2008.06.05. 09:05:57

Csatlakozom!!!!

Elég hallani azt ami a héten kiderült
a rendőrségről,a biróságról már kétségei lehetnek az embernek,de az ügyet ismerve még arra sem kaptunk választ miért hagyták el a körzetüket a rendőrök és akkor még hol a többi kérdés!
Ha ezt meg lehet tenni akkor ebben az országban ezek a szervezetek bábként játszathatnak az emberek életével.

GGP 2008.06.05. 09:09:59

Támogatom, egyetértek.

Gulyás Szilvia 2008.06.05. 09:32:08

Csatlakozom!
Egy nő kétszer is meggondolja hogy ilyen ügyben feljelentést tegyen! Pontosan az ilyen végkivejlet miatt!
Aki ezt felvállalja, igaza biztos tudatában teszi!
Kitartás Zsanett! Egyszer talán az igazság Magyarországon is kiderül valamiről!

dr.Csatlósné Nagy Judit 2008.06.05. 09:33:50

Csatlakozom. tanár, kozmetikus Gyöngyös

VGyöngy 2008.06.05. 09:42:19

Nem hittem el, hogy ez igaz lehet, hogy elmismásolják az ügyet, mégis igaz lett.
Lassan szégyellem magam magyarnak vallani. Valaminek történbie kell. Ha másképp nem, akkor ezen az úton.
Minden tiszteletem Zsanetté, és dr Bagdi Emőkéé.
Csatlakozom teljes szívemből!

Várady Gyöngyi
anyuka
Budapest

P. B. 2008.06.05. 09:45:56

Csatlakozom! Egyetértek!
És minden más olyan mozgalommal, mely az igazságot,
a helyes utat képviseli!
Dr. Bagdi Emőkének elismerésem!

Pelczer Balázs
Beszerző, anyaggazdálkodó
Veszprém

Kovács Péterné Dunaújváros 2008.06.05. 09:57:20

Csatlakozom! Zsanettnak és az Ügyvéd Úrnak is kitartás, győzni fognak /remélhetőleg!!/!

Timcsi 2008.06.05. 09:58:27

Csatlakozom, mert szeretném megtudni az igazságot!
Zsanettnek Kitartás!

Takács Krisztina 2008.06.05. 10:06:23

Csatlakozom.Az én időmben egy lány/nő megbizhatott az egyenruhásokban, ma sajnos, ez egyik kasztra sem igaz.
Szégyellem, hogy ebben az országban egy egyenruhás akinek védelmeznie kellene, mindent megúszhat.
Kedves Zsanett, ne add fel!
Takács Krisztina

Lovas Zsuzsanna 2008.06.05. 10:13:33

Csatlakozom, remelem kiderül az igazsäg....

Kis László 2008.06.05. 10:18:27

Csatlakozom! Hol van már a "szolgálunk és védünk"?! Bezzeg van vezetőik által cinkosan támogatott "nem láttam, hallottam és nem is tudok semmit" hallgatás, abban a néhány ügyben, ami nagynehezen mégis bíróság elé jut. Csakhogy ez nem egy tisztességes ember, mégkevésbé egy rendőr becsülete. Ezt úgy hívják, hogy "ZSIVÁNY becsület" - ebben a szóban pedig benne van minden. Milyen erkölcsi szinten áll az a testület, ahol a bíróság előtt (eskü alatt) ez rendszeresen megtörténhet?
Kis László
informatikus
Pécs

Kassai Csilla · http://www.5rol6ra.hu 2008.06.05. 10:26:33

A napnál is világosabb, hogy nem tiszta a jogalkalmazás ebben az ügyben.
Hiszen komoly tények állnak Zsanett állítása mellett.
1/ Mit kerestek a szolgálati helyüktől távol együtt a rendőrök Zsanettel?
2/ Miért húzták az időt az illetékes szervek? Csak nem azért,hogy az orvosi bizonyítékok ne lehessenek hitelesek?
3/ Hogyan tudnak a tükörbe nézni azok, akik mindezt elkövették? Hogyan tudnak családot alapítani és majdan gyermekeket nevelni?
4/ A védelmet képvisleő ügyvéd urat nagyra becsülöm. Ám nem tudom felfogni, hogy egy ilyen ügyet hogyan vállalhatott fel?
5/ És a térfigyelő kamerák! Miért pont akkor nem működtek vajon?

ZSANETT! MELLETTED ÁLLOK, MINT NŐ, MINT ANYA, MINT ÁLLAMPOLGÁR!

És Dr.Bagdy Emőke előtt fejet hajtok, amiért lemondott igazságügyi szakértői mandátumáról.
Maximális tiszteletem!
Bízom abban, hogy VAN igazság
Magyarországon!

Kassai Csilla
író
www.5rol6ra.hu

Csörsz Attila 2008.06.05. 10:27:27

Csatlakozom.

Csörsz Attila
tanácsadó
Budapest

Kovács Györgyi 2008.06.05. 10:37:50

Csatlakozom.

Kovács Györgyi
rendezvényszervező
Budapest

dr.Csatlósné Nagy Judit 2008.06.05. 10:40:12

Csatlakozom.

László Anikó 2008.06.05. 10:43:53

Csatlakozom
László Anikó
Budapest

Budaker Judit 2008.06.05. 10:56:47

Csatlakozom.
Budaker Judit
Budapest

Tálos Lőrinc 2008.06.05. 10:57:00

Csatlakozom!

Tálos Lőrinc
újságíró
Budapest

Vígh Judit 2008.06.05. 10:57:55

Csatlakozom, és hinni akarom, hogy ezt nem hiába teszem.

Vígh Judit
pszichológus hallgató
Miskolc

aranyhal 2008.06.05. 10:58:48

Egyetértek.
Hargitai Miklós, újságíró, Budapest

Lakatos Lajosné 2008.06.05. 11:09:00

Ne hagyd magad Zsanett!
Csatlakozom!

Velencei Pál 2008.06.05. 11:10:54

Csatlakozom

gyarfasjudit 2008.06.05. 11:13:08

csatlakozom
Gyárfás Judit, Budapest
tanuló

jukas 2008.06.05. 11:13:46

Csatlakozom.
Budaker Judit
Budapest

Járdán Csaba 2008.06.05. 11:18:01

Csatlakozom.

Ozvald Gabriella 2008.06.05. 11:18:16

Csatlakozom!
pszichológus, Nyíregyháza

R.Kriszti 2008.06.05. 11:31:23

Csatlakozom!
Répásiné Samu Krisztina
Irodavezető
Veszprém

Szakácsné Bereczky Emőke 2008.06.05. 11:47:08

Csatlakozom.
Dr Bagdy Emőke szakértelmében megbízom.

Szakácsné Bereczky Emőke - Veszprém

Tasiné 2008.06.05. 11:52:36

Csatlakozom !
Elsőperctől Zanettnek hittem és nem a rend - ŐREINEK , nem a sztárügyvédeiknek és sajnos nem hiszek a magyar igazsságszolgáltatásban sem !!!
Ez szégyen !!!

Kovács Györgyi 2008.06.05. 11:54:30

Csatlakozom

Kovács Györgyi
rendezvényszervező
Budapest

Módos Gyuláné 2008.06.05. 11:54:42

Csatlakozom
Teljes mértékben elítélem az erőszakot és szerintem Zsanett igazat mond!!!
Alkalmazott Győr

győri mariann 2008.06.05. 11:59:05

Én is csatlakozom. Megdöbbentett az eset. És kitartást Zsanettnek, hogy legyen ereje ahhoz, amit akar. Debrecen

Farkas Cecília 2008.06.05. 12:00:21

Csatlakozom.

Farkas Cecília
irodavezető

Baranyai Anikó 2008.06.05. 12:10:02

Csatlakozni szeretnék!

Gál Ilona 2008.06.05. 12:13:00

Csatlakozom.
Örülök, hogy férfiak is szép számban csatlakoztak a felhíváshoz.

Noémi 2008.06.05. 12:13:43

Talán egyszer mi is eljutunk oda, hogy egyszer valóban megilletik az alapvető emberi jogok a nőket is, és valóban megvalósul a törvény előtti egyenlőség. Most még nem tartunk itt.

Ezért támogatom aláírásommal az ügyet.

Bélavári Noémi
tanár, Budapest

Jakabnézsuzsa 2008.06.05. 12:22:09

Minden tiszteletem a Tied Zsanett, ne add fel, nézd mennyien hiszünk benned, szorítunk neked.
Doktornő, le a kalappal!
Csatlakazom!

Jakab Tiborné
Dunakeszi

Majoros Szeréna 2008.06.05. 12:24:57

Csatlakozom
Majoros Szeréna
ápolónő,Kazincbarcika

Ilona100 2008.06.05. 12:25:19

Csatlakozom a felhíváshoz.
És nagyon örülök, hogy szép számmal csatlakoznak ahhoz férfiak is.

Mojzer Éva 2008.06.05. 12:34:24

Csatlakozom!
Zsanett büszke lehetsz magadra, hogy az igazadért harcolsz. Legyél erős, nem fognak legyőzni, csak ki kell tartanod.

Kincses Sándor 2008.06.05. 12:39:16

Csatlakozom és meggyőződésem, hogy nem ez volt az első esetük a rendőröknek, kérjük a sértettek jelentkezését!!!!!!!!

Hessky Eszter 2008.06.05. 12:48:11

csatlakozom

Albert Beáta 2008.06.05. 12:48:29

Csatlakozom!

Vajda Kata 2008.06.05. 12:52:14

Csatlakozom a felhivashoz.
Vajda Kata
konyvelo, budapest

zutyu 2008.06.05. 13:21:29

csatlakozom

bogád zoltán
újságíró
budapest

Kovács Nikolett 2008.06.05. 13:27:58

Én is csatlakozom.
Kovács Nikolett
Tanuló
Budapest, IX.kerület

Szakács Péter 2008.06.05. 13:40:21

Egyetértek és csatlakozom!

H.Jakab Julianna 2008.06.05. 13:43:10

Csatlakozom a felhíváshoz. Kitartás Zsanett!

Petri Nóra 2008.06.05. 13:45:06

Zsanett!

Nem tudjuk megváltoztatni azt, ami veled történt, de lélekben nagyon sokan melletted vagyunk.

Kiss Andrea 2008.06.05. 13:46:47

Csatlakozom! Itt az ideje, hogy senki ne ússza meg a büntetést egyenruha, vagy pozíció mögé bújva!

Kiss Andrea
ügyintéző
Budapest

moment 2008.06.05. 13:56:44

Csatlakozom

Horkai Bea
Savona, Olaszorszag

mojzi 2008.06.05. 13:57:09

Csatlakozom!
Jó tudni, hogy vannak olyan bátor emberek, mint a DR. NŐ, akik ki mernek állni a kiszolgáltatott emberek mellett.

Némedi Enikő 2008.06.05. 13:58:55

csatlakozom és kitartás! :)

Szabó Beáta 2008.06.05. 14:00:54

csatlakozom

Ercsi 2008.06.05. 14:01:52

Csatlakozom! Erdélyből

Nagy Zita Éva 2008.06.05. 14:17:41

Csatlakozom!

Nagy Zita Éva
szociológus, Debrecen

Németh Péterné Dunaújváros 2008.06.05. 14:25:56

Csatlakozom és felháborítónak tartom, hogy mindez megtörténhetett!!!!!!

Molnárné Tóth Piroska 2008.06.05. 14:46:50

Végre valaki.
Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.

TPZ 2008.06.05. 14:51:02

Tóth Péter Zoltán
Programszervező
Szeged

TR 2008.06.05. 15:00:29

Tóth Richárd
diák

killmilan 2008.06.05. 15:27:40

Csatlakozom és köszönetemet fejezem ki Dr. Bagdy Emőkének és az orvos szakértőnek.A családom és én nem kételkedünk E.Zsanett igazmondásában.
Nagy tisztelet illeti Dr. Tuza Pétert, Zsanett jogi képviselőjét,aki az árral szemben küzd tisztességes eszközökkel.Ellenben az igazságszolgáltatás tisztaságában nem bízunk, csak remélni tudjuk hogy
az igazság kerekedik felül!

Halász Barbara 2008.06.05. 15:49:29

Halász Barbara
Győr

Várnai Józsefné 2008.06.05. 15:50:25

Csatlakozom.
Várnai Józsefné
nyugdíjas
Pécs

István 2008.06.05. 15:52:35

"Az igazat, csak is a szin tiszta igazat" esküsznek a bírók. Meg áll ez itt? Dr. Bagdy Emőkénél igen is meg áll, de a rendőröket védő bírónál nem igen.
Tiszteletem Dr.-nő.

Kovács Gabriella 2008.06.05. 16:29:51

Csatlakozom !
Sajnos ma nem igazságot, hanem jogot szolgáltatnak, pedig a jognak az igazság oldalán kéne állnia. Minden tiszteletem a kitartásáért Zsanettnek és Dr.Bagdy Emőkének

Ninary-chan (törölt) 2008.06.05. 16:31:33

Csatlakozom, tanuló, Pálinkás Zsófia.

Gódor Ágnes 2008.06.05. 16:36:25

Csatlakozom!
Gódor Ágnes
tervezôszerkesztô
Budapest

nudli123 2008.06.05. 17:07:46

csatlakozom.
prinz clemens, fordító, budapest.

Aranyi Krisztina 2008.06.05. 17:12:25

Az ógy jelenlegi állása felháborító és szomorú. Együttérzek Zsanettel. Remélem, még tudunk segíteni.

Csatlakozom
Aranyi Krisztina
Budapest XXI. kerület

Váradi Andrea 2008.06.05. 17:17:03

Sosem bíztam a rendőrökben, zsigerből. Ez már nem előítélet, ez tapasztalat. Amint bekerülnek a nagy kék szervbe, megszűnnek emberekként létezni. Nem úgy gondolkodnak, cselekszenek, és nem úgy tekintenek a "civilekre", ahogy azelőtt, amikor még ők is "csak" civilek voltak. Azt hiszik nekik mindent lehet. Remélem nem sokáig.
A szolidaritással teljes mértékben egyetértek, Zsanettel pedig teljesen együtt érzek, és remélem az idő begyógyítja a sebeit. Le a kalappal előtte, hogy vette a bátorságot és felvette a harcot a megaláztatás, igazságtalanság és korrupció ellen.

Franca Lászlóné 2008.06.05. 17:35:29

Egyetértek, csatlakozom!

Oláh Jánosné 2008.06.05. 17:39:53

Csatlakozom! Teljes mértékben együtt érzek.

Borika és Jancsi 2008.06.05. 17:49:23

CSATLAKOZUNK! Eger

Szántó Csaba 2008.06.05. 17:54:28

Csatlakozom

Szántó Csaba
egyetemista
Tatabánya

Aranyi Krisztina 2008.06.05. 17:59:28

Az ügy jelenlegi állása felháborító és nagyon szomorú. Együttérzek Zsanettel. Remélem, még tudunk segíteni.

Csatlakozom
Aranyi Krisztina
pilóta
Budapest XXI. kerület

dr. Magyar Péter 2008.06.05. 18:08:51

Csatlakozom,és jogászként én kérek elnézést az ügyészek helyett, akiknek érdekes módon nem sikerült vádat emelni...
Bizom a beadott pótmagánvádban és a bíróság függetlenségében, és abban, hogy egyszer még a mi a hazánkban is kiderülhet az igazság!

Magyar Péter

Szilágyi Katalin 2008.06.05. 18:55:58

Csatlakozom, remélem Zsanettnek lesz ereje a továbbiakhoz, együtt érzek vele.
Szilágyi Katalin
dekoratőr
Gödöllő

Hanzély Ákos 2008.06.05. 19:23:22

A szánalmas magyar köz-állapotok egyik legfőbb oka, a büntető igazságszolgáltatás csapnivaló minősége.

csatlakozom:

Hanzély Ákos

Brinza Istvánné 2008.06.05. 19:45:51

Csatlakozom. Nagyon szomorú, hogy még mindig büntetés nélkül maradnak a nők elleni abúzúsok, legyen az bármelyik fajtája a bántalmazásnak!

Pusiana 2008.06.05. 19:56:31

Zsanett ne add fel!

Zulejka 2008.06.05. 19:56:44

Csatlakozom! Nagyon sajnálom Zsanettet, egyrészt a vele történtek miatt, másrészt a rendvédelem és az igazságszolgáltatás iránti óriási bizalomvesztés miatt.
Kívánok Zsanettnek és Dr. Bagdi Emőkének nagyon sok kitartást és erőt!
jogász

Demjén Vali 2008.06.05. 20:02:05

Csatlakozom!
Szerintem van rendes rendőr is,az ő érdekük is azt kivánná,hogy férgest szórják ki maguk közül.
Hiszek Zsanettnek!

Jóság Csaba 2008.06.05. 20:11:43

Csatlakozom, és remélem a lelkiismeret felülkerekedik az érintettekben.

Stallenberger Szilárd 2008.06.05. 20:17:10

A rend őrei legyenek értünk ne mi őértük!
Ne kelljen se nőnek se férfinak félnie tőlük!
Stallenberger Szilárd, Geográfus, Pécs

Bodzás Judit 2008.06.05. 20:23:32

Csatlakozom

Bodzás Judit
Debrecen

Bujdosó Gyula 2008.06.05. 20:36:18

Csatlakozom:

Bujdosó Gyula
Aglisztika szakos hallgató
Budapest

Perlaki Antal 2008.06.05. 20:52:55

Csatlakozom
építész, Bp.

lkovacs911 2008.06.05. 20:55:23

Korábban csatlakoztam, de még valami:

A rendőrök védője megengedhetőnek találta Zsanett magánéletében és múltjában kutatni.
Szégyen!!!

Most képzeljük el, hogy egy nő gázolás sértettjeként tesz feljelentést, a gázoló ügyvédje pedig előjön azzal, hogy a sértett egyszer megverte a gyerekét...
Tehát: el sem ütötték, de ha mégis, akkor megérdemelte...
Ugye, abszurd?

Csak szerintem szégyenteljes a rendőrök védőjének "teljesítménye"?

Kovács László

U.Klára 2008.06.05. 20:57:53

Csatlakozom. Remélem kiderül az igazság. Tiszteletem Dr. Bagdy Emőkének.
Dr. Unger Klára
pszichiáter

Erdőhelyi Mariann 2008.06.05. 21:08:25

Csatlakozom!

Remélem egyszer eljön az Magyarországon is hogy az igazság "napfényre kerüljön" agyerekeim érdekében.......

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.06.05. 21:17:58

Csatlakozom. Magyarországon kezdeni kell valamit a nemi erőszak miatti eljárással, az áldozat életét ellehetetleníti, a bűnösök felelősségre vonását nem segíti elő.

Pásztor Tibor

Pechan Eszter 2008.06.05. 21:56:20

Csatlakozom és egyetértek.

Pechan Eszter
gyógypedagógus
Budapest

Tóth Tímea 2008.06.05. 21:56:43

Csatlakozom
Tóth Tímea
újságíró
Budapest

Ambrusz Renáta 2008.06.05. 22:39:34

Csatlakozom!!

Ambrusz Renáta
Pszichológus hallgató
Pszi-Fi, Pszichológia a Fiatalokért Alapítvány kuratóriumi tagja

Nyíregyháza/Budapest

B.Marianna 2008.06.05. 23:01:33

Csatlakozom
Bánsági Marianna

Tóth Imre 2008.06.05. 23:14:35

Támogatom a kezdeményezést. Tóth Imre, kulturális antropológus, Budapest

lega 2008.06.05. 23:31:21

Bagdy Emőke munkássága komoly és tiszteletre méltó. Szavahihető ember, felháborodása jogos, érthető, hogy kihátrál a hatalom packázásaiból.
Csatlakozom
Lellei Gábor tanár

Máriás Leonárd 2008.06.06. 01:05:50

Csatlakozom.

Kleeo 2008.06.06. 01:19:39

Csatlakozom! Szabados Györgyi Pszichológus hallgató Budapest

sasha magyar 2008.06.06. 01:38:41

egyetertek
magyar sandor
bridgeport
us

Bihari Sándor 2008.06.06. 05:36:25

Jó lenne először a bíróságokon, ügyészségeken, rendet csinálni! Akkor talán a Zsanett ügyek is másként zajlanának.

Benke Kálmán · http://www.muszoker.hu 2008.06.06. 07:24:39

Egyetértek a nyilatkozat minden betűjével. Aláírom: Benke Kálmán vállalkozó Budapest. Kiegészítés Zsanett ügyvédjének:
Elméleti lehetőség lehet a bizonyítékok meghamisítása, megváltoztatására. Az adott rendőrautónak a nyomszakértői vizsgálat előtt akár az összes belső alkatrészét:kárpit, üllések kicserélhették egy másik autó belső részeivel. Vizsgálni kellene, hogy a rögzítő csavarok kihajtásra kerültek-e, ennek a nyomai egy csavarfejen megtalálhatóak. A másik: A vizsgálat alá vont nadrágok. Gyanús, hogy nem a saját nadrágjukat adták le, hanem egy hasonló méretőt, amit mindenki a saját spermájával "megjelölt" a nem szerve táján, evvel bizonyítva, hogy a saját ruhadarabja. Nem érzem perdöntőnek a bizonyítékokat. Pont egy ilyen szerv (Rebisz) rendelkezik azon képességgel a mundér "becsületének" a védelmében, hogy a bizonyítékokat manipulálni tudták, volt kellő idő is rá, és szakember - esetleg.

Jucus64 2008.06.06. 07:26:27

Csatlakozom. Kezdettől úgy gondoltam, hogy Zsanett igazat mond, és örülök, hogy mások is így gondolják. Nagy Ági Miskolc

Gombos Péter 2008.06.06. 07:37:49

Csatlakozom!
Szégyen ami ebben az országban megy.Egy nő aki értelmes ilyet nem találhat ki!Senkinek nem jutna eszébe 5 "rendőrt" vaktában megvádolni.
Dr.Bagdy Emőkének minden tiszteletem!

Gombos Péter
4 gyermekes apa

Tanczos Tibor · http://tivornya 2008.06.06. 07:49:19

Csatlakozom !

Csatlakozom!

Megjegyzem az elejétől fogva olvasom a kommentezők nevét!

Feltünt,hogy vannak itt politikusok és egyéb közéleti személyiségek akik amegfelelő fórumokon hallathatják hangjukat!
Ezek után felteszem a kérdést!
Kinek kéne itt lépni azért, hogy ilyen dolgok ne ismétlődjenek meg?
Az ilyen kezdeményezést is a "kisemberek" nek kell elindítani? Van erre megfelelő fórum és itt is olyan kommentező, véleményem szerint aki érdemben tehetne az ilyen ügy(ek) érdekében!

T.Tibor okl.gépész

Berki Éva 2008.06.06. 08:12:42

Csatlakozom
Remélem kiderül az igazság!

Kati 2008.06.06. 08:22:48

Örülök, hogy ennyien kiállnak Zsanett mellett. Bár csak Tánczos Gábor igazsága mellett is ennyien kiállnának. Az ő sorsa, és meghurcolása is megérne egy misét. Ő is szenvedett eleget 10 évig ártatlanul a börtönben.

Itt tart ma Magyarországon a korrupt, megvesztegethető igazságszolgáltatás! De sajnos a közszereplők, a média is inkább a hatalmasok mellé áll. Sunyítanak, lapítanak.
Ha olyan közszereplők, ügyvédek élnének sokkal nagyobb számban köztünk, mint a ma reggeli Mokkában Azurák Csaba vendégeként szereplő Forgács Zsuzsa író volt, akkor az áldozatok, meghurcoltak nem szenvednének ennyit.
Gratulálok Forgács Zsuzsának!!! És köszönet neki.
Zsanett ügyét majdnem ugyanolyan szívügyemnek tekintem, mint Tánczosét.

Egy 3 + 1 gyerekes édesanya
Lné.

Dobai Emil 2008.06.06. 08:27:32

Erőt és kitartást!!!Magyarországon nem igazság szolgáltatás,hanem jogszolgáltatás van,de az is akadozik....

Walter Andrea 2008.06.06. 08:44:45

Csatlakozom,

Jó lenne, ha a sértetteket nem félemlítenék meg.
A "hamis vád" sok év börtönnel büntethető, bárki kerülhet sittre ártatlanul is.
Zsanett, bátor nő vagy!

felhaborito 2008.06.06. 09:20:52

Felhaborito,hogy itt tartunk Magyarorszagon!!Szerencsétlen Zsanettet ugy megalaztak az orszag nyilvanossaga elött, hogy gyakorlatilag ez csak elmélyitette a traumajat. Nem tudom,hogy fogja magat tultenni ezen az egeszen, de remelem sikerulni fog neki.
Tovabba az is felhaborito, hogy ez az itelkezesi kaosz, illetve itelkezesi "le..arom" nem csak erre az ugyre vonatkozik, hanem nagy altalanossagban a birosagok nagy tobbsegere. Egyszeruen tenyeket figyelmen kivül hagynak, valamint szemelyeskedö megjegyzeseket is hozzatesznek az itelet meghozatalakor. A legtöbb ember ezert nem fordul birosaghoz, meg ha igaza is van. 1: vagy meghurcoljak, 2: talan 10 ev mulva tortenik valami, de sajnos kedves szerencsetlen felperesnek nincs ideje, lelki energiaja, es nem utolso sorban penze az itelet megvarasahoz. Nagy a gond a mi kis Orszagunkban, es az a baj, hogy mindez tobb sebbol verzik. Ugy latszik 1 elismert szakertonek kell lemondania ahhoz, meg megalaztatva lennie szinten, hogy tortenjen valami. Nagyon drukkolok Zsanettnek, es azert jo latni, hogy vannak meg emberek ebben az orszagban, akik nem adjak fel, akar szakmai karrierjuket is kockaztatva!

Honty Levente 2008.06.06. 10:44:30

Jó lenne ha az "ügyeletes nagytudású" pszichológusok közül elmagyarázná valaki, hogy mi indokolná Zsanet kitartó vádjait.Mi haszna van abból, hogy továbra is meghurcólják,nem tud az ügy nyugvópontra térni, feledésbe merülni?
Mi haszna van Magyarország talán leg elismertebb szakértőjének abban, hogy mellé állva válalja az ellentábor támadásait?

Dékány Gergő 2008.06.06. 10:49:47

Egyetértek és csatlakozom, felháborító, hogy ilyen megtörténhet Európában.

Dékány Gergő
Szentgotthárd

Szabó Istvánné 2008.06.06. 10:55:39

Borzasztó, hogy a megerőszakolt nőket a vizsgálat során további megaláztatásoknak teszik ki azt sugallva, hogy a nő tehet róla!

Dr.Horváth Zoltán Rétság 2008.06.06. 11:12:43

Csatlakozom!

Dr Csipke Emese 2008.06.06. 11:26:51

Csatlakozom
Klinikai Pszichologus
London, Anglia

Váradi Jánosné 2008.06.06. 12:09:06

Kezdettől fogva érzem, hogy Zsanett ártatlan. Egy nő sem szeretne így ismertté válni, hiszen szégyenletes dolog, ami vele történt. Csodálom a bátorságát, hogy volt mersze szembeszállni a rendőrökkel, amikor feljelentette őket! A legtöbb nő szégyenében elhallgatta volna, ha ez történt volna vele. Remélem, hogy nyerni fog ebben a "küzdelemben"!

Erdősné Szabó Erzsébet 2008.06.06. 12:12:12

CSATLAKOZOM

Nagy Andrea 2008.06.06. 12:25:44

Csatlakozom. Remélem az igazság ki fog derülni. Nagy Andrea Budapest X.

femina 2008.06.06. 13:09:37

Csatlakozom! Ne add fel Zsanatt-kell,nem szabad,hogy elvesszen a hit ,hogy van igazság.
Femina

Soltész Ildikó 2008.06.06. 13:09:41

Együttérzek Zsanettel, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült legalább büntetőjogilag felelőssére vonni az elkövetőket (pláne ha a rend őreiről van szó), mert az érzelmi sérülésért úgy sem tudják kárpótolni.Nem tudom elhinni, hogy egy nő kitegye magát azoknak a meghurcoltatásoknak, amiken a nemi erőszak áldozatai keresztül mennek.Mellesleg jó lenne, ha rendőrök sem gondolnák magukról, hogy bármit megtehetnek büntetlenül.Örülök, hogy vannak még emberek, akiket felháborít az igazságtalanság, a hazudozás. Remélem lesz még folytatása az ügynek, szorítok Zsanettért.

Thúryné Figler Krisztina 2008.06.06. 13:15:37

Nem tudhatom, mi az igazság ebben az ügyben. De túl sok a kérdés, túl sok az érthetetlen és védhetetlen momentum a rendőrök részéről ahhoz, hogy elhiggyem, ez a történet pusztán E. Zsanett fantáziájának szüleménye volna. Ezért csatlakozom.
Thúryné Figler Krisztina, régész-muzeológus, Budapest

Lukács Kitti 2008.06.06. 13:59:34

csatlakozom!!!!

El Mondo · http://elmondo.blog.hu/ 2008.06.06. 14:34:32

Az El Mondo csapata nevében csatlakozunk,

Németh Borbála (újságíró, Budapest) és Schwáb Zoltán (teológus doktorandusz, Durham, UK)

AnnaAnna 2008.06.06. 14:42:15

Csatlakozom!!!

Azóta félek éjszaka egyedül vezetni.

Ha a rendőrök nem voltak bűnösek, miért nem jelezték az esetet azonnal a főnöküknek, miért hozátk ezzel megalázó helyzetbe azt a sok kollégájukat, akiket szembesitésre behivtak.

Szabóné Molnár Zsuzsanna 2008.06.06. 15:15:34

Vétkesek közt cinkos, aki néma!
Felháborító, hogy a megerőszakolt nőket a vizsgálatok során megalázzák, azt sugallva, ők tehetnek arról, amiért ilyen helyzetbe kerültek.

Csatlakozom
Szabóné Molnár Zsuzsanna, Szombathely

Csima Eszter 2008.06.06. 16:20:28

Csatlakozom, mert eddig csak csalatkoztam.
Csima Eszter
védőnő, Budapest

Clara Krull 2008.06.06. 16:21:30

Csatlakozom, mert felháborítónak tartom ami itt történik.

Csima Linda 2008.06.06. 17:03:08

Csatlakozom, és tovább tanulok karatézni. Gondolnom kell a jövőmre most, hogy megtudtam, a rendőrök egymást szolgálják és egymást védik.
Csima Linda, tanuló, Budapest.

Madarász Miklós 2008.06.06. 17:13:31

Csatlakozom.Ez az elmaszatolás szégyen

Tánczosné Gyöngyi 2008.06.06. 17:47:52

Én és fiam is szívből kívánjuk Zsanettnak, hogy ne kelljen olyan sokat várnia az igazságára mint nekünk!
A jó Isten adjon neki kitartást és erőt a hatalommal való szembeszállásához.

Sok ilyen bátor íróra, mint Forgács Zsuzsa, szakértőre, mint Bagdy Emőke és jó ügyvédre lenne szükségünk, mint Tuza úr meg mint a mienk Somos Zoltán úr.

Antoni Rita 2008.06.06. 18:20:33

A fő probléma az igazságszolgáltatással, hogy az áldozatnak kell bebizonyítani, hogy az eset megtörtént, (szava és a pszichológus szakértői véleménye nem ér semmit); és nem az elkövetőknek kell bebizonyítaniuk, hogy a bűnt nem követték el. E szemlélet folytán számos erőszaktevő garázdálkodik szabadlábon.
Másrészt, mindenki jobban akarja tudni, mi történt, és ez hogyan érintette az áldozatot. Aki akar, mindig talál magyarázatot, hogy az erőszakot elszenvedő nő mivel "provokálta ki", "érdemelte ki" az erőszakot, netán "maga is akarta." Holott a beleegyezés nélküli aktus minden esetben ERŐSZAK és büntetendő -függetlenül a szituációtól, a nő öltözetétől, viselkedésétől, korábbi szexuális kapcsolataitól. (A beleegyezés nyilvánvaló és szóbeli kell, hogy legyen, már csak azért is, mert egyénenként eltérő, ki mit értelmez felhívásnak, provokációnak, "jeladásnak" - ojektív ítéletben e faktoroknak nincs helye!)
Nyilvánvalóan nem kitalált történetről van szó.
Zsanett ügyének megoldása nem csak Zsanett, de minden megerőszakolt nő érdeke, és egyúttal mint fenyegettetteké, minden nőé.

Csatlakozom.
Antoni Rita, Szeged,
PhD hallgató, műfordító, irodalmi szerkesztő,
feminista.

Csipken Csabane 2008.06.06. 18:43:10

Csatlakozom, Orange County, California

Danó Anna újságíró 2008.06.06. 18:56:16

Csatlakozom az aláírókhoz

Primás Kati 2008.06.06. 19:50:12

Már az ügy kipattanásakor sejtettem, hogy Zanettet nagyon meg fogják hurcolni, ez sajnos bejött! Kivánom, hogy legyen ereje végigcsinálni, csatlakozásommal ehhez próbálok picit hozzájárulni!
Primás Kati
fényképész
Budapest

Veres Ferenc 2008.06.06. 19:51:27

Hajrá Igazság.. Veres Ferenc programozó

Waldmann Béla 2008.06.06. 21:20:30

Érdekes hogy pont a rendőrök nincsenek itt, kiállva az igazságért. Hol vagytok ilyenkor bátor legények? Vagy csak maszkban, viperával, azonosító nélkül megy a hirig? Én kiállnék az igazság mellett, és nem félnék hogy kírúgnak, mert havi 90 ezerért, dolgozni is lehet. Mellesleg aki hallgat, ugye az cinkosa egy romlott rendszernek. Csatlakozom és hajrá Zsanett!!

Fawlty Towers (törölt) 2008.06.06. 22:04:01

Szégyen, szégyen hogy ilyen megtörténhet és mi csak nézünk és semmit sem teszünk. Valóban az igazságból ellopták az i-t.

Pethes Katalin 2008.06.06. 22:13:47

Csatlakozom.

Pethes Katalin
Budapest

Csenki Ildikó 2008.06.06. 22:14:26

Csatlakozom.
irodavezető
Budapest

Szalczer Tamas · http://yahoo.com 2008.06.06. 22:26:00

Abszolut mertekben csatlakozom.

Erdei László és Erdei Lászlóné 2008.06.06. 22:31:49

Csatlakozunk!

Ne add fel Zsanett, kitartást az ügyvédjének!!

Szajol

Csatlós Judit 2008.06.06. 22:42:17

Csatlakozom.
Csatlós Judit
Budapest

Szalczer Eszter 2008.06.06. 22:55:06

Csatlakozom.

Fekete Miklós 2008.06.06. 22:57:58

Az erőszak minden fornáját elitélem. Ezen belül a nemi erőszakot az egyik legaljasabb büncselekménynek
tartom, mert az áldozat ezt a borzalmat élete végig nap-mint nap újra átéli.

Kőrösi Márta 2008.06.06. 23:47:26

Egyetértek, és csatlakozom.

Kőrösi Márta, Debrecen

Bodóczky István 2008.06.07. 08:29:35

Csatlakozom!
Bodóczky István
képzőművész-tanár, Budapest

Turán Anikó 2008.06.07. 09:12:46

Sajnálom Zsanett, amit Veled tettek! Erőt és kitartást kívánok!

barab\\\'sne 2008.06.07. 09:13:44

Csatlakozom.
Barabas Tiborne nyugd.csaladgondozó

Haspel Adrienne 2008.06.07. 09:49:48

Csatlakozom.
Nagyon remelem, hogy kiderul az igazsag.
Milyen indokkal talalna ki egy no egy ilyen vadat, hacsak el nem ment a jozan esze??

Séllei Nóra 2008.06.07. 09:50:45

Csatlakozom.
Séllei Nóra, irodalmár, genderkutató
Debreceni Egyetem

Baráth Bernadette 2008.06.07. 10:25:51

Csatlakozom.
(4jack, respect! :)

Matyobaba 2008.06.07. 11:44:30

Nagyon elszomorito, hogy ilyen igazsagszolgaltatas mukodik Magyarorsagon. Termeszetesen csatlakozom, melyen elitelem a nok elleni eroszakot!
Fuzi Bettina, idegenforgalmi ugyintezo, Bibione, Olaszorszag

Szabolics Imre 2008.06.07. 13:28:31

tanár
csatlakozom

tsimonzs 2008.06.07. 13:46:39

csatlakozom

tion 2008.06.07. 13:56:06

Bagdy Emőke már akkor megmondta, hogy Zsanettet megerőszakolták, amikor a Tisztelt Ügyészség még a cellainformációkkal vacakolt. A doktornőt szemmel láthatóan nem befolyásolták a paragrafusok. Szakvéleménye végre több egy egyszerű jelentésnél, mert olyat is leír, amit igazságügyi szakértők nem szoktak. Kíváncsi vagyok, hogy a T. Ü. mit kezdett volna vele, ha Bagdy Emőkétől ők rendelik meg a szakvéleményt, nem pedig Zsanett ügyvédje. Ha a nyomozó hatóság rendel ki szakértőt, akkor a szakvélemény bizonyítékként felhasználható, mert megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek. A magánúton készült jelentés sajnos nem versenyezhet a hivatalos igazságügyi szakértői jelentéssel. Bátrak vagytok, Emőke és Zsanett!
Kender Péter író, Budapest

Lányi Éva nyugdíjas, Budapest 2008.06.07. 14:36:43

Legfőbb ideje, hogy az i-gazség (nem az elveszett "I" nélkül... ld. Hofi) kiderüljön e mélységesen felháborító eset elszenvedője, áldozata, Zsanett igazáról.

Dorina 2008.06.07. 15:30:55

Természetesen csatlakozom

Győr

Mészáros Judit 2008.06.07. 15:39:55

Csatlakozom! Mint nő anya védelmet és bizalmat várok a rendöröktöl és nem eröszakot és eltussolást!!Sok rendőr szégyenkezik a bűnösök miatt!

Dr. Süle Ferenc 2008.06.07. 16:05:49

Csatlakozom.

Ladyb 2008.06.07. 16:34:09

Csatlakozom: Pásztor Eszter,
oktatási igazgató, Érd

Andrea 2008.06.07. 17:06:50


Csatlakozom.

Bné.Hoór Andrea

Mészáros Judit 2008.06.07. 18:45:16

Csatlakozom! Mint nő és anya (3 gyermek) a rendőröktöl védelmet és bizalmat kérek, nem pedig erőszakot és eltussolást! Sok rendőr szégyenkezik a bűnösök miatt!

Marosi Anna 2008.06.07. 19:06:48

Csatlakozom.
Zsanett, nagyon bátor vagy, kitartás!

Marosi Anna, közgazdász, Budapest

Sebestyén Katalin 2008.06.07. 19:18:39

Magam is csatlakozom. Együttérzésemet fejezem ki Zsanettel, és mindazokkal, akik erőszakot szenvedtek el. Fontos, hogy az igazságszolgáltatás valóban az igazságot szolgálja, a kiszolgáltatottat védje. S számomra ugyanilyen fontos, hogy a mindennapi - nem csupán virtuális - egymásra figyelésünk, szolidaritásunk gyógyítsa testi-lelki sebeinket. sebestyén katalin református lelkész

Friedrich Dóra 2008.06.07. 19:38:28

Csatlakozom

Friedrich Dóra
egyetemista
Budapest, Szálka

Victorné Erdős Eszter 2008.06.07. 20:34:18

Csatlakozom.
Büszke vagyok Bagdy Emőkére, és mélyen együttérzek Zsanettel. Kívánok sok erőt!

Victorné Erdős Eszter ref. lelkész Martonvásár

Szücs Éva 2008.06.07. 21:49:36

Csatlakozom, ez a minimum.
SZÉ, közgazda, Bp.

thurzó zsuzsanna tanár 2008.06.07. 21:52:23

csatlakozom

Babcsányi Judit 2008.06.07. 22:07:00

Csatlakozom.
Szégyen, hogy a rendőröktől (és biztonsági őröktől) félnie kelljen az embernek. Szégyen, hogy egy bíró tények, szakvélemények szándékos mellőzésével hozhat ítéletet.
Babcsányi Judit
fordító
Érd

Penziás Ágnes logopédus 2008.06.07. 22:15:52

Már akkor kellett volna tiltakoznunk, amikor az egyik rendőr (vagy rendőrök) védője (NŐ!!!!) olyan mínősítéssel illette Zsanettet, amitől minden tisztességesen gondolkodó embernek kétségei támadtak az igazságszolgáltatás objektivítását illetően.

Seprődi Patrícia 2008.06.07. 22:32:40

Csatlakozom. Minden tiszteletem dr. Bagdy Emőkének és mindazoknak, akik harcolnak egy jobb világért.

Seprődi Patrícia, 4 lánygyermek anyja
Budapest

Vanya Magdi 2008.06.07. 22:57:10

Csatlakozom!

Czeglédy Zoltán 2008.06.07. 23:02:18

Csatlakozom

Morris Péter 2008.06.07. 23:35:39

Morris Péter
Szombathely
tanuló

Horváth Edit Rózsa 2008.06.08. 06:19:47

Csatlakozom.
Bagdy Emőkét egy pedagógusok számára tartott továbbképzésről ismerem.Az ő szakmai véleménye számomra mérvadó.Tartása,emberi,női,anyai méltósága példaértékű.
Sajnos tapasztalatom,hogy a lányok,nők helyzete az élet számos területén csak papíron rendezett Magyarországon.

egy tanárnő
Budapest

Molnár Emese-Zsuzsa, szociológus hallgató 2008.06.08. 07:23:45

Csatlakozom!

Kodáj Andrea 2008.06.08. 08:34:13

Egyetértek és csatlakozom!
Kodáj Andrea

orosz gabriella 2008.06.08. 11:06:16

Zsanettnek batorsagot kivanok. Ne banja meg, hogy keresi az igazsagat, megszenved erte, sokszorosan, de rengeteget tett azert, hogy ez a nagyon zavaros viz kicsit tisztuljon. Sok bator no/ferfi kell ahhoz, hogy bizonyos dolgokat ne lehessen a szonyeg ala seperni. Es biztos elriasztott nehany elkovetot hasonlo tettektol. Remelem hivatalosan is elegtetelt kap es megerosodve kerul ki ebbol a nemtelen helyzetbol.

Kiss Zoltán 2008.06.08. 11:33:24

Csatlakozom. Sokkal erősebb civil összefogásra lenne szükség Magyarországon, hogy a jelen tarthatatlan és gyalázatos állapotok elkerülhetőek legyenek. Ez a "mi felelősségünk". Ha hagyjuk tán természetes, hogy megtörténik ilyen eset. A demokráciát és a szabadságot nem kapjuk ingyen. Ezért mindannyiunknak tenni kell.

Kiss Zoltán orvos - manager - Székesfehérvár

bereseva 2008.06.08. 11:35:16

Minden tiszteletem Bagdy Emőkének, szakmai munkájának megkérdőjelezése nagy hozzá nem értésről tesz tanúbizonyságot. Kívánok sok-sok erőt mindenkinek, aki igazáért harcol.

B-né Gergely Éva
Szociálpedagógus
Debrecen

Mihályi Melánia 2008.06.08. 12:30:57

...és én is csatlakozom, csak foglalkozásom nincs még.
(Székesfehérvár)

Tóth Miklós 2008.06.08. 13:20:19

Csatlakozom!
Az egész ügy kapcsán azt éreztem, hogy a magyar "igazságszolgáltatás" a képernyőn keresztül kajánul beleröhög a fejembe!
Tóth Miklós, zenész, Göd

Steinberg Johanna, pszichológus, Budapest 2008.06.08. 13:53:13

Csatlakozom. Steinberg Johanna, pszichológus, Budapest

kálmán ibolya 2008.06.08. 14:43:09

Csatlakozom!
Sajnos nekem is volt részem ilyesmiben, úgyhogy nagyon át tudom érezni Zsanett lelkiállapotát!
Egy ilyen cselekmény egész további életére kihat az áldozatnak.
Kálmán Ibolya
grafikus

Mink András 2008.06.08. 16:12:31

Egyetértek. Csatlakozom.

A Beszélő főszerkesztője, Budapest

mithrandir 2008.06.08. 17:18:52

Csatlakozom.

Péter
kertészmérnök, Budapest

Nagy Sándor gépészmérnök 2008.06.08. 17:23:35

Csatlakozom

Juhászné Piroska 2008.06.08. 18:16:54

Csatlakozom!

Kitartás Zsanett!
Sokan állunk melletted!

Jpiri

Dénes 2008.06.08. 18:25:22

Csatlakozom. A rendőröknek, nyomozóknak, erőszakszervezeteknek végre el kéne fogadniuk, hogy nekik az a dolguk, hogy a mi életünket segítsék és kiszolgáljanak minket. Nem pedig "állam az államban" alapon magukat a polgárok fölé helyezzék és sanyargassanak minket. Ráadásul ezt olyanoktól vagyunk kénytelenek elviselni, akik intelligenciában, műveltségben, lelki rátermettségben és felkészültségben messze az európai kollégáik átlaga alatt mozognak, a nem ezeken a területeken dolgozó "egyszerű" polgárokhoz képest pedig a lemaradás már a legszűkebben mérve is minimum billió fényévekben mérhető... Szóval elkeserítő a helyzet.

Lukácsy Anna 2008.06.08. 18:35:29

Csatlakozom!

Nagykovácsiból

Barroso 2008.06.08. 21:25:51

Természetesen csatlakozom.

Egy ember sem olyan idióta, hogy megvádoljon öt rendőrt, és kitegye magát ennek a rengeteg megaláztatásnak, hacsak nincs igaza!

Nagy Mihály
Latin-Amerika referens
Budapest

Karsai Csongor 2008.06.08. 22:35:47

Én is csatlakozom!

Szomorú a helyzet Magyarországon...

gépészmérnök hallgató
Budapest

Csikós Judit 2008.06.08. 22:38:30

egyetemi hallgató, Bp

csalatkozom 2008.06.08. 22:44:50

Ebben az országban élni egyre nagyobb kihívás. Napról napra csalódnom kell azokban akik elméletileg azért vállalnak munkát,hogy a köz érdekeit szolgálják.
Csak az ehez a bloghoz hasonló próbálkozások okoznak kellemes calódást.
Sajnálom az apropót, remélem,hogy Zsanett végül megnyugodhat és örülök,hogy csatlakozhatom Önökhöz.
Gál István,Budapest

Vizkeleti Julianna 2008.06.08. 23:12:41

Örülök hogy elindult ez a blog és tehetünk valamit az igazság érdekében. Csatlakozom.

Vera 2008.06.08. 23:13:55

Végig követtem Zsanett történetét. Szerintem elég egyértelmű mi történt valójában.
Az eset óta rettegek, mi lesz ha velem is történik hasonló? Mire/kire számíthatok? A rendőrségre? A jogrendszerre? Ugyan, piha! Jelen helyzetben tán jobb ha csendben marad az ember. Tiszta balkán. A helyzet elkeserítő. Szégyenteljes.

Zsanettnek kitartást kívánok!

Kaszás Vera, grafikus.

Virágvölgyi Dóra 2008.06.09. 00:15:02

Elképesztőnek tartom még a gondolatot is, hogy valaki ilyesmit állítson öt rendőrrel szemben, ha az nem igaz. Méirt vállalna valaki ennyi kellemetlenséget, megaláztatást, hozná magát ilyen megalázó helyzetbe, ha nem úgy történt volna?! Ennek az égvilágon semmi értelme nem volna, egy hatalmas, lomha, korrupt, és hihetetlen jogokkal és lehetőségekkel felruházott gépezettel szembemenni, csak passzióból?! Az lehetetlen. Csak az igazáért áll ki valaki ilyen masszívan.
Hajrá, Zsanett, ki fogod bírni!! Sokan állunk melletted!

Virágvölgyi Dóra, spanyoltanár, Budapest

Bujdosó Karolina 2008.06.09. 03:53:37

Bagdy Emőke szakértelmében bízva csatlakozom.

Bujdosó Karolina, pszichológia szakos hallgató

Seres Jetta Szandra 2008.06.09. 13:46:38

Csatlakozom!

bodoczky peter 2008.06.09. 13:58:54

csatlakozom

Mojzer Éva 2008.06.09. 14:28:16

Csatlakozom, borzaszto dolgokon kell nekem is a rendőrség szuny magatartása miatt.
Mojzer Éva Budapest.

tpm 2008.06.09. 16:02:44

Csatlakozom.
Tálosné Pálvölgyi Márta családgondozó

k_judith 2008.06.09. 17:23:45

Csatlakozom.
Kovács Judit, laboráns, Szeged

Németh Zsuzsanna 2008.06.09. 18:25:33

Támogatlak Zsanett!!
Nem szabad engedni, hogy a média példát statuálhasson az olyan eseteknek, mint Zsanetté is és elhitesse a nőkkel, hogy nemi erőszak esetén jobb, ha csendben maradnak. Minden felválallt szó és támogatás segít,a közöny az, ami felháborító. Józan ésszel kell ebbe az ügybe belegondolni és akkor nyilvánvalóvá válik, hogy kit akarnak kikezdeni és miért. Remélem Zsanett nem adja fel, éreznie kell, mennyi olyan erőszakon átesett nő figyeli most az eseményeket, akik nem szóltak, akik hordják magukban titokban a szörnyűséget. Már csak miattuk is érdemes.

Beatrix Santorelli 2008.06.09. 21:18:08

Egyetertek es csatlakozom.Veled vagyunk Zsanett.Beatrix, employment specialist.

bagambandi 2008.06.09. 23:19:42

Az emberek legalább az tudományban hisznek még. A politika és az igazságszolgáltalás is válságban van. De van még remény az összefogásban.

bagam, könyvtáros

monic 2008.06.10. 02:18:58

Azért a média felelőssége is felmerül e kérdéskörben. Elképesztő volt számomra amit a média művelt. Csatlakozom az aláirókhoz.

Varga Katalin textiles 2008.06.10. 09:38:53

Örülök ennek a blognak. Rettenetes volt az elmúlt évben nézni hogyan szedik szét és alázzák meg az áldozatot a médiában, és hogyan bánik vele igazságszolgáltató rendszerünk. Sok nő titokban tartja az őt ért megalázásokat, de most figyelemmel kísérik ezt az ügyet, és szurkolnak Zsanettnek. Én is szurkolok neked Zsanett, csodálom a bátorságodat és kitartásodat. Természetesen csatlakozom.

Varga Katalin
textiles

BF 2008.06.10. 10:23:49

Csatlakozom. Borbíró Fanni, Budapest.

tatai mária, építész, Budapest 2008.06.10. 12:41:17

csatlakozom.

pataky józsef 2008.06.10. 15:18:22

Egyetértek ! Csatlakozom

Főczén Amália 2008.06.10. 16:25:17

csatlakozom

Vári Erzsébet 2008.06.10. 21:46:59

Én is egyetértek és csatlakozom! Szurkolok tiszta szivemből én is Zsanettnak, és szeretném, ha tisztább jogrend és közélet volna. Remélem, ezzel a bloggal, a nyilvánosság erejével is hozzájárulunk a tisztulási folyamathoz.

Vári Erzsébet műforditó, tanár

Certusné Nagy Katalin 2008.06.10. 22:00:10

Egyetértek! Csatlakozom

Braunitzer Gábor · http://www.atomtorta.hu 2008.06.10. 23:06:40

Csatlakozom.

Braunitzer Gábor látáskutató, PhD-hallgató, SZTE-ÁOK Élettani Intézet.

Klein Júlia 2008.06.10. 23:21:25

Csatlakozom.

Danzig666 2008.06.10. 23:26:13

Samai Tamás, Pécs, Tanuló

Szathmári Tünde 2008.06.11. 06:56:02

Csatlakozom.

Király Levente 2008.06.11. 12:03:45

Csatlakozom. Király Levente író, költő, szerkesztő.

Kozma Gáborné 2008.06.11. 14:07:56

Csatlakozom

Hajdúné Klára 2008.06.11. 15:58:50

csatlakozom

Osbi 2008.06.11. 21:32:30

Csatlakozom !
Sárkány Gabriella, szociális munkás, Budapest.

Tibor bá 2008.06.11. 23:13:35

Azt minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy Zsanett 99,999 % eséllyel az igazat állítja. Egyes bírók ennél sokkal kisebb valószínűség esetén simán kimondják az életfogytiglant (mert nincs halálbüntetés). Következésképpen Zsanett esetében a bíró nem tévedett, hanem tudatosan hozott igazságtalan ítéletet. Ne szépítsük a dolgot! Abból indultak ki, hogy vesszen Zsanett, de a társadalom bizalma ne rendüljön meg a rendőrségben. "Fenköltebb" érdekek védelmében csaltak, és gratuláltak maguknak hozzá. Logikájuk azonban szük látókörre vall. nem vették figyelemebe, hogy a rendőrsségi állomány ebből arra következtet, hogy nekik mindent szabad. Okosabb lett volna az 5 bűnös rendört leírni, mint egy ártatlan áldozatot oda vetni a martalócoknak. Persze erre már rég rájöttek, de már késő. Visszafordítani a megfontolt igazság tiprást nem lehet. Zsanett eltökéltségét és áldozat vállalását alá becsülték. Zsanett kiállásáért az egész társadalomnak hálásnak kell lenni. Én magam fejet hajtok előtte.

Bokor Anita 2008.06.12. 09:25:52

Csatlakozom természetesen.

Nincs olyan hülye ember, aki megvádolna olyan személyt, mint egy rendőr... sőt egyből 5-öt. Én hiszek Zsanett ártatlanságában. Remélem a bűnösök elnyerik méltó bűntetésüket... Én eddig is óvakodtam a rendőröktől, de ezek után már a kocsim ablakát is csak résnyire fogom leengedni igazoltatásnál. Remélem Zsanettnek lesz ereje folytatni a harcot és a sok KENŐPÉNZ ellen Ő fog győztesen kijönni. A szomorú az, hogy pénzel az ilyen mocskos, szemét emberek mindent megtehetnek következmények nélkül, remélem most megjárják.

Hajrá Zsanett!

Budapest
Irodai asszisztens

Titi Mária 2008.06.12. 14:50:59

Csatlakozom. Titi Mária, művésztanár

Száraz Ágnes 2008.06.12. 20:57:58

csatlakozom.

Száraz Ágnes, pszichológus hallgató.

Rancz Imre 2008.06.13. 12:00:45

Csatlakozom!

Rancz Imre, vill. mérnök, Mezőtúr

Kátai Lilla 2008.06.13. 21:35:14

Csatlakozom!

Kátai Lilla, Vállalkozó, Jászalsószentgyörgy

hélia 2008.06.14. 10:41:23

Csatlakozom.

Németh Orsolya

Szép István 2008.06.14. 12:59:18

Csatlakozom! Fontosnak tartom a média szerepét a kérdésben! Hihetetlen meghurcolás ez...

Szép István, Budapest

Gyurkovics Henrik 2008.06.14. 16:02:58

Csatlakozom, egyetértek.
Egyértelmű, hogy az adónkból fenntartott és működtetett "igazságszolgáltatás" nem szolgál rá a közkeletű elnevezésére.

Varsányi Zoltán 2008.06.14. 19:11:51

Csatlakozom!

Fülöp Ágnes 2008.06.14. 21:18:08

Csatlakozom. FÁ.

Juci74 2008.06.14. 23:53:27

Sokszor csalatkozom (most éppen az igazságszolgáltatásban), ezért csatlakozom. És örülök a kezdeményezésnek, hátha ez is segíti egy jobb világ megteremtését.

Csertusné Nagy Katalin 2008.06.15. 11:52:06

Csatlakozom.

Csertusné Nagy Katalin, Makó

Lukácsné P. Margit 2008.06.15. 13:12:56

Csatlakozom!

Berki Judit 2008.06.15. 13:19:57

Csatlakozom a felhíváshoz!

követeljük a korábbi ügyészségi nyomozás felülvizsgálatát, kérjük, hogy tárják fel annak ellentmondásait, hiányosságait, és indítsanak új nyomozást az erőszak tárgyában, ezúttal a katonai ügyészség bevonásával.

Sürgetjük, hogy a magyar törvényhozás alakítsa át a Büntető törvénykönyvet - az ENSZ nőjogi bizottsága (CEDAW) 2002. és 2007. évi felszólításainak is eleget téve -, oly módon, hogy a szexuális bűncselekményeket a szexuális önrendelkezés jogának megsértéseként, a nemi erőszakot pedig beleegyezés nélküli aktusként határozzák meg.

kudlik ildiko 2008.06.15. 14:35:46

csatlakozom

Faragó Ildikó 2008.06.16. 20:11:20

Csatlakozom. Nekem ebből az egész ügyből ez a legfontosabb:

"A megerőszakolt nőknek kevés esélyük van az igazságszolgáltatásra. Okként a politikai akarat hiányát, a széles körben elterjedt társadalmi előítéleteket és az együttérzés nélküli igazságszolgáltatási rendszert emelték ki."

meg ez:

"Igazságszolgáltatásunk a szexuális erőszak-cselekményekkel kapcsolatban még mindig nem látja el alapfeladatát, a tények feltárását. Hatóságaink tevékenysége az ilyen ügyekben sokszor a sértett nők vallomásainak megingatására összpontosít, miközben elnézőek a gyanúsított férfiak álláspontjának ellentmondásaival szemben."

Rostás Margit 2008.06.17. 08:48:00

Csatlakozom a felhíváshoz.

Tiszteletem és nagyrabecsülésem az igazságügyi asszonynak !

Oly nagy a morális és erkölcsi válság ebben az országban, hogy leírhatatlan.

A rendőröknek bármilyen helyzetben tiszteletet, önmérsékletet kell tanúsítani bárkivel szemben.

A viselkedésükre nincs bocsánat.

Pusztai Mária ny.mérnök 2008.06.17. 08:55:59

Természetesen csatlakozom.

Kisvirág 2008.06.17. 20:44:58

Az a baj a magyarokkal, hogy nem képesek szembenézni a valósággal. Sokan a rendőröket istenként, szentként kezelik pedig ők is csak emberek. Azért mert valaki egyenruhát visel az nem jelenti azt, hogy nem képes gonosz és aljas dologra.

Rögtön tudtam az amit Zsanett állít igaz. Már csak azért is mert az én nevelőapám is rendőr volt és évekig zaklatott szexuálisan. Tapasztalatból tudom a rendőrök nem angyalok, sőt!

Hajrá Zsanett nagyon szurkolok! Te legalább kiálltál magadért!

Kisvirág

Vincze Tamás András tanár 2008.06.17. 21:17:02


Csatlakozom.

Jókay Zsuzsa 2008.06.18. 18:06:22

Csatlakozom Sok sikert!!

Telki István 2008.06.20. 19:50:12

Csatlakozom, felháborító ez az egész eljárás!

Telki István mérnök

Bertalan Brigitta 2008.06.20. 21:03:29

Csatlakozom!

Kaltenecker Éva 2008.06.20. 21:37:02

Csatlakozom. Sok sikert

Bagdy Attila 2008.06.21. 16:10:49

Csatlakozom!

Zsoldos Laszlo 2008.06.22. 05:40:47

A szőnyeg alá söpörni dolgokat lehet. De előbb utóbb az a szőnyeg kicsit hepe hupás lesz...

Egy ekkora elefántot nem kéne a söprűvel a szőnyeg alá irányítani.

Ez a hír mikor történt, még hozzánk Ausztráliába is eljutott... a végeredménynek a jelenlegi helyzet meg nem felelő.

Csatlakozom

Fábián Mihályné 2008.06.22. 10:48:17

Csatlakozom!

Isa Schneider orvos-iró 2008.06.22. 23:09:39

Csatlakozom.
Bator vagy Zsanett, es en felnezek Rad.
Tarts ki.Sok sikert.

Papp Gábor 2008.06.23. 08:23:32

Csatlakozom!

Kata 2008.06.23. 10:48:43

Kisvirág,
a párom exbarátnőjét évekig zaklatta a saját apja gyerekkorában. Rendőr volt, sőt kommandós. Még ma is retteg tőle a család...

A saját apám is rendőr volt, ő nem zaklatott engem szexuálisan, ezt megúsztam, de senkinek nem kívánom az elmúlt 8 évet, amikor rendszeresen azzal fenyegette anyámat, hogy a vérével festi ki a házat, ha nem ad ennyi meg annyi pénzt, és ha nem egyezik bele az apám szája íze szerinti vagyonmegosztásba, akkor elvágja a torkomat. Velem zsarolta anyámat, hogy ha nem teszi meg azt, amit apám követel, akkor engem fog kinyírni. Kirúgatta anyámat a munkahelyéről, nem fizette utána 10 évig a nyugdíjjárulékot, engem a munkahelyemen zaklatott, a főnökömmel akart mindenáron beszélni, megpróbálta kinyomozni, hol lakom, a "barátaimat" rávette, hogy kémkedjenek utánam, a barátainak "felajánlott" megerőszakolásra, ellopta az autómat, szanaszét vert engem és az anyámat, és ő veri a mellét, hogy ő aztán egy jó férj és példás családapa!...

És aki azt gondolja, hogy a pedofília, a nők elleni családon belüli erőszak, nemi erőszak "ugyan már velünk nem történhet meg", és ritka, mint a fehér holló, annak statisztika helyett a saját tapasztalatom ismerősi körből:
-legjobb barátnőmet 12 évesen erőszakolta meg a nagybátyja
-másik barátnőmet 12 évesen próbálta megerőszakolni a nagybátyja
-még egy barátnőmet 10 évesen taperolta, zaklatta szexuálisan a család egyik ismerőse.

És akkor lehet olvasgatni naponta a nemi erőszak-pedofília híreket a neten... Minden napra jut legalább 1-2.

Szóval csak ennyire "ritka" a nemi erőszak, és ennyire "hazudoznak az ilyenek", mint Zsanett is például.

Csatlakozom, és mélyen egyetértek minden egyes szóval, amit fourjack leírt...

Bagdy Bálint, joghallgató 2008.06.23. 12:40:25

Csatlakozom, mert nem tűrhetem, hogy leendő kollegáim így szolgáltassanak igazságot!

Tisztelettel: Bagdy Bálint

Eszti 2008.06.24. 21:52:42

Csatlakozom.

Babják Eszter, szociológus hallgató, Budapest

gromek7 2008.06.26. 14:33:19

Csatlakozom

Rónai Gergely, fotográfus, Budapest

Ági77 2008.07.02. 17:17:36

Csatlakozom!

Török Ágnes, utazásszervező

Hadas Klára 2008.07.03. 15:08:37


Zsanett! Sokunkért küzdesz. Csodálom a kitartásodat a rettenetes túlerővel és manipulációval szemben, és hogy még sem tudtak megtörni. Veled vagyunk. Sok erőt kívánunk neked!

Természetesen csatlakozom a felhíváshoz.

Hadas Klára, Köln

varsanyi-munkacsi eszter 2008.07.04. 11:45:35

csatlakozom en is.
nem akarom megszokni es elfogadni mindazt, ami magyarorszagon elfogadott.
varsanyi-munkacsi eszter
budapest

Puskás Miklós 2008.07.05. 16:02:03

Csatlakozom az E.Zsanett ügyének újratárgyalását követelők táborához.

Puskás Miklós
nyugdíjas geofizikus
Budapest

dr Serestyen Klára 2008.07.06. 05:56:32

Megirom az én sztorimat.Megbüntet a rendőr tilosban megállás miatt.Lakásomon csönget egy rendőr, elő akar vezetni a tárgyalásra, de nem talál otthon. Jön a határozat.Birság.Én fellebbezek.Tárgyalás. Biró nincs, mert beteg a gyerek, de előre nem közlik,igy mindenki mehet haza. Ha már ott vagyok iratbetekintés. Döbbenet. A rendőr, a szolgálunk és védünk 4 hamis vádpontot kreált ellenem. Az egyik ez pl. Én mobilon felhivtam valakit és arra kértem, hogy intézze el az intézkedő rendőrt. stb. Tárgyalás. Biró közli, hogy ő rendőrpárti.Én mondom, hogy igazságpárti vagyok.Rendőr mondja ilyen piti ügyben miért kell eljárni.Csak 10 ezer a büntetésem, szóra sem érdemes.Ja, hogy hamisan vádolt meg,hat bizonyitani nem tudjuk, mert egy állitás, egy tagadás.Mondom birónak, megyek Hágáig is ha kell.Határozat. Elévültünk, fellebbezésnek helye nincs.Ilyen a i gazságszolgáltatásunk.Biztos nem vagyok egyedül a sztorimmal.Együttérzek Zsanettel .Ez egy következmények nélküli orszag lett, mármint a hatalomban csücsülők részére.Mindenki más csak másodrendű ap.Mikor fogunk már össze, hisz mi vagyunk többen, teszem fel a költői kérdést.

Balla Zsófia 2008.07.06. 17:14:27

aláírásommal csatlakozom
Balla Zsófia

Fogarasi Attila 2008.07.07. 16:59:37

Csatlakozom.

dr. Szekeres Valéria 2008.07.07. 17:11:54

Csatlakozom a felhíváshoz!

Azzari 2008.07.07. 17:31:53

csatlakozom

Bódis Kriszta

seherezad 2008.07.07. 17:33:10

Csatlakozom a felhíváshoz.

Kálmán C. György 2008.07.07. 17:59:29

Csatlakozom.
Kálmán C. György, irodalomtörténész

Kiss Anikó 2008.07.07. 18:10:22

IGEN, csatlakozom.
Kiss Anikó /annavarro

Dobrovolszky László 2008.07.07. 18:22:56

Ezek a csatlakozások és támogató vélemények komoly segítséget jelenthetnek Zsanett és az ügyét képviselők számára, ezért nagyon jó, hogy számuk ilyen ütemben növekszik. Ennél azonban sokkal fontosabb az az ébredező, itt is felszínre kerülő társadalmi felismerés, hogy a problémáink passzív kívülállóként való szemlélése és a hivatásos véleményformálóink - legyenek ezek bíróságok, politikai intézmények, vagy akár a média - véleményének feltétlen elfogadása túl azon, hogy komoly hiba, de még súlyos bűn is lehet. Ahogy a "megmondó emberek", úgy a gondolkodás alól felmentett, felelősség nélkül való emberek ideje is lejárt. Ehhez a komoly lelki fordulathoz kívánok minden ingadozónak, útkeresőnek, bátortalannak hitet, reményt és sok szeretetet.

Zelki János 2008.07.07. 20:19:59

Nem tudom, mi az igazság (lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni), de valami azt súgja, hogy emitt. Úgyhogy csatlakozom.

te busco 2008.07.07. 20:31:24

Egyetértek Dobrovolszky Lászlóval, és csatlakozom a felhíváshoz.
Bacskay Beáta

Király Edina 2008.07.07. 20:33:15

Csatlakozom.

Papp Mihály 2008.07.07. 20:54:11

Megdöbbentő a hatóságok arroganciája, és az, hogy a téves ítélkezés ma már-már gyakorlattá válik!
Persze mindig a "brancson" kívülálló civillel szemben.
Zsanettnek kitartás, és vele vagyok!
Csdatlakozom!

Papp Mihály Oros

Gürtler Mónika 2008.07.07. 22:01:58

Egyetértek és csatlakozom. Hogy ma magyarországon egy nőnek ezt a meghurcoltatást kelljen megélnie szégyen magyarországra nézve.

Kreutz László 2008.07.07. 22:09:59

Csatlakozom én is. Azért, mert ebben az ügyben is azt látom, hogy Magyarorsztágon mintha nem is lenne jog, igazságszolgáltatás. Ami van, az nevetséges. Ezen felül tragikus persze, de az iulletékeseknek azt hiszem teljesen mindegy, mert karrier jog van csak.

szs 2008.07.07. 22:22:10

Csatlakozom. Szakonyi Zsuzsanna, szociológus hallgató, AI aktivista

Szabó Mária Katalin szociális munkás 2008.07.07. 23:26:49

Csatlakozom!
Magyarorsztágon mintha nem is lenne jog, igazságszolgáltatás. Ami van, az nevetséges!!!!
Pláne, ha NŐ-ről van szó''''

Demus Gábor 2008.07.07. 23:28:12

Mivel az igazság elsikkadt és ez tendencia Magyarországon, csatlakozom.

Kálmán Mihály · http://www.mioinoxford.blogspot.com 2008.07.07. 23:47:12

Csatlakozom.

Kálmán Mihály, tanuló

Csilla 2008.07.08. 00:46:28

Csatlakozom.
Aki Zsanett pártján áll, az igazság oldalán áll!

Herczeg Csilla, tanuló, Budapest

Koch Andrea 2008.07.08. 08:05:50

Én már csatlakoztam az első lehetőség alkalmával. Most csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy teljes szívemből támogatom a BTK módosítását, a nemi erőszak: beleegyezés nélküli aktus definicióként történő meghatározását! (hm hányan félnek ettől, hisz akkor bizony sokan lesznek büntethetőek) Minden kényszer, lelkiterror,fizikai erővel történő visszaélés, agresszió erőszaknak minősüljön bárhol és bármikor. És ha már itt tartunk, akkor egyben követelem a családon belüli erőszakkal kapcsolatos, 2005-ben hozott távoltartási törvény módosítását, amit az elejétől fogva mindenki tudott, hogy így nem véd meg senkit az erőszaktevőtől. Nincs szükségünk látszat intézkedésekre, nem akarok fejlődés képtelen országban élni! Koch Andrea - ember

Petrovszki Monika 2008.07.08. 10:21:34

Csatlakozom

szaszkó jánosné 2008.07.08. 12:04:03

csatlakozom

Lányi András 2008.07.08. 15:44:22

Csatlakozom.

Vajta Dénes 2008.07.08. 22:08:46

Csatlakozom

Zzsu 2008.07.09. 22:31:39

Marton Zsuzsa, repülőjegyeladó, Budapest

bogi 2008.07.10. 10:20:16

csatlakozom

Szegö Katalin 2008.07.10. 11:05:16

Drága Zsanett! hiszek Neked, kivanom hogy kiderüljön az igazsag. csatlakozom.
SzegöKati

Unyi Tamás 2008.07.10. 19:27:30

Én már csatlakoztam az IGAZSÁG-hoz,de ha lehet -sokszorosítom.Kitartás!
Úgy néz ki,hogy mindenkinek Strasbourgból kellene
igazságot importálni.unyit5

T.Hack Judit 2008.07.10. 23:13:53

Csatlakozom igazságért kiálló emberként, nőként.
T. Hack Judit, 4 gyermekes édesanya

Pap Enikő 2008.07.11. 11:58:39

Csatlakozom.
Pap Enikő, Budapest

Kerék Lászlóné 2008.07.13. 00:22:07

Csatlakozom!

Magyarországon a nők védtelenek. A családon belüli bántalmazásnál akiknek feladatuk lenne a megvédésük gyakran nem intézkednek, amíg vér nem folyik. Egy ilyen mentalitású országban egy nő nem talál ki ilyet. Engem Bagdy Emőke professzorasszony szakvéleménye csak a véleményemben erősített meg.
Már csak a mi rendőrségünk védelme miatt is csatlakozom, hogy kivessék maguk közül az ilyen kollegákat.

Blandl Borbála 2008.07.16. 10:45:57

Csatlakozom.
Blandl Borbála, Budapest

Cserkezov Viktoria 2008.07.16. 11:08:04

Csatlakozom!

Kitartas! Nagyon remelem, hogy megerhetjuk azt, hogy a nemi eroszakon atesett noknek nem kell ilyen meghurcoltatason keresztul menniuk, ha feljelentik az elkovetot.

Cserkezov Viktoria
gazdasagi mernok
Leoben, Austria

Orosz Árpád 2008.07.16. 23:13:34

Kedves Zsanett!
Bízom tisztaságodban és hiszek Neked.
Az Isten adjon erőt és kitartást.
Orosz Árpád
pszichografológus

Drummer Péter 2008.07.16. 23:29:29

Egyetértek, és csatlakozom!

A, véleményem szerint politikai, ügyészség Zsanettből "Malina Hedviget" csinált. Az elmúlt, közel két évben a szintén politikai bíróságokkal együtt a földdel tette egyenővé a magyar rendőrséget, most ezzel valamit jóvá akar tenni???
A FIDESZ Malina Hedviget kitüntette! Miért is?
Zanettet támogatja-e vajon???

Soós Anita 2008.07.17. 09:12:29

Kitartás Zsanett! Én hiszek Neked!
Csatlakozom.
Soós Anita, ügyfélkapcsolati asszisztens, Szeged

Nagy Noémi 2008.07.17. 11:27:43

Akik igazságot osztani hivatottak bűnt pártolnak. Ez is büntetendő cselekedet, őket vajon ki kéri számon? Amíg nincs összefogás nincs igazság, csak korrupció, nagyra törő hatalmak és élhetetlenné váló ország. Rajtunk is múlik. Fogjunk össze és akarjunk mi is tenni a rossz ellen!
Üdvözlöm a kezdeményezést. Köszönöm, hogy csatlakozhattam.
Nagy Noémi

ke 2008.07.20. 14:23:18

Egyetértek, csatlakozom.
Kocsis Eszter egyetemi hallgató, Budapest.

Munkácsi Péter 2008.07.23. 10:03:44

Egyetértek a nyilatkozat tartalmával.

Juhász Andrea 2008.07.31. 22:37:57

Csatlakozom.
Juhász Andrea
egyetemi oktató
Budapest

Kárpi Réka 2008.08.01. 23:19:49

Szeretném kifejezni szolidaritásomat Zsanettel, és mindenki mással, akinek az ügyében az igazságszolgáltatás, a média, és rajtuk keresztül egész társadalmunk ebben a formában nyilvánult meg...

Kövesi Ágnes 2008.08.09. 15:09:35

+1

F Dávid 2008.08.23. 23:24:05

csatlakozom!!! le az erőszakkal, a korrupcióval és az eőítéletekkel!!! Le a magyar igazságszolgáltatással, ez nem igazságszolgáltatás, korrupciószolgátatás inkább!! Persze tisztelet a kivételnek, vannak rendes, becsületes rendőrök stb, akinek nem inge ne vegye magára!!! Már csak ő miattuk is további kivizsgálást érdemel ez az ügy!!!
Követelem, hogy az ügyben a Katonai Ügyészség indítson eljárást, ez az eset egyedülálló és példátlan, a bűnösöknek lakolniuk kell és az igazsággal szembe kell nézni! Ezzel az "elsimítással" lejáratja magát egész Magyarország!!! Hiszek Zsanettnak!!!
Követelem az alkotmány módosítását is és a joghézagok kiküszöbölését!!!
Elég volt a korrupcióból!!!

Kövesi Katalin 2008.09.03. 06:23:32

Kedves Zsanett!

Örülök, hogy nem hagytad magad, bár szinte lehetetlen ügyre vállalkoztál ekkora túlerővel szemben. Veled vagyok Zsanett! Sokunkat képviseled.

dr Serestyen Klara 2008.09.14. 18:30:40

Hol van a SAJTÓ???????????????????????

Unyi Tamás 2008.09.15. 21:15:24

Zsanet!

Abban bíznak,hogy belefáradsz,és elévülhetőségig bagatelizálhatják a szörnyűséget.Sírva kérünk,hogy tarts ki az igazság érdekében.Így működik az egész állami disznóság.Tegyél újabb feljelentést.Ne mondd,hogy egy "egyszerűnek elkönyvelt polgárnak", Zsanettnek nincs igazsága.
Erre kér Unyi Tamás,akit idáig megszívatott az állami igazságszolgáltatás.Drukkolok----nyerjünk!!!

Ember László, közgazdász 2008.09.28. 20:25:54

Meg vagyok győződve, hogy Zsanett igazat mondott, és teljes mértékben szolidáris vagyok vele. Kívánom, hogy kiderüljön az igazság.

A pszichológiai érveken és az életszerűségen alapuló érveken túl engem az győzött erről meg, hogy a rendőrök közül többen eredetileg vállalták a hazugságvizsgálatot, majd visszaléptek. Zsanett is vállalta, de vele nem végeztették el.

Ha jól emlékszem, 4 rendőr volt ott. Mind a négy tudja az igazságot. A hazugságvizsgáló megbízhatósága 90%-os. Annak valószínűsége, hogy 4 szemtanúnál egyszerre téved 1:10000-hez. (Tízezerből egyszer fordul elő.)

A rendőrségnek a testület becsülete érdekében kötelezni kellett volna a rendőröket a vizsgálatra. Nem tették. Sőt, a felmentett rendőröket visszavették. Ami elfogadhatatlan.

Remélem nem tévedek a hazugságvizsgáló körüli tényekben. De ha így van, nincs kétség, mit jelent, hogy Zsanett vállalta a vizsgálatot, a rendőrök meg nem vállalták. Csak ismételni tudom, kívánom kiderüljön az igazság!

szabóné R zsuzsanna 2008.10.04. 12:08:33

velem is hasonló dolog történ ,egy bp-i kórház pszihiátriáján.A begyógyszerezett állapotomat használta ki az ápoló.Mikor ez tudatosodott bennem ,megtettem a feljelentést.A kórház elzárkózott,a rendőrség később megszüntette a nyomozást.Maradt a pótmagánvád amit elfogadtak és hat év után kitűzték a tárgyalást, ahol a vádlott nem jelent meg,mert külföldre szökött a felelősségre vonás elől.Az elfogatására nincs lehetőség, a Magyar törvények szerint.Nem értem miért hagyták futni.Zsanett is így fog járni!Nekünk és a hasonló sorsu nőknek ,marad a megalázó élmlny!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2008.10.04. 13:36:59

Ezt írta Bagdy Emőke a blogunkra, röviddel a szolidaritási felhívásunk elindítása után:

Dr Bagdy Emőke 2008.06.03. 00:17:01
Egyetértek.Csatlakozom.Az igazságügyi pszichológiai szakértést magam végeztem. E. Zsanett PTSD-ben szenved, a poszttraumás stressz szinndromát nem lehet szimulálni,csak "esemény" nyomán alakul ki. A szakértői véleményt nem vették figyelembe. Ezért az igazságügyi szakértői jogositványomat visszaadtam az IM-nek.Többé nem szakértek, ilyen magyar /i/gazságügyet nem szolgálok.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2008.10.04. 13:38:03

Kedves Csatlakozók!

Figyelmükbe ajánlanék két videofilmecskét:

1.
Az első egy interjú Dénes Balázzsal, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) elnökével, a nyomozás és ügyészségi eljárás felülvizsgálatáról:

webcast.tv2.hu/index.php?m=video&video_id=377117

2.
Június 6-án reggel a TV2 Mokkában szó esett a szolidaritaszsanettel.hu blogról és Bagdy Emőkéről.

webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=377192

3.
Végül, Dénes Balázs a TASZ elnöke kérte, hogy tegyem fel ezt a linket, amely tartalmazza azoknak a bizottsági tagoknak (jogászoknak) a nevét, akik jelenleg az ügyben keletkezet iratok felülvizsgálatát végzik

www.tasz.hu/hu/politikai-szabadsagjogok/3


Elnézést kérek, ha a csatlakozások nem kerülnek fel azonnal a blogra! Sajnos nem mindig vagyok internet közelben.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2008.10.04. 13:40:51

Kedves Csatlakozók!

Melegh Gábor a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke írt a blogunknak egy levelet. Mivel csatlakozást nem kért, de levelét fontos gesztusnak és információnak tartom, ezért bemásolom. És köszönettel vettem a megkeresést!

2008.06.09. 14:07 · Dr. Melegh Gábor
"Azt, hogy mi történt nem tudom. Egy szakértői véleményt annak tartalma kell minősítsen és nem az, hogy azt a hatóságnak kirendelésre, vagy magánfélnek felkérésre adták. Az eltérő álláspontok ütköztetése elsősorban a szakemberek segítségével történhet, akik saját álláspontjukat leginkább egy hatósági eljárás keretében, célszerűen bíróság előtt fejthetik ki, ezért szokásos eljárás az, hogy a véleményt adó (okiratot készítő) szakértőt megidézik, meghallgatják, a másik szakember előtt kérik az álláspontja szakmai kifejtését. Ha ez eredményre nem vezet, akkor pedig további szakértőt, vagy szakértői testületet vesznek igénybe. Semmiképp sem szerencsés, ha a döntést (egyik, vagy másik szakértői vélemény, vagy szakmai tartalmú okirat elvetését, kirekesztését) olyanok hozzák, akik a kérdéskör SZAKMAI részében nem jártasak. A hatóság azért vesz igénybe szakértőt, hogy a hiányzó különleges szakértelmet az igazságügyi szakértő pótolja, hiszen azzal a jogalkalmazó nem rendelkezik. Tehát ez indokolná a szakvélemények, okirat bizonyítékok bíróság előtti megmérettetését különösen egy közvéleményt erősen foglalkoztató olyan ügyben, ahol a felkért szakértő komoly szakmai múlttal, minősítéssel bíró elismert szakember.
Dr. Melegh Gábor
a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke"

Gábor30 2008.11.10. 13:42:35

CSATLAKOZOM!!! A rendőrséget és a bíróságot nem kell bemutatni, mert voltak személyes tapasztalataim ennél sokkal jelentéktelenebb ügyben! Saját hatóságuk által kiállított okirat hitelességét vitatták, és igazat is adtak maguknak, micsoda véletlen! A rendőrséggel szemben nincs jogorvoslat a személyes élményeim alapján! Esélytelen ügybe kezdett Zsanett, hiába van igaza még őt fogják elítélni! Ez az én személyes meglátásom! DE NAGYON REMÉLEM, HOGY GYŐZNI FOG AZ IGAZSÁG!!!

dnsbali · http://tasz.hu 2008.11.13. 11:11:09

elkeszult a Fuggetlen Szakertoi Bizottsag elso jelentese Zsanett ugyben
tasz.hu/hu/politikai-szabadsagjogok/zsanett

jesszumpepi (törölt) 2008.11.15. 22:12:05

Csatlakozom.
Horváth Edit tanárnő Budapest

tiantian (törölt) 2008.11.15. 22:25:20

csatlakozom. Balassa Krisztián, zenész, Budapest

Varga István köztisztviselő 2008.11.16. 10:23:34

Csatlakozom!!!!
Kérdezzék meg az érintett rendészeti dolgozók (közalkalmazottak!) a lelkiismeretüket és legyenek kedvesek lemondani közalkalmazotti jogviszonyukról. Nyugodtak lehetnek, bármelyik őrző-védő gang-ban találnak jobb megélhetést.

anita 2008.11.16. 12:26:42

csatlakozom.
Szabóné R.Zs: valahogy elhinni sem akarom, hogy ilyesmi megtörténhet a XXI. században (és még a törökök nem csatlakozhatnak az EU-hoz... nevetséges). együttérzek veled, már amennyire lehet.

Pécsi Ágnes 2008.11.16. 22:26:04

Csatlakozom.

V. Szita Veronika 2008.11.17. 16:43:48

Csatlakozom.

ludmilla 2008.11.17. 17:08:23

Hajrá Zsanett hiszek Neked!

Szabó Erzsébet 2008.11.17. 17:38:58

csatlakozom

Szabó Erzsébet, Budapest

Fufo 2008.11.17. 18:56:29

Csatlakozom
Nádaskiné dr. Szakmár Katalin, mikrobiológus, Budapest

Schreiter Lászlóné 2008.11.17. 19:30:12

Erősítsen meg harcodban a Jóisten.

lizi 2008.11.18. 04:49:53

Csatlakozom
Örülök hogy Zsanett kiáll az igazáért ezért még több
meghurcoltatás fogja érni! Ma Magyarországon nincs
igazság nincs jog.Ez az ország kész csődtömeg.
Ebben az országban a sunyik a színlelők a hazudgálók
a csalók többségbe kerültek a felső szinteken!
IGAZSÁGOT ZSANETTNEK!!
Lőrinczné Kiszel Erzsébet ápolónő

Jenovay Bernadett 2008.11.18. 08:24:17

Csatlakozom!!!!

Tapasztalatból tudom milyen hihetetlen dolgok történhetnek egy közúti ellenőrzés kapcsán.(Nem szexuális zaklatás történt.)
Az én szerencsém egy bekapcsolt diktafon volt.Pontosan az a kétségbeejtő és vérlázító,hogy ilyen "kis" szerencsék kellenek ahhoz,hogy az ember bizonyítani tudja az igazát a rendőrökkel szemben!

Németh Adrienn 2008.11.18. 11:02:28

Felháboritó ez az egész ami ebben a rohadt országban történik, folyamatosan hülyének nézik az embereket. Hihetlen hogy a 21. században ilyen megtörténhet. És kikérem magamnak azt a szlogent
hogy "szolgálunk és védünk" undoríró! Én hiszek Zsanettnek és remélem addig nem nyugszik amig ezek a szemetek a méltó helyükre nem kerülnek!
Kitartás mi veled vagyunk!

Egy 23 éves lány és barátnője

Láng Judit 2008.11.18. 16:16:05

Egyetértek, csatlakozom.
Jó lenne elérni, hogy ne legyen senki kiszolgáltatottja a rendőri hatalomnak.
A jogalkotás kezelhetné emberibb módon a megerőszakolásos ügyeket. A bírák ne legyenek hímsovénok!!!! A férfi munkáltatók sem!!!!!
Több jogokat a nőknek!!!!
Láng Judit - újságíró

Somorjai Martina szociálpolitikus 2008.11.19. 09:51:16

Csatlakozom!

Kozma Veronika, angoltanár 2008.11.19. 13:33:29

Csatlakozom

lyza · http://paniknelkul.blog.hu/ 2008.11.19. 13:58:57

Teljes mellszélességgel! Ezer gratula, hogy elindítottad!!!
Kisfecske

anna pap 2008.11.19. 19:41:11

cstlakozom...

fd 2008.11.19. 20:11:38

Teljes mértékben egyetértek!

Somorjai Kinga 2008.11.19. 21:12:38

Csatlakozom!

Mohás Lívia 2008.11.20. 10:55:56

Csatlakozom!
Sajnos gyakran, mint most is keservesen kell tudomásul vennünk, hogy ez az ország Balkán kapuja, a nőkről kialakult szemlélete sötéten keleteurópai, elmaradott, pimaszul diszkrimináló. Elképzelhetetlen, hogy Zsanett esete nyugati kultúrállamban így megtörténhessen.
Az is rémes ebben az ügyben, hogy már az igazságszolgáltatásban sem hihetünk.

1974 2008.11.20. 13:36:40

Zsanett!!!

Kitartás!!!!

Már csatlakoztam teljes névvel idén júniusban. Most megnéztem a zoom-on a vallomást, és a könnyeimmel küzdök. TRAGÉDIA, ami ebben az országban történik...Mikor ébredünk már végre fel? Mikor emeljük már fel végre a fejünket és kiabáljuk hangosan, hogy ELÉG VOLT, ELÉG!!! EDDIG ÉS NE TOVÁBB!!! Szeretnék egy élhető országot a felnövő gyermekeimnek. Segítsünk egymáson, mert különben magunkra maradunk!

csizmácska 2008.11.21. 11:27:46

Azt gondolom, hogy a történetben a cinizmus meg a hatalommámor, és nem a nemi vágy volt a főszereplő a rendőrök részéről. Vajon a rendőröket elemezte-e független pszichológus szakértő?

Kovács Tamás · http://APROPO 2008.11.21. 18:16:16

Kovács Tamás zenész/B.pest/ vagyok.CSATLAKOZOM!

vetróné laczkó anna 2008.11.21. 18:38:24

hajrá zsanett,csatlakozom és bizom a kitartásotokban,legyen végre igazságos igazságszolgáltatás.

Szabó Veronika 2008.11.21. 23:08:49

csatlakozom

Vajdai Vilmos · http://tapszinhaz.hu 2008.11.22. 00:25:46

csatlakozom

Acsai · http://acsair 2008.11.22. 11:17:19

Csatlakozom. Acsai Roland költő, műfordító, Budapest

Pluhár György 2008.11.22. 12:12:33

Többen is írták, amit én is csak megerősíteni tudok; nálunk igazságszolgáltatás nincs, csak jogok vannak. És ha a kisembernek kellene a jogait érvényesítenie, nagyon kevés az esélye. Csodállak Zsanett, hogy ebbe bele mertél kezdeni!
Drukkolok neked!!

Monspart Éva 2008.11.23. 12:25:59

Egyetértek. Csatlakozom.

Monspart Éva
újságíró

Borbély Szilárd 2008.11.23. 14:00:55

Bagdy Emőke neve és szakmai tudása
számomra nagyon súlyos érv,
ezért csatlakozom
Borbély Szilárd költő, író

Horváth Viktor 2008.11.23. 14:04:28

Ugyanúgy bánik vele a hatalom, mint Malina
Hedviggel a szlovákok.
EZ A NAGY BAJ!!!
Ha nem így van, kérlek cáfoljatok meg.

Gaál Györgyi médiatanár 2008.11.23. 14:57:55

Csatlakozom.

A lány meghurcolása fenyegető üzenet a hatalomtól azoknak, akik szintén erőszak elszenvedői. Erkölcsileg, mentálisan ellehetetlenítik, sárba tiporják áldozatukat. A múltját, az életét próbálják mindennemű emberi méltóságától megfosztani.

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy az erőszakszervezet önmaga imázsát védi a jogtiprások sorozatával, a bizonyítékok eltüntetésével. Minden elismerésem Zsanetté, aki egy ekkora túlerővel szemben sem adja fel. Mindenképpen kitüntetést érdemel azoktól, akik - a per folyományaként - a civil kontroll erősödésével kikerülhetik, megússzák a rendőrök, katonák hasonló akcióit.

Óriási a média felelőssége is az események tálalásában. Egyszer talán odáig is elér a jog...

Vincze Zita 2008.11.23. 15:23:05

Csatlakozom!

bárdos deák ágnes 2008.11.23. 16:21:02

Csatlakozom, mert, ha "helyzet van", szolidaritás híján az egyén a társadalomban kiszolgáltatott marad.
Rettenetes, hogy a rendőrség kötelékében pszichésen terhelt férfiak is dolgozhatnak.
Még több nőt a rendőrségbe!

Zomborácz Virág 2008.11.23. 17:04:33

csatlakozom

Pécsi Katalin irodalomtörténész 2008.11.23. 17:46:53

Csatlakozom.
Pécsi-Pollner Katalin, irodalomtörténész, tanár

stimmt 2008.11.23. 18:45:58

Csatlakozom.
Remélem hogy Magyarország igazságszolgáltató és rendészeti bürokráciája egyszer majd túllép a hagyományosan szexista, hímsoviniszta alapállásán, csak az a baj, hogy ezzel egyidőben a teljes férfitársadalomban végbe kellene mennie ennek a szemléletváltásnak, és hát ennek kevés az esélye folyamatos tényfeltáró cikkek és a bírósági eljárásban használt átlátható bizonyítási eljárások nélkül.

Kozma K. Geó · http://salte.freeblog.hu 2008.11.23. 20:31:35

A Szenvedélybetegeket a leszokásban Támogató Egyesület vallásközi liszt-opiát-intoleráns csoportja nevében leköszönő elnökként támogatom a Zsanett-ügy pótmagánvádas tárgyalását, mert alapvető fontosságú, hogy mindenféle erőszak minél nagyobb nyilvánosságot kapjon. A történelem, ahogy Lloyd DeMause mondja, a lélekosztályok harca: az erőszakot használható eszköznek tekintők és az azt bölcsen elvetni képesek küzdelme. A valóság csak a tárgyaláson fog mindenki számára láthatóan megjelenni, hogy szembe kelljen néznünk, kinek-kinek a saját részével.

Király Kinga Júlia 2008.11.24. 09:33:40

Csatlakozom

Bollobás Enikő 2008.11.24. 13:31:14

Csatlakozom.
Bollobás Enikő, irodalomtörténész.

Papp Réka Kinga 2008.11.24. 13:32:14

Mély felháborodással és fájdalommal csatlakozom.

Dr. Szilágyi-Nagy Ildikó 2008.11.24. 13:43:51

Aláírásommal csatlakozom.
Dr. Szilágyi-Nagy Ildikó, író, irodalomtörténész
Budapest

Tamas Pál 2008.11.24. 14:23:48

csatlakozom.

Pintér Gáborné 2008.11.24. 16:04:34

Csatlakozom,mert tudom,hogy veletek az igazság.A másik oldal "i" nélküli.
Remélem a gyerekeink-unokáink már
demokráciában élnek majd.
Zsanett a reményt soha ne veszítsd el.

Csapó Emma 2008.11.24. 18:29:54

Kiút Veled Egyesület, Ökumenikus Segítségnyújtás a Prostitúció Nélküli Világért

Csapó Emma

Golubeff Lóránt 2008.11.24. 18:31:26

csatlakozom.

Golubeff Lóránt

Cserepes Károly · http://cserepes 2008.11.24. 20:47:18

csatlakozom

Czapáry Veronika · http://www.czaparyveronika.extra.hu 2008.11.24. 22:19:48

Aláírom.
Elhiszem, hogy Zsanettet brutális módon megerőszakolták és sajnálom, hogy ebben az országban ennyire bonyolult ezt bizonyítani és felelősségre vonni az erőszakot elkövetőket.
Angliában mellesleg még csak a sérüléseket sem kell bemutatni, elég az, hogy ezt egy nő állítja hitelesen. Nyilván roppant lényeges a rendőröket és férfiakat védeni ebben az államban, hiszen a nők állandóan ki vannak téve nemcsak fizikai, de lelki erőszaknak is, minden nap.

Hajas András 2008.11.24. 22:37:53

Természetesen nem tudom, mi az igazság ebben a konkrét ügyben. Az európai értelemben tisztességes igazságszolgáltatás kívánságától vezetve, CSATLAKOZOM!

Molnárné Laki Erzsébet 2008.11.24. 23:55:02

Csatlakozom én is.
Mélységesen felháborít, hogy a férfiak ilyenre használják a fizikai fölényüket.Az még jobban undorít, hogy többen teszik meg egy védtelen nővel. Én ezeket tartom degeneráltnak!!!!
Az még borzasztóbb, hogy kételkednek és elsumákolják az ilyen ügyeket.

Adorján Krisztian 2008.11.25. 11:02:59

Csatlakozom.
Idegenvezető, Budapest.

dr.Ratkóczi Éva, pszichiáter 2008.11.25. 11:28:54

Csatlakozom.

Banos Judit 2008.11.25. 11:33:24

csatlakozom

kiss ferencné 2008.11.25. 13:51:26

Ismét csatlakozom, mert most van az, amikor ennek a lánynak a legtöbb erőre van szüksége.

KI KELL DERÜLNIE AZ IGAZSÁGNAK - az nem lehet, hogy mindent simán el tudnak tussolni.

Érdemes elolvasni a független jogi bizottság jelentését is, amelyben a nyomozás tisztaságát vizsgálták...

www.tasz.hu/hu/politikai-szabadsagjogok/zsanett

Kiss Anikó 2008.11.25. 14:09:55

Ismét csatlakozom.
Kitartást, sok erőt kívánok Zsanettnek, családjának és az ügyvédjének is.

Egy kérdést kellene feltennie magának mndenkinek, pláne azoknak, akik szerint Zsanett hazudik:
HOGY LEHET AZ, HOGY EGY LÁNY EGY ÓRÁVAL AZ ESET UTÁN OLYAN SZTORIT TUD KITALÁLNI, AMIRE CSAK HÓNAPOKKAL KÉSŐBB MONDJÁK AZT A NYOMOZÓK, HOGY NEM IGAZ!!!???
Ha valaki hazugsággal áll elő, pláne egy ilyen összetett ügyben, max 5 keresztkérdés után lebukik!

Még valami: állampolgárként elvárom, hogy egy RENDŐR tegyen vallomást, ha ilyen súlyos dologgal vádolják. Ha kell, mondja el 100-szor, mi történt (illetve mi nem történt). Persze a hallgatás magáért beszél...

Kiss Anikó, hírszerkesztő

Szabó Ágnes (dalszövegíró) 2008.11.25. 14:13:03

Csatlakozom. Biztos vagyok Zsanett igazában és aki nem a médiának hisz, hanem figyel és olvas a sorok között, az szintén biztos lehet benne.
Kitartás Zsanett, sokat vagyunk veled!!!

Wessely Anna 2008.11.25. 17:32:46

Elolvastam a TASZ Bizottság jelentését. Csatlakozom.

Bánki-Barát Réka 2008.11.25. 17:51:24

Csatlakozom

Fürdős Lajos építész · http://www.architect-furdos.com 2008.11.25. 18:03:13

Csatlakozom!

Kriza Borbála 2008.11.25. 23:58:10

CSatlakozom, mélyen együttérzek az áldozattal.

Bernáth Edina 2008.11.26. 09:06:37

Kedves Zsanett!
Csatlakozom.
KITARTÁS!

Iványi György 2008.11.26. 09:41:18

Mindmáig hiányzik a vizsgálat feltáró, hiteles jelentése. Tisztázatlan:
- mi az ördögöt keresett 5 rendőr 1 járőrkocsiban, a körzetén kívül, ki adott ilyen járőrfeladat végrehajtására parancsot, milyen feladattal;
- miért sértették meg az eljáró rendőrök sorozatosan az őrizetbe vétel szabályait;
- alávetették-e magukat az eljáró rendőrök hazugságvizsgálatnak, vagy független pszichológus vizsgálatának.
Ezek hiányában az eljáró rendőrök vallomásai a főkérdésben (történt-e erőszak) a pszichlógusi szakvéleménytől függetlenül is hiteltelenek, a vizsgálat nyilvánosságra került adatati,az ügyészségi előterjesztés éa a bírósági eljárás nem teljeskörű.
Csatlakozom.

Palásti Tünde Margit 2008.11.26. 18:06:42

Csatlakozom.

Vajon mikor éri el a kételkedő, gondolkodó, tudatos emberek száma azt a kritikus tömeget, amely képes megvalósítani, hogy ne gyerekként kezeljenek bennünket a hatalmon lévők? Lesz-e, amikor a hatalom értünk uralkodik és nem felettünk? Félek, hogy még az unokáim sem fogják ezt megérni.

Fehér Melinda 2008.11.26. 19:11:43

Csatlakozom!

Cs 2008.11.27. 00:25:26

Csatlakozom.
Szabó Csilla
fotográfus

Takács József (előadóművész) 2008.11.27. 01:41:07

Csak eszem be jutott néhány logikusnak tűnő gondolat:

- Miből telik az "alulfizetett" közrendőröknek sztárügyvédekre???
- Ha ártatlanok, akkor mi szükség van rájuk??!!
- Vagy ennyire nem bíznak az igazságszolgáltatás nevű jogszolgáltatásban??!!
- Hogyan és mennyiért intézték el azt, hogy az összes TV csatornát többször "körbe-haknizva" az ügyvédjük befolyásolhassa az egész ország közvéleményét??!!
- Ha a Zsanettnek telt volna sztárügyvédre, akkor most lehet, hogy a rendőrök lennének lecsukva??
- Miért síklott el mindenki "azon apróságok" felett, hogy a szakértői vélemények szerint, mind az öt rendőrnek spermanyomok voltak a szolgálati ruhájukon?!!!
- Honnan, mikor, miképpen, mi okból kerültek oda???
- Szex-mániásak? Vagy csak ennyire unatkoznak szolgálatban??!!)
HAJRÁ ZSANETT !!!!!!!!!!!

micugo 2008.11.27. 11:13:18

Csatlakozom!
Csontos Noémi Virág, Budapest, zenész

Boedica · http://szolidaritaszsanettel.blog.hu/index.php/2008/06/01/szolidaritasi_nyilatkozat_es_felhivas?p=49 2008.11.27. 14:00:36

Elképesztő. Ebből az ügyből a rendőrség tisztán már nem szállki, akármi is legyen a jogerős itélet.
MI nők nem hiszünk nekik és az értelmesebb , tisztességesebb férfi sem hiheti el ezt a baromságot, hogy egy fiatal lány éjszak 5 rebiszes vadállattal áll le majd hancúrozni, és utána feljelenti őket.
Szerintem a derék kőzegek biztos prostinak vélhették, és remélték most is kijár majd egy kis ingyen fuvar (fiatal csinos lány, éjszaka az utakon, vajon mit is kereshet...)+
Ezt is biztosan sokan olvasták:
"Az örömlányok R-kedvezménynek nevezik, ha a velük szemben hihetetlenül nagyvonalú hatósági közegeket szolgálataikkal jutalmazhatják meg. Bevett gyakorlatnak számít, állítja a Prostituáltak Érdekvédelmi Szövetségének elnöke..."
Meg kellene interjúvolni néhány valódi örömlányt, mi is a véleményük a köz e becsületes szolgáiról.Lenne néhány storijuk.
Szégyen a jogállamiságra.Szégyen a rendőröket védő ügyvédekre, szakértőkre. Van egy határ...

László Csabáné 2008.11.27. 21:09:44

Csatlakozom!
Felháboritó az az általános tendencia,hogy ha egy nőt erőszak ér benne kezdik keresni a hibát és sokszor még őt teszik felelőssé a történtek miatt.
Kedves Zsanett,erőt és kitartást kivánok neked,ne hagyd magad!
László Csabáné Edit

Weiszburg Anna 2008.11.27. 22:13:33

Kedves Zsanett!
Erőt és kitartást kívánok Neked annak elviseléséhez, amin keresztül mész! Nagyon bátor vagy, hogy felvállaltad, és megvívod ezt a nehéz csatát!

Takács Andrea 2008.11.27. 22:40:58

Csatlakozom.

Balázs Attila 2008.11.28. 08:41:09

Csatlakozom.
Sajátságosnak tartom, hogy más esetekben a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adnak ki menetközben információkat. Itt viszont folyamatosan adagoltak olyan féligazságokat, amelyek az áldozat befeketítését célozták.

Budai Zsuzsanna 2008.11.28. 10:15:41

Aki az erőszak mellett elmegy, lemond demokratikus emberi jogairól. Csatlakozom.

MAGYARI ÉVA 2008.11.29. 14:41:58

Csatlakozom és kívánom hogy végre a rendőrség ténylegesen a rendet és a biztonságunkat biztosítsák, ne tőlük kelljen féljünk, mert jelenleg úgy tűnik hogy magunkra maradtunk,a rendőrök garázdálkodhatnak, nem baj ha nem tartják be a szabályokat,ha büncselekményt követnek el,őket mindig kiszedik a vádak alol.Meddig ?

Orosz Dóra (szociálpedagógus) 2008.11.29. 16:12:44

Nagyon remélem, hogy kiderül az igazság. Sajnos, ez az eset is azt erősíti a nőkben, hogy ne tegyenek feljelentést, mert őket hurcolják meg. Tenni kell azért, hogy ez megváltozzon.

Generál Péter 2008.11.29. 23:14:30

Szolidáris vagyok és csatlakozom.

Bumberák Mária 2008.11.30. 17:25:47

Csatlakozom, remélem ez az akció újratárgyaláshoz vezet, illetve ahhoz, hogy a jövőben az esetleges hasonló visszaélések kapcsán hamar lehet ütős és hangos tiltakozást szervezni.

Seres Istvánné 2008.12.01. 16:17:37

Csatlakozom. Hiszek Zsanettnek! Remélem végül kiderül az igazság! Jobb lenne, az elkövetők a lelkiismeretükre hallgatnának, és vállalnák a büntetést!

fodorlina 2008.12.03. 10:08:57

Csatlakozom. Hihetetlen hogy meg vannak, akik mernek igy lefolytatni egy büntetöeljarast Europaban
Dr. Agnes Diekötter, ügyved

Bolla Viktória 2008.12.03. 21:19:17

Csatlakozom.
Zsanett hős vagy, nem csak magadért állsz most ki hanem minden nőért. Remélem nyersz.

Bolla Viktória, Luxembourg

Imre János 2008.12.03. 21:37:58

Nagyon remélem, hogy elítélik ezeket a .....

De miután őket elítélték, meg kellene keresni, kik voltak, akik segítettek nekik eltussolni az ügyet, és azokat is mind példásan megbüntetni. Aki ilyen fajta tettek elkövetőivel bármiféle közösséget vállal, az ugyan olyan alja ember, és nem érdemel jobb bánásmódot.

Szabó Katalin 2008.12.03. 22:07:33

Csatlakozom.

Leányvári Korinna 2008.12.03. 23:30:34

Kedves Zsanett!
Csatlakozom.
KITARTÁS!

Budapest, 13. kerület

Kiss László szociológus 2008.12.03. 23:40:57

Csatlakozom.

Viniky János 2008.12.04. 00:46:51

itt van az ideje a számonkérésnek! ne lehessen rendőr, aki ilyet tett!

Albeck Károly 2008.12.04. 01:15:19

Csatlakozom.

Mészáros Péter 2008.12.04. 08:10:03

Csatlakozom.
Mészáros Péter, Budapest, újságíró

Firemanus 2008.12.04. 09:03:25

Csatlakozom!

Mélységesen lesújtó ez
a mai "NAGY magyar" igazságszolgáltatás!!!

Purszki Csaba 2008.12.04. 09:06:49

Csatlakozom.

Zsanett kálváriája remélhetőleg nem lesz hiábavaló: hozzájárul ahhoz, hogy hosszútávon Magyarország egy jobb hellyé válljon.

Purszki Csaba

Maus Anna 2008.12.04. 09:12:23

Csatlakozom!

És mélységesen felháborít ez az egész!
Ne hagyd magad Zsanett!!

Takács Adrienne 2008.12.04. 10:00:10

Újra csatlakozom. Görcsbe rándul a gyomrom, ha meghallok errôl az ügyrôl valamit. Visszataszító, ahogyan a rendôrök megússzák következmények nélkül a tettüket. Csak remélni tudom, hogy egyszer kiderül a teljes igazság.
Értelmes ember nem gondolhatja komolyan, hogy egy fiatal lánynak ok nélkül az a fixa ideája, hogy ôt megerôszakolták és - mostmár évekig - kiteszi magát mindenféle megalázó procedúrának.
Sok erôt kivánok Zsanettnek.
Respekt Bagdy Emôkének.

Takács Adrienne, Budapest,
nô, anya, társ, mûvészeti vezetô

Tuscher Tünde 2008.12.04. 10:38:48

Csatlakozom.
Példaértékű az a küzdelem, amit Zsanett folytat.
Bagdy Emőke szakmai tudása és tapasztalata megkérdőjelezhetetlen. Morális kiállása az ügyben pedig több, mint rokonszenves. Jó oka van a taláros testületnek, hogy vakarja a fejét.

bodza 2008.12.04. 10:51:27

Csatlakozom! Kitartás!
Pollák Eszter, Budapest

Körmendy Éva 2008.12.04. 11:03:44

Szintén csatlakozom.
Egyenlőtlen a harc, és ha a jelenben nincs is eredménye, legalább a jövőre gondoljanak és ne adják fel. Minden tiszteletem Zsanetté és azoké, akik kiállnak az igazságuk mellett.

Dobos Krisztina 2008.12.04. 11:08:54

Csatlakozom.
Az ügy kirobbanásakor kétségeim voltak Zsanett szavahihetőségét illetően, nyilván abból ítélkezve, ami nyilvánosságra került, mint utólag kiderült kellőképpen elferdítve, "szegény" rendőröket áldozatként bemutatva. Most, hogy Zsanett újra megpróbálkozik az igazát bizonyítani, és átolvasva a szakértői véleményeket, valamint az eljárás tisztaságát vizsgáló véleményt, arra a következtetésre kellett jutnom, hogy Zsanett mindvégig igazat mondott, meghurcolták, az eljárás tisztának semmiképpen sem volt mondható, mindvégig védték a mundér becsületét, húzták az időt és így tovább. Nagyon szomorú ez, egyrészt azért mert tönkretettek egy fiatal lányt, másrészt, mert csalódtam/tunk azokban az emberekben, akik elvben a rendet őrzik és védik, teljesen elvesztették a hitelüket. Nagyon remélem, hogy kiderül az igazság, és az az öt mocsok megkapja méltó büntetését.

Zalai Judit 2008.12.04. 11:17:13

Csatlakozom!

fatcat 2008.12.04. 11:21:49

azt azért ugye senki sem gondolja komolyan, hogy valaki passzióból ilyen szinten meghurcolatja saját magát országos nyilvánosság mellett...a nők elleni erőszak az egyik legalantasabb dolog. legkésőbb végelszámolásnál kell majd szembesülni a nemi erőszak elkövetőinek tetteikkel...nem lesz könnyű.

egy férfi

Bujdosó Iván, PhD · http://bujdosxo 2008.12.04. 12:00:12

Úgy tudom, hogy Zsanett a kérdéses reggelen bejelentést tett a rendőrségen. A híradásokban ez a fontos mozzanat mindig elsikkad.

Gyurka Zsofia 2008.12.04. 13:48:20

Csatlakozom

Dr Orosz János orvos 2008.12.04. 22:46:20

Csatlakozom a felhíváshoz, minden együttérzésem Zsanetté és bízom a független bíróság igazságos döntésében.

Aubie 2008.12.14. 14:39:15

A Nemi Erőszak és Túlélés - Rape Recovery Center minden aktivistája és mentora ezúton kifejezi Zsanettel való szolidaritását.
A magunk és a hozzánk forduló áldozatok tapasztalatai, beszámolói alapján is teljes mértékben meg vagyunk arról győződve, hogy Zsanettet megerőszakolták. Kitartást kívánunk Zsanettnek, becsüljük lelkierejét, és kívánjuk, hogy az elkövetők megbűnhődjenek.
megeroszakoltak.blog.hu/

szanna 2009.01.14. 19:50:43

Zsanett!
Már az elejétől fogva hittem neked. Kérlek ne add fel!

ToBoZ 2009.01.15. 09:43:17

Igazságot kell, hogy szolgáltassanak, mielőtt a nép veszi kezébe az ügyet. A hanyagult lefolytatott eljárás felelőseit mikor, hogyan büntetik meg?

Nyúlsajt (törölt) 2009.01.23. 08:46:27

Csatlakozom, Kelemen Judit, asszisztens, Budapest

tevevanegypupu 2009.03.05. 17:04:20

Szivbol kivanom, hogy szolgaltassanak neked igazsagot. Bator lany vagy es nagyon sajnalom ami tortent veled.

Lukics Péter 2009.03.05. 17:21:07

Csatlakozom a felhíváshoz és kifejezem ezúton együttérzésem.

Lukics Péter
okleveles gépészmérnök

Lukics Péter 2009.03.05. 17:26:29

Az előző hozzászólásomból kimaradt a lakóhelyem: Szeged

reality 2009.03.05. 19:09:04

Minden tiszteletem Zsanett lelki erejéért!
Természetesen csatlakozom.

sion 2009.03.05. 19:12:16

Csatlakozom.

Szalai Éva 2009.03.05. 21:10:11

Csatlakozom!
bízom benne, hogy a jó győzni fog, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését!

Kolozsvári Emma 2009.03.08. 15:45:10

Drága Zsanett, minden együttérzésem a tied és a családodé.

Legmélyebb sajnálatom, hogy az ügyészség mindent elkövetett, hogy eltűntesse a létező nyomokat, így egyedül a Te szavad áll öt rendőr szava ellen.

Még szomorúbb, hogy még a szavadat is megtámadta és megkérdőjelezte az elvileg pártatlan Ügyészség, amikor egy olyan igazságügyi szakértőt jelöltek ki, akinek magatartása, slendrián, hanyag és súlyosan előítéletes "szakértelme" látványosan megmutatkozott a tárgyaláson, míg Bagdy Emőke szakértelmét és lelkiismeretes vizsgálati anyagát elutasította, hogy ne kelljen az ügyet a bíróság elé vinnie.

Mindezt azért írtam le, mert ilyen körülmények között, szinte semmilyen esélye nincsen, hogy igazságot kapj, és igazságot kapjanak azok a nők, akik el sem mernek menni a rendőrségre, pontosan arra a fajta bánásmódra számítva, mint amiben neked volt részed.

Talán van még egy egészen halvány remény, hogy az öt vádlott közül azok, akik nem vettek részt direkt módon a cselekményben, de nem volt elég erélyük és bátorságuk szembeszállni a két elkövetővel, mégis megszólal a tárgyaláson. Az ő megszólalásuk nélkül, sajnos rengeteg nőt cserben hagy az igazságszolgáltatásunk.

Tóth Enikő 2009.03.24. 10:43:39

Csatlakozom!

Kedves Zsanett!
Ne add fel én hiszek Neked!
Hidd el, a rossz előbb vagy utóbb elnyeri méltó büntetését!

Koós Adrienn 2009.03.27. 21:45:14

Én és családom szeretnénk együttérzésünket kifejezni, Zsanettel és családjával. Sajnos mi nem vagyunk olyan optimisták, mint sokan mások a hozzászólók közül, de reméljük, hogy ennek a pernek (amit az ügyészségnek kellett volna végigvinnie), mégiscsak lesz valamilyen pozitív hatása más hasonló ügyekre, esetleg egyenesen megelőzi, vagy csökkenti a hasonló előfordulásokat a rendőrségen.

Kedves Zsanett! Sok lelki erőt kívánunk neked a folytatáshoz, akármi is lesz a per végkifejlete.

Lovas Nagy Anna 2009.04.09. 19:27:42

Igen, csatlakozom.

Pápai Magdolna 2009.04.12. 15:42:21

Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, örülök, valakik kiállnak Zsanett mellett.

Csatlakozom!

Pápai Magdolna

Jean Orvy 2009.05.03. 20:35:27

Minket is megeroszakoltak sokszor…
Valamikor 35 evvel ezelott egy olaszorszagi tarsasutazasrol tartottam Magyarorszag fele autobusszal . Az Osztrak-Magyar hatarhoz erve valami okbol a hatarorseg lehivta a buszrol a fiatal idegenvezetonot aki fel evig dolgozott az olasz udulovarosban es orakon at faggattak, kutattak. Nyilvan ez volt a dolguk, de a busz utasai szinte kivetel nelkul fennhangon harsogtak rola, hogy kem, csempesz es a legvalogatottabb –termeszetesen minden alapot nelkulozo – ragalmakat.
Mellettem ulo ismerosom, egy akkor 50 koruli pszichologus megelegelte a dolgot, felallt, leszallt a buszrol es bement a hatarorseg irodajaba. Par perc mulva az idegenvezetovel egyutt jott vissza es odaszolt a buszvezetonek, hogy mehetunk.
Visszault mellem, es en csak annyit mondtam neki, hogy “szep volt amit csinaltal Bandi”.
O azt valaszolta: ezek az emberek nem tudjak, hogy aki bajban van, arra nem kiabalni kell, hanem segiteni neki.
Ma is sokszor eszembe jut, sot neha arra gondolok, “ki lehetett ez a Bandi aki abban a rendszerben ezt meg tudta tenni az Osztrak-Magyar hataron, ki lehetett o aki nem a hatalom, az ero oldalara allt, hanem a kiszolgaltatott, az es erotlen melle”… De engem igazan nem is erdekel, hisz akkor 12-13 evesen megtanultam valamit, ami azota is mindig hasznomra van, barhol is vagyok a vilagban… “Aki bajban van arra nem kiabalni kell, hanem segiteni neki”
Csatlakozom.

Marosvölgyi Andrea 2009.05.11. 12:56:03

Csatlakozom. Hasonló tapasztalatom (25 évvel ezelőttről) sajnos nekem is van. A leggusztustalanabb az, hogy az embernek ilyenkor már ahhoz is össze kell szednie magát, hogy beszélni tudjon arról, ami történt. És akkor odaállnak olyanok, akikkel ilyesmi soha nem történhet meg (esetemben ez egy ffi, pszichológus -!- volt) és megkísérik beléd beszélni, beléd "verni" (mentálisan) hogy:
-az nem is úgy volt,
-te vagy a hibás (hát persze!),
-lépj át rajta,
-stb.
Undorító. És szánalmas. Az, hogy itt egy erőszakszervezet tagjai követték el ezt a csúfságot, többen, szervezetten, még súlyosabbá teszi a dolgot.
Ami meg utána jött... hát az önmagát minősíti.
Zsanett! SOHA NE ADD FEL!!

Fekete Zsuzsanna 2009.06.15. 02:16:28

Csatlakozom az előttem szóló 1966 emberhez. A legszégyenletesebb ügyek egyike. Nőként és magyar állampolgárként is nap mint nap részesülünk a megaláztatás valamely formájában: kiszolgáltatottság hatóságoknak,vicces kollégáknak,orvosoknak,csendes családon belüli ügyek, aljas reklámok, bulvártémák gerjesztik a hangulatot...A leggyakoribb kötőszóról nem is beszélve. Az erőszak nyíltan elismert érték ebben az országban.
Fekete Zsuzsa

Barna Erika 2009.06.18. 09:15:27

Egyetértek és csatlakozom.

Akármi is legyen a teljes igazság, szégyenletesnek tartom, hogy a bűnösöket megilleti az "ártatlanság vélelme", az áldozatot pedig helyből meghurcolják, megítélik, elítélik, meghazudtolják, nota bene lekurvázzák. A nemi erőszak áldozatai szégyellik azt, ami velük történt, mintha ők tehetnének róla. Pedig NEM! Üzenem a kételkedőknek, hogy jóval kevesebb "ügy" van, mint amennyi valóban megtörténik, és egyetlen nőnek sem akkora "buli" egy ilyen tortúrát elkezdeni (pláne végigvinni!), hogy megérje ilyet kitalálni. Ez még akkor sem lenne így, ha általában az áldozatot védené mind a közvélemény, mind pedig az igazságszolgáltatás.

Nagyon drukkolok Zsanettnek, ő már rég nem csak a saját igazáért küzd, hanem jóval többért. Remélem, egyszer majd sikerül feldolgoznia ezt az egészet, még akkor is, ha addig még nagyon hosszú az út.

Barna Erika, Budapest

Pikk 2009.08.25. 16:41:20

Egyetértek és csatlakozom !

Az erőszak-szervezeteknél kötelező alkalmassági feltétel az erőszak. Tehát ez a rész alanyi jogon biztosítva a "rendőrség" részéről.
Az erőszak megítélése is asszimetrikus, azaz a rendőrség saját mozgástere a "kényszervallatás" tartalmában megegyezik a "foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés"-sel míg a büntetése az előbbinek - legfeljebb, fogda.

Az erőszak megitélésénél már az is erőszaknak számít ha csupán akár a "határozott fellépés" miatt akaratnyilvánításra képtelen állapot-ban
csupán "rábeszélésre" történik valami az igazoltatott eredeti szándéka ellenére.

Barabási Rezső, Budapest

Kiszeli Katalin 2009.09.15. 20:19:51

Ez az eset kisértetiesen hasonlít a Malina Hedvig ügyre. Érdekes, hogy ezt itthon sokan nem látják. Felfogják mennyire abszurd, ahogy Malina Hedviggel bánnak a határon túl, de nem látják, hogy szinte szó szerint ugyanaz történik Zsanettel itthon.

Tiltakozom a Zsanettel való ügyészségi bánádmód ellen, és csatlakozom a vele szolidarizálókhoz.

Kálmán Györgyi 2009.10.06. 10:04:11

Veletek vagyunk, bár nem sok jó néz ki, hisz azok, akiknek az lett volna a dolguk, hogy őrizzenek és védjenek, ezt nem csakhogy elmulasztották, de a nyomozó hatóság utána feltehetőleg tudatosan elbénázta a nyomozati szakaszt. Igazságot, tiszteletet Zsanettnek!

Csatlakozom!

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2010.03.30. 07:39:58

Nem tudom elment-e az előbbi csatlakozó bejegyzésem.

Botrány és nagyon rossz üzenet ez, különösen Dr. Magyar György vádaskodása, miszerint csak Zsanett csak barátjának akart kitűnni azzal, hogy egyszerre öt rendőrnek is így és ennyire "tetszik"... Aljas szöveg és ha csak ennyiből állt a védelem betonfala, háát magukat minősítik. A bíróság is.
Én is kérdem, honnan telik az alulfizetett rendőrnek ilyen árfekvésű ügyvédre évekig?

Meddig mehet el Zsanett, ha van rá még lelkiereje, idegrendszere, ideje, pénze? Strasbourgig? Remélem, sikerrel jár, sok erőt kívánok neki és családjának!

Alette77 2010.04.06. 13:27:47

Teljes mértékben egyetértek és csatlakozom!
Minden nő, akit valaha is molesztáltak, zaklattak, megerőszakoltak megérdemli az igazságtételt, még akkor is, ha a saját országának vezetése nem hogy nem áll mellé, de még meg is hurcolja.
Kitartás Zsanett! Sokan állunk melletted!
Hatházi Alexa, Budapest
HR tanácsadó

TMS70 2010.06.20. 22:20:56

Csatlakozom! Zsanett hős, hogy küzd, elemeztem minden hírt, ahol lehetett, forrástól függetlenül, Neki hiszek, bár ha hallgat, nyugta lett volna, mint hallgat majdnem minden rendőráldozat bármilyem ügyben, akár kisebb, akár nagy, mert pontosan és jól tudja, reálisan közel semmi esélye. Én ezt tettem, nem vagyok büszke rá, mikor átlag magyar diákférfiként a 90-es évek közepén, nagyváros főterén magam tisztelettudóan igazolása után egy rendőr meglepetten figyelő, de hallgató társa előtt édesanyám üvöltve szidalmazva összevert, miután annyit mondam az első néhány k...a anyád megszólítására, hogy "nincs joga ilyen hangon beszélni velem". (édesanyám: idős beteg nagycsaládos férjes dolgozó adófizető soha nem politizáló asszony), már jött is az ököl az orromba, fegyverrel fenyegetett amit megdöbbenéstől mozdulatlanul szó nélkül viseltem, majd közölte, hogy feljelent az ügyészségen, mert megtámadtam, és újfent megrudodásom után csendben hazaballagtam. Joghallgató barátaim, családom tanácsára hallgattam, így jártam, mert nem akartam évekre hamis vádjukkal garázdaságért és hivatalos személy elleni erőszakért börtönbe kerülni, és pokollá vált volna hátralevő életem, mint Zsanetté, esélyem nem lett volna rendőrrel szemben. Elismerem, átlag magyar rendőráldozat vagyok, átlag állampolgár, Zsanett hős a szememben. Szinte senki nem beszél, csak szük baráti körökben ilyenről, százezredei lehetnek a becslések a valós rendőrbűnözésnek. Minden baráttól, ismerőstől, mindenki hall ilyeneket száz számra. Szűk körben, félve elmesélve a hasonló valós történet megszámlálhatatlan, és sajnos néha Zsanettéhez hasonló is, akik mind csendben tűrtünk, ne legyen még sokkal nagyobb bajunk, vágóbirkaként, gerintelenül tűrünk majdnem mindannyian, ha hasonló töténik. Zsanett élete is bizonyíték, esélyje nincs senkinek rendőrrel szemben. Hagyjátok! Nincs idő! Nem éri meg!

csilla82 2010.11.15. 06:46:23

Csatlakozom. Zsanett azért is teszi, mert tudni szeretne tükörbe nézni. Aki hallgat, önmagának ad egy újabb pofont. Vannak, akiknek igazságérzete az idővel sem törik mem, az akarat pedig csak erősödik.
Én szerintem sosem késő. Ez az ügy azt jelzi, valami már megmozdult a társadalomban, valaki föllépett, valaki vállalta, a társadalom szolidarít, vitatkozik - de még csikorognak a fogaskerekek.
Aki azt mondja nem éri meg, téved. Már most megérte.
Kitartás!

A. Csilla K.

janiki · http://www.orommel-letezni.hupont.hu 2010.12.20. 23:15:46

Csatlakozom! Az első perctől hiszek Zsanettnak!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2012.06.22. 08:40:45

Kedves Csatlakozók!

Az ügy ideiglenesen lezárult. Sajnálatosan ironikus, hogy jelenleg annak kell örüljünk, hogy a feltehető erőszaktevők a bírói indoklás miatt valószínűleg nem fogják folytatni Zsanett zaklatását, bántalmazását, most már valamilyen bíróság előtt. A bíró lényegében hiteltelennek, ellentmondásosnak, nem hihetőnek minősítette a vádlott személyek állításait, ártatlanságukat kétségesnek nevezte...

Hadd idézzem ide egyik csatlakozónk, Iványi György kis összefoglalóját:
"Mindmáig hiányzik a vizsgálat feltáró, hiteles jelentése. Tisztázatlan:
- mi az ördögöt keresett 5 rendőr 1 járőrkocsiban, a körzetén kívül, ki adott ilyen járőrfeladat végrehajtására parancsot, milyen feladattal;
- miért sértették meg az eljáró rendőrök sorozatosan az őrizetbe vétel szabályait;
- alávetették-e magukat az eljáró rendőrök hazugságvizsgálatnak, vagy független pszichológus vizsgálatának.
Ezek hiányában az eljáró rendőrök vallomásai a főkérdésben (történt-e erőszak) a pszichológusi szakvéleménytől függetlenül is hiteltelenek, a vizsgálat nyilvánosságra került adatai, az ügyészségi előterjesztés és a bírósági eljárás nem teljeskörű."

Ilyen világban élünk, a legtöbb, aminek örülhetünk, hogy az áldozatot nem ültetik le. Ellenben tartunk attól, hogy a perköltségek jelentős részét, vagy egészét Zsanettnek kell majd állnia, ami ha így van akkor kész horror.

Várjuk erről a további információkat.
süti beállítások módosítása